5: Falconer: Izabella - a francia hercegnő királynénak érkezett Angliába. A férje elég jóképű, fiatal is, akár boldog is lehetne mellette. Csak éppen olyan hajlamai vannak, amelyek ellentétesek a megszokottal. Születnek gyermekeik, és az asszony eleinte szerelmes is a férjébe, de sokkal gyilkosabb egy udvaronccal küzdeni a szeretett férfiért, mint egy udvarhölggyel. Izabella is egyre vadabb eszközökhöz nyúl, és odáig fajul a helyzet, hogy a trónörökösnek, a pár elsőszülött fiának kell majd rendet tenni a családban és az országban is. Szenvedélyes, regényes, és a magja valóban megtörtént.

4: Harris: Pompeji - egy fiatal mérnök szerelmes lesz, de a vágya tárgya hiába viszonozza az érzelmeit, a társadalmi különbségek úgy tűnik, közéjük állnak. Ám ez pont az a kor, amikor gazdag és szegény, nemes és egyszerű születésű ugyanúgy csapdába esik Pompeji poklában, amikor a vulkán kitör. Hősünk veszélyes akcióba kezd, hogy megmentse magát és a szeretett nőt. Romantikus, kalandos, és közben képet kapunk az ókori Róma mindennapjairól is.

3: Saylor: Róma - monumentális családregény, amely a város alapításától kezdve követi két család történetét, összefonódva a birodalom életével. Az egyes korszakok történetei önállóan is megállják a helyüket, de a két család regényeként is lekötik az olvasót. Lesz itt szerelembe esett Vesta papnő, akinek titkolnia kellett, hogy lett egy szerelemgyereke és csak távolról követhette a kisfiú sorsát. Lesz itt szörnyetegnek csúfolt kitaszított, akire vadásznak majd. Politika, szerelem, birodalmi érdekek - Saylor jobban elemében van, mint Gordianus kalandjai közepette.

2: Cornwell: a Grál-sorozat - a 100 éves háború krónikája egy kis misztériummal keverve. A főhős egy ifjú, akinek súlyos családi titkot kell cipelnie magával. Az ő családjának a feladata a Grál kutatása és őrzése, amiben a kölyök hisz is, nem is. Ő csak túl akarja élni a háborút, ahol egyre nagyobb rangba jut íjászként. Lesznek nagy szerelmei, nagy csalódásai, és monumentális csaták, melyeket meg kell vívnia. Ahogy csak Cornwell tudja: emberi, szenvedélyes, de történelmileg hiteles és monumentális. Már mind a 4 kötet olvasható magyarul is.

1: Manfredi: Az utolsó légió - az olasz szerző egyben történész is, aki elsősorban az ókor nagy történeteit adja közre. Van egy trilógiája Nagy Sándorról is, de a legnagyobb sikere kétségtelenül az Arthur mondakör alapjait feltáró római sztori, amiben összeköti a Római Birodalom és a nagy angol mondakör világát, sokkal elegánsabban, mint ahogy azt a Clive Owen film tette. Ha már itt tartunk, ebből is készült film, de inkább a regényt olvassátok, ezerszer jobb, mint amit filmen szerencsétlenkedtek belőle. Az utolsó római császár fogolyként egy szigetre kerül, de hű tanára és utolsó légiójának parancsnoka összefog, hogy megszöktessék. A barbárok a nyomukban, menekülni kell. A tanár brit születésű, így Anglia felé veszik az irányt, és teremtenek egy legendát. Izgalmas, kalandos, okos, olvassátok!

Történelmi, felnövős, fejlődéses.

Alexandrosz már kisgyermekként is tisztában volt vele, hogy nagy sorsra hívatott. Őszintén hitte, hogy istenek vére folyik az ereiben, és apja volt az, aki megteremtette a makedón világuralom alapjait. Jó katonának, de művelt embernek is neveltette a fiát, akire Nagy Sándorként emlékezik a világ. John F. Kennedy ellenben állandóan azt hallotta, hogy ő mindenben rosszabb, mint a bátyja. Amikor egy IQ teszten magasabb pontja lett a testvérénél, a szülők még reklamálni is bementek az iskolába. Viktória és Ferenc József is egy hatalmaskodó anya szárnya alatt nőttek fel, mindketten sokat tanultak, mielőtt trónra léphettek volna. De máshogy reagáltak az anyai szigorra: az angol királynő kiélvezte a megnyert szabadságát, míg a császár anyja hű fia maradt.

Hahner Péter történész, nem szépíró. Így bizonyára senkit nem lep meg, hogy ismeretterjesztő köteteket tehetünk fel tőle a porcra, és nem regényeket. Díjazom benne, hogy igyekszik népszerűsíteni a történelmet, így rendszeresen jelennek meg olyan munkái, amelyek azok figyelmét is felkelthetik, akiket különben nem izgat a múlt. Tévhitekről, szerelmi háromszögekről, most pedig gyermekkorokról tájékoztat minket.

23 történelmi alakot állít rivaldafénybe, és e személyek jelentős többsége valóban meghatározó személyiség, akiknek a nevét mindenki ismeri. Nagy Sándor, Nagy Károly, Erzsébet és Viktória királynő, Nagy Péter, Nagy Frigyes, a Napkirály, Napóleon, Roosevelt, vagy éppen Sztálin és Hitler. Talán 2 személy van a 23-ban, akik nem olyan közismert személyiségek, mint a fent említett nagyságok (III. Orániai Vilmos és VII. Edward).

A kötetre jellemző, hogy egyszerre szórakoztató és tudományos munka. Igyekszik jópofa anekdotákat feleleveníteni, emberivé tenni a szereplőit. Mesél róluk. Ugyanakkor bőven használ hivatkozásokat, széles forrásanyagból dolgozott, alapos. Törekszik arra, hogy rámutasson az összefüggésekre – az ismert, felnőtt személyiség egyes jellemzői hogyan alakulhattak ki a gyermekkorában.

A szerkesztése is gondos. A kötet egészét nézve lineárisan haladunk előre az időben. Az ókorból indulunk, és egészen a XX. századig vezet az út. Érdekesnek is találtam, hogy mennyivel izgalmasabb az olyan személyek gyerekkorát kutatni, akiktől már nagy távolság választ el minket, akik már legendák. Mert ami róluk fennmaradt, gyakran tényleg csak anekdoták, nem történtek meg valójában. Vagy ki tudja? Lehet, hogy volt alapja.

Egy-egy személyiséget nézve pedig rövid, pár szoros beszámolóval kezdődik, hogy mi volt az adott személy életében elért eredménye. Mikor és mennyit uralkodott, mit adott a világnak. Miért emlékszünk rá. Majd jöhet a gyermekkor, általában a családot és a közvetlen felmenőket bemutatva, majd mesélve a gyermek felnövéséről. Addig a pontig, hogy elindul a világhír felé. Így előfordulhat, hogy valakinek már kamaszként elengedi a kezét, míg másnak egészen a 30-es évekig követi az útját.

Tetszett, hogy ezzel a technikával arra késztetett, hogy olvassak utána még több mindennek. Pl. Franklin D. Roosevelt házasságainak.

Szórakoztató, de tanulságos könyv is, ami sokaknak szerethetőbbé teheti a történelmet.

Hahner: Hatalmasok gyermekkora – Mint ismeretterjesztő: 80% sok hivatkozással, de szórakoztató kötet is, kutatásra késztet.

Szubjektíven: 75% tetszett a koncepciója, a beletett képek és Hahner stílusa is. Érdekes volt.

- Múlt idő - a General Press hozza az új Jack Reacher kötetet.

- A mint aszkéta - a Móra ifjúsági regénye, folytatódik az Sz mint szűz.

- Sötétben - 21. század thrillere.

- Bomlás - Animus thriller, skandináv szerző, de nem skandináv krimi.

- Közös titkaink - történelmi regény a Roosevelt családról a Libritől.

- Assassins Creed: Odisszea - a Fumax folytatja a népszerű játékból készült regényeket.

- Eltörölt fiú - az Európa önéletrajza egy fiatalemberről, akit a szülei keresztény átnevelő táborba küldtek.

- A néma gyermek - Könyvmolyképző thrillere.

Természetesen hét közben jöhetnek meglepetések.

Február

18. Lee: Vezércsel - sci-fi 5/3

19. Lane: A háború jegyesei - történelmi romantikus 5/4

20. Bussi: Fekete vízililiomok - thriller 5/5

21. Thalese: Kukkoló mptel - dokumentumregény 5/3,5

22. Jackson: Időjárók - fantasy 5/2,5

23. Maise: Imádlak Jason Thorn - romantikus 5/1

      Teller: És boldogan éltek... - meseregény: 5/5

24. Wilke: Roofer - ifjúsági 5/1,5

      Dillon: Minden vágyam - női 5/3

Ez volt a 8. heti olvasmánylista.

Családos, problémakezelős, gyereknevelős.

Caitlin számára Patrick egyszer maga volt a tökéletes férfi, a megmentő. A fiatal nő véletlenül esett teherbe, abba kellett hagynia az iskolát, a baba apja soha nem is volt képben. És Caitlin szétszórt volt, megmentőre szorult. Patrick volt, aki segített neki, amikor defektet kapott. Patrick volt az, aki udvarolni kezdett neki, szerette, összerakta. Feleségül vette, fiaként nevelte Joelt, idővel pedig közös kislányuk szerető apja is lett. De valami elromlott, Patrick elköltözött és válnak. A 4 éves Nancy pedig lassan már nem is beszél. Hogy Patrick is a gyerekekkel tudjon lenni, sok időt tölt nénikéjénél. Eve most lett özvegy, és a két kisgyerek kell ahhoz, hogy újra élni kezdjen. Talán a gyerekeknek és a szüleiknek is rá és két mopszlijára van szükségük, hogy visszataláljanak egymáshoz.

Borítókkal és címekkel hajlamos vegyek az eredeti, angol mellé állni. Jobban hangzik, többet kifejez az eredeti cím, ahogy az original borítók is jobban a fogamra valók szoktak lenni. Amit azért hangsúlyozok ki, mert jelen kötetnek milliószor jobb a magyar borítója, mint az eredeti. Ilyet olyan ritkán látok, hogy érdemes rá két mondatot szánnom.

De sajnos, a történetről nem tudok ilyen szépeket mesélni. Egy női regény és egy dráma határán mozog, afféle dramedy akar lenni. De csak akar, mert humora minimális, megható cseppet sem, engem meg egyenesen sokszor megőrjített.

Ami leginkább Caitlin karakterének köszönhető. Én csak azt nem értettem meg, Patrick miért nem hagyta el sokkal korábban, egyszerűen minek jött vele össze. Ez a nő nyavalyog, és van egy olyan idegesítő szokása is, hogy ha tudja is, hogy ő a hibás, éppen rosszat tesz, akkor is ezt a rosszat viszi végbe, és nekimegy, aki segíteni akarna. Közben meg egyszerre sajnálja és gyűlöli magát. Röviden: szánalmas és bosszantó.

Vagy ettől kellene emberinek lennie, és nekem együttérezni vele? Hogy ennyire hétköznapi, nagyon is vannak hibái? Hát, pont olyan hibái vannak, ami engem megőrjít. Ahogy olvastam a könyvet, rájöttem, én is olyan kontroll freak vagyok, mint Patrick. Nekem is listáim vannak, meg képes vagyok feladatlista szerint élni az életem. És Caitlin csak él bele a világba, és olyan szerencsétlen meg szervezetlen…

A regény másik szála Eve felépülése a gyászból. Azt egy fokkal jobban toleráltam, csak éppen nem tetszett, ahogy elkezd tipikus nyálregény irányba elmenni. Mert persze a halott férje emlékiratain dolgozó kutató kellően helyes és vonzódik a nőhöz…

Amivel eladnák, a kislány és a kutyák, csak nagyon töredéke a cselekménynek. De lélektanilag ezt éreztem a legeltaláltabbnak, ahogy a gyerek logikáját vissza tudja adni Dillon. A beleerőszakolt cuki faktor se irritált, mert különben elhittem neki a két gyerek karakterét.

Stílusában egy szentimentális romantikus regényt képzeljetek el. Érzelmekre koncentrál, bőven kifejt mindent. Szinte már túlírt. (Nálam az is egy mínusz pont, hogy nagyon kevés a cselekmény, bezzeg Caitlin sirámai rengeteg oldalt kitesznek.)

Igaz, egy rész nincs kifejtve. A történet vége Caitlin és Patrick részéről. Nem mesélem el, mi lesz a házasságukkal, de annyira derült égből villám, hogy minden volt, csak hiteles nem.

Ez ma a csalódások napja. Se a Roofer, se ez, nem tetszett.

Dillon: Minden vágyam - Mint női: 60% kis konfliktusokat növel hatalmassá, emberi szereplőkkel, kellő cuki faktorral.

Szubjektíven: 40% egy-egy szereplő sorsa érdekelt, de én annyira utáltam Caitlint…

Kamaszos, lázadós, tetőn mászkálós.

Alice 16 éves kamaszlány, egy német középiskolás. Elég magányos természet, egy igaz barátja van, Nasti. De valami megváltozott, barátnője egyre többet hanyagolja, és mással van elfoglalva, még az iskolából is lóg. Mikor Alice is a titok tudójává válik, egyszerűen nem érti, mibe keveredett barátnője. Szerelmes lett egy Trasher becenevű fiúba, akinek az a hobbija, hogy építkezési területeken és tetőkön mászkál. Ezeket videózza és posztolja is. Ő egy roofer, aki harcban áll egy másik helyi tetőmászóval. Ahogy egyre jobban megismeri Trasher és bandája világát, a kíváncsiságát egy Nik nevű fiú kelti fel, akivel jókat lehet beszélgetni, és akinek roppant titokzatos a múltja is. De van a lánynak helye közöttük?

Lehet, hogy az a baj, hogy ez a roofer kultúra tőlem teljesen idegen. Elképzelni nem tudom, hogy építkezési területeken mászkáljak rudakra meg darukra, de még a tetőkön való sétálgatás is borzolja az idegeim. Tériszonyom van, na. Nekem kész szenvedés volt a Kötéltánc című film azon része, amikor bűvészünk a két torony között sétálgatott, pedig amúgy nagyon szeretem azt a filmet. (És ha leszámolom a tériszonyom, akkor még azt is el tudom ismerni, mennyire látványosan megcsinálták.)

De itt olyan kamaszok vannak, akik azt élvezik, hogy életveszélyes helyeken és magasságokban mászkálnak. Miért csinálják? Hogy azonosuljak velük? Azt az agyammal valahol felfogom, hogy ez nekik a szabadság netovábbja. De átérezni nem tudom.

Így talán Alice kellett volna, hogy az legyen, akivel azonosulni tudok. Mert neki is teljesen idegen ez a világ, és szerinte is felelőtlenség így kockára tenni az életet. Miért? A magasságért? De még ez se ment, mert Alice karakterével se tudtam mit kezdeni.

Ő egy szemlélődő, elég unalmas figura. Kimerül annyiban, hogy félti a barátnőjét és elkezdi érdekelni Nik. De mire bármelyik szálon történne valami, vége is a könyvnek.

Pedig, érzek benne több lehetőséget, el nem mondott történeteket. Nik sztorija, aki valahogy utcára került. Trasher, aki valahogy és valamiért kikötött ezen az életpályán. De ezeket nem mondja el a szerző, még csak utalások sincsenek. Mintha lenne egy jobb történet a leírtak mögött, amiből aztán semmit nem tudunk meg.

Nasti szerelmi története abszolút vérszegény. És nem tudom, célt ér vele-e az írónő. Egyáltalán, mi a cél? Mert az, ahogy a lány teljesen alárendeli magát, és tényleg bolondul a szerelembe, nekem nagyon ellenszenves. De nem éreztem úgy a regény hangjából, hogy ő negatív példa lenne. Akart ezzel egyáltalán mondani valamit Wilke?

A drámája is vérszegény. Talán nem nagy spoiler, hiszen a regény első fejezete is azzal indul, hogy valaki leesik. Azt persze nem mondom el, ki. De látjuk ennek az utóéletét is a kötet végén, és nem éreztem úgy, hogy bárki bármit is tanulna a történtekből, vagy igazi súlya lenne a zuhanásnak. Ha meg kellene mondanom, hogy a szerző szerint követendő vagy kerülendő példa a roofer életmód, nincs válaszom.

Az egyetlen, ami olvastatja a kötetet, kicsit a stílusa és a szerkesztése. Rövid, gyorsan olvasható fejezetei vannak abszolút hátköznapi nyelven.

Nekem csalódás, sokkal jobbat vártam ennél. Untam is, meg cél hiányérzetem van.

Wilke: Roofer - Mint ifjúsági: 40% kevés cselekmény, kevés tanulság, de a formája és nyelve fiatalos.

Szubjektíven: 10% nem tudtam azonosulni a szereplőkkel, és nem is értettem, miről szól.

A regény eredeti szerkezete zseniális, meg sem próbálom visszaadni. A gyilkossági nyomozás 13 napja a regényidő, ami alatt az öregasszony megfigyel és elmélkedik. Az idősíkok, cselekményszálak váltakoznak a szereplőkkel. Helyette én most időrendi sort adok, és a vége poént lelőve azonnal logikai rendbe teszem az eseményeket.

A nagy trükk az, hogy a három nő: Fanette, Stephanie és az öreg elbeszélő ugyanaz a karakter. A férje halála – meggyilkolása – után ad magának egy kis időt, és emlékezik. Direkt úgy van elmondva a sztori, mintha a három történetszál egy időben játszódna, pedig hosszú évek választják el őket. Csak vannak elemek, ami miatt tökéletesen egybemoshatónak tűnnek. Mint a Neptune nevű kutya, akivel minden fontos karakter kapcsolatba kerül. Aztán persze ennek is megtudjuk a magyarázatát: a nő minden kutyáját ugyanígy hívja, és ugyanolyan fajta is. Így a három Neptune kutya három különböző állat, de ezt csak a végén érted meg.

Fanette a nő 13 évesen. Aki mindig tudni akarta, ki az apja, de az anyja soha nem mondta el neki. Arra biztatta, legyen jó és szófogadó, rendes lány álmok nélkül, akkor nem jár úgy, mint ő. De Fanette mert nagyot álmodni. A legtehetségesebb festő volt az iskolában, és festménnyel készült egy nagy versenyre, amivel nem csak sok pénzt, de egy 3 hetes alkotótábort is nyert volna. A kiutat Giverny gyönyörű, de fojtogató világából. Az anyja persze hallani sem akart erről, és megtiltotta a festést és a versenyt is.

Fanette a folyó partján, titkon festett. Egy idősebb amerikai, James lett a mentora. Aki egyszer csak eltűnt, és mivel senki nem ismerte, azt hitték, csak a kislány képzeletbeli barátja volt. Fanette szivárványszínű tavirózsákat festett, beavatva két kis barátját is a titokba. Vincent és Paul két korabeli fiú voltak, akik mindketten vonzódtak is a csinos és tehetséges lányhoz. Amikor a leadási határidő volt, Fanette az anyja miatt nem tudott elmenni a festményért. Pault kérte meg, hozza el. De a fiú holtan, megfulladva került elő. Fanette ekkor mondott le örökre a gyerekkori becenevekről is: minden barátjának híres festők nevét adta, de már nem. Ő újra Stephanie lett, Paul igazi neve Albert volt, és Vincent Jacques.

23 évvel később, Stephanie már 36 éves és Jacques felesége. Mivel magát okolta Albert haláláért, többet nem festett. Tanárnő lett, és a helyi iskolában tanított. Morval egykor az osztálytársa volt, nyílt titok volt, hogy el akarta csábítani a környék szépét, de Stephanie nem kezdett viszonyt vele. Hű volt a férjéhez, akit ha nem is szerelemmel szeretett, de megvolt vele. Gyereket szeretett volna nagyon.

Morval azonban holtan kerül elő, leszúrták. Laurenc Serenac érkezik kinyomozni az esetet. A nem egészen 30 éves, jóképű férfi és a szép Stephanie azonnal vonzódni kezdtek egymáshoz. Laurenc meggyőződése volt, hogy Jacques a gyilkos, féltékenységből. De nincs közvetlen bizonyíték, és Stephanie alibit nyújtott a férjének. A nyomozónak el is mondta, ha a férjét lecsukják, mellette kell maradnia. Kijuttatta a börtönből, mert nem hitte, hogy képes lenne gyilkolni, és így elhagyhatta. Jacques kijött, és Stephanie megmondta neki, hogy elhagyja. Azonnal randit is adott a rendőrnek, együtt akartak elmenni innen.

A találkára azonban Jacques előbb érkezett, mint Stephanie. Fegyvert fogott Laurencra, de nem őt lőtte le, hanem Neptune-t, a barátságos kutyát, aki még vadászni is eljárt vele. Elmondta, neki Stephanie a minden. Nem hagyhatja el, előbb öli meg a nőt, és magát is. Így Laurenc ír egy szakítólevelet és elmegy. A gyilkossági ügyet is félbehagyja, megoldatlan akta lesz belőle. Stephanie összeomlik, Jacques mellett marad és beletörődik, neki ennyi jutott.

40 évet él le Jacques mellett, gyermekük nem született. Jacques boldog volt, Stephanie meg elhitette magával. De most Jacques haldoklik, és azt kérdezgeti, boldog volt-e vele a nő. A halálos ágyán megvallja, hogy egész életét annak áldozta, hogy biztonságba tartsa a nőt. Háromszor is ölt miatta. Az első James volt, aki biztatta, hogy fessen és nevezzen a versenyre. De Jacques nem hagyhatta, hogy a lány elmenjen innen. Majd Albert, aki elhozta volna a képet a versenyre. Először csak a képet akarta tönkretenni, de Albert harcolt érte. Így ő is kést kapott, majd vízbe fujtotta. Stephanie le is mondott a festésről, hiszen magát hibáztatta Albert balesetéért, aminek mindenki hitte az esetet. Majd Morval, Laurenc jól érezte, tényleg ő volt. Féltékenységből. Mert a gazdag Morval Stephanie-t akarta, és tartott tőle, hogy a pénz, a szabadulás esélye elvinné innen a feleségét. De a legveszélyesebb Laurenc volt, aki majdnem el is vitte innen. Elmeséli, hogyan üldözte el innen a férfit.

Stephanie özvegy, és már csak elmenni akar. Megszervezi, hol akasztja fel magát. De mielőtt megtenné, autó érkezik. A járásáról megismeri az idős férfit: Laurenc jött vissza. Stephanie elindul hozzá. Erre már Laurenc is tudja az igazat, már nyugdíjasként rájött a teljes történetre.

Mesés, életutas, kosztümös.

Agnes most a kastélyban él két lányával, hálás a sorsnak. De a fülébe jutnak, milyen hírek terjednek. A népnyelv gonosz mostohává faragta, a lányait csúfságokká, akiktől Henrik herceg mentette ki Ellát, a gyámleányát. Már most mesévé alakul Elfilda története és házassága, amiben nekik jut a gonosz szerepe. Így, leginkább csak magának, papírra veti a történetét. Elmeséli, hogyan született egy szegény paraszt kisebb lányának, akit anyja halála után mosónőnek adtak. Keményen dolgozott, és a zárdában elcsábult az apátnő gyámoltjától. Mikor terhes lett, mennie kellett, de feltalálta magát kint. Míg Fernan az apátnő ügyeit intézte, ő felfejlesztett egy sörözőt és jól gazdálkodott. Férje halála után újra cselédnek kellett állnia, és a kis Elfilda dadája lett, akinek nemes apja feleségül is vette a neje halála után. A kis Ella gyönyörű lánnyá serdült, akit Agnes igyekezett az életre nevelni. Senki nem gondolta, hogy majd a király egyik fiának szeme akad meg a lányon, és elindul Hamupipőke meséje.

Már az elején volt egy nagy, pozitív meglepetésem. Ha ennyire átírnak egy mesét, és szemszöget váltunk, akkor fordulni szoktak a szerepek is. Pl. olvastam olyan Hófehérkét, melybe a gonosz mostoha igazából egy nemes hölgy volt, aki gondos királynőként igyekezett óvni a vámpír Hófehérkétől a királyságot, aki többek közt apja haláláért is felelős volt.

De Danielle Teller nem fordítja ki ennyire az eredeti mesét. Itt nem lesz a jó a gonosz mostoha, és Hamupipőke se ármánykodó rossz. Sokkal finomabb, de izgalmasabb is, amit ő írt meg. Egy olyan verziót, melybe valósan vannak ott a mese elemei, amikből aztán a népnyelv mesét faraghatott. Mintha egy reális, középkori történet lenne, amit aztán később mesésítenek. Közel olyan jó lett, mint amit Cornwell tett az Arthur mondakörrel. Mintha a mese mögötti valóságra látnál rá, nekem nagyon tetszett is. Plusz, szerintem az is mindig izgalmas, hogy jön létre egy mese.

Egy példát mondok: a kis Ella a szép, új ruháit is leszórta, hagyta elmocskolódni. Ezért egyetlen napra Agnes a mosónő mellé rendelte, hogy megtudja, milyen a házimunka, amit a cselédeknek miatta kell végezni. Ebből lett az a mese, hogy cselédként dolgoztatta a lányt.

Ha megfosztjuk a mesei utalásoktól a kötetet, akkor is egy izgalmas, szinte történelmi regényt kapunk. Amiben van egy nő, akinek többszörösen hátrányos helyzetből kell boldogulnia az életben. Szegénynek születik, és a gazdagok mindig ki tudják ezt használni. Sokkal érzékletesebben és átélhetőbben megismertem ebből a regényből, mit jelentett a hűbéresi rendszer, mint a történelem tankönyvekből. Életszerűbb, átélhetőbb.

Agnes, Elfiba – becenevén – Ella alakjában is érdekes női alakokat rajzolt meg a szerző. Megfosztja őket a mesés egyszerűségtől, sokkal összetettebb és emberibb alakok lettek. Nagyon jó lett, pl. ahogy Agnes tisztességgel neveli a férje lányát, miközben szeretni mégsem tudja: mert mindig van benne egy tüske, hogy a lánynak túl sok minden megadatott. Már kislányként is gyönyörű, gazdag úr lánya is, míg saját lányai a paraszti sorstól és a külsejük miatt is hátrányba kerültek. De eredeti Ella jelleme is.

Jó a szövege, kifejezetten olvasmányos és van humora is. Jó volt olvasni.

Határozottan tetszett ez a kötet, simán többször olvasható is.

Teller: És boldogan éltek… - Mint meseregény: 85% okosan realizál, és hihető hátteret ad. Jó karakterek, olvasmányos.

Szubjektíven: 90% tetszett, mennyire arányos. Nem teljesen átír, csak racionalizál. Korrekt.