Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Tasnádi – Jeli: Kettős: Játék

2018. december 28. - BBerni86

Barátságos, netes, problémás, kamaszos.

Tünde 14 éves, és a valóságban problémákkal küszködik. Sokkal jobban érzi magát a virtuális világban, ahol barátai vannak és ahol ott egy titokzatos fiú is. Aibell14-ként ismerte meg, és mindig nagyon várja, hogy írjon neki. Együtt haladnak az Arawyn szeme nevű játékban, összebarátkoznak, de mi történik, ha a virtualitás helyett igazából kell megismerni és elfogadni a másikat? Ataius15 ugyanis a valóságban egy 15 éves fiú, akit Hárúnnak hívnak. A valódi világban ő sem érzi biztonságban magát, és a virtuálisban találja meg az erőt, ami a mindennapok túléléséhez kezd. Miközben szembe kell nézniük mindkettejüknek az igazsággal, olyan alakok tűnnek fel mellettük, mint a Wifiman, vagy a Hide Ember.

Egyszer volt, hol nem volt, egy körző. Épült köré egy rádiójáték, amiből született egy könyvsorozat, majd kitaláltak belőle egy társast is. A legújabb újjáélesztése egy színdarab. Kitaláltátok, hogy az Időfutárra gondoltam? Nekem nagy kedvencem, végig is hallgattam, végig is olvastam, és a színház is tervbe van. Ami miatt pedig emlegetem, hogy Tasnádi István és Jeli Viktória annak a sorozatnak egyik szerzőpárosa.

kettos_jatek.jpgCselekményben, stílusban ez a kötet teljesen más, de ha az Időfutár hangja tetszett, már jó alap ehhez. Mert stílusban érezni a rokonságot.

Ez is tiniknek, kis kamaszoknak van írva. És nagyon fontos üzenete van, bármelyik oldalról közelítem is. Csak éppen nyíltan nem írhatom le, mert nagyon spoiler lenne. Hárún és Tünde életében is van egy nagy konfliktus, vagy akár hátrányos helyzetnek is hívhatom, amivel még maguknak is küzdeni kell, és másokkal is el kell fogadtatni. Ami ebben a korban, 14-15 évesen nem egy kis kihívás. És később sem lesz könnyebb. A szerzőpáros ráneveli a kiskamaszokat arra, hogy legalább próbálják meg magukat ennek a két fiatalnak a helyébe képzelni. Én meg reménykedek benne, hogy van az irodalomnak annyi ereje, hogy ha sokan olvasnak ilyesmit, és beleképzelik magukat, egy toleránsabb nemzedék nőhet fel. Jó, vágjátok csak a fejemhez, hogy naiv vagyok!

Egyedi a regény formátuma is. Már meséltem nektek a Nézőpontok sorozatról, emlékeztek? Ez is azt a koncepciót követi. A kötetnek két oldala van, egymáshoz képest fejtetőn. Az egyikben Tünde, a másikban Hárún szemszögéből lehet követni az eseményeket, hogy a végén a két szál összeérjen, és középen ott legyen a regény közös vége. Mindegy is, kivel kezdesz. Én szinte sajnálom, hogy nem lehet mindkettőt tudatlanul olvasni, hiszen a másik karakter titka az utolsó jelenetben a közös vég előtt lelepleződik, így elkezdve a másik oldalt, már egy fontos poénnal tisztában leszünk az elején.

Ez még fokozódik azzal, hogy ez egy chat regény. Nincs szöveges rész, nincs leírás, azt kapjuk, ami villog a kurzor mögött. Ezek a fiatalok írnak egymásnak, más helyzetben a párbeszédeik követjük. Mégsem színdarab, vagy dráma. Chat regény. Nagyon gyorsan, könnyen is lehet olvasni. Szerintem sokkal közelebb áll a mai kiskamaszokhoz ilyen formában, mint egy Egri csillagok – amit különben én nagyon szeretek gyerekkorom óta, de mint tudjuk, én sikeresen könyvmolynak születtem. Ami egyre ritkább elmekórtani eset.

Érdekes kis könyv, és nem csak kamaszoknak.

 

Tasnádi – Jeli: Kettős: Játék - Mint ifjúsági: 85% van tanulsága, empátiára nevel, és ötletes ez a chat formátum is.

Szubjektíven: 75% érezte benne az ötletet, de nekem nagyon példázatos. Fiatalabbnak ok.

Mire várunk?

mire_6.jpgCím: Orgyilkos osztály

Szerző: Rick Remender - erről a sorozatról ismert, így nagyon nem is tudok mit mesélni róla.

Műfaj: képregény

Cselekmény: Marcus utálja az iskolát. Rosszak a jegyei, szemét osztálytársai szívatják a barátait, nem tud figyelni az órákon. Csak éppen a bunkó osztálytársai Sztálin top bérgyilkosainak leszármazottai, a tanárai egy ősi orgyilkos szekta tagjai, a tárgy, amiből bukásra áll a Feldarabolás alapjai és ráadásul a lány, akibe beleesett, már kétszámjegyű áldozatlistával rendelkezik. Üdv a Haláltanok Királyi Iskolájában!

Várható megjelenés: az első kötet már 2019 elején, talán február.

Miért várós?

- Jön belőle a sorozat, és tévé előtt szeretek olvasni.

- Emlékeztet a Kick-Assre, amit bírok.

- Halál, különös suli, fekete humor - mi kell még?

- Egyszerűen érdekel, milyen. Az alapötlet nagyon bejön.

Gabaldon: A lángoló kereszt 1.

Outlander 5.

Háborúra készülős, gazdálkodós, házasságos.

Látszólag minden rendben van a Fraser családban. Jamie és Claire még mindig rajongva szeretik egymást, miközben a településüket is okosan vezetik. Claire igyekszik a modern kor vívmányait a korra alkalmazva életeket menteni, és ápolni a betegeket. A tudása a jövőről is hasznos, hiszen Jamie ennek szellemében elkezdheti tervezni, mi lenne mindenkinek a legjobb az elkövetkezendő háborúban. Roger és Brianna esküvőre készülnek, szerelmesek és boldogok egymással. De a felszín alatt sok feszültség vár kitörésre: Claire már előre aggódik, a_langolo_kereszt.jpghogy a függetlenségi háború milyen áldozatokkal jár majd a családjának. Kényes helyzetben vannak, és akadnak rosszakaróik. Roger és Brianna szépen megvannak, de a felszín alatt ott a kérdés, hogy a fiuknak valóban Roger-e az apja.

A regényeknek alapvetően háromféle építkezése van: a karakterközpontú, melyben az a fontos, hogy a szereplők mit éreznek, hogyan alakul a jellemük. Belülről is látjuk az eseményeket. Az ifjúsági irodalom nagyja ilyen. A cselekményközpontúban pörögnek az események, izgalmasak, egy száguldás a történet – kalandregények és akciótörténetek leggyakrabban. És vannak világépítők is, melyben nem csak hangulatot, de egy egész más kort, világot, civilizációt megismerünk.

Már az ötödik kötetnél tart az Outlander sorozat, de még mindig meglep, milyen atmoszférát tud teremteni Diana Gabaldon. Történelmi regény is, romantikus regény is, de valahogy most sem ezeket éreztem a kötet kulcsszavainak. Ez történelem alulnézetből, ahol sokkal fontosabbak a mindennapok, mint a nagy történelmi fordulópontok.

Talán ezért is, hiába közel 800 oldal a kötet (és ez még csak az első része az ötös történetnek), alig történik benne valami jelentős esemény. A kötet első harmada például egyetlen nap krónikája, amiben tulajdonképpen annyi lényeges történik, hogy Roger és Brianna összeházasodnak végre.

De minden más, a kis részletek széles tablót festenek arról, milyen lehetett akkoriban élni. Amikor olyan volt az egészségügyi ellátás, hogy csoda, hogy valaki túlélte, ha megbetegedett.  Amikor komoly veszélyt jelentett a nőkre a szülés – sajnálatomra Gabaldon ezt a témát rettenetesen kivesézni. Brianna esetében mondjuk némi létjogosultságát éreztem, de Claire? Könyörgöm, már nagymama, akit elért a menopauza! Ennek ellenére komolyan arról beszélget a férjével, hogy védekezzenek szex közben, mert veszélyes lenne még egy terhesség? Amúgy is heppem a szereplők kora. Claire 30 körüli, amikor szült. Már a lánya is huszonéves. Vagyis, bőven 50 fölött van. Értem, Gabaldon szereti a hőseit, és még mindig élvezettel ecseteli milyen lángoló még mindig Jamie és Claire szerelme, de azért ne menjen már le röhejesbe!

Sajna ugyanilyen rögeszméje, hogy ki Jemmy apja. Ahhoz képest, hogy nagyon úgy van megírva, hogy Roger csak örüljön, hogy nevelheti, Gabaldon megszállottja a témának.

Kényelmes regény, sok leírással, de ezek az erősségei. A kor, a mindennapok, a szereplői lelki fejlődése és vívódásaik. De nekem akkor is lassan haladnak az események!

Nyilván, aki szereti, olvassa. Új érdeklődők: ezt bizony az elején kell kezdeni, nem most!

 

Gabaldon: A lángoló kereszt 1. – Mint történelmi romantikus: 70% hangulatos, a karaktereket helyezi előtérbe, részletes.

Szubjektíven: 40% nekem túl lassan haladnak benne az események. Atmoszférában erős.

Meghitt pillanatok

Ünnepi antológia

Szerelmes, kamaszos, megbocsátós, erőt gyűjtős, ünnepi.

Tominak rég tetszik az új lány, Orsi. Az egyetlen reménye, hogy ő húzza az osztály mikuláson. De nem így lesz, kénytelen bevonni a lányt húzó Nórit is a műveletbe. Tomi hangos könyvet szeretne adni a lánynak, de a nagyon várt kötet úgy még nem létezik. Így a kis csapat maga áll neki felvenni. (Osztálykarácsony) Flórának rég tetszik a bátyja legjobb barátja, és karácsonyra bátor mer lenni. Egy csókot kér, és amikor megkapja, mindketten szembe meghitt_pillanatok.jpgkell, hogy nézzenek azzal, mit jelentenek igazán a másiknak. (Bakancslista) Zalán volt a legjobb barátja. De Zalán meghalt, és képtelen kimenni a sírjához. Lassan a temetőig eljut, de megakad egy padnál, ahol egy idős úr várakozik. Beszélgetni kezdenek, és Anna lassan készen áll odamenni a fiú sírjához. (Az idő minden sebet…)

Húsz novella van benne, és mivel legalább 18 tetszett is, nehezen választottam, melyikekből idézzek oda fel. Végül sorsoltam, csak kinyitottam a kötetet, és arról írtam, ahol kinyílt. Sokat elmond, hogy most kattog az agyam, hogy melyik helyett melyik kerülhetett volna oda röviden. Amiben a mogorva lány nekiáll karácsonykor a szomszéd macskáját keresni? Amiben a szomszéd fiú és lány minden évben elsuttognak egymásnak egy titkot? Amiben a tolószékbe került lány új reményt kap? Tényleg, sok jó történet van benne, ne is válogassunk, olvassátok el őket!

Abszolút egy YA kötet lett a Meghitt pillanatok. A kiadó adott már ki egy hasonló novellás kötetet, de abban fantasy és sci-fi történetek is voltak, ez viszont a mindennapokra fókuszál. Olyan kamaszok a főszereplők, akik akár ismerősök is lehetnének az utcáról. Ok, talán egy kivétel akad. Eszes Rita a Rókatündér után ebbe a kötetbe is egy japán történettel szerepel, de most nincs varázs és mitológia, egy elrendezett házasság karácsonykor igazivá válása a témája. Mert az ünnepek közös pont mindben, legyen az apropó boldog vagy szomorú.

Ami nekem tetszett is. Miért kellene mindnek boldognak és felhőtlennek lenni? Az élet sem olyan, karácsonykor sem. Bajok és nehézségek vannak, de tudnunk kell továbblépni, erőt és reményt találni, amire a karácsony jó időszak. Rácz-Stefán Tibor, Tóth Eszter és Misz Anna történetei nekem pont ilyen reményt és erőt adóak voltak, amelyek után még egy kis napfényt is éreztem az arcomon – pedig megsúgom, odakint szürke az ég, durván fúj a szél, és a Nap elbújt valamerre.

Mivel YA kötet, természetesen sok a szerelmes történet is. Változó, melyik mennyire lett édes és túlzó. Nekem van, amelyik túlzottan is szerelem központú, ha most kicsit elnézőbb is vagyok a kamaszos nagy lángolásokkal és a túl tökéletesre megírt novella álomfiúkkal.

De talán fontosabb, hogy jó hangulata van a történeteknek, tényleg pozitív a hangjuk és az ünnep több színét is megmutatják. (Bár elég sokban van iskolás ajándékozás.) Sok szerethető hős van bennük, és nem egy olyan történet, aminek akár a folytatását is szívesen kézbe venné az ember, ha befejezett is minden novella.

Egy akad, ami másik regényhez kapcsolódik, Benina története, de szerintem az is érti, aki a regényt nem olvasta. Megállnak a lábukon.

Szerettem, hogy ismertebb és ismeretlenebb szerzők is szerepelnek. A kötetet is szerettem.

 

Meghitt pillanatok – Mint YA: 80% változatos, és nem mind a karácsonyra van kihegyezve. Hangulatos, ifjúsági.

Szubjektíven: 75% vannak benne szépek és meghatóak, de némelyik már túl sok is nekem.

The other site

A Grincs

Dr. Seuss gyermekmeséi ma is élnek, és közbe magyarul is megjelenik egy-egy kötete.. Éppen ünnepek előtt jött ki a Grincs is, nem véletlenül: az Illumination Stúdió tüneményes és bájos mesét készített belőle. Én is akarok egy saját Max kutyust! (Na jó, Fred is elférne az istállóban...)

Az óriás lelke

Svájci népmesék

Tündéres, próbatételes, szerencsét próbálós, szerelmes.

Egy szegény embernek olyan sok gyereke született, hogy a legkisebbnek már nevet se találtak. Így lett Tredesin, vagyis Kis Tizenhármas.  Felnőve szép, okos, jó zenész fiú lett belőle, aki Franciaországba indult szerencsét próbálni. A király fel is fogadta, nagyon megszerette a királylány is. Mikor a király annak ígérte a lánya kezét, aki visszahozza a török által ellopott fehér lovát, Tredesin is elindult szerencsét próbálni. (Tredesin) Egy fiút az apja elígért egy idegennek, aki el is ment a fiúért. Egy kastély rabja lett, ahol csak néha nyílt az ablak, ahonnan három elrabolt lányra látott rá. Mindannyian az óriás foglyai, akit csak egy szarka tojásával lehet megölni. A fiú kiszökik, az_orias_lelke.jpgés elindul a tojásért. Miután állattá tudott válni, megküzd egy sárkánnyal, megszerzi a tojást, visszatér az óriással is megküzdeni. (Az óriás lelke) Egy kisördög sok bosszúságot okoz a szüleinek, így felküldik a földre, hogy hozza el annak a lelkét, akit ide küldenének. Nagy lendülettel bele is kezd a munkába: asszony küldené csalfa férjét a pokolra, dologtalan gyerekét a szülő, vadász a lusta kutyáját. De amint az ördög elvinné a pokolba kívántat, összefognak ellene és elkergetik. Meg is fogadja a kisördög, aki ember pokolra jut, szörnyen megfizet még ezért. (A kisördög)

Volt egy könyvsorozat, a Népek meséi. Minden kötet más-más nép meséit gyűjtötte össze. Ma már sajnos nem kaphatóak, így amikor antikváriumba vagy neten egyre-egyre ráakadok, eléggé tudok neki örülni. A legújabb szerzeményem a svájci kötet: Az óriás lelke volt. Mesét meg mindig jó olvasni, karácsonykor is.

Először is, nekem nagyon tetszett, hogy ezekben a történetekben tényleg érzem, hogy svájci mesékről van szó. Vannak olyan mesék, amik kis különbséggel, de ugyanúgy megvannak a német vagy éppen a szomszédos országaink népmese kincsében is. A svájci kötetben sok olyannal találkoztam, ami nálunk nem mesélt mese, mondhatni, jellegzetesen más.

Meg is figyeltem, hogy vannak visszatérő motívumok a mesében. Például, elég sok svájci mesében a legkisebb fiú tolvajnak tanul ki, és amikor hazatér, keresztapja, aki egyik mesében maga a király, másikban a környék gazdag embere, próbára akarja tenni, és halállal fenyegeti, ha elbukik. Három dolgot kell ellopnia. De visszatérő elem az is, amikor egy szegény pásztor, vagy gazdag herceg, tündérbe szeret bele. El is nyeri feleségnek, de a nő ígéretet tetet le vele: sose hívja rossz tündérnek. Amikor az asszony évekkel később tündéri mágiájával megmenti a férje termését, általában a rossz időtől, a férje megfeledkezve az ígéretéről, leszidja. Későn jön rá, mit tett és már nincs bocsánat. Annyira durva végek is vannak, hogy a férfi öngyilkos lesz idővel, a fiaiból banditák lesznek, a lányaiból meg örömlányok.

Különben is igaz a történetekre, hogy nem egyszer durva véget érnek a szereplők. De ennél rosszabbak, amikor Adam Sandler filmbe illő trágárságokat művelnek. Azokkal nagyon nem voltam kibékülve.

Tömör, lényegre törő mesék ezek, de nagyon változatosak. A cselekménybeli sokszínűség kárpótol azért, mert a stílus nem olyan mesélős.

Egy-egy klasszikus mese saját változata is előkerül, általában más véggel, mint az ismert.

Végül: ha gyereknek keresünk esti mesét, olvassunk előre! Mert ez nem a Grimm mesék!

 

Az óriás lelke – Mint mesekönyv: 75% változatos, érdekes, mesés. A motívumok szépen megfigyelhetők.

Szubjektíven: 70% elég sok tetszett benne, de nem egy volt, ami meséhez képest trágár.

The other site

A Diótörő és a négy birodalom

Idén sem maradhatunk klasszikus élőszereplőssé tétele nélkül a Disney stúdiótól. Az idei a Diótörő, aminek az eredetije ETA Hoffman meséje volt. Ugyan a Diseny film szinte semmit nem vett át a klasszikusból, szemkápráztató film született - a tartalmáról sajnos nem tudok ilyen kedvesen nyilatkozni.

Idézzünk!

A háborgó tenger is veszélyesnek tűnik a felszínen, a mélyben mégis a legnagyobb nyugalomban úszkálnak a halak. (Bodor: A tél menyasszonya)

 

De legfőképpen arra emlékeztet, ahogyan az élet elinalhat – és a távolságra, ameddig képes vagy elvonszolni magad ahhoz, hogy belekapaszkodhass. (Weaver: Holtvadászat)

 

Azt kellett volna éreznie, hogy megcsalták, becsapták. A vágya, hogy mindannyian együtt legyenek… erre egyikük nem jön el. De nem volt csalódott, inkább megkönnyebbült – mert úgy érezte, tudja jól, hogy mi az, amit nem bír elviselni a fia. A köteléket. Ugyanazt a köteléket, amiből ő maga is kitépte magát. Vincent nem jött oda tegnap a börtönhöz. Oda sem. És Britt-Marie tulajdonképpen örült, hogy legkisebb fia úgy látszik, tudtára ébredt annak, hogy egy kötelék akár hurokká is válhat – és ha ezt tudja, akkor tudja azt is, hogyan kell vele bánni, hogyan lehet vele szembeszállni. (Roslund – Thunberg: A kötelék)

 

Álmodhatunk egy kapcsolatról és benne lehetünk a kapcsolatban, de nem lehetünk egyszerre az álmodó és a szerető. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)

 

Az egyik legsúlyosabb kollektív emberi betegség az az elképzelés, hogy nem vagyunk elegek. (Swan: Hajnal előtti árnyak)

 

Ha már a házasságról esett szó; Charlie Gilbert miatt mama naponta megnézi az elesettekről szóló híreket. Kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy az a fiú majd megkéri a kezem, amikor visszatér, bár én inkább abban reménykedem, hogy szerelembe esik egy szép francia lánnyal, és megfeledkezik a rajongásáról irántam. (Gaynor & Webb: Az utolsó karácsony Párizsban)

 

  • És mi volt benne?
  • A szakdolgozatban?
  • Igen.
  • Papír. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)
süti beállítások módosítása