A háborgó tenger is veszélyesnek tűnik a felszínen, a mélyben mégis a legnagyobb nyugalomban úszkálnak a halak. (Bodor: A tél menyasszonya)

De legfőképpen arra emlékeztet, ahogyan az élet elinalhat – és a távolságra, ameddig képes vagy elvonszolni magad ahhoz, hogy belekapaszkodhass. (Weaver: Holtvadászat)

Azt kellett volna éreznie, hogy megcsalták, becsapták. A vágya, hogy mindannyian együtt legyenek… erre egyikük nem jön el. De nem volt csalódott, inkább megkönnyebbült – mert úgy érezte, tudja jól, hogy mi az, amit nem bír elviselni a fia. A köteléket. Ugyanazt a köteléket, amiből ő maga is kitépte magát. Vincent nem jött oda tegnap a börtönhöz. Oda sem. És Britt-Marie tulajdonképpen örült, hogy legkisebb fia úgy látszik, tudtára ébredt annak, hogy egy kötelék akár hurokká is válhat – és ha ezt tudja, akkor tudja azt is, hogyan kell vele bánni, hogyan lehet vele szembeszállni. (Roslund – Thunberg: A kötelék)

Álmodhatunk egy kapcsolatról és benne lehetünk a kapcsolatban, de nem lehetünk egyszerre az álmodó és a szerető. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)

Az egyik legsúlyosabb kollektív emberi betegség az az elképzelés, hogy nem vagyunk elegek. (Swan: Hajnal előtti árnyak)

Ha már a házasságról esett szó; Charlie Gilbert miatt mama naponta megnézi az elesettekről szóló híreket. Kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy az a fiú majd megkéri a kezem, amikor visszatér, bár én inkább abban reménykedem, hogy szerelembe esik egy szép francia lánnyal, és megfeledkezik a rajongásáról irántam. (Gaynor & Webb: Az utolsó karácsony Párizsban)

• És mi volt benne?
• A szakdolgozatban?
• Igen.
• Papír. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)

Szerelmes, háborús, levelezős.

Kitört az első világháború, és az angol ifjak hadba vonulnak. Azzal a hittel mennek, hogy karácsonyra otthon is lesznek. Tom is bevonul, oldalán legjobb barátjával, Will-lel. Willnek van egy cserfes húga, Evelyn, a barátainak Evie, aki a bátyja nem éppen levélírói erőssége miatt Tomnak kezd el írni, híreket kérve. A két fiatal levelezni kezd, és miközben Tom a fronton bizonyít, Evie otthon igyekszik hasznossá tenni magát. Mindent megírnak egymásnak, és szoros barátság, majd szerelem bontakozik ki közöttük. Közel 50 évvel később Tom Párizsba tart karácsonyra, nála van Evie utolsó levele, melyet még nem mert elolvasni. Miközben megelevenedik az újraolvasott levelekből a múlt, Tom felkészül a végső elszámolásra.

Karácsonyi olvasmány, annak ellenére, hogy az első világháború a tágabb értelemben vett témája. Érdekes mix, de akadnak ilyen történetek. Nekem éppen a fegyverszünet karácsonykor ugrik be, az talán még karácsonyosabb, mint ez a kötet.

Amiben fontos a karácsony, Evie nagyon szereti ezt az ünnepet és minden évben kiemelt fontosságú a leveleiben, vagy éppen a történt események miatt a cselekményben. A zárlat is karácsonykor játszódik, ráadásul Párizsban.

Igen, nekem ez is pontot ér. Mondhatjuk, jobban élveztem a téli Párizs leírását, mint különben a háborús cselekményt és a kibomló szerelmes szálat.

De karácsonyi olvasmány attól is, amit a regény ünnepel. Az egymáshoz tartozást, a szeretetet, a szerelmet, a jóért való kiállást. Az a furcsa helyzet áll elő, hogy hiába váltják a leveleket a háború 4 évén keresztül, hiába akad a cselekményben néha annak egy-egy borzalmát felvillantó kocka, ez egy nagyon pozitív és jó hangulatú regény. Egyszerűen nem kapnak súlyt a borzalmak, alig is van belőle, és soha nem az a lényeg. Nem súlytalan benne a halál és a sérülés, de majdnem. Bármi is lesz, valahogy érzi az olvasó, hogy a végkifejlett jó lesz és minden nehézség csak azért van, hogy a jó dolgokat jobban lehessen értékelni.

Nekem pont ez volt az egyik bosszantó elem is. Ez egy kellemes regény, aminek alig van cselekménye. A két főhős levelezik. Ott zajlik köröttük a háború, és ennek nem éreztem a súlyát! Akkor sem, amikor fontos szereplő hal meg.

Bajban vagyok azzal is, ha össze kellene foglalnom, kivel mi történt. Nagyon gyakran éreztem úgy, hogy igazából a semmiről levelezik ez a két ember. Kellemes, gyorsan tudtam olvasni is, de soha nem éreztem úgy, hogy halad bármerre is a cselekmény.

Ami minimális konfliktus akad benne, az meg gyomorforgatóan romantikus regényes. Van egy megszülető szerelem, egy nagy veszekedés és egy nagy gesztussal a békülés, ami után jöhet a jól megérdemelt happy end. Minden szálon ott volt a romantika tipikus megoldása: pl. aki meghal, arról kiderül, hogy a halála után a szerelme megszülte a gyerekét, akiben a családja vigaszt lelhet.

Szerethető szereplői vannak, és mégis bosszantottak. Evie annyira jót akar, jó lélek, és nekem nagyon nem hiteles, ahogy a háború alatt él és olyan könnyednek tűnik. Mese habbal.

Azoknak íródott, akik romantikára vágynak háborúban és karácsonykor is.

Gaynor & Webb: Az utolsó karácsony Párizsban - Mint romantikus: 65% az alapötlet jó, érdekes a szerkezet, de a cselekmény kevés, felszínes.

Szubjektíven: 40% túl sok minden bosszantott benne. A giccs, a romantikus zsánerek.

Királylányos, átkot megtörős, téli.

Egy királyságban két királylány született. A nagyobb különös teremtés, hiszen nem volt szíve. Kedves, szép hangú lánnyá nőtt fel, de a húgán kívül más nem barátkozott vele, hiszen furcsának tartották sápadtságát, világos haját, ahogy a hideg nincs rá hatással. Egy napon három asszony érkezik, és a Tél jussát követeli a királytól, a kisebb lányát. Zelka hercegnő a szeretett húga helyére áll, és ő indul el a Tél országába, hiszen rá nincs hatással a hideg, és megmenti így a húgát. A kastélyba érve egy helytől tiltják csak el: a Jégvirág toronytól. Zelka mégis bemerészkedik, és téli állatok figyelmeztetése mellett egyre magasabbra halad, miközben elvarázsolt lányokat ment meg. Mire a csúcsra ér, megérti, ő lehet az, aki megmenti a Telet is az átoktól, és vele a világukat is.

Gyerekkoromba a klasszikus, szép meséket mesélték nekünk. Az eredeti formában, hogyan szúrta meg az ujját Csipkerózsika, hogyan indult el a király vagy a szegény asszony legkisebb fia szerencsét próbálni. Aztán, a Föld fordult párat a Nap körül, és már más meséket kapnak a gyerekek. Tudom szeretni a Disney meséket is, és van a szívemben hely bőven hely az újraírt meséknek is. De most a kezembe akadt egy, ami visszaidézte a régi, gyerekkori meséket.

A tél menyasszonya egy klasszikus tündérmese, amiben nem a legkisebb királyfi, hanem a királylány lesz az átoktörő megmentő. Ehhez a jósága éppen elegendő fegyver lesz. Vannak benne aranyos állatok – a sarki róka a kedvencem, madárból még a mesei elvarázsolt is túl sok a fóbiámnak – egy kis szerelmi szál és varázslat is.

A cselekménye szépen megidézi a népmeséket. A hősnek próbákat kell kiállnia, hogy a végén övé legyen a jutalom. Nincs túlírva, egyik kaland követi a másikat. Amennyi leírás van benne, az éppen ahhoz elégséges, hogy el lehessen képzelni a helyszíneket és a szereplőket, nem terheli meg a legkisebb meseolvasókat sem.

Valahol mosolygósnak találom, hogy olyan szöveggel láttam reklámozva, hogy ha tetszett a Jégvarázs, ez is fog. Most azt tudom erre reagálni, a Jégvarázshoz csak annyi köze van, hogy mind a két mese télen játszódik. Amúgy semmi közös pont nincsen. Jó, mindkét királylány szőke, de többet tényleg nem találok!

Ellenben, van egy görög mitológiai történet. Amelyben az Alvilág ura, Hádész beleszeretett a Föld istennőjének lányába. Elrabolta, és erre az emberek világa örök télbe borult, hiszen a lányát siratta az anyja. Így végül alku született: a lány fél évet az anyjával tölt a felszínen, fél évet az Alvilágban a férjével. Mikor az anyjával van, jön a tavasz és a nyár. Mikor hazamegy, elindul az ősz és jön a tél. Szerintem sokkal inkább ez a történet van e mese mögött, mint a Jégvarázs. Csak kicsit hozzákevertek egy kis magyar népmeséket. De értem én. A Jégvarázst több gyerek ismeri, mint Hádész és Perszephoné történetét. Utólag is bocs, Percy Jackson olvasók, tudom, ti Hádész történetével is tisztában vagytok!

Ez egy szép mese, amit attól függetlenül jó volt olvasni, hogy milyen gyökereket fedeztem fel a cselekmény mögött. Szimpatikus hősei vannak, és nagyon mesés a mondanivalója is: a jó elnyeri jutalmát, és a happy end elérhető.

Hangulatos a kötet a szöveget kísérő rajzokkal, kislányoknak nyerő ajándék karácsonyra!

Bodor: A tél menyasszonya - Mint mese: 85% eredeti, de ismerős ötlet is, szerethető szereplőkkel, szép kivitelben.

Szubjektíven: 90% aranyos, és kifejezetten tetszett, ahogy a mitológiai alapokat használta.

Mert az ünnepek alatt se feledjük el a betűket...

5: Karácsonyi mesék - ez a meseválogatás a magyar kortárs és klasszikus szerzők ünnepi hangulatait idézi meg. Elsősorban mesék, így a kisebbeknek is bátran a kezébe adható. Kiderülnek belőle olyan titkok, mint Móricz Zsigmond szerint miért mérges a hóember, Tilly Gabriella elmeséli a karácsonyfa történetét, benne van a Mennyből az angyal, de egy Móra mese is a Télapó haragjáról. (Kis kacsintással megjegyzem, a szeretet helyett elég gyakran van nálunk méreg karácsonykor: a hóember és a Télapó is mérges ebben a kötetben.)

4: Christie: Karácsonyi krimik - mert bizony bűnügyek történnek karácsonykor is, és ki tálalná őket jobban mint a krimi királynője! Eme kis gyűjteményből megtudhatjuk, hogyan talált Poirot egy hullát a hóban, ami aztán rejtélyesen eltűnt. Majd 40 évvel később kénytelen újra vidéken tölteni az ünnepeket, ahol ezúttal a herceg elveszett rubinjának ügye vár rá. De egy családi karácsonyi ünnepet is gyilkosság zavar meg, a családfővel valaki végzett. A durva az, ezt egy rokon se bánja. De ki a gyilkos? Végül, miss Marple is beveti magát, amikor egy vidéki hotelben pont karácsonykor ölnek. Jellegzetesen sok párbeszéd, angol századfordulós környezet, és indítékok verik a bizonyítékokat, karácsonykor is.

3: Grisham: Elmaradt karácsony - John Grisham a jogi történeteiről híres, de néha kipróbálja magát más műfajokban is. Az egyik kedvenc karácsonyi komédiámat pl. ő jegyzi. Ebben a sztoriban Luther és Nora úgy döntenek, mivel a lányuk nem jön haza az ünnepekre, idén mindent kihagynak, és elutaznak a Karib-tengerre. Jól ki is akasztják az ünnepi lázban égő szomszédságot. Ám az utolsó pillanatban a leány mégis hazajönne, hozva magával a szerelmét is, akinek már jó előre elhintette, milyen remek karácsonyok szoktak náluk lenni. Szegény Luther és Nora hogy mászik ki ebből? Viccesen. Jó történet, bájos, és jó a humora. Különben ebből készült a Kelekótya karácsony, ha valakinek ismerős lett volna a sztori...

2: Cameron: Karácsonyi kutyavásár - Josh vidéken próbál túljutni élete tragédián. Semmi szüksége nincs a kutyára, amit az elutazó szomszéd sóz rá. Pláne nem arra, amikor kiderül, a kutya mindenórás, és bizony kölyköket is kell nevelgetnie. Josh maga is meglepődik, hogy kötődni kezd a kutyusokhoz és az állatgondozóban megismert lányhoz. Az egyre közeledő karácsonyi kutyavásár több szempontból is kihívás is lesz: nem csak a kutyusoknak kell megfelelő gazdit találni, el is kell köszönni tőlük. És Joshnak a múlttal is le kell számolni, ha jövőt akar magának. Kedves, bájos, szeretnivaló történet, ami után az ember kutyát akar tartani, és nem csak karácsonykor. Olyan karácsonyi csodáról szól, ami akár igaz is lehetne. A szerző megint egy szép történetet tett le az asztalra.

1: Dickens: Karácsonyi ének - egy örök klasszikus, ami ma is olyan erővel él, mint egykoron. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint idén a Kacsamesék karácsonyi része is e történetet idézte meg. (Az angolban különben innen kapta a nevét Dagobert bácsi is.) Szépirodalmi minőségű szöveg, egy örök történet. Ebenezer Scrooge nagyon gazdag, de nagyon kapzsi vénember. Az ünnepek sem érdeklik, csak megkeseríti a körötte élők életét. Karácsony éjjelén azonban látogatók érkeznek hozzá: a múlt, a jelen és a jövő karácsony szellemei, akiktől leckét kap arról, hogyan kellett volna és hogyan élhetne még. Mese, varázs, tanulság.

Családos, állatos, reményt adó.

Abban az évben Karen lett megbízva, hogy az egyház által gyűjtött pénzből megvegye a rászorulóknak szánt ajándékokat karácsonyra. De az asszony elhagyta a borítékot az összeggel – szerencsére, Fahéj, a család kutyája ráakadt. De ennél többet is tett karácsonykor: amikor Karen a medencébe esett és fuldoklott, Fahéj sietett a megmentésére. (A kutya, aki megmentette a karácsonyt) II. világháború alatt egy angol haditengerésztiszt összebarátkozott az orosszal, akinek rendszeresen ellátmányt vitt. Karácsony előtt a férfi a tökéletes ajándékot kereste a családjának. Az orosz küldött neki egy ládát, amit már a vízen nyitottak ki. Egy rénszarvasborjú volt benne, amit nem volt szívük levágni. Így hazavitték a tengerészek magukkal, és a kabalájuk lett az állat. (Tenger alatti rénszarvas)

Az emberiség nagyon régen él együtt állatokkal, sokkal olyan kapcsolatot alakítva ki, ami túlmutat egyszerű gazda és állat viszonyánál. Barátoknak tartjuk őket, társaknak. És nem csak a kutyák érdemelték ki ezt a címet, napjainkra már háziállat lehet egy róka, egy mókus, egy bagoly, kinek éppen mire van kedve.

Allan Zullo kötete olyan igaz történetekből született novellákat és elbeszéléseket tartalmaz, melyek szintén arra mutatnak rá, hogy az állatokat miért szeretjük, és mit kapunk tőlük cserébe. 9 történetet tartalmaz a vékony kis kötet, és egyik szívbemarkolóbb, mint a másik. Tökéletes kis karácsonyi olvasmány lehet, és nem csak azért, mert a címadó történet kifejezetten karácsonyi és akkor is játszódik. Hanem a szeretet miatt, ami áthatja az egész kötetet. (Jó, az is segít, hogy nem csak a címadó, de elég sok történet kötődik az ünnepekhez.)

A szeretet, ami miatt, főleg most, azt is el lehet nézni a szerzőnek, hogy egyáltalán nem az irodalmi igényesség vezette az íráskor. Ezek a történetek mosolyogtatnak, megsiratnak, abszolút az érzelmeket veszik célba, és nem a szépérzékünk vagy az értelmünk. Nem is baj ez, nem az volt a szerző célja, hogy az örökkévalóságnak írjon. Hanem emlékeztessen minket, hogy kis kedvenceiktől mennyi szeretet kapunk, és hogy az állatok sokasága megérdemli, hogy emberszámba vegyük őket.

A címadó novella ugyan kutyás, ahogy a borító is, de a kötetben más állatok is szerepet kapnak. Nagy kedvencem volt a fent említett kis rénszarvas a tengeralattjárón, de tetszett a macska története is, aki karácsonykor rendszeresen felköltözött a karácsonyfára. Jó azért ez a több állat, mert nem mindenki kutyás. Így ők sincsenek kizárva az olvasók közül, találhatnak maguknak való kedvencet.

Azt már kiemeltem, hogy jelen kötetben nem érdemes irodalmi értékeket keresni. Igaz történetek elmesélve, és a mesélve lesz az, amit még kicsit fejtegetni szeretnék. Mert nem akarom, hogy bárki azt higgye, száraz és tudósításszerű történeteket gyűjtött össze a szerző. Novellákká írta az igaz történeteket, bevetve a fantáziát is, amiből nincs ismeret. Így történetileg korrekt sztorikat kapunk, leírásokkal és párbeszédekkel, nem cikk gyűjteményt.

Ennek egy esetben nem örültem, amelyben egy kis sérült lábú kanári volt az állati főszereplő. Annyira erőltetett, hogy hozzá hasonlóan a sérült lábú kisfiú csodás énekesnek bizonyul.

De ez semmit nem von le abból, hogy miért is jó ez a kötet. A szívnek szól.

Zullo: A kutya, aki megmentette a karácsonyt - Mint kortárs: 60% érzelmekre hat, nem a történet és a szöveg a lényeg. Ünnepi olvasnivaló.

Szubjektíven: 80% tele van szeretettel, állatbarátsággal, néha jó hinni ezekben. Mint most is.

Istenes, kalandos, mesés, varázslós.

A múltban élt embereknek is megvolt a maguk hitük és hőseik. A vikingek istenei erőteljes, emberi hibákkal is bíró személyiségek voltak, akik háborúztak, cselt vetettek egymásnak. Odin uralkodott, míg nem el nem jött a Ragnarök. A kelta mondák legnagyobb hőse Artus király volt, aki egyszerű gyermekként nőtt fel, nem tudva királyi származásáról, míg egy kardot ki nem húzott egy kőből. A görög istenek imádtak az emberekkel játszani, és olyan viszályokat szítottak, mint ami a trójai háborúhoz vezetett. De saját véreik sem kímélték, erre példa Héraklész munkái. A Nibelungok kincse a germán mondakör mitikus kincse, ami halált hozott mindenkire, aki birtokolta. De a kötetben helyet kaptak olyan mitikus, részben valós alakok is, mint Robin Hood vagy Tell Vilmos.

Bár a gyűjtemény a karácsonnyal kapcsolatos mondakincset nem gyűjti össze, mégis helye lesz itt. Mert tulajdonképpen arról szól, ami az emberiség közös öröksége. A kultúránk, a történeteink és meséink összessége, amelyet karácsonykor is ünnepelhetünk. Talán kicsit szentségtörő leszek ezzel, de nem ugyanez a karácsony is? A közös kulturális örökségünk egy ünnepe. Mert a karácsonyt az is ismeri, legalább névről, aki nem keresztény.

De nézzük is, mit kínál ez a kötet! Tulajdonképpen egy kedvcsináló ahhoz, hogy a kötetet kézbe vevő kisiskolás – szerintem ugyanis ők a célközönség – kedvet kapjon jobban elmélyülni a mitológia világába. Az alapokat megadja a nagy európai mitológiákhoz, és jó kiegészítője lehet a kezdeti történelem és irodalom tanulmányoknak.

Tetszett, hogy meseszerűen adja elő a szerző a történeteket, miközben az egyes mítoszok között hangsúlyt fektet annak az érzékeltetésére is, hogyan állnak ezek össze mitológiává. Így akár történetenként, bele-beleolvasva is érthető lesz a kötet, de egyes mondaköröket is végig lehet venni, és megfejteni a közös pontokat.

Ami nekem szemet szúrt, és ehhez azért nem ártott, hogy már a célközönség korát meghaladtam, hogy még a mítoszok és mondakörök között is vannak összefüggések, hasonlóságok. A kedvencem különben az, ahogy Barbarossa Frigyes látszathalálba süllyed, de egyszer visszatér, amikor szüksége lesz rá a birodalmának. Artus mítoszának vége annyira egybecseng ezzel, hogy lehet találgatni, honnan vették a Frigyes végét…

Összességében tetszett az is, mennyire sok mindent próbál a szerző beletenni ebbe a kis kötetbe. Olyan mondakincseket fog át pár történettel, amelyekről önmagukba kétszer akkora könyveim vannak, mint itt az egész terjedelem. Így talán nem is lep meg senkit, hogy nekem csak egy történet volt benne, amit nem ismertem: a német Répaszámláló. Ami elmenne népmesének is, jót mosolyogtam rajta. Egyes elemei különben erősen Grimm mese gyanúsak.

Mivel gyerekkönyv, fontos az is, hogy kialakításában is gyerekekre szabott. Nagybetűs, széles sortávval, könnyen olvasható, és egy-egy történet elég rövid is. Vannak benne képek is – bár ezek minősítése nem feltétlenül hízelgő. Rajzban szeretem a szépeket, gyerekkorom mesekönyvei ilyenek voltak. Ha a borító képét nézitek, ilyesmi belülről is, láthatjátok, hogy nem éppen Füzesi Zsuzsa az illusztrátor.

De a célját eléri: egy szórakoztató, ismeretterjesztő kötet a mitológiákról gyerekeknek.

Neuschaefer: A világ legszebb mondái - Mint ismeretterjesztő: 80% gyerekeket vezet be a mitológiába. Könnyed, egyszerűsített.

Szubjektíven: 50% gyerekfejjel többre értékeltem volna, átfogó munka, de gyerekkönyv.

Itt a karácsony, a könyvkiadók is lepihentek.

Olvassuk, ami a fa alatt vár ránk!

Családos, rablásos, nyomozós.

A Duvnjac fiúk csak magukra számíthattak. Az apjuk bűnöző volt és alkoholista. Az anyjuk ugyan próbálta a fiukat kimenteni onnan, de a férfi utánuk jött, és a 14 éves Leo lett az, aki kénytelen volt felmosni a lakásból a vért, majd vigyázni a testvéreire, amíg az anyjuk kórházban volt. Csak 14 volt, de a túlélésért megtervezte az első rablását. Közel 30 évesen a börtönből szabadul, ahova bankrablásért került. Kettőt sikerült rábizonyítani a 10-ből, és a bent töltött időt arra használta fel, hogy az őt elkapó rendőr bátyjával megtervezze a tökéletes bűntényt. A testvéreit ki akarja hagyni, de Broncks nyomozó figyeli minden lépését, és brutális játszmára készteti Leót: ha te belekevered a testvérem, én is a tiéd! És minden bűnért nagy árat kell fizetnie, mindenkinek.

A Roslund és Thunberg duó már alkotott együtt, és lényegében hasonló volt a felállás abban a regényben is. Van egy család, súlyos kötelékekkel, akik bűnözők is egyben. Most is ez az alap, és megint megtörtént események ihlették meg a történetet.

Erősek a skandináv gyökerek, és nem csak azért, mert Svédországban játszódik a történet. (A Duvnjac család is már svéd, három generációval korábban költöztek az ősök ide Horvátországból, azért a különös vezetéknév.) Sokkal inkább azért a nyomorért, depresszív hangnemért, amit képtelen vagyok felfogni, hogy lehet ennyire átütő egy jóléti állam történeteiben. De tény, megint olyan cselekményszálak, karakterek vannak, hogy az ember csak azt csodálja, nem lesz a szereplők nagyja öngyilkos.

Elég csak megnézni a két főhőst! Leo, a bűnöző. Egy apával, aki verte a feleségét, rabló volt, és a fiú csak 14, amikor végig kell néznie, ahogy az apja majdnem agyonveri az anyját. Broncks, a rendőr. Aki 16 évesen zokogva hívta a bátyját, hogy mentse meg, mert az apjuk megint kikészült, és attól fél, agyonveri. És a bátyja eljött, és az öccséért halálra késelte az apjukat. Mégis, milyen lelki világ épülhet ilyen alapokra?

Nem véletlenül Kötelék van a regény címében. Ugyan Leo végig tervezi a tökéletes bűntényt, és flashback fejezetekből a korábbi bűnözői pályájára is rálátunk, ez sokkal inkább arról szólt, hogy mire képesek az emberek a testvéreikért. Akikhez akkor is szoros kötelékek fűzik őket, ha évek óta nem is beszéltek. Mit tesz az emberekkel a tartozás, legyen az vélt vagy valós. A bűnről, a fájdalomról, és a szeretetről.

Miért volt bajom mégis ezzel a regénnyel? Mert a végkifejlett brutális és fájdalmas. Nincs happy end, csak nyomor és tönkretett életek, több szinten is. Nem tudtam jó érzéssel letenni a könyvet, annyira tudtam sajnálni a szereplőket.

Megírva különben jól van. A stílusa realista és lényegre törő. Nem magyaráz semmit túl, nincsenek bő leíró jelenetek. Pörgeti az eseményeket, legfeljebb a szereplői belső vívódásai, gondolatai kedvéért lassít kicsit.

A szerkezete is okosan épül fel. Váltogatja az idősíkokat, a múlttal kicsit mindig indokolva a jelen eseményeit. Figyelmet tart fenn, és így egy komplexebb történetet tud felépíteni, a címbeli kötelékek még mélyebb ábrázolásával.

Sok jó dolog van benne, de az a skandináv sötétség most nem esett jól a lelkemnek.

Roslund & Thunberg: A kötelék - Mint krimi: 70% skandináv gyökerek, több idősík, kibontott karakterek, konfliktusok. Súlyos.

Szubjektíven: 40% egyszerűen ez most lehangolt. A vége nagyon-nagyon nem tetszett.