A háborgó tenger is veszélyesnek tűnik a felszínen, a mélyben mégis a legnagyobb nyugalomban úszkálnak a halak. (Bodor: A tél menyasszonya)

De legfőképpen arra emlékeztet, ahogyan az élet elinalhat – és a távolságra, ameddig képes vagy elvonszolni magad ahhoz, hogy belekapaszkodhass. (Weaver: Holtvadászat)

Azt kellett volna éreznie, hogy megcsalták, becsapták. A vágya, hogy mindannyian együtt legyenek… erre egyikük nem jön el. De nem volt csalódott, inkább megkönnyebbült – mert úgy érezte, tudja jól, hogy mi az, amit nem bír elviselni a fia. A köteléket. Ugyanazt a köteléket, amiből ő maga is kitépte magát. Vincent nem jött oda tegnap a börtönhöz. Oda sem. És Britt-Marie tulajdonképpen örült, hogy legkisebb fia úgy látszik, tudtára ébredt annak, hogy egy kötelék akár hurokká is válhat – és ha ezt tudja, akkor tudja azt is, hogyan kell vele bánni, hogyan lehet vele szembeszállni. (Roslund – Thunberg: A kötelék)

Álmodhatunk egy kapcsolatról és benne lehetünk a kapcsolatban, de nem lehetünk egyszerre az álmodó és a szerető. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)

Az egyik legsúlyosabb kollektív emberi betegség az az elképzelés, hogy nem vagyunk elegek. (Swan: Hajnal előtti árnyak)

Ha már a házasságról esett szó; Charlie Gilbert miatt mama naponta megnézi az elesettekről szóló híreket. Kétségbeesetten kapaszkodik a reménybe, hogy az a fiú majd megkéri a kezem, amikor visszatér, bár én inkább abban reménykedem, hogy szerelembe esik egy szép francia lánnyal, és megfeledkezik a rajongásáról irántam. (Gaynor & Webb: Az utolsó karácsony Párizsban)

• És mi volt benne?
• A szakdolgozatban?
• Igen.
• Papír. (Aciman: Nyolc fehér éjszaka)