Ha már van filmes blogom is, megragadom mostantól az alkalmat, hogy ráutaljak olyan filmekre, melyek regényen alapulnak és megnéztem őket. A fenti linkre kattintva lenyílik a filmes írás!
A Smaragdzöld jobban tetszett filmen, ifjúsági kalandos, fantasy.
Cím: Akarsz velem játszani?
Szerző: Riley Sager – aki jó kis rejtélyt épített maga köré. Tudjuk, hogy ez egy írói álnév. Mert a szerző más műfajban ismert alkotó, és így különíti el a munkáit. De kit rejt a Sager álnév? Az maga is titok.
Műfaj: thriller.
Tartalom: Emma az első táborozása alatt rögtön talál három barátnőt, akiktől sok mindent tanul. Többek között, hazudni is. Egy este a lányok eltűnnek, és Emma állítja, hogy ő ártatlan, és semmit nem tud. Évekkel később tanárként tér vissza a táborba, hogy szembenézzen a múlt árnyaival, és kiderüljön, mi történt a lányokkal.
Várható megjelenés: 2018 novembere
Miért várós?
Zaklatós, titkos, házasságos.
Nellie tanárnő, aki imád a kicsikkel foglalkozni az iskolai előkészítőben. Ez a hivatása, amivel mindig is foglalkozni akart. Mellette pincérnő is, hogy a megélhetésre is jusson pénze. Végül, megtalálta élete szerelmét is, akihez hamarosan hozzá is megy. Richard befektetési bankár, pár évvel idősebb, és nem csak gazdag, de jól is néz ki – közös álmon osztoznak egy szép családról. De valami baj van, érzi, hogy valaki figyeli, és a nyomában jár. A 
múltja is rejt pár titkot, mely nem derülhet ki. Vanessa kénytelen újrakezdeni az életét, miután Richard, a férje elhagyta egy jó 10 évvel fiatalabb nőért. Megszállottja lesz a férje új életének és menyasszonyának, kémkedni kezd utánuk. Elhatározza, az esküvő nem történhet meg.
Mindig is izgalmasnak találtam a kérdést, két ember hogy tudhat együtt, egy regényt megalkotni. Leülnek, ötletelnek, az egyik pedig ír? Vagy megbeszélik, ki melyik részét dolgozza ki a cselekménynek, aztán összefésülik? Valahogy az írás annyira szubjektív és belülről fakad, hogy nekem rejtély, hogyan lehet kétkezes regényt írni.
E kötetet is azzal a gondolattal kezdtem el olvasni, hogy vajon miképpen dicséri két nő munkáját. Hamar lett egy elméletem – két nézőpontból van elbeszélve a cselekmény. Mi van, ha egyikük írta az egyik, a másik a másik nő nézőpontját? De igazából nem is ez a lényeg.
A kötet meglepően okos thriller, ami minden nagyobb részére tartogat egy nagy fordulatot. Az első csavar volt olyan, amelyen tényleg meglepődtem, és aminek a tetszése végigvitt a cselekményen. Az egy nagyon jó húzás, rengeteg mindent átértelmez, és igazán meg tudott lepni. A csavar után már visszasüppedünk egy tipikus femi-thriller kulisszái közé, ami korrekten meg van írva, de már csak pont azokat a meglepetéseket akarja okozni, amelyeket előre vártam a cselekményből következtetve. Jó a kötet második fele is, csak éppen nem ér fel az elsővel, röviden.
Erőssége a karakterrajz. Feszültség, fenyegetettség van a sorok között, miközben megismerjük a két nőt. Nellie egy naiva, egy jó lélek, akibe nehéz lenne belekötni. Még a sötét titka se olyan sötét, mint amilyennek ő megéli. Vanessa tűnik kettejük közül a veszélyesnek, akinek szinte ellendrukkere lettem Nellie ellenében. De ő is remekül össze van rakva, hogyan fakadnak a tettei az érzéseiből, a vele történtekből. A csavar ezeken is kicsit alakít, de összeillik minden, ha spoiler nélkül ez rejtélyesen is hangzik.
Ahogy Vanessa tervezgetésből akcióba lendül, a cselekmény is elkezd felpörögni. Karakterközpontú történetnek indul, annak nagyon ütős is, aztán ahogy a karakterekről az eseményekre tevődik a hangsúly, egy ármányos, trükközős thrillert olvashatunk.
Jó a stílusa. Nagyon tetszett, ahogy elkülönül hangjában is a két nő szemszöge. Nellie szövegei még fiatalosak, naivak, súlytalanabbak. Vanessa részei sokkal súlyosabbak, meg talán kifinomultabbak is. Érezni, hogy az a nő már többet megélt, mint a másik.
Talán mondandót nem tudok belőle kihámozni, de nem is az lenne a cél. Ez egy szórakoztató thriller, alapos karakterrajzokkal. Annak remekül is működik.
Összefoglalóan egy okos thriller volt ez, egy nagyon ütős csavarral, jól használt zsánerekkel és karakterekkel. Nekem tetszett.
Hendricks & Pekkanen: (…) és én téged el nem hagylak - Mint thriller: 85% jól szerkesztett, jól elhelyezett csavarral, okosan felépített szereplőkkel.
Szubjektíven: 80% az eleje, az első nagy csavarig, nagyon okos, de utána kicsit leült a sztori.
Ugyan elfogult vagyok a Dennis Lehane regény felé, de ebből egy nagyon korrekt filmet is forgattak. Csavaros, okos thriller, aminek a fényét Leonardo DiCaprio emeli.
Ármányos, harcos, tündéres, cseles, harcos.
Három kislány a szüleikkel boldogan élt, amikor egy idegen érkezett hozzájuk. Az anyjuk múltjából, és bosszút akart állni egykori feleségén. A nőt, a férjét megölte, a három gyereket, akik közül a legidősebb a saját lánya volt, magával ragadta. Így Jude, Vivi és Taryn Tündérföldön nevelkedett, Madoc családjában. Vivi könnyen beilleszkedett látszólag, a két emberlánynak nehezebb dolga volt. Jude nagyon megkeményedett, és elhatározta, 
őt senki nem töri meg többé. Szemtelen, harcos lány, aki hamar ősellensége lesz Cardan hercegnek, aki azt akarja, hogy Jude is féljen tőle. A lánynak erő kell, így vállalja, hogy a trónörökös kémjeként tevékenykedik. Titkokat tud meg, és beszáll maga is a hatalmi játszmákba – amelyeknek nagyon megnő a tétje, amikor a királyi család nagyját lemészárolja egy áruló. A helyzet iróniája, hogy Jude pont azzal kényszerül szövetségre, akit gyűlöl.
Holly Black ugyanannak a generációnak a tagja, mint jó barátnője, és szerintem sikeresebb netről kinőtt írótársnője, Cassandra Clare. (Itt megjegyzem, hogy ezt a kötetet is neki ajánlotta.) Van egy közös sorozatuk is, és Black is jegyez más YA trilógiát, melybe kirándult már egyet Clare egyik legismertebb Árnyvadásza (Jace) is.
Az olvasottak alapján most végre ő is büszkélkedhet egy olyan sorozattal, amiből univerzumot tud építeni. Tündéreket tett a középpontba, és velük kettő emberlányt, akik közül csak az egyik kiemelt szereplő, egyelőre.
Ha univerzumba kezdtem el gondolkodni, akkor abból sejthetitek, hogy jó a regény világépítése és látok még benne lehetőségeket is. Több tündér udvar van, amelyek közül egyelőre csak az egyiket ismerhettük meg. Nemesek és udvarok, akik vetélkednek egymással. A sokféle mágia. Az emberek helye és szerepe ebben a rendszerben. Bőven van itt jó alap, és további lehetőségek a sorozat bővítésére.
Tetszett, hogy nem szerelmi történetként aposztrofálta a cselekményt az írónő. Ez egy átverős, hatalmi játszma, aminek egy lány kerül a középpontjába. Aki az életben maradáshoz a saját eszére és erejére kell, hogy hagyatkozzon, nem egy daliás és szuper YA hősre, aki majd kimenti a veszélyes helyzetekből. Inkább idézte bennem a sorozat Nielsen Hatalom-trilógiáját, mint Armentrout Luxen sorozatát.
A cselekményt így ármányok, harcok, mágikus cselszövések építik fel, amelyek pörgős, izgalmas vázat is képeznek egyben. A végére ugyan be van lengetve egy szerelmi szál is, én valami ilyesmit vártam is a karakterek között – az mindig gyanús egy YA regényben, ha a hősnő és egy helyes srác nagyon rühellik egymást – de egyelőre erre nem tett Black súlyt. Félek, hogy ez a folytatásban változni fog, de ez sajna a zsáner sajátja.
A karakterei nem túl bonyolultak, de annyira igyekszik árnyalni őket, hogy meglepetéseket okozzanak. A legerősebb karakter Jude, de bonyolult személyisége lesz Cardan hercegnek is, azt is észre lehet már venni. A többiek egyelőre még kiforrásra várnak.
Stílusában tipikus YA. Könnyű olvasni, szórakoztatni, megvan a sajátos humora. Előszeretettel alkalmazza Jude lelkének nyitását felénk, kell az érzelmi azonosulás!
Egyelőre látok benne fantáziát, és a borítót is szerettem. Még 2 rész van vissza minimum…
Black: A kegyetlen herceg - Mint YA fantasy: 80% erős alapötlet és hősnő. A szerelmi szál nem erőltetett, cselszövős.
Szubjektíven: 75% az elején untam, de nagyon jó világ épült belőle, sok jó szereplővel.
Az Alexandra kiadott a héten egy érdekesnek tűnő könyvet:
- Melissa Albert: Hazel Wood - Mogyoróliget
A főhőse egy 17 éves kamaszlány lesz, aki az anyjával menekülve töltötte az eddigi életét. De most rá kell döbbennie, hogy a nagyanyja ismert írónő, aki kitalált egy olyan fantasy világot, aminek megszállott rajongói is vannak. Anyja egész életében távol tartotta tőle a lányát, de most kénytelenek a családi birtokra (azt hívják Hazel Woodnak) menni. Még nem tudom, mennyire lesz reális kalandos, esetleg drámai, vagy éppen fantasy színt kap, de majd kiderítem, és elmesélem!
Különben, az angol borító nekem jobban bejön, mint amit az Alexandra adott neki.
Ha esetleg pályát szeretnél módosítani, ne menj pszichológusnak. Maximum egy hetet adnék, és az összes páciensed elfogyna, mert vagy belehalnának az önsajnálatba és a reménytelenségbe, vagy a kezelések után saját kezűleg vetnének véget értéktelennek tűnő életüknek. (Cooper: Ügynök tűsarkúban)
Barátnőm bólintott, igen, a pasik az elérhetetlen nőkre buknak, a megnyerhetetlen trófeákra pályáznak, ne feledd, olyan versenytársaid vannak, mint a Szent Grál, a győzedelmes haditettek, egy-egy trón elfoglalása, sőt, a jó győzelme a gonosz felett – tehát az a minimum, hogy a te meghódításod egy erőpróbával egyenértékű legyen. (Yargekov: A szófogadó kislány; In: És boldogan éltek?)
Csak tudnám, hogy mit eszel az öntelt, faragatlan bunkókon. Mármint a kidolgozott mellizmokon és a kockás hason kívül. (Cooper: Ügynök tűsarkúban)
Kosztümös, romantikus, nővéres, hatalmi harcos.
Apja halála után a gyermek Tudor Eduárd kerül a trónra, de a kamaszfiú nagyon beteges, mindenki sejti, hogy nem sok ideje van hátra. Kedvenc unokatestvérei, a Grey lányok lehetősége lesz, hogy fiút szüljenek, aki majd követi a fiút a trónon. Jane, Katherine és Mary is férjhez kell, hogy menjen, de különféle okokból egyelőre a nagyon vallásos és művelt Jane az egyetlen, aki valóban férje felesége lesz. Eduárd korai halála után lord Dudley mindent meg is tesz, hogy menyével fiát trónra ültesse. Mária hercegnő azonban nem engedi át a trónt, sereggel
szerzi vissza. Lady Jane sorsa a fejvesztés lesz, a családé kegyvesztés. Erzsébet trónra kerülésével válnak újra fontossá, de a királynő féltékeny minden unokatestvérre, akinek trónigénye lenne ellene. Így a Grey lányokra hervadás várna, de titkon ők boldogok próbálnak lenni. Skót rokonukkal együtt súlyos árat fizetnek a szerelemért.
Eddig is szívesen olvastam Philippa Gregory regényeit, elsősorban a Tudor korszakról, illetve a Rózsák háborújáról, ha nem is a kedvenc történelmi regényeim voltak. Mindig éreztem bennük valamilyen lexikonos szárazságot is, mintha a tények és az adatok mindig elnyomták volna a regényességet.
Az utolsó Tudor számomra azonban kimagaslik a többi közül. A három Grey lány története, és ebben végre nekem tetszően billen az arány! Jane az egyetlen, akinek rövid életét és halálát alaposan ismerjük, a másik kettőt történetéről kevés adat maradt fenn. Így Gregory jobban színezhette az eseményeket, és ez roppant jót is tett a cselekmény, a hangnemnek, igazából mindennek. Ezzel új kedvencet avattam a regényei között!
A cselekményt nem is próbálom megragadni, mert több szálon vezetett, sokszereplős, okos könyvvel állunk szemben, amelyben 5 asszony sorsát követhetjük végig, és egyik tragikusabb, mint a másik, miközben megragadóan szép pillanatok vannak benne. Mindegyikben van valami, ami kicsit más, mint a többiben, és ad egy új színt a regénynek.
Lady Jane, aki jó királynő akarna lenni, aki fényt akar hozni az országba. A hívő, a mártír, akinek esélye sincs, a család bábot csinált belőle, és ő rájött, hogy csak a halála lehet a sajátja. Emelt fővel, ahogy az életét és a trónért tett áldozatokat is vállalta. A nagyon szép Katherine, aki kislánykora óta Jane barátnője bátyjába volt szerelmes, és miután első, el sem hált házasságát érvénytelenítették, visszatalált a Seymour fiúhoz. Ez igazán szép szerelmes történet volt, ahogy ez a két fiatal szerette egymást, és kitartottak akkor is, amikor a titkos házasságukért mindkettőt a Towerbe zárták. A szívem szakadt meg értük. Mary, aki a saját veszteségei után rájött, hogy ő lesz az örök szálka királynői rokona körme alatt, ezért tartott ki. Erzsébet, aki féltékenységébe oly sokakat tönkretett. Mária, aki dacolt, és megölte érte. 5 remek női karakter, 5 pazar ábrázolás, engem végigsodort a regényen.
Stílusában is roppant élvezetes, a három Grey lány más-más hangot kap, mindegyiküket nagyon meg is kedveltem. Még Máriát is, a skótok királynőjét. Eddig Erzsébet volt a kedvenc Tudorom, de Gregory most lerántotta innen, és nagyon emberivé tette számomra.
Csaták, ármányok, szerelmek – ebben a történetben rengeteg minden volt is. Cselekménydús.
Ahogy írtam is, ez az új kedvenc Philippa Gregory regényem. Nekem nagyon bejött!
Gregory: Az utolsó Tudor - Mint történelmi: 85% tények fantáziával jól kiegészítve, tele hiteles érzelmekkel, nőkkel.
Szubjektíven: 90% a kedvenc Gregory regényem ez lesz. Emberi, izgalmas, tragikusan szép.
5: Painchaud: Erica szerepében – van egy gazdag örökösnő, akit még kislányként raboltak el. Ő Erica. Ha még
élne, középiskolás lenne. A főszereplő lány élete arról szólt, hogy Erica szerepére készítették fel. Alapból hasonlított rá, hasonlóan okos is volt, a külsejét plasztikai műtétekkel, a tudását célzott képzéssel tökéletesítették. Most eljött az idő, hogy hazamenjen és megszerezze Erica örökségét. Csak arra nem számít, hogy tényleg megszereti Erica életét, a szüleit, és a középiskolában a szerelem is rátalál. Végigviszi a játszmát, vagy megpróbál helyesen cselekedni? Thrillernek, ifjúsági regénynek is működik, nagyon kamaszbarát a terjedelme is. A szerző nálunk egyelőre egy könyves, de ez egy jól sikerült regény lett.
4: Wells: John Cleaver sorozat – John nem olyan, mint a többi kamasz. Az csak egy dolog, 
hogy sokat segít be a család halottasházába. Az már komolyabb, hogy John felismerte magában a pszichopatát. Tudja, ha kicsit is elengedi magát, azon kapja magát, hogy elkapta és megölte az osztálytársnőjét, aki tetszik neki. Elég komoly szabályrendszere van, hogy normális tudjon maradni. De akkor feltűnik a környéken egy sorozatgyilkos, és John rá már vadászhat. Természetfeletti szál, magával sodró narráció – az első trilógia még kamaszosan horroros, a második már inkább felnőtt thriller. Egy ideig szerettem úgy jellemezni, mint a kamaszoknak írt Dexter.
3: Andrews: A tükörikrek – a két lány teljesen egyforma, és az anyjuk mániája is, hogy a két lánya nem két külön
személy, hanem ők egyek. Az egyik lány képes ebbe beletörődni, rendes gyerek, a másik viszont kamaszként komolyan lázadni kezd, ha otthon még rejti is, miket művel. Andrews folyamatosan feszültségben tart, és egyre fenyegetőbb légkört teremt, melyben a lázadó iker egyre veszélyesebbnek tűnik a húgára. A végén még mindig agyalok, durva csavar van benne. A kamaszos identitás kérdések mellett a testvérek kapcsolata felnőtt thrillerbe is megállná a helyét. Jól van megírva, nagyon erős az atmoszférája is.
2: Mészöly: Darwin – játszma – egy elit középiskola, ahol a gyerekek versengőek és 
tökéletességre törekszenek. Ahol van egy tanár, aki nem megy bele a megszokott játszmákba, és ezért pár barátnő bosszút esküszik ellene. Kitalálnak egy ügyet, megtévesztő helyzeteket generálnak, és mire feleszmélnek, tragédiát okoztak. Az egyik lány emlékszik vissza, mit tettek és hogyan váltak nyertesekből kisiklott emberekké. Remélhetőleg nem ez a magyar középiskolai valóság, de elég sok olyan pontja van, amivel a kamaszolvasók könnyeden azonosulhatnak. Életszerű karakterek, kamaszos témák a thrilleres bosszúállás mellett, és még mondanivalója is akad.
1: Fitzpatrick: Tükörjég – Fitzpatrick inkább a Csitt, csitt sorozattal lett ismert nálunk. 
(Várom is, hogy elkezdjék újra kiadni, hiszen belekezdtek a sorozat megfilmesítésébe.) Pedig a Tükörjég messze jobb tőle, szerintem. A történet szerint pár fiatal téli nyaralásra indul a hegyekbe, az egyikük családi nyaralójába. Köztük van a szegény lány is, aki a gazdag fiúval randizgat. De betörnek hozzájuk, és lassan egy élet-halál játszmában találják magukat, amiben kiderül: van, aki nagyon nem az, mint akinek látszik. Ütős thriller, múltbeli rejtélyekkel, és kalandos helyzetekkel a jelenbe. Menekülős, hajsza, szerelmi szál, és nagyon sok csavar is akad benne. Nekem letehetetlen volt, hajnalig kiolvastam alvás helyett kategória.
Mesét átírós, tragikus, kreatív.
Eleonóra hercegnő a nagynénje naplóit adja kiadóhoz, melyből kiderül, a húga szellemi fogyatékos volt, akit ő tanított be a bálra, és érte el, hogy a neki kiszemelt erőszakos herceg inkább a mostohatestvérét vegye el. (Hagyaték) Piroska a farkassal történtek után nagyszájú, életrevaló lánnyá serdült, aki idővel férjhez is akart menni. De csak nem akart összejönni, hiába próbált ki minden trükköt. (A szófogadó kislány) Hófehérke a herceg hű hitvese, akinek mindenben a kedvére akar tenni. Vak a jelekre: a szagokra, a törpék viselkedésére, míg saját 
szemével nem látja, mi tetszett meg benne egykor kedvesének. (Ő és én) Az egykori sztár szoprán máig fájlalja, hogy nem volt mersze elmenni a hegedűművésszel, maradt anyjával, sztár lett, de most se családja, se senkije. (Búcsúária)
Nem fogok hazudni, sejtettem, hogy egy ilyen kötet koncepciója nem az lesz, hogy mindenki boldogan élt, amíg meg nem halt. Valami olyasmit vártam, mint a Vadregény. (Tudjátok, a musical, amiből film is készült, amiben bizony Hamupipőke megszökik a herceg elől, és amiben kiderült, nincs happy end a történetek végén.) Jó, annyira azért mese párti vagyok, hogy inkább arra számítottam, kapnak a nyakukba valami nehézséget, nem mindenki, de sokan azonban leküzdik és legalább részben happy end lesz.
Erre elkezdtem olvasni, és minden mesével egyre nőtt a hitetlenkedésem. Alice vénasszony, akinek már a memóriája is kihagy, és Csodaország egy a sok téveszme között, amikben lebeg. Dorothy mindent szürkének lát Kansesben, és bár Ózból annyira haza akart jönni, itt folyton visszavágyik oda, és megkeseríti a lánya életét, akit anyja miatt minden gyerek gúnyol és piszkál. Hófehérke hercege inkább hasonlít Kékszakállra, mint Once upon a time Davidére. Nem is tudom, melyik volt az a pont, ahol elegem lett. Jó, tudom. A Csipkerózsikánál – ahol a lány életre keltésének az ára a herceg élete, mindene. Talán modern köntösbe, agykutatással és autóbaleset miatti kómával, de miért kell az egyik életéért a másiknak mindent feladni?
Bár az elegem se lett jó kifejezés. Mert rengeteg ötlet van ebben a kötetben, és egy-némelyik mese maivá tétele kifejezetten ötletes. Csak éppen nem tetszik, hogy ennyire negatív és tragikus minden. Vagy még annál is jobban. Komolyan mondom, még az a legvidámabb sztori, amiben a herceg nekrofil, és Hófehérkét igyekszik minél halottasabb állapotba tartani. (Megjegyezném, a nekrofil herceg már Neil Gaiman eszébe is jutott, sokkal korábban, és sokkal mesésebb, horror mesében.)
Nagyon színes különben a kötet, történetekben és hangokban is. Az egyik mesét teljesen maivá tették, másik megmaradt mesevilágban, de mindegyik tragikus. Az egyiknek a hangjában akad valami az eredeti mese lírájából, de akad olyan is, amelyet trágárnak nevezni enyhe kifejezés lenne. De akad olyan is, az egyik Hamupipőke (abból kettő van), amely szinte valóságshow kereteket és nyelvezetet kap, LOL.
Döbbenetes az is, milyen szerzőket nyertek meg ehhez a kötethez. Sokukra rá se ismertem volna, ha nincsenek kiírva, ebben annyira merész lehetett mindenki. És bizony sok a reakció a mi valóságunkra, mesébe csavartan. Legyen az a menekült helyzet, vagy a nők helyzete.
Gyereknek nem adnám kezébe, még nekem is nagyon illúzióromboló élmény volt. Emésztem.
És boldogan éltek? Mint mesekönyv: 70% felnőtteknek, hozzáteszem. Ötletes, de kegyetlen is. Változatos.
Szubjektíven: 50% egy-egy ötletet díjaztam, de egy boldog se legyen benne… kiakasztó.