Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Heti meglepetés

2018. november 01. - BBerni86

A hosszú hétvégére még polcokra kerül pár újdonság:

meglepi3_2.jpg- Fable: Mennyből a húsvét - a cselekményről még semmit nem tudok, de ezt a humoros sorozatfolyamot bírom. Biztos lesz benne sok félreértés, egy nagyon férfias hős, bűnözők, meg egy hősnő, aki a végére boldog lesz a helyes pasival. Van tippem arra is, hogy valahogy lovak is a történetbe fognak keveredni...

- A Gabo kettő femi-thrillert tesz a polcokra:meglepi2_6.jpg

A mintaanya

Rossz vér

Robinson: Vörös hold

Menekülős, forradalmat kezdős, jövőbeli.

A Holdon három ember sorsa fonódik össze. A fiatal technikus, Fred egy elektronikai eszközt szállít le. Ám balszerencséjére az eszköz egy merénylet kivitelezője, és a férfinak komoly vádakkal kell szembenéznie. Még az ide úton ismerkedett meg egy elismert műsorvezetővel, aki most beveti felsőbb kapcsolatait, hogy Fred életét megmentse és hazajuttassa a fiatalembert. Fred egy Csi nevű lánnyal kezd el bujkálni, akinek az a bűne, hogy teherbe esett a Holdon, ami tilos. Nem tudni, miben lenne más egy ott fogant és fejlődött baba. Ám Fred lassan ráébred, hogy a lány szerepe ennél sokkal több. Egy politikai mozgalom, egy kitörő forradalom jelképe, mely a voros_hold.jpgkínai diktatúrát söpörhetné el. Életben akar maradni, és a lányt is szeretné életben tartani.

Kim Stanley Robinson is megy azon sci-fi szerzők közé, akiket nagyon próbálok szeretni, értem, miért szeretik sokan, de nekem valahogy nem akar ez sikerülni. Szó szerint végigszenvedem a könyveit, és próbálom megfejteni, mi nem stimmel.

Az biztos, hogy a három alap cselekménytípusok közül (cselekmény, karakter vagy világépítő központú) ez a világépítős közé tartozik. Nagy energiát és rengeteg oldalt szentel annak a szerző, hogy megismerjük azt a világot, melyben a cselekmény játszódik. Ennek megfelelően sok a leírás, és gyakran a szereplők is kapnak magyarázó szerepet. Biztos, ezzel is van gondom, mert nekem jobban tetszenek a cselekmény- és karakterközpontú történetek.

Ez meg olyan világot mutat be, ami jövőbeli, mégis idegen. Értem, mit kellene felfognom és megértenem a társadalomból. Robinson jól meg is írta. De hogy ez engem mennyire untatott… Politika, forradalom – nekem az ilyen témák megemésztéséhez inkább a YA zsáner passzol. Tudom, sekélyesebb, de nekem akkor is van igényem a szórakoztatásra a komolyabb részek mellé. Itt meg nincs más, csak komorság és komolyság.

A stílusa is realisztikus, erősen leíró. A maga módján mesélős, de hogy konyhanyelven fogalmazzak, a téma miatt szárazan az. Talán bennem is van hiba, de egyszerűen nem tudom érdeklődve és szórakozva olvasni a leírásokat a társadalmi berendezkedésről, a politikai rendszerek korrupciójáról. Realista környezetben pláne. Robinson pontos, lényegre törő, ebben a kötetben helyenként lírával frissülve. Ta Su alakjával költészetet, filozófiát is a történetbe tett, és ezeket is nehezen emésztettem a regény világában.

Aminek örültem, hogy a szerelmi szálat nem erőszakolta a cselekménybe a szerző. Ugyan arra van utalás, hogy Fred, Csi és a baba együtt fognak maradni, de nem kezdenek édelegni és még egy csók sem csattan el a cselekményben. Nem is kellett neki.

Nem szerettem a szereplőket. Ha belegondolok, ők vannak a rangsor végén. A legfontosabb a történetben a világ, ahol játszódik. Majd az, amik történnek benne, hogy létrejöhessen a változás. Végül, a szereplők, akik így-úgy ezért a forradalomért küzdenek. Pár vonással jellemzettek, de legalább emberiek és egymáshoz képest nagyon mások.

Jut eszembe, az MI szálat értette rendesen valaki? Nekem az kifejezetten zavaró volt, ahogy a mesterséges intelligenciák kémkednek, meg ügyködnek.

A hagyományos sci-fi szeretőknek jó lehet, a magamfajta pedig még mindig küszködik.

 

Robinson: Vörös hold - Mint sci-fi: 70% több kiemelt szereplő, erős jövőbeli vízió, politikai mondanivalója is van.

Szubjektíven: 20% nem szerettem a szereplőket, a cselekményt untam, és a téma se érdekelt.

Szemrevaló

Nyomtalanul

Jussi Adler-Olsen Q ügyosztály sorozatát nagyon szeretem regényként. Ide azért került, mert szépen sorra készülnek is a filmek a regényekből. Mutatóba az első rész trailerét – Nyomtalanul – tettem, hiszen ebben alakul meg az ügyosztály, és kezdődnek el a döglött akták felderítése. Egy eltűnt nőt keresnek, aki mindenki szerint öngyilkos lett. Carl szerint nem, és bárki is áll az útjába, ő megszállottan kinyomozza, mi történt. Ha jól számolom, további két rész van még filmen, de már forgatják a 4-et is.

Aichner: Holtak asszonya

Totenfrau 1.

Bosszúállós, különös személyiséges, nyomozós.

Blum örökbe fogadott gyerek, aki nem kapott se szeretetet, se törődést. Kiskorától arra nevelték, hogy vegye át az apja halottasházát, de ahogy nőtt, sem lehetett önmaga. Mindig a szülők zsarnokságának játékszere volt. Míg elege nem lett. Míg egy nyaralásról csak a lány tért haza, aki a szerelmet is meglelte a segítségére siető holtak_asszonya.jpgrendőrtisztben. 8 évvel később Mark már a férje. Blum vezeti a halottasházat, a férje elkötelezett rendőr, két kislány szülei. A nő, és segédje, Reza szeme előtt halálra gázolják a szeretett férfit. A gyász után Blum a bosszúra kezd koncentrálni. Mark utolsó ügye egy fiatal lányé, akit 5 maszkos férfi pár másik lánnyal rabszolgaként tartott és kínzott. Ők lettek Mark gyilkosai. Blum utánuk veti magát, és hideg kegyetlenséggel eltörli őket a Földről, ha meg is lepődik, kik rejtőznek a maszkok mögött.

Állítólag német nyelvterületen ez a sorozat most hatalmas siker, és most nálunk is kapható lett. Ahogy tapasztalom, a kiadó egymáshoz közel ki is hozza a részeket, így nem kell lerágnunk a körmünket sem, hogy mi fog történni a szereplőkkel. Nálam ez is piros pontot érdemel – néha olyan iszonyatos kivárni egy-egy sorozat új részét…

De a Totenfrau most az első résznél tart. Ami először feltűnt, még a cselekmény előtt, hogy mennyire egyedi a szerző – és vele a fordító – stílusa. Egyszerre éreztem nagyon tömörnek, de mégis valahogyan művészien szépnek. Megkapó képei, szóhasználata van, beeszi magát a fejembe. Miközben néha annyira szenvtelen is, hogy át tudtam érezni egy szociopata lelkivilágát. Mintha az érzelmek nem is lennének, csak a rideg tények és következmények. Nekem bejött ez a hang, de el tudom képzelni, hogy lesz, akit elidegenít.

A különlegesség folytatódik a hősnő jellemével is. Akit roppant nehéz besorolni – simán szociopatának tartanám, ha nem lenne a férje kapcsán annyi érzelem benne. Hívjuk szociálisan rendellenesnek? Már a kezdet nagyon durva, ahogy napozgat a regény elején, miközben NEM mesélem el, mi történik mellette! De a folytatás még rátesz egy lapáttal. Blum olyan könnyeden vált át bosszúálló sorozatgyilkosba, hogy abba az ember beleborzong.

Reza alakját emelném még mellé, akit a múltja tett ilyen emberré. Szerintem a zord külső mögött érző szíve és hűsége van – érdekel is, mi lesz vele a folytatásban.

A regény alapvetően Blum bosszújának akciódús leírása, amibe idővel Reza is bevonásra kerül. Nyomoznak, vadásznak, gyilkolnak. De ahogy ez meg van írva… egy percre sem unalmas, olyan atmoszférát teremt a szerző a különben is pergős cselekménynek.

Jó thrillernek megfelelően akad csavar is, és meg is lehet lepődni rajta. Okosan van felépítve, nem a semmiből húzza elő a szerző, és működik is.

A történet különben zárt, aki nem akar trilógiát olvasni, beéri ezzel a résszel, nyugodtan teheti azt is, minden szálat elvarrnak. De kétlem, hogy akinek bejött ez a szociopata stílus, ne akarná a folytatást. Tényleg annyira egyedi a thrillerek között ez az elbeszélői hang, hogy nagyon kiemeli az átlag regények közül.

Érdekes az is, hogy Blum karakterében milyen szereplőket lehet felfedezni. A borítón a tetovált lány, Dexter van emlegetve. És tudjátok mit? Van a hasonlításban valami.

Már beszerzés alatt van a 2. rész, vagyis biztos mesélek még Totenfrau kalandjairól!

 

Aichner: Holtak asszonya – Mint thriller: 85% egyedi hang, erőteljes szereplők és egyedi, tárgyilagos, sötét stílus.

Szubjektíven: 80% szokni kell, de tényleg egyedi hangja van és ez a hősnő… nem átlagos.

The other site

Az első ember

Az új Ryan Gosling film elég szép kritikákat kap. Én annyira nem voltam ide, de íme a filmes link hozzá, hiszen egy Armstrong életéről készült dokumentumregény volt a film alapja. Az szintén Az első ember címet viselte, és természetesen filmes borítóval jelent meg nálunk. James R. Hansen írta, különben.

Idézzünk!

  • Hány órás az út? – kérdezte Mars, amikor elindultak a bérelt kocsival.
  • Tizenhét óra, vagy egy kicsit több. ezerhatszáz kilométert kell megtennünk.
  • Nem álunk meg sehol?
  • Nem tudom. Cserélhetünk út közben. Majd meglátjuk, hogy megy.
  • Már huszonvalahány éve nem vezettem, Decker. Jogosítványom sincs.

Amos értetlenül nézett Melvinre.

  • Attól fél, hogy megállítják?
  • Még a végén visszazárnak a börtönbe.
  • Emiatt nem aggódnék. Ha erre kerülne sor, majd azt mondom, hogy fegyverrel kényszerítettem, mert egy szemétláda vagyok. (Baldacci: Végső fázis)

 

Hát ezért nincs kutyám se. Mondjuk, az állatok rögtön megérzik, ha valami nem stimmel velem, nem tudom hogyan, de a Facebook - csoportban külön kibeszélőt hoztak létre arról, hogy mekkora kamu, hogy a boszorkányoknak macskái voltak. Az állatok menekülnek a mágiahasználók elől. Persze ennek van előnye is: nem kell szúnyogirtóra költenem nyáron. (Sümegi: Gúzs; In: Az év legjobb magyar science fiction és fantasy novellái 2018)

 

Emlékezz, minden világ a vég felé halad, s a nemes halál oly kincs, amelyet senki nem szegény megvásárolni. (Lewis: A végső ütközet)

 

  • Ne beszélj talányokban! Ha üszkös elmédben vád fortyog, ki vele!
  • Csak egy kérdést: hogyan érdemes hőst faragni? Eszközt kell adni a kezébe, hogy hősnek lássa magát. Fekete mező előtt igazán vakító a fehér. (Rodi: Loki)

 

Alfie rosszabb, mint a hírhedt Enigma, és sajnos nem rendelkezem a megfejtéshez szükséges kóddal. (Fortin: Születésnap)

 

  • Utálom a fogorvosokat. Gyerekkoromban több tömésem volt, mint fogam.
  • Nyugodjon meg. Információért jöttünk, nem kezelésre.
  • Igen, de lefogadom, ha a fogaimra néz, a legszívesebben nyúlna a fúrója után. (Baldacci: Végső fázis)

 

Ekkor is olyan álok rohanták meg, hogy egyre inkább azt gondolta, az alvásnál még az újabb holttestek boncolása is megnyugtatóbb. (Baráth: Halzsíros legenda; In: Az év legjobb magyar science fiction és fantasy novellái 2018)

 

Ahogy az oroszlánkörmeiket próbálgató mérnökök többsége, úgy én is alapvetően ifjúkori csínytevésekkel gyűjtöttem tapasztalatokat. A Google csapatának sincs egyetlen srác sem, aki ne akarta volna feltalálni a lányok szoknyáján átlátó röntgenszemüveget. (Hill: Pillanatfelvétel)

Kubica: Az utolsó hazugság

Családos, házasságos, titkokat feltárós.

Clara boldog nő: a férje egyben élete szerelme is, van egy tündéri 4 éves kislányuk, és pár napja a kisfiuk is megszületett. Egyik átlagos napon Nick hozza el a kis Maisie-t balettról, és hazafelé vacsoráért is beugrik. De Clara hiába várja, nem érkezik haza. A rendőrség jön ki: baleset történt. A kislány rendben van, de a férje nem az_utolso_hazugsag.jpgélte túl az ütközést. Clara gyászol, és kénytelen arra is rájönni, hogy a férjének titkai voltak előtte. Azt hitte, a fogászati rendelő jól megy, pedig a csőd szélén áll. Nincsenek megtakarításaik. Még talán viszonya is volt, mi másért vett volna titokban egy drága nyakláncot? Maisie rémálmai is aggasztóak, melyben egy gonosz ember követi őket autóval. Csak nem leszorították őket az útról? Clara nyomozni kezd, minden titkot le akar leplezni. Látszat volt csak a boldogsága?

Nem titkolom, hogy a femi-thriller kezd sok lenni nekem, és már a sima zsáner darabokat unalmasnak találom, még akkor is, ha különben jó példányai a típusuknak. Néha azonban rá lehet akadni egyre, ami valamivel több, és tetszeni tud az unottságom ellenére is.

Mary Kubica negyedik regénye is erre szolgál például. Nagyon tipikus femi-thriller, de van benne pár plusz, ami miatt működik.

Az egyik, hogy ügyesen használja az egyik legtipikusabb klisét. A történet alapja, hogy a férj meghal, és az özvegy rájön, hogy sok mindent nem tudott. Rengeteg ilyen regény van piacon, de ennek jól van feltöltve a cselekménye. Fokozatosan építi fel a múlt eseményeit, sokáig hagy kétségek között, de nem azokat a fordulatokat választja, melyek a többi hasonlóban lenni szoktak. Tetszett, hogy meg tudott lépni.

Másodszor, ennek a regénynek pozitív a hangja. Ez furán hangozhat egy olyan könyv esetében, melynek az egyik főszereplő halála a nyitánya, de akkor is ezt éreztem. Hogy nem a szörnyűségeken, hanem a szereteten van a hangsúly végig. Ezek az emberek szerették egymást, szépen éltek, és ettől még a gyász és a veszteség is megszépül. A vége is úgy van felépítve, hogy szomorúan, de azért keserédes happy enddel záruljon.

Harmadszor, okos a kettős elbeszélő a két idősíkon. Egymást váltva olvashatjuk Clara nyomozását a jelenben, majd a múltat is láthatjuk Nick szemszögéből. Folyamatosan táplálja egymást a két szál, miközben mindkettő megáll a maga lábán is. A jelen viszi a thriller vonalat, a múltnak az ad külön ízt, hogy tudjuk, Nick milyen véget ér hamarosan. Különben az ő részei közelebb állnak egy drámához, mint a thrillerhez.

Megszeretteti a könyv a szereplőit. Mind Nick, mind Clara szimpatikus emberek, akik együtt is működnek. Drukkolna nekik az ember, ami azért is fura érzés, mert Nick a cselekmény jelenben játszódó részeiben halott. Egyikük sem tökéletes, csak egymásnak azok. És szerettem, hogy ennyire emberiek, hibákkal, de rendesek is. Nem éreztem kitaláltnak a történetet, játszódhatna az életben is, hiteles.

Kubica stílusát is szeretem, olvasmányos, és nem bántóan érzelmes, még akkor sem, amikor érzéseket és hangulatokat ír le.

Sok jó dolog van ebben a regényben, talán a thriller lehetne erősebb. Kis hiányérzetem ilyen téren akad, de ettől függetlenül szerettem ezt a kötetet.

 

Kubica: Az utolsó hazugság - Mint thriller: 70% jó a csavar, mélyek a karakterek lelki dolgai, olvasmányos is.

Szubjektíven: 65% a vége bejött, bírtam több szereplőt is, de mégis hiányérzetem van.

Heti meglepetés

meglepi1_3.jpgHamar jönnek is új könyvek, amelyek megleptek!

Claire LaZebnik ifjúsági regénye, a Páros randi tesóknak egy lányról szól, aki boldog a barátjával, és szeretné, ha beteg húga is rálelni a szerelemre. Rá is talál a megfelelő srácra, csak éppen van egy testvére neki is, akivel együtt kell lógniuk. És vonzódni kezd a sráchoz, noha messze nem olyan tökéletes, mint a barátja...

Valamint, az Animus Kiadó egy új sorozatba kezdett bele. Sárga könyvek néven fog futni - nem tudom, ki emlékszik szüleink idejéből a kis sárga borítós, krimi és thriller köteteket tartalmazó Albatrosz regényekre. Ennek kívánnak emléket állítani. Skandináv szerzők meglepi2_5.jpgthriller és krimi regényei, és most nem a kiadó profiljába tartozó skandináv zsánerben. Az első két kötetük:

- Ekberg: Kétség

- Noreback: Vér a véremből

(Jut eszembe, a Maxim az első adag előrendelését kihozta, de a később előrendelhetővé vált ötös még várat magára.)

5 regény, amit el kell olvasnod

Halál

5: Gaiman: A temető könyve - Gaiman így ír gótikus horrorba illő mesét, mely kiválóan alkalmas lenne arra, hogy r5_1.jpgTim Burton forgasson belőle. Ifjúsági regény, elvileg. Van benne annyi horror elem, hogy a nagyobbak is szórakoztatónak tartsák. A történet szerint Senki Owens egy temetőben lakik, ahol szellemek nevelik és tanítják. Akad itt kapu egy elhagyatott, sivatagi vámpírvárosra és titokzatos lakók is. A fiú nem mehet ki innen, mert odakint vár rá az ember, aki az egész családját megölte. Mesés, helyenként szinte lírai, és ahogy említettem, horror elemei is akadnak.

4: Vincent: Banshee sorozat - ifjúsági romantikus természetfelettis, aminek a lényei az r3_1.jpgerősségei. A főszereplő egy banshee, vagy ahogy magyarosították, ludvérc. A lányok érzik, ha valaki meghal, és sikítanak tőle. A férfiak képesek ezeket a lelkeket vezetni, visszatartani. A főszereplő lány belecsöppen ebbe a világba, amikor kiderül, hogy ő is banshee, ráadásul kölcsönkapott időből él, hiszen az anyja meghalt helyette. Minden részben van valami természetfeletti vészhelyzet, amit az iskola másik ludvércével old meg, aki idővel a barátja és szerelme lesz. Vannak benne Kaszások is, vagyis a halálok. A kedvenc szereplőm is Kaszás. A szálak gabalyodnak, vannak vicces mellékszereplők, egyedi lények, és nagyon le van maradva a magyar kiadás az angolhoz képest, sajnos...

3: Cole: Arkánum sorozat - ifjúsági, posztapokaliptikus, kalandos, romantikus, természetfelettis YA. Egy igazi guilty pleasure, nagyon eredeti világgal és emlékezetes szereplőkkel. r4_1.jpgAzért szerepel e listán, mert az egyik főszereplő maga a Halál. Pontosabban egy helyes srác, aki a Halál lapja is egyben. Arra van ítéltetve, hogy az érintésével öljön és évszázadok óta nyerje a játékot. Kiderül, hogy a regény hősnője az egyetlen, akit nem öl meg az érintése. Egy korábbi életükben házasok voltak, de eddig a nő mindig elárulta. Most viszont egy ártatlan kamaszlány, akit szerethetne és szeretné őt, de rosszul indult neki a kettejük történetének. A lány már szerelmes másba. Vajon ki nyeri el Evie szívét a végére? Izgalmas, ötletes, a szerelmi szál is szórakoztató, és ez a kártyákkal teli apokaliptikus, hegylakósan csak egy maradhat világ nagyon szórakoztató. Rákattantam, de a magyar kiadás rémesen lassú...

2: Gaiman: Death - tudom, megint Gaiman. De mit csináljak, ha vonzza a halál témája és jól is ír róla? Az első r1.jpgHalhatatlan története Sandman, vagyis az Álom története volt, akinek van egy nővére is, Halál. A karakter annyira népszerű lett, hogy idővel saját történeteket is kapott. És sokakhoz hasonlóan én is szeretem a kamaszlánynak kinéző Halált, aki átkísér a saját birodalmába, amikor véget érsz. Vannak kalandjai, az egyikben például egy mágiával elzárkózott, örökké élni akaró velencei arisztokraták vadászik le, de volt már boszorkány is, aki az erejét akarta ellopni. Szimpatikus, szerethető figura, akit nem bánna az ember utolsó útitársnak. A Fumax nagyon igényesen adta ki a történeteit, élvezet forgatni is.

1: Zusak: A könyvtolvaj - lehet, hogy a filmet ismeritek, amit ebből forgattak. De a könyv r2_1.jpgsokkal ütősebb, és nem egyszer annyira fáj, hogy az leírhatatlan. Mégse rossz olvasni, mert mellette az életigenlés regénye is. A II. világháború alatt játszódik, a halál arat, rengeteg tragédia van ebben a kötetben, és mégis azt üzeni, hogy az élet érték és érdemes élni. Hogy az értékes embereket akkor is megéri beengedni az életünkbe, ha az elvesztésük majd bennünk is megöl valamit. A történet főszereplője egy kislány, akit egy idegen házaspár fogad be kommunista szülei letartóztatása után és nevel a sajátjukként. Itt tanul meg olvasni, és válik könyvtolvajjá, miközben megismerjük a háborús Németország mindennapjait. Amiben olyan jelenetek vannak, mint a kisfiú, aki minden futószámot megnyer, és cipőpasztával keni magát feketére, hogy hasonlítson példaképére, Jesse Owensre egy olyan náci közegben, ahol uralkodik a fajelmélet. Ahol a bújtatott zsidó fiú a Mein Kampf lapjait kaparja le, és ír rájuk mesét karácsonyi ajándékként. Ahol a bombázáskor, amikor mindenki az óvóhelyen menekül, ő sétálni megy és gyönyörködik a csillagokban. Ahol sokan meghalnak, akik életet érdemelnének. Ahol a Halál meséli el a történetet, olyan egyedi narrációval, hogy még a legsírósabb jelenetnél is értékeltem a fekete humorát. Ő is olyan Halál, akit nem bánnék a végelszámolásnál. Ez meg egy olyan könyv, amit imádok, és mindig megríkat. Fájdalmas és szép.

Hill: Furcsa időjárás

Négy fantasztikus történet

Fegyveres, összeomlós, felhős, idegenes, világvégés.

Mike kövér, de nagyon okos kiskamasz, aki összefut régi dadájával. Shelly nagyon leépült, és mániásan retteg egy fényképező férfitól. Mike a rejtély nyomába ered, és ő is belefut a férfiba, akinek a gépe különös titkot rejt. Akit lefényképez, annak ellopja az emlékeit. Mike szembeszáll vele, hogy megmentse, ami megmaradt dadájából. (Pillanatfelvétel) Fegyverek, minden szereplő életében nagy szerepük van. Sokan a megszállottjai, Kellaway is, akit a sereg után nem vettek fel a rendőrségre, így pláza őr lett. Egy nap besétál egy gyilkosságba, és valami furcsa_idojaras.jpgelpattan. (Csőre töltve) Aubrey részt vesz egy ejtőernyős ugráson, de egy felhőn ragad, ahol van alkalma végiggondolni életét és reménytelen szerelmét. (Ég és föld között) Többé nincs eső, tűhegyes és kemény kristályok esnek csak. A szerelme halála után a hősnő nem nyugszik, míg a felelős nyomára nem akad. (Eső)

Nem sok eset van, amikor apa után fia is sikeres lesz művészként, ugyanabban a zsánerben és művészeti ágban, mint az apa. A művészeti zsenialitás nem öröklődik. De van egy-egy eset, amikor mégis sikerül a csemetének kilépni az árnyékból.

Erre példa Joe Hill is, aki direkt az anyja vezetéknevét használja. Hiszen író lett, horror és thriller történetek ír, mint az édesapja. Akit egyenesen a műfaj királyának neveznek. Igen, Hill Stephen King fia. De nem erről emlegetik, mert tehetséges is a származásán túl.

A Furcsa időjárás négy kisregényt tartalmaz, és alapvetően mindegyik horror. De a szerző erősségét mutatja, hogy mindegyik kicsit más zsáner. A Pillanatfelvétel részben ifjúsági regény, részben a jövő technikáira figyelmeztető sci-fi. A Csőre töltve társadalomkritika, vagy ha úgy tetszik, van egy szatíra vonala is. Az Ég és föld között egy anti romantikus története, amiről az 500 nap nyár jutott eszembe. Az Eső pedig egy posztapokaliptikus katasztrófa történet gyökereivel rendelkezik. És Hill minden zsánert ügyesen tölt fel horror tartalmakkal.

Nagyon kreatívnak éreztem a történeteit – tele vannak ötlettel. A kristályeső, az emlékeket és személyiséget kiradírozó fotók, a fegyverek ezernyi arca, vagy éppen a felhőlány alakja, mint bánatot feldolgozó eszköz… sok minden tetszett ebben a kötetben.

Hill a cselekményeket nem pörgeti túlzottan, de bőven van annyi esemény a történetekbe, hogy ne váljanak unalmassá és lassúvá. A fordulatokat is adagolja. De amiben igazán erős, a világépítés. Annyira hangulatot, környezetet tud teremteni, hogy nehéz is kiszakadni egy-egy világából, hogy aztán átlépjünk egy másikba.

A karakterei jellegzetes és erősek. Egyforma intenzitással képes megjeleníteni egy sokat szekált, de intelligens fiú lelki világát, vagy egy párját sirató leszbikusét. Minden történetében kiemelkedik legalább egy figura, aki beránt minket a világába. Ez a figura három esetben szimpatikus, és lehet drukkolni neki. De a legérdekesebb talán a negyedik, amelyben a fegyvermánia és fegyvertartás kérdései kerülnek pellengérre. Nem az a kedvenc kisregényem a kötetből, de talán az egyik legütősebb az, és nem csak a szereplői miatt.

Stílusát nézve: olvasmányos, könnyed, erős képekkel. Megjeleníti a cselekményt, a karakterek belső világát, az érzéseket átérezteti.

Határozottan tetszett a kötet, aki intelligens és nem véres szorongás keltőt keres, ez jó lehet!

 

Hill: Furcsa időjárás – Mint horror: 75% minden történet más zsáner, de biztos kézzel írva, okosan, jó karakterekkel.

Szubjektíven: 80% nem egyformán tetszettek a történetek, de Hill nagyon kreatív. Most is.

süti beállítások módosítása