A tudós azt kérdezi, hogy mi létezik, a misztikus pedig azt, hogy miért létezik.

Ezek itt idősek, nők és gyerekek, szakaszvezető. Még ha az ellenségeink is: mi rosszat tettek? A harmadik birodalom már az idősektől, a nőktől és a gyerekektől is fél?

Auschwitzba kerülő, családért küzdő, náci eszméket érteni próbáló.

Herbert Levin több mindennel próbálkozott a megélhetésért: amikor tőzsdeügynökként tönkrement, úgy döntött, a szenvedélyének is ad egy esélyt. Így lett belőle bűvész, akit nem csak a trükkök, de az elméletek és a mágikus tanok is érdekeltek. Sokat olvasott, egyre híresebb lett Nagy Nivelli néven és időben felismerte, hogy a nácik hatalomra jutnak és a zsidó származása miatt nem biztonságos a családjának többé Berlin. Prágában kezdtek új életet, ám a háború követte őket. Egyre rosszabb körülmények közé kerülnek, végül a gettó lakosaival Levin és a családja is Auschwitzba kerül. A családi táborba, amelyet a Vöröskereszt ellenőrzései miatt rendben tartanak, de már hallanak pletykákat, mi folyik a többi táborrészben és mi vár majd rájuk is. Egy másik férfi is e táborba kerül nagyjából velük egyidőben: Francisco Latino a Spanyol Idegenlégió kemény katonája volt, akit az orosz frontra vezényeltek. Őt a szerelem hozta a táborba: orosz menyasszonyát azzal vádolták, hogy zsidó és Francisco követte őt őrként. De nincs felkészülve, mi folyik a szögesdrót mögött.

J.R. dos Santos nem olyan szerző, akit könnyed kikapcsolódásként olvasunk. Eddig bármit is olvastam tőle, szinte ismeretterjesztő jellegű volt. Fogott egy témát és mindent felkutatott róla, amit csak lehetett. Ha volt is valami regény jellegű a cselekményben, nem az volt a lényeg.

Az auschwitzi mágus számomra az eddigi legpopulárisabb regénye volt a szerzőnek. Ennek olyan cselekménye volt, ami önmagában is elolvastatná és több minden történik is benne. A Levin család sorsa mellett Francisco gyötrődései és a szerelmének a története is a lapokon van. A két történetszál felváltva bontakozik ki és ugyanazt a rettenetet két nagyon más oldalról képes bemutatni.

Azt is lehetne nézni, hogy vezet az út Auschwitzba, de az igazi dráma, a döbbenet abban a lengyel kisvárosban vár minden szereplőre. Itt még csak nem is a Levin család története a sokkoló, akik eddig egész szerencsések voltak. (Én simán azt hittem, az lesz a nyitány, hogy a feleséget és a kisfiút, akinek furcsa, hogy magyar fordítással, Péter a neve és nem Peter, szelektálják.) Ám, ahogy Francisco érkezik, kezdi megismerni a helyet, és egyszerűen nem tudja elhinni, ami történik, az a döbbenet. Odaér, és azt hiszi, csak viccelnek vele a többiek, amikor a szelektálásokról, kínzásokról, a hamvasztásokról mesélnek neki. A katonával együtt merülünk egyre mélyebbre a tábor életében, látjuk meg az igazat és az, hogy Francisco emberileg nem bírja megérteni, hogy teheti ezt ember az emberrel – ezt kellene éreznie mindenkinek. Miközben dos Santos minden borzalomról adja a széles panorámát, ismerjük is a történteket, én legalábbis többet olvastam már a témáról, ez a döbbent rácsodálkozás ad egy olyan pluszt neki, ami velem olvastatta.

Meglepően olvasmányos a történet és a szereplők is felépítettek – dos Santos sokat kutatott, igaz történetekből merített és érdekes regényt írt. Roppantul érdekel is, hogyan alakul a későbbiekben majd a szereplők sorsa. Érzelmi drámák és csúcspontok, szerelem és veszteségek, összetartás és egy hideg, embertelen gépezet működés közben, ez mind benne volt. Meg tudta kedveltetni a szereplőit, ami a szerzőtől szintén új nekem. Annyira csak szócsövek voltak a más regényekben a visszatérő szereplők is, hogy még mindig alig hiszem, hogy most több szerepük van, mint felmondani a témában a szerző kutatásait.

De, hamar hozzá is teszem, hogy azért megvan a regénynek ez az oldala is. Nem is lenne igazán dos Santos-kötet, ha egy témát nem ismertetne egy enciklopédia alaposságával. Levin tanulmányozta a náci ideológia alapjait, és többekkel beszélget is róla. Szerzők, elméletek, mi hogyan függ össze másokkal. Az ilyen részek át is váltanak abba a tudományos, előadásszerű stílusba, ami már ismerős a portugál írótól. Talán, mert most történelem és mitológia a téma, követhető is az alapossága mellett. Amikor fizika, matematika, informatika vagy nyelvészeti téma került előtérbe más-más regényben, sokkal nehezebb volt lépést tartanom a leírtakkal. Ezt bár töménynek, de érthetőnek és informatívnak találtam.

Már a miszticizmus oldalt is elkezdi, de ennek a folytatását a következő részben is várom jobban kifejtve. A popkultúra szereti azt a témát, hogy a nácik és Hitler mennyire hittek a természetfelettiben. Nem véletlenül velük kergetőzött Indiana Jones az ereklyékért, de Amerika Kapitány is a nácik ezen szervezetével nézhetett farkasszemet. Itt is ez tudományos oldalról van megfogva és dos Santos igyekszik a lehető leginkább hitelesnek maradni, a történelmet megmutatni a történetén keresztül.

A regény mindkét felét tudtam szeretni: az ismeretterjesztést és a regényes cselekményt is. Lehetett belőle tanulni, miközben újfent elborzasztott, hogy mit nem műveltek ártatlan emberekkel Auschwitz-Birkenau munkatáborban.

dos Santos: Az auschwitzi mágus – Mint történelmi: 75% ismeretterjesztő alapossággal megírt, de regényes cselekményt is tartalmazó regény.

Szubjektíven: 70% az ideológiai háttér bemutatása azért helyenként száraz volt, Francisco rádöbbenése a tábori valóságra azonban kárpótolt érte. Az egy jó nézőpont.

Daxo homokvárat épített Paxszal a parton. Amikor a dagály elvitte a kastélyt, a fiam zokogott, de a bátyád a térdére ültette, és elmagyarázta neki, hogy az élet ilyen. Hogy az ember épít valamit, ami a következő pillanatban talán megsemmisül. De ez nem jelenti azt, hogy semmi értelme – mondom, és megtorpanok az ajtó előtt. Megütögetem a halántékomat, ahogy Daxo tette akkor Paxszal. – A lényeg, hogy a szépre mindig emlékezz, a csúfat pedig hamar elfelejtsd.

Háborús, ármányos, beépülős, veszteségeket szenvedő.

A köztársaság a bukás szélén áll és minden fronton nagy veszteségekkel, áldozatokkal kell számolni. Darrow egyedül maradt pár légióval, és csak remélhetik, hogy Virginia képes lesz meggyőzni a szenátust, hogy küldjék a felmentő sereget. Lysander maga is Darrow seregei ellen vonul, és egy csata után sérülten, álcában menekül unokatestvérével, Alexandarral, akiben Darrow már szinte az örökösét látja. Még nem sejtheti, hogy az aranyak hatalmának visszaállítása, a kényszerű szövetségek milyen emberek mellé sodorják: a múlt még számára is tartogat sötét titkokat. Virginia a szenátusban készül csatára, de egy olyan ellenféllel kell szembenéznie, akitől nem csak ő, de a Kobold is mélyen elborzad. Közben az Obszidiánok is csatára készülnek, Sefi megelégelte a szolga szerepet, saját birodalmat építene, és ebben a kezére került gyerekeket is felhasználná. Ő sem látja, mi készül ellene.

Közel 800 oldal háború és veszteség. Mindig azt hiszem, hogy Brown ennél rosszabb helyzetbe már nem tudja a szereplőit hozni, de mindig van lejjebb, ahogy látom. Sok színtéren mozgatja a szereplőit, és el sem tudom dönteni, most éppen ki van a legrosszabb ponton.

Ha csak a háborút nézem: hatalmas túlerővel néznek szembe kevesek, és ugyan Darrow maga tud lenni a Háború, egymaga nem végezhet több összevont sereggel. A szerző pedig nem szívbajos, megkedveltet szereplőket – legyenek azok régi ismerősök, vagy az új trilógiában színre lépett alakok – aztán végez velük. Van két különösen fájó veszteség ebben a részben. Bár, szimpátiától függően másnak lehet több és kevesebb is. Hullanak az emberek, a túlélők is sérültek és nem kifejezés, hogy pocsékul vannak.

Mondanom se kell, milyen lelki állapotba kerültem a könyv után. Még rosszabb, mint a 2. kötet után, pedig az megint hatalmas mélyponton hagyott minket kérdésekkel annak idején.

Egy ilyen vastag könyvnél fura, hogy ezt írom, de néha annyira gyorsan történnek benne az események és a fordulatok, hogy szívesen vettem volna még plusz oldalakat, hogy legyen időm felfogni, mi is történt és mennyi mindent jelent ez. Visszatérő szereplők, olyan titkok korábbról, amelyek egy pofonnal felérnek és a szereplők is tudnak menet közben nagy meglepetéseket okozni. Annak ellenére, hogy egyszerűnek tűnik a cselekmény: háborúznak, sok minden van benne és meglepő a kötet.

(Még akkor is, ha nekem egy ponton sok is volt a csata meg a tényleges harcok.)

A szereplők – mondjam azt, hogy nem tudom, melyik kezembe harapjak? Már az első trilógiában megszerettem Lysandert, és most nagyon bajba vagyok azzal, amilyen ember kezd lenni. Még mindig tudom sajnálni, ahogy nyomorultat kihasználják és bántják: most a menyasszonya, korábban a nagyanyja. Túl sokat vesztett már. Ugyanakkor nem kell félteni őt sem, olyan arany kegyetlenség van benne, ami ritka. Amit Alexandar kap tőle… Jó vagy rossz figura? Belőle lesz a trilógia szörnyetege? Hát, nem ő az egyetlen jelentkező a címre, de határozottan bejelentkezett rá, sajnálatomra.

Darrow, Virginia és a régiek hozzák a formájukat, és egy-egy ponton még fejlődnek is. Darrow most kénytelen szembenézni azzal, hogy a köztársaság építése közben mit vesztett, mint férj és apa. Az, hogy látja, mi hova vezetett és mennyit érnek az áldozatai, csak még fájóbbá teszi a történetét. A fia, Pax, ő is izgalmas alak kezd lenni. Még csak gyerek, de a két szülője tökéletes kis ötvözete. Megvan benne az anyja esze, de az apja tettre hívó haragja is.

Hosszú könyv, néha bele is kezdtem fáradni, de akkor mindig jött egy olyan fordulat, ami visszarántott. Hát, roppantul érdekel, hogy lesz ennek vége. Újfent azt tudom csak írni, hogy el nem tudom képzelni, hova vezet még a történet, de érdekel.

Brown: A sötétség kora – Mint sci-fi: 70% mozgalmas cselekmény, csaták és ármányok sora. Közben építi a szereplőket, és bővíti a világképét is.

Szubjektíven: 65% már kicsit sok is kezd lenni – annyira sok a szereplő, színtér, hogy egy-egy fordulat nagyon hirtelen. Mélyen depresszív az események alakulása és Lysander is…

Kamaszos, kalandos, gonosz tervet meghiúsító, más dimenziós.

Dóra kamasz, aki küszködik azzal, hogy nem szereti a csoportot, amibe bekerült az iskolában. Sportoló, befogadták a menő lányok is. Így titkolhatja, hogy milyen sorozatokat szeret és miket rajzol. Mikor ketten vannak otthon az öccsével, a kisfiúnak egyszer csak nyoma veszik. Mire Dóra feleszmél, különös osztálytársa, a fekete-fehér hajú Panni, akivel egy épületben laknak, napszemüveget nyom a fejére és beavatja egy titokba. Pár éve egy tudós rá akart jönni, hogy lehet jóvá tenni az embereket. Sikerrel járt, de a megváltozott emberek szellemszerű lénnyé váltak, akiknek a tekintete hasonló lénnyé alakít. Az ő padlásukon is lakik ilyen lény, és Dóra öccse a szemébe nézett. Kupoláknak nevezik magukat, és hamarosan Boti is azzá válik. Egy szertartással meg lehetne menteni, de ahhoz előbb a lányoknak meg kell akadályozni egy gonosz politikus terveit – két osztálytársukkal kiegészülve. HB kihallgatott egy beszélgetést, Szasa pedig az édesapja miatt érintett.

A cím, a borító már elvitt egy irányba. Így elsőre sokkolt, hogy mi is az a kupola a regény értelmében. A jóvá lett, de szellemszerű lények neve a kupolák és az ő létezésük, annak a szabályai a titok. (Bár, mivel padlásokon élnek, valamiképpen ők maguk a fizikai kupolák titka is.) Valahol még tetszik is a cím, duplán érthető – azt mindig szeretem. Csak, amikor a kupolák, mint emberek többes száma került leírásra – kupolákok, az bántotta a szemem.

A történet szerencsére gyorsan kárpótolt az elnevezés miatt és szépen hozta mindazt, amiért máig rá vagyok kattanva Mészöly Ágnes ifjúsági regényeire.

Egyrészt, mozgalmas és izgalmas a cselekménye. Most van természetfeletti szál is, ami tovább növeli a fordulatszámot. Pl. a helyzetváltoztatás gyorsasága az utcanevek és Panni képességével kombinálva. Csak egy kis Nutella – jó, egy üveg – vagy némi hamburger, és már várost is váltottak. Így pár óra leforgása alatt a fél országban kalandozhatnak, és sok nyomot lekövetnek, vagy ténykednek valamit.

Többféle ellenfél van és mind más stratégiát igényel. Vannak természetfeletti elemek, akik elől menekülnek, vagy védekeznek seprűkkel – vannak hasonló képességű emberek, akiket megtévesztenek, akik ellen stratégiát dolgoznak ki. A sokféleség jól áll neki – ráadásul a gonoszok indokai is sokfélék. Meglepetés is volt benne – kis naivan azt gondoltam, hogy ifjúsági, nem lesznek áldozatok. Ehhez képest van olyan szimpatikus szereplő, akit az emberi rossz félholtra ver, aztán a természetfeletti felfalja a lelkét és így két szinten is megsemmisült.

Alapvetően ugyan jók és rosszak könnyen megkülönböztethetőek, de mégsem fekete-fehér a világképe. Kifejezetten tetszett, hogy azt is igyekszik megvilágítani, hogy ki milyen indokból lép rossz útra. Nem simán az van, hogy pl. a politikus hatalmat akar – hanem ott van mellette, hogy nem bírja mások boldogságát, mert maga sem az. Így azért akar hatalmat, hogy másokat is nyomorítson, mert neki jobb attól, ha más is boldogtalan. (Emberien hihető, rá lehet ismerni a saját kis lelki világunkból is a lelki dinamizmusok működésére. Ezt pl. én is megfigyeltem magamon – ha valami bajom van, jobban érzem magam olyanok között, akiknek szintén van valami gondjuk, vagy ha kis gonoszan én török le valakit.)

Vagyis: vannak kalandok, van nyomozás és harc is, és a szereplők is fel vannak érzelmileg, pszichésen építve. Vannak hibáik, reményeik, félelmeik. Könnyű olyan szereplőt találni, akivel lehet azonosulni valami miatt. HB, aki egy gazdag sztár csemetéjeként kivételezett életet él, amit pénzért lehet kapni, neki megvan. Sokan irigylik. Ő mégis magányos – a szülei nem érnek rá vele foglalkozni. Vagy, Dóra, akit általában idegesít a testvére, nem győzi elkerülni – amikor elveszik, mégis belehasít, mennyire szereti, és még az idegesítő dolgai is mennyire hiányoznak.

Mindezek mellett humoros és ötletes is a kötet. Lehet rajta mosolyogni, vannak jó beszólások és mókás helyzetek is benne. Csak a már emlegetett utcai teleportálás mekkora ötlet! Még az olyan elemek is, amelyet máshonnan ismerősek – pl. a halálközeli élménytől természetfeletti képességeket kapnak, éppen most olvastam V.E. Schwab kötetet, amiben ugyanez az alap – itt az egész környezet miatt frissnek és újnak hat.

Van tartama, szépen beágyazva a cselekménybe. Amit most legfontosabbnak érzek, az kettő dolog. Az egyik, hogy cselekedni kell. Ha gond van, az magától nem múlik el, valakinek foglalkozni kell vele és próbálkozni. A másik, hogy sokkal jobban kellene ismerni magunkat. Sok mindent teszünk, és nem is igazán tudjuk, miért. Ha tudnánk, mitől félünk, mit akarunk igazán elérni, sokkal jobban átéreznénk azt is, mi lesz a következménye a dolgainknak.

Összefoglalva ez egy újabb Mészöly-regény, amit örülök, hogy olvastam. Ifjúsági, de felnőttfejjel is teljesen élvezhető.

Mészöly: A kupolák titka – Mint ifjúsági kaland: 95% kalandos és pörgős cselekmény, gondosan felépített szereplők; humor, dráma és tartalom is van benne.

Szubjektíven: 90% ötletes, humoros – jó a cselekménye és a szereplőket is kedveltem, értettem. De a kupolákok név…

De az üveg is csak addig törékeny, amíg el nem törik.
Utána már éles.

Úgy festesz, mint Hófehérke, aki megölte a királynőt, és ellopta a tükröt.

– Szóval vallásos vagy.
– Hiszek Istenben – mondta határozottan Eli.
– Nos – tolta el a tányérját Victor. – Te élhetsz a mennyországban. Én a földi hívságokat választom.

Gyógymódot kereső, hatalmat kiépítő, titkos szervezetes, képességes.

Évek teltek el, mióta Eli megölte Victort, ezzel lebukott és fogságba került. Az öngyógyító képessége miatt kiváló orvosi tesztalany lett, míg az igazgató rá nem jött, milyen borzalmaknak teszik ki a foglyát. Inkább az intellektusát használná, így adatelemzéssel segíthette az RK-k vadászatát. És Eli felfigyel egy mintára, színre lépett egy újabb vadász. Arra is ráébred, ki az és ezzel új célt kap. Építi a saját tervét, türelmes, és amikor egy új RK királynőként tűnik fel, hogy uralja az alvilágot, megteremtődik az esélye is. Mert Victor nem maradt halott – Sidney visszahozta, az ereje is megmaradt, ám valami más is történt. Rátör a fájdalom, holtan esik össze és egyre tovább marad halott. Sidney elől rejtve az igazat, orvost keres, aki segíthetne rajta. Ám Marcella mesterkedése hozzá is elér, és hogy Eli börtönbe maradjon, ők szabadon, Victoréknak is be kell szállniuk a játszmába.

Tudom, hogy a Viszály filmjogai elkeltek. Ugyan a filmről még nem hallani, de reménykedem még. Pláne, hogy ennyire erős lett a folytatás is. Még emésztenem is kell – olyan végjátékot írt Schwab, hogy még mindig a hatása alatt vagyok.

Frappáns az időszerkezet. Több idősíkon haladunk előre, miközben vannak flashback elemek is. Van a jelen, de fontos dolgok történtek az utóbbi 3-4 évben, amit szereplőnként meg is ismerünk párhuzamosan, miközben a még korábbi múltjuk is megelevenedik egy-egy fejezetben. Fontos is most nézni a fejezetcím alatt az időjelzést, hogy mikor is járunk. 25 éve, 10 vagy éppen 4-2 éve, esetleg az utolsó estén? Nagyon szépen össze is illik minden, a szálak összeérnek. Szeretem, ami ilyen okosan építkezik.

Pedig az elején megijesztett a szerző. Ahogy Victor gyógymód és orvos után kutat, az olyan semmilyennek tűnt. Aztán több szálon is pörögni kezdenek az események, és ahogy az utolsó estén minden összeér… az valami egészen csodálatos és izgalmas. Egyre jobb a tempó, egyre több minden történik, egyre nagyobb a játszma. Sokféle is: ahogy Eli a terveit szövögeti, miközben játssza a mintarabot. Victor nyomozása. Marcella felemelkedése – vele megint kapunk egy különleges szereplőt, és ő aztán nagy tempót diktál. A titkos szervezet, a beépített emberek, a csavarok…

Mindeközben azon merengtem, hogy mennyire meg tudtam szeretni a szereplőket, noha a Victor már az elején megmondta, hogy nem jó emberek. Tényleg, senki nem az. Ok, talán az RK-k után nyomozó rendőr jó ember, de ez nem a jó emberek játszmája. Miközben imádom Victor eszét, az akaraterejét és hogy valahol mélyen törődik az övéivel, azért roppant mocskos dolgai vannak. Victor egy gyilkos. Ahogy Marcella is, akinél hataloméhesebb és merészebb nőt keveset találni. Schwab roppant pontosan jellemzi, de tetszett az a sor: olyan, mint Hófehérke, aki megölte a mostohát és ellopta a tükröt. Eli, aki szintén zseni, és olyan gyilkológép, hogy az állam leesett. Ahogy a végén megindul, arra nem voltam felkészülve, pedig már kaptam ízelítőt, hogy mire képes.

De nem csak ennyiből állnak, Schwab feszegeti a témát, hogyan lettek ilyenek. Mert nem az RK képességek hozták ezt ki, ott volt az életükben már korábban is minden. Hogyan alakult ki? A flashback jelenetekből kiderül. Egy-egy ponton még Eli-t is tudtam sajnálni, pedig biztos vagyok benne, hogy pszichopata. Jó sztorik, élő karakterek, akik bőven többek a képességeiknél.

Schwab játszik a kapcsolatrendszerekkel és a nagy szembenállásokkal. Ki-kinek is a nemezise? Miközben Eli és Victor egymás fejét akarják, Marcella ereje olyan, hogy az pont a párja Eli-ének és ahogy összecsapnak, durva. Sidney, akiért már most nagy harc megy, akaratlanul is átírja a viszonyokat. Ha June nem akarná őt a családjának, nem ismeri fel Marcella vérszomjas természetét, mellette marad és másként alakult volna minden.

Nagyon olvastatja magát ez a kötet is. Pörgős, izgalmas, sötéten szórakoztató. Jó képei vannak, láttatja az eseményeket, de nem túlírt. Akad benne humor is.

Már láttam neten, hogy Schwab vissza is tér még a világba. Victorious – én már a címét is imádom. Várni kell még rá, de erre szerintem megéri.

Schwab: Visszavágó – Mint fantasy: 95% ötletes időszerkezet, egyre növekvő feszültség, csavarok, emlékezetes szereplők és ütős végjáték.

Szubjektíven: 90% gonosz zsenik, szuper képességek és guilty pleasure cselekmény. Ha kicsit gyorsabb a kezdés is, le se tudom tenni.

Én jobban szeretek a pozitìv dolgokra koncentrálni. Több erőt adnak, mint a fájdalom és a keserűség.

Mindannyian tökéletesek vagyunk a magunk módján. Még akkor is, ha néha nem így érezzük.

Afrikában ragadó, más életet meglátó, jobb emberré váló.

Elizabeth Carrington mindent feláldozott, hogy megszerezze az áhított társtulajdonosi pozíciót a cégben. Szétment a házassága? Nem érdekes. De megvan a tőkéje, a tudása, az eredményei, hogy bevegyék társnak. A végső kinevezés előtt azonban még egyszer bizonyítania kell: a társak ragaszkodnak hozzá, hogy személyesen repüljön Afrikába és az elefántcsontparti olcsóbb kakaóbab szerződését személyesen kösse meg. A nő nagyon nem kívánkozik oda, de nincs választása. Munkatársával, egyben szeretőjével elutaznak, nyélbe ütik az üzletet. Ám a hazatérés előtt zavargások törnek ki, a nő a városban ragad. Egy itt élő angol, Adam siet morogva a segítségére. Az egykori menő ügyvéd régi magára ismer a hisztis nőben, akinek semmi nem elég jó. Ám az együtt töltött idő, ahogy Elizabeth kénytelen szembenézni a saját döntéseivel és annak következményeivel, változást hoz.

Kezdjem azzal, amin fél nap törtem a fejem? Annyira ismerős volt a Carrington név, hogy az valami gyötrelem. De nem rémlett, hogy Baráth Viktória írt már volna róluk. Pedig egy gazdag, gonoszkodó Carrington-család… Aztán beugrott. Dynasty. Ráadásul Fallon Carringtont, aki emlékeztet is a regény hősnőjére, Elizabeth Gillies játssza. De ok, nem magyarázok bele semmit, lehet véletlen.

A történet énelbeszélőt kapott, és ez az egyik, ami eladja. Van abban valami szórakoztató, ahogy Elizabeth szemén keresztül látjuk a világot. Annyira erős nézőpontja van, annyira szemellenzőt visel, hogy az egyszerre irigylésre méltó és szomorú. Nem véletlenül lett sikerember, tényleg mindent feláldozott és nem semmi öntudata van. Erős hősnő, pedig hisztizik, amit rühellni szoktam, de itt a világlátásával kombinálva szórakoztató volt.

Ahogy Afrikában Adam mellett egyre többet tapasztal, úgy kopnak le róla az előítéletek és kezd el meglátni dolgokat. Nagy felismerései vannak magáról, a családjáról és a világ működéséről is. Ebben egyszerre van tanulság, és az olvasó szemét is nyitogatja, ugyanakkor személyiségfejlődés szempontjából túl gyorsnak érzem. Mondhatni, pár nap alatt a kényes, tisztaságmániás Elizabeth rálel a Jane énjére – csak neki Tarzan helyett Adam jut. Rengeteget fejlődik, felelősségteljes nővé érik. Nagyon nem tudom elfogadni, hogy ennyire gyorsan, bár próbálom azzal magyarázni, hogy nagy volt a kultúrsokk.

De a kis részleteket szerettem mellette – ahogy elkezd szembenézni a saját pszichés gondjaival, vagy, ahogy ráébred, hogy a családjában az öccse az egyetlen olyan személy, aki önmagáért szereti és érdekli, mi van vele. Ahogy sorra hullanak a személyisége alapját adó bizonyosságok. Ezért van értelme annak is, amilyen döntéseket hoz majd a regény végén. Ugyan kicsit haragszom a nyitottságáért, még egy jelenet elfért volna a végén, hogy hogyan tovább, de Baráth Viktória írja tovább, majd kiderül.

Határozottan Elizabeth adta el a sztorit: a sikerember és az empatikus fele is. Mindkettő másként érdekes – az egyik szórakoztatott, a másik tartalmat nyújtott. Nem is kicsit értékelni, ami itt megvan, ott nincs.

Adam szimpatikus figura, csak kevésbé izgalmas figura, mint Elizabeth. A nő most változik, a férfi már mindezen túl van és ő már a túl jó, hogy igaz legyen kategória.

Azért azzal szkeptikus vagyok, amilyen megoldást a regény kínál. Mert igen, az egy megoldás, azzal segítettek, de kinek van erre lehetősége? Az átlagembernek nem. Elizabeth egy vagyont öl abba és érdekelt, hogy javítson ott az emberek életén. De mit tehet valaki átlagosabb? Szívesen vennék egy receptet, hogy miképpen lehet segíteni, de hát nem az a regény célja, hogy megoldja a világ gazdasági gondjait.

De a figyelmet felhívja, gondolkoztat. Már az is valami.

Baráth: A napfény földje – Mint női: 75% kicsit egyszerűsített és a személyi változások, fejlődés is gyorsan történik, de attól még egy átélhető, jó sztori.

Szubjektíven: 85% az egy dolog, hogy tetszett a borítója, de a történet is. Mese is, de nem csak az.

• General Press: Villanás a sötétben - thriller
• Manó: Minden gonoszok úrnője - gyerekkönyv
• Animus: Kell egy kis segítség, mondta isten - skandináv
• Kossuth: A du Barry gyémántok - kosztümös krimi
• Agave: Mentőakciók - akció sci-fi
• Fumax: Thor - A mennydörgés istennője - képregény
• Álomgyár: A lány, aki megszökött Auschwitzból - történelmi
• Könyvmolyképző: A tigris álma - YA fantasy
  • Csak mi ketten - YA novellák
  • Egy végső búcsú - krimi
  • A Lator Lovag - gyerekkönyv
  • Sadie - YA