Az egyik kedvenc regénybéli/filmbéli sorozatgyilkosom Hannibal Lecter.
Nem csak filmen, sorozatként is fogyaszthatjuk kalandjait.
Kicsit sajnáltam, hogy a bárányokig nem juthattunk el - törölték a szériát - de a Will és Lecter párharcot végignézhettük.
Indiános, családtörténetes, összetalálkozó.
Hamarosan megrendezésre kerül egy indián ünnepség. Itt ki lehet öltözni, a hagyományos viseletben, lesz evés-ivás, tánc, közös programok. Ahogy az ilyen rendezvényeken lenni szokott, az emberek összetalálkoznak, és sok különböző céllal érkeznek meg. Van itt egy testvérpár, akik régen elszakadtak egymástól, és a húg lett a testvére unokainak védelmezője, a pót-nagymama, aki most is kivinné a gyerekeket magával. Itt van az a lány, aki egy 
hasonló ünnepen fogant erőszakból, akit az anyja nem vetett el, de meg sem tartott. Van itt olyan férfi, aki már csak egy rablásban látja a menekülést az élethelyzetéből. Azonban soha nem lehet tudni, mikor szabadulnak el igazán a dolgok és mikor válik minden még rosszabbá.
Érdekes egy könyv a Sehonnai. Van egy rész benne, ami megmagyarázza a címet. Miért lettek mára sehonnai emberek az indiánok? Hogy adódik össze a földjeik elvesztése, a szegénységbe ragadtságuk, a gyökértelenségük és lesznek sehol sem otthon levő kitaszítottak. Az a pár sor, amiért megérte elolvasni a könyvet.
Mert az valami olyasmit fogalmaz meg, amit másokra is át tudunk értelmezni. Hogy a modern ember is miképpen gyökértelen, sehonnai – ha éppenséggel az indiánokkal ez többszörösen is igaz.
A történet már kevésbé kötött le, mint a cím gondolatsora. Megvan az Ütközések? Oscar-díjas film, amelyben különböző emberek és történetek találkoznak össze, és nem keveset mesélnek a rasszizmusról. Az a film jutott eszembe nem egyszer ezt olvasva, csak itt nem fekete, hanem indián életek kapcsán csinálta meg ugyanazt a szerző.
Sok-sok külön történetet mesél. Látszólag random emberek, elsősorban indiánok, akikkel éppen történik valami egy indián ünnep környékén. Lesz, akinek családi vészhelyzetet kell megoldania, van, aki rabolni készül, más csak ünnepelne a gyerekekkel. Ők ütköznek össze a cselekményben, és sorra kiderülnek, hogyan kapcsolódnak össze az életeik. Pl. az egyik szereplőről kiderül, hogy ő egy másik szereplő örökbe adott gyereke.
Ez még valahol izgalmas is, hogyan megfejtsük ezeket az összekapcsolódásokat.
A gondom inkább az, hogy külön-külön a történetek nyomasztóak és nem egy köztük lapos is. A szereplők nyomorultak, több értelemben is. A sehonnaiság mindenkit meghatároz, és egyszerűen rossz volt olvasni, hogy vannak és mit tesznek. Kilátástalannak éreztem az egészet.
A szereplőkkel is ezért azonosultam nehezen. Annyira beletörődött, szenvedő a legtöbb figura, hogy néha sikítani tudtam volna. Ha az a cél, hogy együttérzést csiholjon ki belőlem a szerző, akkor nálam nem ez a jó irány. Igen, pocsék lapokat kaptak az élettől, és folyton szívtak, de ez egyrészt így túlságosan általánosítás – azért egy-egy sikertörténet is lehetett volna, nem hiszem, hogy minden indián élete gyökértelen és ennyire szerencsétlen –, másrészt nem szeretem azokat a szereplőket, akik feladják.
Nem szerettem a kötet befejezetlenségét sem, sok maradt a nyitott kérdés. Még csak abban sem vagyok biztos, hogy rögtön a zárlat után mi vár egyik-másik szereplőre, egyáltalán ráébredt-e, hogy kivel találkozott össze és az életeik hogyan hatottak egymáséra.
A stílusa sem az enyém – ha értem is, hogy az életük miképpen indokolja a nyersebb nyelvhasználatot, akkor sem szeretem.
Vagyis, tudok benne értékelni dolgokat, de összességében nem fogott meg ez a kötet.
Orange: Sehonnai – Mint kortárs: 65% érdekes a technikája, érzékletesen átadja a sehonnai nemzedék életérzését.
Szubjektíven: 40% nem fogtak meg a szereplők. Nagyon nem tetszett a cselekmény alakulása.
A gonoszság mindig ostoba és fantáziátlan. A teremtés nehéz. A rombolás, a gonoszsag mindíg könnyű és unalmad, a bűnök és kegyetlenségek egyazon listája újra és újra. (Koontz: Az éjszakai ablak)
De hát ilyen a politika. Tele van képmutatással, hamis mosolyokkal és henteskésekkel az ember hátában. (Chase: Királyi szerető)
– Ha valami baj történik – mondta Demelza –, mint ahogy most is történt velünk, attól minden veszekedés kicsinyesnek és jelentéktelennek tűnik, mintha nem lenne jogunk veszekedni. Nem kéne mindig mindenütt a barátságot keresnünk?
– Ahol lehet barátságot találni!
– Igen. De nem kéne törekednünk rá? (Graham: Demelza)
Aki gyakran emlegeti az ördögöt, az idővel hallani kezdi a szárnycsapásait. (Castillo: Szégyen)
Nem a szép keret teszi a szép képet. (Graham: Demelza)
– Hiszen itt emberek haltak meg, Ewan!
– Az emberek nagyon sok helyen meg szoktak halni. (Sager: Várj, amíg sötét lesz)
nem szabad leragadnunk a múltban. Ami történt, megtörtént, változtatni nem lehet rajta. Nem szabad hagyni, hogy az emlékek többé váljanak annál, amik. (Hendon: Korcsok)
– Ami meg a lányt illeti, kapott ruhákat, eljárt ide-oda, volt ez-az. Csak annyit kérek, amennyi elvárható: némi hálát.
– A hála nem olyasmi, amit igény szerint lehet produkálni, Lady Grayle. (Christie: Halál a Níluson; IN: Szentivánéji krimik)
Nem úgy fest, mintegy sorozatgyilkos, de persze egy falusi kisrendőr honnan is tudhatná. Végül is Kevin Spacey se nézett ki úgy, amikor levágta a szöszi fejét. (Szelle: Sebek a falon)
De ha ebben a hangulatban vesztegelsz, Ross, az olyan, mintha a fagyban ácsorognál. Ha a hidegben nem mozgunk, odaveszünk. (Graham: Demelza)
Múlttal szembenéző, bosszút álló, nyomozós, családi titkos.
Barna messze eljutott a vidéki, lepusztult gyermekkorából. Rosszul éltek, minden tekintetben. Az apja erőszakos volt, az anyjának is megvoltak a maga ügyei. Amikor a gyámügy kiskamaszként elvette a szüleitől, tulajdonképpen jót tett vele. Túlélte a nevelőintézetet, egy kedves és jobb családból származó lánynak hála le tudta tenni a drogot is, megnősült és sofőrként el is tudott helyezkedni. Tamara most babát vár, ez nem várt félelmeket szül Barna
lelkében. Lehet ő jó szülő olyan példákkal, ami neki jutott? A dühkitöréseivel, amelyeket most sem tud még teljesen kordában tartani? Ebben az állapotában keresik egy vidéki rendőrőrsről: az anyját meggyilkolták. Barna leutazik, hogy mindent végleg maga mögött hagyhasson, de a szülői házban olyan titokra bukkan, amely nem engedi elmenni, nyomoznia kell, miközben egyre szaporodnak a holttestek a környéken.
Tudom, nem szép dolog egy könyvet a végéről megítélni, de most sokkban vagyok. Az utolsó pár oldalra az agyam ledobta a láncot, és nem nagyon akarom feldolgozni, amit ott olvastam. Egyszerűen… brutális és beteg.
Olvastam, hogy a szerzőt és a története hangulatiságát a skandináv krimikhez mérik, nem véletlen, hogy az Animus jelentette meg ezt és a második regényét is. Mégis, még a skandináv krimik egy-egy gyomrosához képest is kegyetlen, amit itt kaptam a nyakamba.
A cím különben szuper. Kicsit sejtelmes, de benne van a lényeg. Itt aztán tele van minden sebekkel. A főszereplőnk, Barna kiszabadult a gyerekkora poklából, állása és családja van, de a sebek ott vannak, és máig gyötrődik. A visszatérés újra felszab mindent, és mértani pontossággal le van itt képezve, hogy miket cipel és hogyan. Az a sok fájdalom és kín, elfojtás… Miközben tudtam sajnálni Barnát, nagyon magyarázza a személyiségét, amin keresztül kellett mennie. Ez még akkor is tetszett, ha különben borzadtam attól, ami kiderült, és amit olvastam.
Talán inkább thrillernek éreztem, mint kriminek. Ugyan megy a nyomozás is, de inkább az a lényeg, ahogy Barna átmegy a dolgokon. Rájön dolgokra, próbál rendbe tenni másokat, és közben a gyilkos halad előre a tervében. Van rendőrség is, de csak mellékvonalon.
Megvan a kötetnek az a baljós és sivár hangulata, amit a borító is ígér. Olyan az atmoszférája, olyan sebző és nyers, hogy nagyon nem könnyű olvasni. A trágárság nagy ellensége vagyok, itt is eldurvul közben a nyelvezet, de itt abszolút indokolt és el tudtam fogadni. Amik itt történnek, az lett volna a fura, ha nem szalad ki egy-egy cifrább kifejezés a szereplők száján. Jól meg lett ez írva, ha még emésztem is a tartalmát.
A vége… attól nem fogok tudni szabadulni. Sokkoló. Talán sok is, ami ott kiderül. Annyi szennyet és borzalmat, meg ami Barnának jut… Nem fogom leírni, még spoilerbe se, de az minden tekintetben sok(k). Hatásos, fájdalmas, de kicsit a semmiből jön, nem volt igazán előzménye. Másrészt, nem akarom elfogadni, hogy van, aki ennyire beteg.
Próbálok elszakadni a végétől, és különben belegondolni, milyen a regény, de ennek annyira erős a vége, hogy nem nagyon akar menni. Tudnék filmes példát mondani, milyen hatása volt – mivel a történetben emlegetik is azt a Fincher remekművet, talán meg is tehetném, de abban is érzek spoiler esélyt. Mert abban is benne lenne annak a sugallata, hogy mi vár ránk és Barnára a történet végére. Képes leszek leírni, de ott Brad Pitt még jobban járt, mint Barna.
Még mindig sokkolva vagyok tőle, nekem abszolút betett ez a könyv.
Szelle: Sebek a falon – Mint krimi: 70% nagyon erős hangulatú, átérezhető Barna helyzete és kínja – a vége hirtelen.
Szubjektíven: ? annyira lesokkolt, hogy nem is igazán tudom. Maradandó élmény, de nem jó.
Van nem egy regény, amelyben egy állat a főszereplő. Az változó, hogy ez mennyire példázat vagy valóban egy állat életét követhetjük nyomon.
Orwell klasszikusa, az Állatfarm ilyen témában kihagyhatatlan. Egy farm életéről mesél nekünk, ahol az állatok fellázadnak és elűzik az embereket. Maguk kezdenek el gazdálkodni, és hoznak szabályokat, hogy mindenki egyenlő legyen, és egyenlő javakat kapjon. Pár állat azonban egyenlőbb akar lenni az egyenlőknél, és az egyenlőség hamarosan a disznók diktatúrájává válik. Állatmese, de a kommunizmus/sztálinizmus regénye is.
Moskát Anita Irha és bőr című regénye is önmagán túlmutató disztópia. Az ő világában az állatok egy része egyszer csak megváltozott. Emberiek kezdtek lenni: átalakultak testileg – változó, ki mennyire lett emberi. Van, aki elmenne embernek is, más állatiasabb külsőben maradt. De a fontosabb, hogy a tudatuk is kinyílik. Idővel pedig küzdeni kezdenek a jogaikért. Rasszizmusról, 
szegregációról, erőszakról beszél, és nem csak állatra értelmezhetően.
A Pi élete különleges, már csak azért is, mert mindkét verziót megengedi nekünk. Olvashatjuk állattörténetként, de akár meg is fejthetjük, hogy az egyes állatok milyen emberek igazából. Martel regényében egy indiai fiú a családjával és az állatkertjük lakóival költözne Amerikába. Egy vihar tör ki, és a fiú egy csónakban találja magát pár állattal. Indul a harc a túlélésért. (Tényleg sokkal emészthetőbb, ha állatok esnek egymásnak, és nem emberek.)
Kipling gyűjteménye, A dzsungel könyve a Disney miatt senkinek nem újdonság. Maugli története, akinek a szüleit megöli a tigris, és a kisfiút a farkasok nevelik fel. Kipling azonban sokkal többet írt ennél. A dzsungel könyve egy gyűjtemény, mindenféle állat dzsungelbéli történeteit tartalmazza – és nem mesék, állatos 
novellák. Nekem nagy meglepetés is volt, amikor olvastam és rájöttem, A dzsungel könyve nem Maugli meséje – sokkal jobb annál.
Végül, ha már emlegettem a kutyusokat. Kortárs kutyás regény? Sokunknak W. Bruce Cameron könyvei fognak beugrani. A legnagyobb sikere az Egy kutya négy élete volt. Ebben egy Bailey nevű golden retrievert ismerhetünk meg, aki a legjobb barátja Ethannek. A kutyus kíséri végig a felnőtté válás mentén, látja a nagy szerelmét, és a balesetet, ami majd megtöri a fiú életét. Bailey egész életében mellette van, és még utána is. Mert újjászületik, egészen addig, amíg nem kerül vissza Ethan mellé, hogy még egyszer segíthessen neki.
De rengeteg állatos regény létezik, még könnyen lehet, hogy írok még állatos összeállítást.
Jövőben játszódó, emlékekért küzdő, társadalmi viszályos.
Rany nem egy átlagos kislány Overtoun városában. Itt az a megszokott, hogy minden élőlény az emberen kívül veszélyes. Az állatok kifejezetten tiltottnak számítanak, és a kutyák sem jelentenek többet célpontnál. Rany nem tud így érezni, és amikor a sors összehozza egy kutyával, amikor felfedezi a városon túli világot is, ő más útra 
lépne. Még csak gyermek, de különleges árva. Olyan emlékei vannak, amelyek nem a sajátjai. Emlékei egy más korról és olyan tudományról, amiért Overtoun vezetői messze elmennének. Akaratán kívül csöppen bele a világ jövőjét formáló harcokba és próbál ő maga is tenni egy jobb világért. Azonban még meg kell tanulnia a játék szabályait, és rá kell jönnie, hogy a tudása miképpen vértezi fel arra, hogy belülről tegye majd tönkre a rossz rendszert.
Még merengek, jó ötlet volt-e, hogy az előzménykötettel kezdtem. Az már hozott egy elvárást, és ez a könyv más, mint az volt. Minimális utalások kötik össze a kettőt – az ott megismert szereplő leszármazottjáról olvashatunk most. DE a világ egészen más – akár külön regényekként is kezelhetném őket.
Overtoun nem egy szívderítő hely. A szerző rétegről rétegre halad beljebb, és feltárja, milyen játszmák vannak a felszín alatt. Tetszett, hogy egyszerre kaptunk pörgést – még egy lázadás is kirobban a cselekményben – és társadalmi, gondolkozást lekövető alapozást. Lentről indulunk, hogy a végére a vezető réteg fejébe lássunk bele.
Hendon szépen hozza a misztikusabb/tudományos szálat is, hogy egyesek mire képesek és ezt miképpen használják fel. Azért nem olyan az emlékezés itt, mint pl. Az emlékek őrében, de bőven érzek még abban lehetőséget, hogy mit lehet ezzel kezdeni. Az emlékek itt hatalmi játszmák elemei, és soha nem lehet tudni, mi bukkan éppen fel. Még akár komoly disztópia felé is hajolhat azzal, ahogy a vérvonalat igyekeznek fenntartani. Nem csak Lowry jutott éppen ezért eszembe, de A szolgálólány meséje is pl. De ez azért még nem keményvonalas, ha van is egy-egy sötétebb jelenete, nem vált még túl drámaivá és vészjóslóvá.
Még izgalmas és lehetőségeket rejt, hogy az emlékekkel milyenné alakulna ez a világ. Mondjuk, nem mindegy, kinek a kezébe jut a tudás. Egy borzalmas diktátor, de akár egy élhetőbb világ kiépítése is elképzelhető. Különben e két elképzelés összecsapására számítok a folytatásban – az előzménykötet inkább csak magyarázza, hogy alakultak ki a képességek és miképpen lettek az állatok ellenségek.
Rany azért érdekes főszereplő, mert egyszerre gyermek is, de koravén is. Az emlékek miatt érettebb, nem is könnyű élete volt. Ugyanakkor még nagyon fiatal, most csöppen bele az egész játszmába. Van még benne idealizmus, és nyitottabb. Akaratlanul is szembe kell hogy álljon a vezető rendszerrel, csak még rá kell lelnie az útjára. Nem mindig éreztem gyereknek, de van annyira különleges helyzetben, hogy ez nem zavart. Azért, azt nem tudom nem megjegyezni, hogy jó hamar bele akarják húzni nyomorultat a képesség örökösítési láncába. Még csak gyerek, de már itt a konkrét terv is, hogy kihez kellene hozzámennie, hogy a képesség a legnagyobb eséllyel öröklődjön. (Mondtam, A szolgálólány meséje.)
A kutya nézőpontját is szerettem, egy jó plusz szín volt a cselekményben.
Alapozásnak jó volt, innen lesz érdekes, hogyan tovább. (Azért megjegyzem, az előzménykötetet jobban szerettem. Az emlékezetesebb volt számomra szereplőkben és cselekményben is.)
Hendon: Korcsok – Mint disztópia: 65% jól alapozza a világot, hagy teret a folytatásnak, agyas, de kalandos is.
Szubjektíven: 50% az előzményt jobban mainak éreztem, ez túl sok más sztorit idézett fel.
November
1. Lee: Az Ezüst Utazó: Példabeszéd - képregény 3,5
Móra: Ének a búzamezőkről - szépirodalmi 4,5
2. Leiner: Higgy nekem - ifjúsági 5
3. Christie: Szentivánéji krimik - krimi 4
4. Graham: Demelza - családregény 5
5. Sager: Várj, amíg sötét lesz - thriller 5
6. Chase: Királyi szerető - romantikus 3,5
Castillo: Szégyen - krimi 4
7. Higgins: Angyali kísértés - YA fantasy 3
Koontz: Az éjszakai ablak - thriller 4
Megvan a maga szépsége, amikor a kandallónál, egy meleg takaróban a fotelben olvas az ember... Remélem, a héten volt szép őszi olvasás élményetek!
Titkos szervezettel leszámolós, életért menekülős, ijesztő technikás.
Travis biztonságba lett helyezve, így Jane folytathatja a harcát az igazságért, legyen az bármilyen reménytelen is. Álruhában jár, olyan emberekkel köt szövetséget szükségből, akiket egy más életében rács mögé juttatott volna. A média Amerika ellenségének állítja be, de ugyanezzel elérte azt is, hogy egyesek neki higgyenek és segíteni 
akarjanak. Amikor valaki a nyomába szegődik, döbbenten fedezi fel, hogy egykori FBI-os társa, a nőért rajongó Vikram talált rá, és akar segíteni a harcában. Az informatikai zseni már lépéseket is tett, hogy egyszerre, az egész szervezetet le tudják leplezni. Már csak egy utolsó harc vár rájuk, miközben egy újabb fenyegető árny vetül Travis életére. Miközben a szervezet mögött álló vagyon ura tönkre akart tenni egy életet, de leckét kapott egy fiatal filmestől, aki meglepő kreativitásról tesz tanúbizonyságot.
Rendben is van, nem is. Vagyis, most elég vegyesen érzem magam a regénnyel kapcsolatban.
Ami tetszett: nagyon korrekt zárása a sorozatnak. Nem csak visszakapcsol a korábban történtekre és hoz vissza szereplőket, de egész hihető az is, ahogy egy ekkora szervezetet le tudnak buktatni. Korábban már járt az agyam, hogy annyira összetett ez az összeesküvés, hogy reménytelennek tűnik a harc, de Koontz egész normális megoldást talált ki. Akkor is, ha azért a korábbiak alapján nehezebb dió is lehetett volna, mint amilyen tényleg lett a szervezet.
Olyan szálak, amelyek korábban nekem lógtak a levegőben – mint az író testvérpár története – most értelmet nyernek, és a nagy kirakósba szépen illeszkednek.
Jane továbbra is remek hősnő, tele jó tulajdonsággal és hősiességgel. Még az is tetszett, hogy most nem magányos farkasként kell dolgoznia, kap egy társat, és felvillan az, milyen lehetett ügynöknek minden előtt.
Vikram is szimpatikus összességében, bár túlzásnak találtam, ahogy rajong Jane-ért. Én ki is voltam békülve azzal, hogy a végére egy testvéri állapotba jut el a kapcsolatuk, bár nyitva hagyva, mivé fejlődhet még később. Ő is zseni figura, de valahogy túl könnyen jön neki a megoldás. Nem bántam volna, ha nem ennyire pofon egyszerű egy kis hackeléssel mindent megoldani.
Jót tett a cselekménynek, hogy nem csak Jane és Vikram történetét kapjuk meg. Travis is kap egy kis kalandot, ha már nem is annyira domináns ez a szál, mint korábban. Ad egy kis plusz izgalmat és visszaköt az előzményekhez.
Plusz: a szervezet egyik fejese maga intézi a Hamlet-listát, és egy fiatal filmes kerül nála életveszélyes helyzetbe. Azt nagyon bírtam, ahogy ezzel a szállal finoman átismételünk mindent, amit ezek az emberek tettek és kapunk egy szimpatikus hőst, akinek nem szuperügynökként kell megpróbálnia életben maradni. Szimpatikus volt Tom maga is, és azokat a részeket találtam a legizgalmasabbnak, amikor ő küzdött az életéért.
Talán már érezni, mi az, ami nem tetszett. A hirtelenség. Semmi előkészítése nem volt, hogy ez a kötet lesz a végjáték és a végső összecsapás. Már majdnem a regény végén jártam, amikor rádöbbentem, hogy ez a vége. Eddig túl nagy, túl megfoghatatlan volt az ellenség, most meg ilyen könnyen vége? Mert az eddigi kötetek alapján sokkal nagyobb összecsapást, egy lehetetlenebb küldetést vártam.
De olvasmányos, bőven van benne kaland és kerek zárás. Elég korrekt, nem is panaszkodom rá többet.
Koontz: Az éjszakai ablak – Mint thriller: 75% feldobják az új szereplők, minden szálat elvarr és hozza a tipikus elemeket.
Szubjektíven: 65% miközben teljesen rendben van, zárt és mozgalmas, hirtelen zárókötetnek.
Démonos, megváltásért küzdő, szerelmes.
Kayden sorsa már a születésekor eldőlt. Az apja a pokol egyik démona, méghozzá a bujaság ura. A fiának így már szinte kiskamaszként oktatni kezdték, hogy csábítson erre a bűnre embereket, és saját magát bevetve hogyan gyűjtse a pokolnak a lelkeket. Más esélye nincs: démon fiaként a mennyre esélytelen, a lelke mindenképpen a pokolra jut. Ha az apjának ellent mondana, előbb is, mint utóbb. Egy egyre híresebb banda dobosaként, ráadásul
egy szívtipró küllemével rendelkezik, nem okoz neki gondot a folyamatos szex és csábítás. Egészen addig, míg az életébe nem sétál Anna. A lány annak ellenére nagyon ártatlan, hogy maga is egy démon gyermeke, a függőségé. Anna nem tudta eddig, ki ő és a démonok belé vájnák a karmaikat. A fiúban olyan érzelmek ébrednek, melyre nem tartotta magát képesnek. Jó akar lenni hozzá, szeretni akarja – ehhez azonban sokat kell változnia. Nem csak a lány céljait kell segítenie és lázadnia a származása ellen is, de le kell győznie a saját bűnös késztetéseit is.
Az alaptrilógiát jó régen olvastam, és mivel nem igazán szerettem, ezt a kiegészítő kötetet jó ideig halogattam. Annak ellenére, hogy nem pontoztam éppen magasra, le kell szögeznem, hogy sokkal jobban tetszett, mint maga a trilógia.
Egy ismerős csavarral (egy időben kifejezetten divat volt így a nézőpontváltás) Higgins ugyanazt a történetet meséli el most angyalokról, démonokról és a félig ember gyerekeikről. Csak éppen nem a lány, hanem a fiú szemszögéből.
Miért jó ez?
1: Kayden sokkal színesebb figura, mint Anna. A lány túl jó, hogy igazi legyen és ő a YA regények tipikus világmentő hősnője. Kayden viszont mélyről jön, belenevelték a csábításba és a démoni szolgálatba. Igen, Anna és a szerelem miatt változik meg, de ezt Higgins szépen meg is mutatja. Nem megy egyszerre, több idő kell hozzá – ugyan most is hihetetlennek tartom, mennyire megfordul a karaktere, de itt belülről megfogva jobban elhinni, mint simán Anna szemszögéből.
Kayden vívódásai megjelennek, nem csak tényként kapjuk meg, hogy a rosszfiúból Anna hűséges társa és szerelmese lett. Az is, ahogy saját magával, az is, ahogy az apjával szembefordul és valóban megjavul.
2: a három kötet cselekményét itt egy regénybe szőtte bele a szerző. Így sokkal mozgalmasabb és nincs olyan érzetem, hogy túl van írva. Történnek is dolgok, haladnak az események, nem csak a szerelem és a sanyarú sorsuk miatt búsonganak. Itt a kevesebb több!
Ez persze nem ment meg attól, amit eleve nem szerettem. Hogy Anna mennyire tipikus világmentő hősnő, hogy az Alkonyat mintájára házasodunk, aztán esnek ágyba és mennyire uralkodik a sztoriban a szerelmi tematika. Ahhoz képest, hogy minden óriás (a démonok és emberek félvér gyerekeit nevezik így a kötetben) és démon sorsa a tét, esélyt kapnak a megváltásra és az örök pokolra is, mégis csak az tűnik a fő konfliktusnak, hogy Anna viszont szereti-e hősünk, beteljesedhet-e a szerelmük.
Különben is, gyakran éreztem túl szimplának magát a cselekményt. A nagy végjáték sem olyan lenyűgöző, egy rendes nagy összecsapás sincsen benne. Bántóan egyszerű a megoldás és a végső küzdelem, igazán áldozatot sem követel, csak időzíteni kell.
Vagyis, a történetet és Annát továbbra sem szeretem, de ezt Kayden pimaszabb stílusa, a sűrített cselekmény jobban eladja.
Higgins: Angyali kísértés – Mint YA fantasy: 50% több a cselekménye, nagyon érzelmes, de stílusos és töményebb is.
Szubjektíven: 45% jót tett neki a sűrítés és a nézőpontváltás. Most is tipikus, de olvashatóbb.