Az életben nincs csalás, csak siker, és a kudarc ezerféle íze.

Háborús, önmagukba nézős, mágikus.

Gavin Guile eltűnt a betegágyából. Senki nem is sejti, hogy a félig megvakított, sérült férfi a saját börtönének rabjává lett, ahová a saját apja zárta be. A legnagyobb alkotása, a fivérének épített börtön, amelynek falaiban egy nem várt démon is vár rá. Miközben a szökésen dolgozik, kénytelen szembenézni azzal, hogy mi ő igazán és mit tett a múltban. Dazen Guile, aki feketét tudott önteni és ezzel a saját emlékeit is törölte. De itt most visszajön szinte minden, miközben az apja egy újabb játszmába kezd. Odakint Kip háborút visel és mentené a birodalmat a Fehér Királytól, miközben a feleségével próbálnak rájönni, mennyire lehet igazi az érdekházasságuk. Karris, Fehérré válva kénytelen belemenni sötét szövetségekbe és szembenézni a fiával, akit csecsemőként hagyott el.

Brent Weeks nagyon tud monumentális fantasy történeteket írni. Nála megvan az a kettősség, hogy egy ember nagyon személyes történetét össze tudja vegyíteni egy világot formáló nagy eseménnyel.

Eddig a Fényhozó sorozat abszolút szívfájdító volt nálam. Gavin/Dazen alakját annyira sajnáltam, hogy minden kötet után csak néztem magam elé, hogy mi jöhet még. Túl sokat vesztett és szenvedett, és úgy tűnt, soha nem lesz ennek vége. Erre jött ez a kötet és Weeks nagyot csavar azon, hogy milyen ember is ez a szereplő.

Mennyit lehet magunknak hazudni? Mit tud elrejteni a mágia? Melyik az igazibb éned: akit elfeledtél, de Te voltál, vagy az, akit felépítettél egy hazugságból és akit magadként ismersz? Fájdalmas megnézni, mi volt és mi van most. De ettől Gavin/Dazen alakja nem lett kevésbé eposzi – inkább csak színesebb és több benne az árnyalat. Már nem csak azt látom, hogy ő maga mit vesztett, milyen áldozatokat hozott, hanem megvillan a sötétség is benne. Másként Hős így – talán az apjának sikerült remekül megfogalmaznia. A legnagyobb Prizma, aki valaha élt. És mindez elvezet majd a világot változtató játszmához, így egy nagyon személyes történet apákról, fivérekről valami eposzivá válik.

A többiek pedig mennek tovább a kijelölt úton, őket nem értelmezi át a szerző, viszont előkészíti velük a háború következő fejezetét. Nagy érzelmek azért nekik is jutnak: Karris, aki nagyon nem akar szembenézni azzal, hogy a fia pszichopata. Érdekel is, mi lesz, amikor már képtelen tovább tagadni. Kip pedig két nő között gyötrődik – soknak is érzem a házassága testi részével kapcsolatos részeket, pláne, amikor már a katonái is azzal kezdenek foglalkozni, hogy miképpen bánik a feleségével és mit kellene csinálnia.

A kiemelt szereplők váltogatása mozgásban tartja a történetet, bár érdekes, nem a tényleges mozgalmas részek kötöttek le legjobban. Dúl a háború, akadnak csaták, és mégis, azokat a részeket vártam legjobban, amikor Gavin/Dazen volt a börtönben, és nézett szembe az igazságokkal. Amiket az apja is elmond majd neki… Hát, volt ott pokoljárás.

Megvannak a csavarok, mert sok minden nem pont az, aminek látszott. Tele van a történet kémekkel és elfelejtett igazságokkal. Ezek izgalmassá teszik. Igaz, még ezekkel együtt is nagyon sok a 700 oldal és nem egy olyan fejezet van, ami nekem nem vitte előre a cselekményt és túlírtnak éreztem.

Pedig a szerző jó mesélő, és nem csak a szereplőit, de az általa megálmodott világot is életre keltette. A színmágia világa, a kiépült társadalmi rend nagyon részletes, ötletgazdag és még mindig tudja Weeks építeni is. Arról nem is beszélve, mennyi munka van abban is, ahogy nyelvileg ezek megjelennek a történetben.

Remélem, a következő kötetre magyarul nem kell annyit várni, mint erre. Bár, angolul már elérhető… puskázni lehet, kivel mi lesz a végére.

Weeks: A Vértükör – Mint fantasy: 85% kissé túlírt, de építi a karaktereket és bővíti a világot haladva a végjáték felé.

Szubjektíven: 90% átértékelt sok mindent, és kihúzta azt a fájdalom fogat, ami eddig belém mart.

Azt mondja, hogy egy jó szakács olyan, mint egy művész: korszakai vannak.

Azt mondta, nem kell vele foglalkozni, hogy mit gondolnak rólunk a hülyék, koncentráljunk inkább a többiekre, mert miattuk éri meg emberekkel foglalkozni – mesélte Adél.

Magyarországon nem azzal foglalkozol, amihez értesz, hanem azzal, amivel tudsz – mondta a vállalkozó.

Vendéglátós, ismeretterjesztő, luxus éttermes.

A luxus éttermek világában éppen annyi a titok és a felfedezésre váró körülmény, mint a szakma kevésbé elit rétegeiben. Magyarország alig pár éve van jegyezve a Michelin világában, és egyelőre csak budapesti éttermeknek van lehetősége csillagot szerezni. Egy kétcsillagos, és pár egycsillagos étterem tart nyitva nálunk. Mi kell egy csillag megszerzéséhez, mibe kell beruházni? De a luxus éttermek világa nem csak a Michelin körül mozog. Ők azok, akik kiszolgálják az országba érkező sztárokat és történeteik vannak Will Smithről vagy éppen Robbie Williamsről, akit simán hasonmásnak néztek, amikor enni próbált az egyik étteremben. ismerik a politikusokat, a gyermekeiket és láttak maffia köröket is bulizni. Szakácsok, étteremvezetők, pincérek sora mesélt Kordos Szabolcsnak.

Duplán folytatás ez a kötet. Egyrészt, Kordos már vizsgálta az éttermek világát, de akkor a turisták özönét kielégítő, olcsóbb helyeket és stikliket vette górcső alá. Ez a kötet viszont az elitet igyekszik közelebb hozni, és megmutatni, mi van a színfalak mögött.

Másrészt, az élet szőtt hozzá még pár fejezetet, amelyekkel kibővítve is megjelent a kötet. A vendéglátás pontosan olyan iparág, aminek a COVID sokat ártott. Itt mindenféle történetet mesélnek róla: hogyan igyekeztek egyesek túlélni, miket lehetett tenni, míg sokan maguk mögött hagyták a szakmát és másban találták meg a megélhetésüket.

Mai szemmel ezeket a fejezeteket találtam érdekesebbnek, hiszen most is ebben élünk még. Nem fogok belemenni, de vannak tapasztalatok arról, hogyan járt el a magyar állam és mi történt külföldön. Van, aki igencsak rosszul járt, amikor kitört a járvány és hazajött. A szkeptikus énem gyorsan megjegyezné, hogy mit is vártunk? Semmilyen tekintetben nem vagyunk Nyugat, és ez ebben a területen is meglátszott.

Jobban megírva és szerkesztve azonban az eredeti anyag van. Mint egy oknyomozás, csak sokkal olvasmányosabban elmesélve. Kordos fogott egy témát, több embert megkérdezett róla, és a tapasztalatokat összefoglalta az egyének történeteivel színesítve. Ez lehet a Michelin, a vendéglátósok drogfogyasztási szokásai – mondjuk úgy, hogy aki látta a Bradley Cooper filmet a droghasználó séfről, csak a jéghegy tetejét kapirgálta vele -, de említhetném még a kínai éttermeket vagy az elit kiszolgálását.

Ahogy az oknyomozásnál szokás, a megszólalók felismerhetetlenre vannak alakítva. Megvan ennek a maga célja, és ettől még a történeteik hatottak. Egészen másképpen elképesztő ez a világ, mint a simlis kistestvérek. Sok olyan történetet lehetett itt olvasni, amin csak fogtam a fejem, és nem nagyon akartam elhinni, miközben mégiscsak el tudom képzelni, hogy így viselkednek emberek és iparágak.

Sokat ad a kötetnek, hogy nagyon olvasmányos. Érthető és világos, nincs túlírva és az anekdoták kedélyessé teszik. Vagy, talán nem is ez a jó szó. Fogyasztóbarát. Mert bizony több olyasmi is van benne, ami felháborító és nehezen elképzelhető, nem egy napsugaras történet. Nehéz szakma, ahol vagyonok forognak, de pillanatok alatt tönkre is lehet menni. Emlékezetes mondjuk az a történet, amikor az ételszállítóra akarták fogni, hogy a stáb gyomorrontást kapott és 40 milliós kártérítési igényt nyújtottak be.

Különben a XXI. Század Kiadó olyan kötetet nyújtott át nekünk, amit jól lehet forgatni és a szemnek is kellemes ránézni. Jól szórakoztam azon, hogy nézegettem, mennyi minden van a borítóra halmozva és miben más a COVID-kiadás, mint a korábbi 2019-es. (Igen, megjelenik a fertőtlenítő és az ételszállító zsák.)

Tudott újat mondani, lekötött. De azért érik bennem a gondolat, hogy a COVID-nak külön kötet járna, nem csak újrakiadások egy-egy plusz fejezettel.

Kordos: Restaurant, Hungary – Mint ismeretterjesztő: 85% gondosan szerkesztett, sok személyes történettel feldobott kötet, ami alaposan bejárja a választott témáját.

Szubjektíven: 70% lekötött, olvastatta magát, de lehúzásnak érzem a COVID-fejezetért újra kiadni.

• Magistra: Szörnyeteg - történelmi krimi
• Könyvmolyképző: A sütőtepsi csodái - szakácskönyv
• Maxim: Öld meg Novembert! - ifjúsági thriller
  • Képzelt barát - thriller

A kiadók többsége már zárta a szezont, volt, ahol a papírhiány és a nyomdák is résegítettek erre - nem is vagyok biztos benne, hogy ez a pár kötet nem csúszik át jövő évre. Majd meglátjuk!

Karácsonyra kaptam a szervíztől ajándékot.

Kicserélték a gépembe a tönkrement alkatrészt, hazaért, kiolvadt (ki gondolta volna, hogy egyből nem lehet üzembe helyezni, mert fel kell vennie a szobahőmérsékletet?) és holnaptól megint pöröghetnek a posztok!

Olvassunk tovább együtt :))

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy laptop, amin a blogomat írtam.

Tegnap este a gép egyszer csak kiírta, hogy hibát észlel, újraindítja magát.

Ez órákkal ezelőtt történt, és még mindig nem sikerült az újraindítás. Ellenben jött inicializációs hiba meg a Delltől egy több oldal hosszúságú, angol szöveg, aminek a felét magyarul se értem. Hiába, az informatika nem az én asztalom... Mondjuk úgy, már ott fennakadt a szemem, hogy mi az a BIOS, aminek a csatlakozását a hardverhez ellenőriznem kellene.

Mivel laptop barátunk garanciális, megy a szervízbe. Beviszik, megnézik, lehetőleg megjavítják, visszakapom. (Én, amikor félig tele a poharam.)

Addig azonban a két blogom, a könyves és a filmes is felfüggesztésre kerül. Okostelefonról maximum a címek beírására lenne késztetésem, de abban meg mi élvezet lenne?

Így most egy időre búcsúzom, azért abban bízva, hogy nem örökre.

November

8. Hendon: Korcsok - disztópia 3,5

9. Szelle: Sebek a falon - krimi 4

10. Orange: Sehonnai - kortárs 3

11. Brooks: Shannara első királya - fantasy 4

12. Osman: A csütörtöki nyomozóklub - krimi 3,5 

13. Ellis: Titkos Bosszúállók - képregény 4

    Duenas: A kapitány lányai - családregény 3

Néhány pohár bor mellé egy rejtély. Társasági élet egy kis vérrel kombinálva. Jó móka. (Osman: A csütörtöki nyomozóklub)

De a kudarc a siker szülőatyja lehet, ha az ember tanul a hibáiból. (Koontz: Kötődés)

Mert sohasem volt a hatalomnak olyan formája, ami ne vont volna maga után számtalan következményt. Nincs olyan kard, amellyel ne lehetne egynél többféle módon vágni. (Brooks: Shannara első királya)

[Holdlovag] – Én ezt nem értem.
[Bestia] – Az Ön lövedékeit a saját félholddárdáinak súlyához és méretéhez igazították, Mr. Spector.
[Holdlovag] – Ezt értem. Azt nem értem, az enyém miért nem ugyanolyan, mint Rogersé.
[Bestia] – Rogers parancsnok szuperkatona, aki bármilyen fegyvernek képes másodpercek alatt a mesterévé válni. Ön egy labilis elmebeteg, aki egy fehér zsákkal a fején megy ki az utcára. Alighanem mindenki abból indult ki, hogy jobb leegyszerűsíteni Önnek a dolgokat. (Ellis: Titkos Bosszúállók)

A nagy háborúk apró sérelmekből születnek (Lee: Jáde háború)

De mindennél jobb, ha az ember olyan valakivel csavaroghat, aki ugyanolyan magas, mint ő. Mert ha a másik ugyanolyan magas, mint te, akkor valószínűleg hasonlóan látjátok a világot. (Merchant: A Kalaposok)

Ez is volt a szava járása: sosem tudni, hol bukkan az ember kincsesbányára, igazi ékszerre. (Duenas: A kapitány lányai)

Dylan Dog: A lányt gondolom, már ismered.
Harlan: Lagherta, a skjaldmaer… a viking hajók oltalmazó szüze, akinek Lodbrok éjúr parancsol.
Groucho súgja Dognak: Ezek biztos nagy Gyűrűk ura rajongók, főnök! Adj nekik egy kis pipafüvet, és meglátod, békével fognak tovább állni.
Dylan Dog: Hmm… (Recchioni & Boselli: Dylan Dog/Dampyr)

Azért ér el bennünket az, amit a legjobban el akarunk kerülni, mert az aggodalmunk miatt túl sok figyelmet szentelünk neki? (Orange: Sehonnai)

Testvéres, új otthont építő, szerelmet találó, életutat választó.

A férfi hajós ember volt, aki általában csak annyi időt töltött otthon, hogy teherbe ejtse a feleségét, aztán újra ment a tengerre. Már idősödik, amikor az Államokban kész letelepedni. Megvesz egy éttermet és a családját is áthozatja. A felesége, a három életben maradt és felnőtt lánya nagyon nem akarnak jönni, de nincs választásuk. A házaspár nekilát az éttermet felújítani és üzemeltetni – az elzárkózó lányok is kénytelenek idővel belátni, hogy az életben maradásuk egyetlen esélye az étterem. Lassan kimerészkednek, és ahogy az apjuk meghal, a városban is boldogulniuk kell. Victoria, aki hátrahagyott szerelmét siratja, az étteremben dolgozik és hozzámegy az egyik beszállítóhoz – az esküvőn fedezve fel, hogy a férje fia a neki való férfi. Mona állást vállal, új arculatot talál ki az étteremnek, és próbálja eldönteni, rábízhatja-e a szívét az életébe lépő árusra. Luz a színpadról álmodik, de a sztársághoz vezető út egyáltalán nem könnyű.

Az Öltések közt az időt nagyon szerettem, így mindig várom, hogy ugyanazt a varázst hozza az írónő egy kötete, de nem akar összejönni. Most sem sikerült.

Pedig a történet nem indult rosszul. Az tudott volna érdekelni, hogy a lányok miképpen futtatják fel az éttermet, hogy válnak amerikai lányokká. Egy klasszikus, amerikai álom történet jól esett volna.
Ehhez képest a lányok történetei mások. Mi több, a háromból kettő még csak szimpatikus se lett. Victoria kifejezetten zavart azzal, hogy a könyv felében egy olyan férfi után búsul, akiről mindenki, még ő is tudta, hogy csak kihasználja és akkor keresi, ha nincs jobb dolga. Majd jön egy szerelmi háromszög a férjével és a mostohafiával. Szintén nem egy épületes történet. Az ő története annyira szerelmi szálakból meg bánkódásból állt, hogy nem tudott lekötni. Luz a színpadi álmaival – ez lehetett volna érdekes is, de amint képbe kerülnek a férfiak, ez a szál is elvesztett. Onnantól már nem az volt a lényeg, hogy mit tud a lány, hanem kinek a szereposztó díványára hajlandó ledőlni.
Mona volt az egyetlen, akinek a története mindkét oldalról tetszett. Ő kapott olyan szerelmi szálat, amin hol mosolyogtam, hol morogtam kicsit, de el tudtam fogadni és normális pár lettek a végső választottjával. (Más is volt, aki csapta neki a szelet.) Ő volt az, aki igyekezett beilleszkedni, jobbítani az életükön és küzdött az étteremért is, miközben más állása is volt és otthon is odatette magát. Vele kaptuk a legszélesebb képet New Yorkról, ő ismer meg szélesebb réteget és a személyisége is neki a legszimpatikusabb.

A lányok történetei felváltva követik egymást, ez mozgásban tartja a sztorit. Csak éppen nagyon lassan haladunk így is, minden kis esemény sok-sok oldalon van részletezve és olyan körmondatok vannak a szövegben, hogy elfáradt a szemem, mire végigértem egyen. Nem volt így könnyű vagy élvezetes olvasni, nekem a kevesebb most több lett volna.

Ehhez kapcsolódik, hogy nem szerettem a regény időkezelését sem. Egy-egy pillanatba fejezetekig benne ragadunk, máskor meg olyan időugrások vannak, hogy kapkodtam a fejem mi és mikor történt. Mondjuk, Mona első munkanapja nagyon hosszan le van írva, még a hazaút is több oldalnyi, szinte egy egész fejezet. Victoria esetében meg egyik percben a hátrahagyott kedvesért epekedik, a következőben meg férjhez megy. Mi történt közben?

Nagyon vastag könyv, ahhoz képest nem sok minden történt benne.

Próbáltam szeretni, Monát és a történetét úgy ahogy sikerült is, a többit sajnos nem.

Duenas: A Kapitány lányai - Mint családregény: 50% van benne ötlet, hangulatos. Az időkezelés és cselekmény nehézkes.

Szubjektíven: 45% a testvérek közül egy lett szimpatikus, és nagyon túlírt az egész kötet.