Gyerekrablós, családi titkos, nyomozós.

Az amish közösségben egy nagymama két lányunokájával elmegy diót szedni. szép napjuk van, míg egy férfi nem tör rájuk. Az asszony próbálja feltartóztatni, hogy a gyerekek elmenekülhessenek – ám a tragédia nem kerülhető el. Kate Burkholder kapja az esetet, aki gyorsan megállapítja, hogy ez személyes ügy volt, túl nagy kegyetlenséggel késelték meg az idős asszonyt. Majd a megmenekült kislánytól megtudják azt is, hogy a húgát elvitte a gyilkos, akit csak az ördögnek nevez. Kate versenyt fut az idővel, hogy hazavihesse a gyermeket. A nyomozást nehezíti, hogy a család titkolózik. Kate érzi, hogy nem mondanak el mindent neki, mi több, többet tudnak, mint amit feltárnak – szóra kell bírnia őket, minden perc számít, miközben más forrásból is az igazság nyomába jár.

Egy kifejezetten pörgős regény a sorozatból. Ha két fő jellemzőt kellene hozzá írnom, az idő és a család lenne az.

Mivel egy gyilkosság mellett gyerekrablás is történik, nagyon fontos, hogy minél előbb meglegyenek a nyomok és a kicsi nyomára akadjanak. Castillo több módszerrel is folyamatosan a tudatunkban tartja, hogy mennyire pereg az idő, mekkora a baj. A legfeltűnőbb, hogy több fejezet is azzal kezdődik, hogy mennyi ideje tűnt el Elsie – de az alvás vagy annak hiánya is visszatérő motívum, mert most mindenki gőzerővel dolgozik, és minden perc számít.
Ez jó tempót is adott a regénynek, most valóban gyorsan haladnak az események és halad a regény üres menetek nélkül. Bár nem tökéletes az analógia, de az idő folyamatos megjelenítésével és a rövid időtartammal eszembe juttatta a 24-et is, csak krimiként.

Sok a párbeszéd, gyorsan a következtetések. Így olvasni is könnyű, se a cselekmény, se maga a szöveg nem ragad be.
Castillo különben ügyesen vezeti az olvasót – lehetett sejteni, hogy mi is történik és nagyjából miért, de a teljes részletekért végig kell olvasni a könyvet. Azt nem mondanám, hogy meglep, de logikus és szépen felépített, ez nekem többet is ér egy hihetetlen fordulatnál.

Megint jól alkalmazza az amish közösség sajátosságait. A témával kényes pontot is feszeget, és szerettem, ahogy a múltbeli történetet mindkét oldalról igyekszik megértetni. A szülők, Kate, de a püspök és társainak nézőpontjára is rá lehet mondani, hogy meg tudom érteni, miért tették, amit.
Különösen jó az, ahogy Kate a nyomozás során falakba botlik, nem akarnak neki elmondani dolgokat. Ebben nagyon benne van a zártságuk, a makacsságuk, valahogy egyszerre az erősségük és a végzetes hibájuk ez. Mi meg gondolkodhatunk azon, hogy a jó szándék mindig elég-e és így kellett volna-e eljárni, vagy lett volna más út.

A család pedig nagyon sok szempontból meghatározó ebben a részben. Családi titkok miatt történik minden, és minden bűnt ez indokol. Az amish közösség alapját ez adja, és itt nagyon finoman benne van a sorok között, hogy ettől függetlenül nem lenne szabad a célnak szentesíteni az eszközt. Ütközteti az amish nézetet a törvénnyel és izgalmas, ami így született.

Kate, Tomasetti jelleme ugyan nem kap újabb színeket, de itt nem is kellett. Ők most itt nyomozók, és a személyük kevésbé fontos. Azért jó volt összedolgozni is látni őket, bírom ezt a párost.

Összességében korrekt krimi, jó rész a sorozatból.

Castillo: Szégyen – Mint krimi: 70% gyors tempó, összeszedett cselekmény. A közösség, a titkok is működnek.

Szubjektíven: 65% pár eleme kiszámítható, de jól levezett és logikus. Kate életét hiányoltam.

Szerelembe eső, uralkodós, tévéműsoros.

Henry nem tervezte, hogy valaha is király lesz belőle. Ugyan hercegnek született, de másodikként és mindig is a bátyja volt felkészítve az uralkodásra. Ő az volt, aki bulizott és bajba keveredett, katonának állt a nemzeti seregbe és sokat csajozott. Nem volt tervben, hogy a bátyja a szerelemért lemond a trónról és neki kell a helyére lépni. Nyomasztják is az elvárások, amelyek között ott van a nősülés és az utódnemzés. A gond csak az, hogy elég komoly lista van, mit kell teljesítenie annak a lánynak, aki a királynéja lehet. A származása, a neveltetése, a szüzessége… Jobb ötlet híján Henry belemegy, hogy egy Nagy Ő-t idéző műsorban válogat a jelöltek közül. Csak arra nem számított, hogy az egyik lány nővére nagyon is megragadja a képzeletét. Sarah zárkózott és csendes, igyekszik észrevétlen maradni – Henry azonban a régies ruhák és a csend mögé lát. Miközben a műsor pörög, ő a kulisszák mögött kezd egyre szerelmesebb lenni.

Tudom szeretni a guilty pleasure romantikus sztorikat. Gazdagok, szépek, jó nagy ármányok – legalább annyira tudnak gyűlölni, mint szeretni, luxus környezetben. Valami ilyesmit szerettem volna olvasni most is, de helyette kaptam egy tipikus nyálregényt.

Még kamaszként olvastam a Párválasztó sorozatot. Ez tulajdonképpen majdnem ugyanaz, csak korhatáros verzióban. Dögös hercegünk egy Nagy Ő-re hajazó showban keresi az igazit, és egy nőben meg is leli. Igaz, ő nem versenyző, hanem az egyik résztvevő nővére. De attól még illik rá minden kitétel: állampolgár, nemes és még szűz is. Olyan szinten kiszámítható az egész, hogy csak két meglepetés volt a könyvben:
1. előbb lesz szex, mint házasság. Most komolyan, ennyire futotta a feminista vonalnak? Nehogy már a leendő királyné szűzhártyáját vizsgálgassák? Ez a királyság roppant elnyomó a nőkkel, bár éppen királynő ül a trónon.

(Nem is értem, miért nem lehetett eddig törvényt módosítani. Az logikusabb lenne, ha a királyi utódon végeznének DNS tesztet, nem a szűzhártyát nézegetik, aminek a kijátszására különben a regényben is van pár tipp. Pl. az orvos lefizetése.)
2. Sarah kapott egy elég durva családi hátteret. Az komolyan meglepett, mitől vannak a pánikrohamai. Ez a vonal még tetszett is volna, és Chase humort is vitt bele: Henry felszerelkezik karddal meg egyéb fegyverekkel, hogy levadássza a nő apját. Azért megnéztem volna, mi lesz, ha tényleg elindul a vadászatra…

Hihetetlen és mesebeli szerelem, a rosszfiú megjavul. Meg kiderül, hogy nem is volt ő olyan rossz, csak eddig senki nem hitt benne eléggé. A hősnő meg a szolid nő, aki a szemüveget és a konzervatív ruhát lecseréli, aztán máris ő kapja a parti drogot, mert meg is rontanák egyből…
Szóval, igen, szappanopera érzülettel lehetne ezt szeretni, csak éppen nekem ez így unalmas. A meglepetést várom mindig, de ez a tipikus elemeket variálta.

Ami kicsit javított a közérzetemen: Henry pimaszabb stílusa. Még akkor is, ha helyenként indokolatlanul annyira trágár a szöveg, hogy az bántotta a szemem.
Ami viszont lehúzta, amint Sarah szüzessége oda, eléggé átmegy ágytornába a sztori. Vagy díjazzam azt, hogy itt legalább beszélgettek, ismerkedtek, szerelmesebbek is lettek, mielőtt ágyba vetődtek? Igazából nem fontos, mert onnantól esik a színvonal és az IQ, marad az orgazmus hajsza, ami hosszú oldalakon keresztül szintén unalmas tud lenni.

Röviden, egyszer el lehetett olvasni, de nem az én szájízem.

Chase: Királyi szerető – Mint romantikus: 65% szex előtt volt ismerkedés is, van stílusa is, bár átlagelemeket variál.

Szubjektíven: 45% nem volt meglepetés, kiszámítható az egész és trágárabb is a kelleténél.

Az őszi könyvjelző/háttérkép (mert van aki papír alapú könyvet, más digitálisat olvas) egy őszi ünnephez kapcsolódik: HALLOWEEN!!!

Egy olyan regény ihlette, ami ekkor játszódik. Melyik is?

Megoldás: Tovább!

Múltbeli eseményeket felderítő, szellemes, öröklő, régi házas.

Maggie gyerekkorát tönkretette egy regény. Emlékszik rá, hogy amikor kicsi volt, a családja vett egy régi házat, beköltöztek, de alig pár hetet töltöttek ott, mielőtt elmenekültek. Az apja sikerkönyvet írt belőle, és a ház a mai napig az egyik legismertebb kísértetház az országban. Az anyagi gondjaik megoldódtak, de a szülei házassága ráment arra a könyvre. Maggie csak az igazat akarja – mi az igazság a könyvből? Amikor az apja meghal, rá kell jönnie, hogy igazából az a ház még mindig az övék, pontosabban: már az övé. Építészként hasonlókat újít fel és ad el. Most is ezt tervezi, közben pedig válaszokat akar kapni. Mindenki tudni véli, mi történt ott, és most már neki is tudnia kell. Beköltözik, a rejtélyek sokasodnak és soha nem tudhatja, mi vár rá a következő sarokban: egy szellem, egy holttest, újabb kérdések?

Kísértetház, valós bűnök és titkok, regény a regényben, borzongás és csavar csavar hátán… Riley Sager újabb remek könyvet tett le az asztalra. Megint el tud játszani azzal, hogy valós vagy természetfeletti események zajlanak.

Már az nagyon megfogott, ahogy történet ez a történetben. Miközben a jelenben Maggie beköltözik, és jönnek a furcsaságok, beékelt fejezetekből megtudhatjuk, mi történt korábban. Sager nagyon tudja vezetni az olvasót: fel van rá hívva a figyelmünk, hogy sokat hazudtak, de borzalmasan nehéz rájönni, mi igaz és mi nem. Ez olvasóként is nagy rejtély, lehet is találgatni és elméleteket gyártani – imádom az ilyen regényeket! Ehhez hozzájön, hogy Maggie úgy indul neki, hogy minden hazugság volt, de rá kell jönnie, hogy nem is. Sager folyamatosan tudja fokozni a rejtélyt.

A szerkesztés is hibátlan. Összerímel a múltbeli és a jelen történet, miközben folyamatosan át is értékeltetik egymást. Mondanom se kell, az majd egy külön pofon, amikor minden kiderül és feltárul az egésznek a borzalmas logikája…

Szó se róla, szerettem a csavarokat, volt, ami meg is lepett. Azért a végére már úgy éreztem, sok ez a jóból. Talán 3 olyan csavar is van a végén, hogy azt hisszük, tudjuk a ki a gyilkos és mi történt, de aztán rá kell jönnünk, hogy csak hazugság és megtévesztés, igazából egészen más történt. Mintha ugyanaz a poén lenne többször lelőve, amit annyira nem díjaztam – ha a végső igazság és az igazságszolgáltatás kellett is. Azt pluszban sajnálom, hogy Ewan nem tudhatta meg, hogy Maggie ártatlan volt. Tulajdonképpen egy hazugságra ráment a házassága, a lányával való kapcsolata. Ez valahol szomorú.

Remek a könyvben, ahogy folyamatosan bizonytalanságban tart, hogy természetfeletti események zajlanak vagy van nagyon is valós tény mögöttük. Sager a Zárj minden ajtót! regényében is hasonló módszert alkalmazott, de itt talán még jobban sikerült. Ahogy a kísértetfilmes kliséket használja, a végig fenntartott rejtély – olvastatta a könyvet. Mindig poén, amikor valamit hinni akarunk, aztán pofonként jön a nagyon reális valóság.

Maggie-t is megkedveltem, és tudtam neki drukkolni. Együtt tudtam érezni azzal, ahogy kereste az igazságot és kitartott végig. Igaz, ehhez az is kellett, hogy Sager thrillert írt, és meg sem próbált romantikus szálat eladni nekünk. Még valami, amit szeretni tudok a könyveiben: ha van is szerelmi szál, romantikusnak nem lehet nevezni. Itt is inkább egy házasság vége, semmint egy pár története bomlik ki a szülők révén.

Röviden: szerettem ezt a regényt. Ha tényleg filmesítik, biztosan megnézem azt is, mi lett belőle. Megtartanak-e minden csavart a végén…

Sager: Várj, amíg sötét lesz – Mint thriller: 90% jól keveri a valóságot és a természetfelettit, csavaros és érzelmileg is erős.

Szubjektíven: 95% a végén a túl sok csavar már csöppet zavart, de jó kísértetsztori lett ez.

Cím: Halál első látásra

Szerző: Peter James - a brit szerző köteteit szép sorban adja ki a General Press. A sikert mi sem mutatja jobban, hogy ez már a 15. kötet.

Műfaj: krimi

Cselekmény: egy férfi a szerelmét várja a reptéren. Egy másik az első randira készül. Mindketten a neten találtak a szerelemre. Mindkettejüknek csalódni kell: a nő nem létezik, viszont minden pénzük elrabolták. Grace felügyelő kapja az esetet, aki hamarosan szembesül egy olyan bűnbandával, amely gyilkolni is kész, hogy a titkaik titkok maradjanak.

Jónak tűnik, meg szeretem is a sorozatot. Azért az érdekel, a bűnszervezet kiket kezd el gyilkolni. Az átvert pasikat, vagy a nyomukban járó rendőröket?

Várható megjelenés: a jövő évet kezdjük vele, január közepére ígérik

Családtörténet, vállalkozós, kosztümös.

Viharos nap van, amikor Demelza és Ross Poldark családja egy fővel bővül. A párnak kislánya születik, akinek a keresztelője nem egy kérdést vet fel a szülőkben. Demelza szeretné a családjaikat szétválasztani: bár ő maga lassan eléri, hogy ne a cselédet lássák benne, hanem Poldark asszonyt, a családja és a földijei nagyon mások, mint Ross előkelő rokonsága és barátai. Majd azon kezdi törni a fejét, hogy Verity, a férjével kapott kedvenc rokona sokkal többet érdemelne, mint amilyen sors jutott neki a fivére és annak családja mellett. Miközben Ross a bánya ügyeit rendezi és vállalkozik, Demelza egy elveszejtett szerelembe igyekszik új életet lehelni. Az életükbe lép egy fiatal orvos is, akit Ross a bányában alkalmaz, de sokkal hozzáértőbb, mint a helyi öreg doktor – Dwight jó barát lesz, de egy bányász felesége miatt ő is fog rossz döntést hozni. Egy súlyos járvány pedig egyre közeledik feléjük.

A Ross Poldark nagyon korrekt folytatást kapott. Amit szerettem az első kötetben, halmozottan megvan a másodikban is. Észre sem vettem, hogy közel 600 oldalas volt – még olvasnám tovább is. (Várom is a harmadik kötetet!)

A történet szinte lineárisan folytatódott tovább. Szerettem, ahogy Graham gördülékenyen vezeti a család életét. Nincsen egy fő irány, mindig megvan az adott konfliktus vagy helyzet, amit meg kell oldani és így haladunk előre. Változatos is: Demelza segítségnyújtása Verity boldogságáért, az új orvos beilleszkedése és egy tragédia a részben a személye miatt, Ross és Francis viszonyának alakulása, George alakoskodása, szerencsejáték és bányaügyek… Bőven sorolhatnám még.
Ráadásul Graham kényelmes tempót diktál, bőven beleélhetjük magunkat minden történetbe, és mégsem válik túlírttá. Cselekmény is van, érzelmileg is meg van támogatva, és hangulatos az egész.

Ahogy az előző kötet is, ez is úgy történelmi, hogy nem használ nagy történelmi eseményeket vagy személyeket. De a kor, ahogy élnek, az emberek viselkedése és a társadalmi normák hitelesen visszaröpítenek abba a más korba.
Külön értékeltem, ahogy észrevétlenül feltűnnek a haladó gondolatok, és haladunk a moderizmus felé, ha ez a szereplőkben nem is tudatosul. Ross házassága Demelzával, ami bemutatás a társasági köröknek – és mennyivel jobban illik hozzá ez a nő, mint a kényes Elizabeth. Igen, még mindig nem kedveltem meg. A báli jelenetben, amikor direkt szédíti a férfit, mert rájön, hogy fontos neki, hogy tetszen Rossnak… El tudom képzelni, hogy felhúzta volna az orrát, ha Demelza kezd úgy el illegni Francis előtt… Vagy, Dwight, aki modern gyógyászatot honosít meg a megszokott, kiöregedett doktor helyett.

Szeretem ebben a regényben, hogy nem fekete-fehérek a szereplői. Dwight, aki különben az egyik kedvenc karakterem, jólelkű doktor, aki tényleg másokért dolgozik, fiatal és helyes, ugyanakkor igencsak nagyot tud botlani. Viszonya lesz az egyik bányász feleségével, egészen gyilkosságig fajul az ügy. Vagy Ross, aki hirtelen haragú, néha kifejezetten meggondolatlan, miközben elvileg ő a hős, a környék bástyája. De valahol ez is a regény bája, hús-vér emberekről mesél, akik hibáznak, kicsinyesek vagy nagylelkűek.

Ennek a regénynek sikerül úgy nagyívűnek lennie, hogy mellette nagyon személyes és intim is, sok megkapó családi jelenettel.

Szép a kiadás, jó a történet – tényleg csak a folytatás hiányzik.

Graham: Demelza – Mint családregény: 80% történelmi a hangulata, életszerűek a szereplői, jó a története is.

Szubjektíven: 90% sokszínű, elmerül egy-egy szálba, de halad is. Értelmes, hangulatos.

Nyomozós, nyaralós, halálos.

Miss Marple unokahúga neves festőnő, aki véletlenül lett egy bűnügy szemtanúja és rejtvényként mondja el a történetét a baráti társaságnak. Egy tengerparti városkában festett, amikor fiatal házasok érkeztek ugyanabba a szállóba. A feleség kis szürke veréb, de boldog. Hamarosan egy feltűnő asszony is megszállt itt. Délután a társaság fürödni indult, látta is a házasokat megjönni és a piros fürdőruhát kitéve száradni. Rosszat sejtett, és meg is döbbent, de a festett képen a ruha alatt véresre festette a járdát. A pár elutazott, később pedig hallotta a nő halálhírét. Miss Marple azonnal mondja is, mi történt igazán. (A vérfoltos járda) A fiatal Jane munkát keres, és kap is egy nagyon kényelmeset. Csak el kell játszania a megbízóját, egy előkelő kisasszonyt. Mire észbe kap, már ő a gyanúsítottja egy bűnügynek. Szerencsére az egyik ügybe keveredett fiatalember a segítségére siet. (Jane állást keres)

Kezdjük talán azzal, hogy a kötet szépen illik a hasonló kiadványok mellé (adventi, karácsonyi) – a kiadás szépséges. A borító koncepciója, az aranyozás, de még a borítókép is szép ezzel az őszi hangulattal. Ez már ér nálam egy piros pontot.

Csakhogy, ez nem annyira jó szerkesztési elv volt, mint a karácsonyi kiadványok. Szentivánéji? Nem éppen. Talán a nyári történetek passzol úgy ahogy, de most nem éreztem azt a koncepciót, ami korábban megvolt. Vannak nyaralásosak, de nem mind az. Nem is minden történetnél mondanám egyértelműen, hogy a nyár fontos bennük. Ettől még a történetek jók, de úgy 3 novella után már komolyan zavart, hogy mi is a szervező elv.

Most is el lehet mondani, hogy szép csokrot kapunk Agatha Christie legismertebb visszatérő szereplőiből. Marple kisasszony, Poirot, Harley Quin, Tommy és Tuppance – most is nagyon élveztem, ahogy kis ikont kapnak, ami az adott novella előtt megjelenik. Vagyis, az igényes kiadás itt is látszik.

Milyenek a krimik? Agatha Christie remekül ír, ez buta kérdés. Akad könnyedebb, romantikusabb és vérbeli nyomozás is. Változatos, élvezetes. Sok párbeszéd, sok lélektan, sok kis nyom. Szerettem.

A vérfoltos járda volt az egyik kedvencem, tipikus Marple eset. Jön a vidéki párhuzam és a megfejtés a vénkisasszonytól. De maga az ügy is jópofa, és pluszt ad neki a festő nézőpontja, a baljós hangulatú kép. A nyomok, ahogy Christie tereli róla a figyelmünk, ezek olvastatták.

A Halál a Níluson a játékosságával fogott meg és azzal, hogy akaratlanul is hasonlítgattam Poirot nílusi nyomozásával. A jómódúak élete, Parker Pyne stílusát szerettem benne. Meg, ebben találtam olyan szentenciákat, amelyeket érvényesnek érzek általában az emberekre.

A Jane állást keresből egy elemet szeretnék kiemelni: hogy Agatha Christie mennyire egyedien használja a szerelmi szálat. Megjelenik a szerelem motívuma, lesz a végére egymásra találó pár, de hogy ez is mennyire angolosan rideg! Szinte a semmiből, addig észre sem venni, hogy a szereplők egymásba szeretnének, aztán csak jön a lánykérés. Általában bírom, hogy csak plusz egy íz a történeteiben a szerelem, de itt azért ennyire kurtán-furcsán kevésnek érezem így…

A hihetetlen betörés pedig Poirot tipikus alakját hozza fel. Magas körök, az indítékokból és az elmondattakból kirakott bűnügy – meg egy kis fricska, ami ma is érvényes a vérbeli politikusokról. Már szinte kémregény felé kalandozik, de megmarad angolszász kriminek.

Annyira nem tetszett, mint a téli kiadványok, de azért ez is jó kis kötet Christie novelláiból.

Christie: Szentivánéji krimik – Mint krimi: 75% a szerző stílusa jó, változatos a válogatás, csak éppen a koncepció homályos.

Szubjektíven: 70% egy-egy története tetszett és ötlet is van benne, de a cím miért is ez? Fura.

Mindig van kiút minden helyzetből. Lehet, hogy durva az a helyzet. Lehet, hogy úgy érzed, mintha elvesztetted volna a talajt a lábad alól. De mindig van kiút. (Moyes: Áradó fény)

A szavak azelőtt a házi feladatot jelentették számára, a kötelességet, de a könyvekben a szavak varázslattá válnak. (Thompson: Molly Southbourne ezer halála)

Mint minden nő ezen a bolygón, ő is olvasta az interneten a Kate Mossnak tulajdonított idézetet, miszerint: „Semmi nem lehet olyan finom, mint amilyen jó érzés vékonynak lenni”, és arra gondolt, „Már ne is haragudj, de kóstoltad már a sajttortát?!” (Baker: Ne add tovább!)

De a jó és a rossz indok nélkül követik egymást. Az egyik pillanatban még a pénz zuhog az égből, a másikban ürülék. (Koontz: A tiltott ajtó)

– Várjunk csak! Hiszen magának akkorák az ujjai, mint egy kifli! Hogy tud SMS-t írni egyáltalán? – kérdeztem.
– Sok hibával – morgott Torquin. (Lerangis: Az árnyak kriptája)

– Azt gondolod, változtathatsz a dolgokon?
– Igen. Az igazat megvallva, bárki képes erre. Azt azonban nem tudhatjuk, sikerrel járunk-e majd. Bár elbukni sosem szégyen. Az egyetlen szégyenteljes dolog, ha gyávaságunkban nem is próbálkozunk. (Lee: Az Ezüst Utazó: Példabeszéd)

Sok minden megváltoztathatja az embert, mert egyetlen dolog állandó: a változás. (Lowell: Az árnyékfalu)

Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk. (Thompson: Molly Southbourne ezer halála)

– Le vagyok nyűgözve. Ha így vágna az eszed az órámon is, még kettest is kaphatnál – poénkodott, Rajmund pedig nem várt beszólás hatására elröhögte magát.
– Ahhoz ébren kellene lennem az óráján – vágott vissza nevetve (Leiner: Higgy nekem)

– Lehet, hogy én vagyok az őrangyalod.
– Te a megtestesült ördög vagy.
– Az ördög is angyal volt, ezt ne felejtsd el. (Lowell: Az árnyékfalu)

– Hogy jutott eszedbe szerződést írni?
Vállat vont.
– A szürke ötven árnyalata adta az ötletet. (O'Gorman: Piszkos tánc)

Kamaszos, versenyes, igaz barátságokat kötő és szerelembe eső.

A Szirtes különös csapata már a verseny felénél tart, és kitartanak. Továbbra sem merik elhinni, hogy másként néznének rájuk, bár az igazgató nagyon próbálkozik, a felügyelő tanáruk is másként kezd bánni velük és lassanként a hozzászólásokban is érezni, hogy valamit letettek az asztalra és már nem csak a balhés négyest látják bennük a diáktársak. Nem akarnak kiesni, nagyon küzdenek, legyen szó akadálypályáról, tehetségkutatóról vagy éppen műveltségi vetélkedőről, ami nem éppen a csapat erőssége. Közben az egymás iránti hűségük és barátságuk is egyre mélyül – Sára és Vivi olyan barátnőkké kezdenek válni, ami eddig nagyon hiányzott az életükből. Dominik és Rajmund pedig másként válik nagyon fontossá.

Vannak könyvek, amikről nem is igen érdemes írnom, mert annyira elvakultan szeretem őket, hogy legfeljebb rajongói levél, ami kijön belőlem. A legtöbb Leiner-regény ilyen, és a Higgy nekem is hozta, amiért szeretem az írónő könyveit, és amiért már alig várom a folytatást.

A tematika változatlan: a verseny megy előre, miközben a szereplők között alakulnak a kapcsolatok, szerelem és barátság, míg a második esély is egyre közelebbinek tűnik. Így aztán van benne bőven kaland és verseny, meg érzelmek is. Nem hagy unatkozni, teljesen mindegy, hogy éppen egy táncbemutatóra készülnek, ostorral lufit durrantanak, műveltségi vetélkedőn vesznek részt, vagy éppen sorozatot néznek együtt, esetleg lelkiznek a lányok. Változatos, ötletes most is. Én szeretem és pont.

De most talán az érzelmi oldala, ami jobban lekötött. Ez a második esély téma nagyon megragadott, és fontosnak is érzem, hogy ilyen témák tudatosítva legyenek. A zaklatás, a megbocsátás, a hibázás és fejlődés, itt kamaszokkal esik meg, de nem ilyen az egész élet? Senki nem hibátlan, és azt meg kell tanulni, hogy felálljunk, tovább menjünk és jobbak legyünk akkor is, ha mindenki ellendrukker.

Az első IOV-vel ellentétben itt nagyon tudom szeretni, hogy bár Sára a kiemelt szereplő és ő a narrátor, a többiek sem csak töltelék emberek mellette. Sokkal jobban jelen vannak, főszereplő az egész Szirtes-csapat és a tanáruk is kiemelt mellékszereplő, aki jelen van. A csapatdinamika, az egyéni küzdelmeik is működnek. De nagyon jók együtt, szerettem, ahogy barátságok szövődnek és valóban számíthatnak egymásra. Még akkor is, ha már az első oldalaknál kitaláltam, hogy a kvízben pont ez a bizalom lesz a válasz és ez menti meg őket.

Van benne egy-egy olyan jelenet, ami érzelmileg rántott be – mint amikor Sára és Vivi kibeszélik, hogy mi alakul Vivi és Dominik között. Az, ahogy ott Vivi rácsodálkozik, hogy milyen egy olyan barát, aki csak elfogad, és nem ítélkezik, ahogy látja, hogy ez mennyire hiányzott eddig neki, azzal ma is tudok azonosulni, nem csak kamaszként.

Természetesen most is bőven van humor, és imádom is, hogy ezeken a könyveken egyszerre lehet gondolkodni, meghatódni, de nevetgélni is.
Talán csak az zavart, hogy most nincs annyi direkt utalás, mint amit megszoktam. Sára és Rajmund majd sorozatmaratont tartanak. Engem meg evett a fene, hogy vajon mit nézhetnek, gondolom Netflixen, ha az egész évad egyszerre kijött, de csak nagyon halvány utalások voltak a műfajra. Valami thriller – horror. De mi? Tudom, nem lényeg, de én szeretem, ahogy az ilyen utalások a jelenbe ágyazzák a sztorit.

Elvakultságomban különben csak egy olyan elemet találtam, amit nem tudtam annyira szeretni, mint a kötet többi részét. Amikor olvassák a kommenteket. Iszonyatosan sok van belőlük, már több oldalnyi egy-egy szekció. Nekem ez már sok volt belőle, ha értem is, hogy ezeken keresztül mutatja meg Leiner, hogy másként kezdenek gondolkodni a négyesről, és egyre kevésbé előítéletesek.

Hajrá, Öngyilkos Osztag, várom az utolsó harmadot!

Leiner: Higgy nekem – Mint ifjúsági: 90% változatos, humoros és érdemes témát boncol, feldolgozhatóan.

Szubjektíven: 95% szeretem mind a 4 Szirtes versenyzőt, tetszettek a feladatok, a téma is.