Vidéki, háború utáni, kapcsolatos, családi.

A férfiak háborúba mentek, otthon az asszonyok és a gyerekek, az öregek maradtak. Etel Rókus mellett nőtt fel, természetesnek is vette mindenki, hogy felnőve pár lett belőlük. Már kislányuk is született, de a férfinak is be kellett vonulnia. Etel nem lett kikapós asszony, mióta a férje elment, férfi nem léphetett a házába sem. A falubeli Piros más utat választott: a hozzá került orosz hadifogollyal adta össze magát. A háború végén, amikor a férje már indult haza, bajban is volt, mert az orosztól várt gyermeket. Egy megindított szülés, a babák és az asszony halála özveggyé tette Ferencet, aki egyedül maradt így a kisfiával. A földjei szomszédosak Etel földjeivel, és mivel Rókusról semmi hír, a férfi apja veti fel, hogy a menye ne maradjon özvegy, Ferenc jó parti lenne. Nem tudhatják, hogy milyen titkot nem osztott meg Ferenc a háborúról. Nem tudhatják, hogy majd egy levél milyen mértékben teszi őket tönkre.

Móra is egyike azon íróinknak, akiket besoroltunk ifjúságinak, pedig annyival többet írtak meg és szélesebb a hagyatékuk! Az Ének a búzamezőkről is ennek a példája.

Ami elsőre feltűnt, a regényben megjelenő nyelvi teljesítmény. A búzamezők, a vidék és a falu a történet helyszíne, és ezt Móra nyelvében is megragadta. Nem a köznyelven, népi ízekkel és tájnyelvvel beszélteti a szereplőit. Ezt intellektuálisan akkor is tudom értékelni és érezni a nehézségét, ha sokkal szívesebben olvasok is köznyelvi szöveget.

Másodszor, nagyon erős atmoszférát teremt a szerző. Ott van a lapokon, hogy milyen volt a hátországban, egy érzelmi kuszaság, amit a háború hagyott maga után. A táj állandó és nyugodt, de az emberi sorsok kártyavárként dőlnek össze. Egyszerre tragikus, és mégis nyugodt, dallamos, a háttérnek köszönhetően.

Móra jellemeket és emberi érzéseket tár elénk. Legyen a szereplője férfi vagy nő, itt lesznek az érzelmi hullámzásai. Az idős gazda személyében ott lesz az intézkedő, gazdálkodó paraszt, a végtelen pragmatizmussal. A szenvedő női lélek, a rezignáltabb, de mély érzésű férfi. A gyermeki ártatlanság. Együtt lehet érezni, sajnálni, vagy éppen szorítani értük.

Ami viszont nem tetszett: a sok-sok tragédia halmozása. Igen, pokoli helyzetbe kerülnek sokan, de eltúlzottnak érzem a reakciókat. Pl. nem fér a fejembe, hogy a férfi, aki szinte rebbenés nélkül veszi tudomásul, hogy a felesége meghalt, miközben a háború alatti szeretőjének próbált gyereket szülni, öngyilkos lesz magára hagyva két kisgyereket is, amikor a második neje végez magával. Ebben a történetben nagyon sok a halál, és a legtöbben egészen mást érdemelnének. Egy ponton már borzadtam olvasni, hogy kivel mi történik és mi lesz a végük. Van egyáltalán olyan, akinek összejön a happy end?

Talán nem is fontos, nem véletlenül általánosít Móra már az elején azzal, hogy a szereplők neveit többes számba teszi és jellegzetes vidéki alakokká nevezi ki őket. Bár itt egy konkrét Etel és Ferenc története van, de ez egyben etelek és ferencek története is.

Van cselekmény is, ha nem is változatos, de lekötő cselekménnyel. Nem marad meg nyugvóponton sosem: ha az ember kicsit szusszanna, a szereplők megvannak, biztosan jön egy tragikus fordulat vagy egy drámai vallomás. Így dinamikusnak érzem annak ellenére, hogy nagyon röviden össze lehetne foglalni a teljes történetet.

Érdekes azért is, mert ez nem egy kitalált történet. Ennek a gyökerei megtörtént esetek, énekek a falukról a háború utáni időkből. Már csak ezért is szeretem a címét. Benne érzem a balladákat, a megénekelt fájdalmakat, ami ez a sztori is.

Móra: Ének a búzamezőkről – Mint szépirodalmi: 85% teljesítmény a szövegezése, az általánosítása. Balladát idéz meg.

Szubjektíven: 60% értékelem, de nem szeretem a nyelvezetét. A történet nagyon tragikus.

Világmentős, emberi természettel szembesülő, harcos.

Az Ezüst Utazó elrejtőzve él az emberek között, már nem avatkozik be a mindennapi életükbe. A helyzet akkor változik meg, amikor megérkezik a Földre Galactus, akit nagyon hamar istenként kezdenek el tisztelni. Galactus korábban esküt tett, hogy nem tör a Földre, és az ígéretet tartja is: a puszta jelenléte elég ahhoz, hogy az emberiség a saját vesztébe rohanjon. Az Ezüst Utazó felfedi magát és távozásra akarja bírni egykori urát. Ő azonban éhes, és amíg nem szeg szabályt, maradhat. Az Utazó felveszi vele a harcot, és nem várt helyről kap segítséget. Mert még az emberek között is akad egy-egy nemesebb példány, akikért megéri harcolni. A végső igazság azonban így is megkerülhetetlen.

Meglepően rövid kötet – nem véletlenül került bele nem kevés melléklet: többek között borítóképek, különféle témákban leírás akár a szereplőkről, akár a betűtípusról vagy a színezésről. Így jobban bele lehet merülni a világába, és akit érdekel a háttér is, több mindent megtudhat magáról a képregényekről és elkészülésükről is.

A történet a rövidségének megfelelően egyszerűbb, gyors tempójú, feszes. Nincs nagy alapozás, azonnal ott a helyzet és a konfliktus. Az éhes Galactus megjelenik és az Ezüst Utazóra vár a feladat, hogy megmentse tőle a bolygót.
Bár van benne csata és némi akció is, ez valahol egészen másról szól. Még csak azt sem tudom mondani, hogy az Utazóról vagy Galactusról.

Számomra ez a sztori az emberi természetről mesélt, hogy mennyire gyarló és mennyire nem szabad. Ebben konkrétan az van benne, hogy az embereknek kell egy felsőbb erő, akiben hihetnek és aki irányt szab nekik. Nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy szabad akarat és a tetteiket maguk határozzák meg, majd vállalják érte a felelősséget.
Ezért lehet, hogy Galactus a puszta megjelenésével kiváltja az Isten-hitet. Ezért lehet, hogy az Utazót tennék a helyére Galactus távozása után – kell egy felsőbb, irányító erő. Az Utazó azonban elmegy, esélyt ad az embereknek, hogy fejlődjenek és szabaddá legyenek. Pedig ezzel magát ítéli magányra és fájdalomra, de képes megtenni. Ettől igazabb hős, mint a Galactus elleni csatában.
Milyen a képregény: pesszimista vagy optimista? Kicsit éreztem benne mindkettőt. Mert még van remény, hogy az emberiség felnő és önjáró lesz. Ugyanakkor tele van kritikával és a bajok megjelenítésével, ahogy a vezető, az Isten után áhítoznak vagy, ahogy a hatalomért és pozícióért eladják magukat, ahogy Colton tette. Fel lehet eszmélni, de súlyos áldozatok árán Colton esetében ez Elyna halála.

Az Utazó és Galactus ugyan ellentétes oldalon állnak, de igazából nem tudom jó – rossznak besorolni őket. Ok, az Utazó a hős és a megmentő, mondhatnám, a Jó és Galactus pusztítani jön, de nem tesz különösebben semmit. Hagyja, hogy az emberek maguk okozzák a vesztüket. Ő csak egy katalizátor itt, nem a nagybetűs Gonosz. A mindent kiváltó emberi tulajdonságok maradnak nélküle is.

Vagyis, nekem itt nagyon nem a tényleges cselekmény volt az érdekes. Ahogy Utazó és Galactus harcolnak. Persze, eladja, izgalmas, de a lényeg végig a történet mögött van.

Elsőre a rajzaiért nem voltam oda, nem egy kifejezetten szép darab. De az érzelmeket megfogja, kinagyítja és azért egy-egy megoldását tudtam szeretni. Az Utazó színezése kifejezetten tetszett. Egynek elment.

Lee: Az Ezüst Utazó: Példabeszéd – Mint képregény: 70% a rövidségét mellékletek dobják fel, a történet túlmutat magán.

Szubjektíven: 55% a rajzaival meg kellett barátkoznom, és sajnálom az Utazót is.

• Manó: Szegény, mélabús lélek - meseregény
• 21. Század: Csendélet - háborús, kortárs
  • Az utolsó kert Angliában (Next21) - romantikus
• Central: Az Angyal-öböl felett - történelmi romantikus
  • A méregkeverő patikárius - női
• Cicero: Lore Olympus - képregény
• Pioneer: Könyvízű szerelem - romantikus
• Agave: A nyolcadik nővér - kémregény
  • Félvilág - forgatókönyv
  • Örök tél - forgatókönyv
• Európa: Sztálin borospincéje - ismeretterjesztő, történelmi
• Alexandra: Az űzött család - kosztümös családregény
• Athenaeum: Zarándoklat a halálba - krimi
  • A sötétség ragyogó sugara - kortárs
• Digitanart: Nancy Drew naplója - gyerekkönyv
• Cartaphilus: Robin a világ ellen - ifjúsági
• General Press: Gyilkos igazság - krimi
  • A víz őrzője - romantikus
• Lettero: A hívők - thriller
• Libri: Az Anna-bál szerelmesei - történelmi romantikus
• Álomgyár: Átkozottak - krimi, női

Október

25. Sanderson: Tündöklő szavak - fantasy 5

26. Szpilman: A zongorista - memoár 4

27. Thompson: Molly Southbourne ezer halála - horror 5

28. Lowell: Az árnyékfalu - posztapokaliptikus/disztópia 3

29. Moyes: Áradó fény - női 4

30. Lerangis: Az árnyak kriptája - gyerekkönyv 3

    Baker: Ne add tovább! - női 4

31. O'Gorman: Piszkos tánc - ifjúsági 3

    Koontz: A tiltott ajtó - thriller 3,5

Ezzel viszlát október, üdv november!

Gyermeket mentő, embervadászatos, rejtőző.

Jane Hawk legrosszabb rémálma látszik megvalósulni. Az ellenségei ott támadják, ahol a legnagyobb fájdalmat okozhatják neki. Az apósát és anyósát veszik célba, valamint a fiát, az egyetlent, ami megmaradt neki a férjéből. Travis leadta a vészjelet, Jane sejti, hogy a pár, akikre bízta, meghaltak értük. A fiú pedig a környék csodabogaránál rejtőzött el, akinek most jól jön a paranoiája: rejtett bunkeréről nem tudnak, talán elrejti a fiát addig, amíg odaér és el tudja hozni. De nem rohanhat, nem hamarkodhat el semmit: ez csapda neki, de nincs választása. Az üldözői pedig nem bíznak semmit a véletlenre: hajszát indítanak, és képesek minden technikai eszközüket bevetni, hogy a Hawk család tagjaira bukkanjanak. Nem tudhatták, hogy most sikerül kinyitniuk a tiltott ajtót és ez mit jelent rájuk nézve.

Nagyon-nagyon kitérő része a sorozatnak. Meg is ijedtem kicsit, mert akcióregénynek elment, de minden más téren áll a történet. Eddig okosabb volt ez a sorozat…

Ha nagyon röviden össze akarom foglalni, az egész egy mentőakcióra van kihegyezve. Jane megy a fiáért és ennyi. El is van nyújtva és jó részét az teszi ki, hogy a nő álcázza magát. Így kevés volt ez a történet. Főleg Jane oldaláról. Az kicsit jobban lekötött, ahogy az összeesküvők Travis és a nagyszülei nyomában jártak. Ott volt nyomozás, ott volt a technika átismétlése és egy új elem is. Ahhoz képest, hogy milyen hosszan van előkészítve a gyerek megmentése, az nagyon semmilyen is lett.

Nem jutottunk előre, és kicsit olyan az egész, mintha 2-3 fejezetnyi anyag lett volna regénnyé kinyújtva. De azt sem tudom írni, hogy ez behozza azokat, akik a korábbi részeket nem olvasták. Sok mindent felelevenít, de csak annyira, hogy azokat emlékeztesse, akik ismerik az előzményeket. Nem újrameséli a korábbiakat – ami valahol jó is. Csak éppen így marad a kérdés, hogy miért nem halad a cselekmény?

A tiltott ajtó, amire a cím is utal, egy annyira mellékszálon van beépítve, annyira rövid jelenet, hogy csalódás. Ez lenne az újdonság a részben, de átrohanunk ezen is. Még csak azt sem hiszem, hogy ennek lehet bármilyen folytatás. Érdekes az ötlet, van egy jó horror jelenet hozzá, de csak ennyi.

Talán csak az a jó, hogy kicsit jobban megismerjük most Jane fiát. Jobban átérezteti, hogy miért is küzd ennyire az anyja. Koontz különben is szereti ezt a motívumot: az ártatlan gyerek és a kutyái, akik védelmezőként állnak mellette. Itt is: az állat a szövetséges, a borzalmakat az emberek követik el. Travis minden értelemben jó gyerek, bátor és karakán, jól nevelt, jó szívű. Aranyos is a kutyáival, vagy éppen az új barátjával.
Cornell is szimpatikus figura lett. Benne is megvan az ártatlanság, ugyanakkor a paranoia is, ami most kifejezetten jól jön majd. Koontz finoman érzékenyít: az Asperger-szindrómás férfi alakjába több mindent megmutat erről a betegségről, és nagyon empatikusan közelít hozzá. Ugyanakkor thriller író is, így azért nem egy szimpla aspergeres lesz – milliomos csodabogár, zseni a maga területén.
Jane az, aki nem kap új színeket. Ő most abszolút a gyermekét féltő anya, aki igyekszik nyugodt maradni, hogy megmenthesse a fiút.

Vannak benne jó részek, Koontz stílusa sem lett rosszabb – mesélős, sok párbeszéddel és a lényegre törő leírásokkal, pörgős – csak éppen nagyon nem megy előre a történet. A hosszához képest kisszerű a történet is.

Koontz: A tiltott ajtó – Mint thriller: 60% nagyon kitérő epizód, a cselekmény alig halad és túl is van írva a rész.

Szubjektíven: 65% Travis szimpatikus, Cornell is, de a regény cselekménye most sovány.

Kamaszos, fogadást kötő, szerelmes.

Sadie még kislány volt, amikor rátalált a legjobb barátjára. Idővel bele is szeretett a fiúba, és nem kevés idő kellett, hogy megeméssze, a fiú a saját neméhez vonzódik. Bezzeg az idegesítő ikertestvére, Colton, nagy kanállal eszi a lányokat. A nagyszájú, menő srác mindig is irritálta a lányt, aki kicsit még mindig arról álmodik, hogy egyszer a barátja úgy fogja szeretni, ahogy ő szeretné. Egy véletlen miatt az ikrek megszerzik Sadie listáját olyan dolgokról, melyeket szeretne megtenni, de nincs hozzá mersze. Az ikrek imádnak fogadni, és most Sadie lesz a fogadás tárgya. Colton segítségével minden pontot valósítson meg záros határidőn belül! Ok, kettő kivétel lehet. Az ír utazás és a szerelembe esés nem kell. De a lovaglás, csók egy idegennel és sok más igen! Ahogy pedig Sadie belemegy, hogy követi Colton utasításait, lassan arra is rá kell jönnie, hogy nagyon félreismerte a fiút.

Ez tipikusan az a kamasz történet, amiből végleg kezdek kinőni. Ha értem is, hogy tizenévesen miért olvassa és szereti is az ember, a mai fejemmel engem simán már csak bosszant.

A történet nagyon kiszámítható. Ki nem találja ki már a fülszövegből, hogy a végére Sadie és Colton egy pár lesznek? Az is olyan alap, hogy a lány szerelmesnek hiszi magát a legjobb barátjába, aki balszerencséjére meleg. Van viszont egy ikre, aki éppen olyan helyes, csak éppen rosszfiúsabb, mint az ikre. Vagyis, eleve sokkal szexibb és népszerűbb. És az olvasónak nyilvánvalóan odavan a lányért, csak ő ezt nem veszi észre. Szenvedés is olvasni, amíg erre Sadie bántóan sokára rájön. Hol van valami meglepetés? Az nincs benne.

Már fáraszt, ahol a majdnem átlag lány szinte akaratán kívül felszedi a legmenőbb srácot. Ha lenne benne valami, amiért elhiszem, hogy így felfigyelnek rá… De helyette az olvasó kap azonosulási pontokat: a bizonytalansága, a kis félelmei, az átlagossága. Szerethető Sadie, csak szerintem nagyon semmilyen. Mondjuk, Colton se sokkal jobb. Látszatra ő a parti arc, a rosszabb fiú, noha ez csak a látszat. Arany szíve van, mély érzelmei, csak hősnőnk ezt sokáig nem látja.

Éppen csak ki nincs írva, hogy egymásnak vannak teremtve és ez nagyon nyilvánvaló az egész történetből. Klisés figurák, klisés egymásra találással. Nem is egyszer jutott eszembe, hogy ezt már olvastam, csak kicsit máshogy megírva.

Humor lehetne a bátorságpróba, de nagyon gyerekes tételek vannak rajta. Mégis, milyen izgalmat kellene annak rejtenie, hogy lovagolni egyet? Mindent nem szedek ki, de ilyesmik vannak benne. Ismét csak semmilyen a könyv. Gyakran még csak az aranyos jelző sem illik rá, simán hétköznapi. Ok, valahol értem, hogy az miért jó, hogy mindennapi dolgok kerültek fel a listára – amiket el tudok hinni, hogy valóban megcsinálnak. Csak éppen nagyon nem szórakoztató olvasni, hogy elmennek a lovardába, de Sadie megijed a lovaktól. Aztán próba megint… Semmilyen.

Kamaszos, sok érzelemmel, szerelemmel, de nem csak azzal. Sadie nem csak a szívével hadakozik, keresi a helyét és az álmai után is elindul lassan. Nem csak arról szól ez a történet, hogy rájöjjön, melyik fiú szereti szerelemmel és kezdi el azt viszonozni, hanem saját magát is jobban megismeri, nyit a világ felé.

Így az átlag kamaszregénynél jobbnak érzem, csak nincs benne semmi plusz, amiért igazán megjegyezném. Nekem ez olyan limonádés, semmilyen, de olvasható kamasztörténet.

O’Gorman: Piszkos tánc – Mint ifjúsági: 60% limonádés, kellemes kamasztörténet, ami nem csak szerelmes történet.

Szubjektíven: 45% túl semmilyen – kiszámítható, és a bátorságpróbák is nagyon átlagosak.

• Thompson: Molly Southbourne ezer halála

Molly túl sok sokkos eseményen megy keresztül. Rá kell jönnie arra, hogy az egyik molly hazament és meggyilkolta a szüleit, már árva. Ugyan a házat megtisztítja, de a szüleit nem kapja vissza. Az anyja leveléből tudja meg, hogy egykor kém volt, és az egyik beépülése alatt kísérleteztek vele. Civilként szerelmes lett, férjhez ment, és úgy gondolja, az akkori kísérletek miatt olyan Molly, amilyen.

Majd kiderül, hogy akikkel lefeküdt, halálra vannak ítélve. Bennük ugyanúgy elkezdett egy-egy molly kifejlődni, ahogy a lány véréből szokott. Az első szerelme már halott, és a professzor, akivel együtt él, szintén haloklik.

Molly elkapja az egyik mollyt, és mindent átad neki. Ő már nem bírja, öngyilkos lesz.

• Lowell: Az árnyékfalu

Jenna exe addig mesterkedik, míg a nő vőlegénye egy kiküldetésen meg nem hal. Jenna a falujukat megszálló banda vezérét, Liamet vádolja sokáig, de ő rányitja a szemét az igazságra. Derek jó harcos volt, ő nem akarta a vesztét. A másik férfi viszont nem bírta elviselni, hogy Jenna őt választotta helyette.

Jenna bosszút állhat, amit meg is tesz.

Liam pedig maga mellett tartja, és kész várni a nőre. Szereti, feleségül akarja venni és van még egy közös vonásuk. Mindketten fertőzöttek, és időnként ölniük kell, hogy élhessenek és emberek maradhassanak. Megtanít mindent a nőnek, aki lassan egyre közelebb kerül hozzá érzelmileg is.

Munkahelyi, nyomozós, női.

Sloane, Ardie és Grace – három nő, akik évek óta egy nagyvállalat jogászai. Feleségek, anyák és ügyvédek. Életük minden területén igyekeznek helyt állni, így nem kis pofon, amikor egy alkalmatlanabb személyt neveznek ki. Ráadásul a férfival kapcsolatban gyűrűzni kezd a pletyka és a botrány: nem úgy bánik a női kollégákkal, ahogy kellene. A három nő közt van egy, aki korábban a szeretője volt. Van, akivel kikezdett. Talán köztük van, aki feljelentette a férfit. Mert Ames kihúzta a gyufát, és elindul egy folyamat, aminek tragédia lesz a vége. A rendőrség meg már csak annyit tehet, hogy kihallgatja az embereket és megpróbálja összerakni a részleteket, ki és mit követett el ki ellen, hogy jutottak el arra a végső pontra, ahonnan már nincs visszaút.

Ez egy nagyon csajos könyv, el sem tudom képzelni, hogy egy férfi olvassa. Tele van olyan konfliktusokkal és problémakörökkel, ami a mai nők és családanyák életét dolgozza fel.

Az összes kiemelt szereplő próbál egyensúlyozni a családja és a karrierje között. Nagyon benne van, hogy a mai nőtől elvárás, hogy mindkét téren teljesítsen. Szüljön, családja legyen, mellette karrierje is. Noha aztán folyton azzal szembesül, hogy aki csak az egyiket csinálja, az lenézi és nem tartja elég jónak. A családanyák jobbak a szülői munkaközösségekben, többet vannak a gyerekkel. A férfi munkatársak nem kell olyasmikkel bajlódjanak, mint a szoptatás.

A könyv azzal tudott plusz lenni, hogy ezek a nők mind másképpen kapják a nyomást és dolgozzák fel. Van, akinek a munka lenne az első, és a gyereket vállalta be társadalmi nyomásra, és nem tud igazán anyai érzelmeket csiholni magában. Van, aki inkább otthon lenne, de kell a pénz és a munka. De olyan is akad, akinek a munka a társadalmi elvárás, mert a férje akár el is tudná tartani. Széles tablót kapunk, és mind beleláthatunk a nők fejébe. Ez tetszett is a kötetben.

A másik fele viszont egy késleltetett krimi. Egy fejes meghal, aki ismert arról, hogy bánt a női kollégákkal. A szexuális visszaélések a kulcsszó, és többeknek lehetett indítéka. Nagyon lassan haladnak a rendőrök, és ez leginkább csak keret, ami összefogja a nők történeteit, de nem a nyomozás az elsődleges. Az, hogy mit éltek meg ezek a nők.

(Még csak az sem fontos, hogy igazából ki a feljelentő, az elkövető, vagy bárki.)

A felépítése tényleg olyan, mint a Hatalmas kis hazugságoké. Ahogy a múlt az eleven, ahol történtek a fontos események, a jelen már csak tisztáz és elvarrja a szálakat. Nem annyira eseménydús, de a főszereplőnők lélekrajza bőven kipótolja, amit esetleg cselekményben kevésnek éreznék.

A gondom igazából az, hogy igazán egyik nővel sem tudtam együtt érezni. Értem, hogy milyen erők lökik őket a cselekményben, érzem a kényszerpályát, de akkor is sok esetben éreztem azt, hogy másként kellene cselekedniük. Vagyis, annyira távol vagyok tőlük gondolkodásban, hogy nem voltam képes szimpatizálni velük. Ettől még jól meg vannak írva, és Baker sikeresen átadja a jellemüket, a cselekedeteik mögötti mozgatórugókat.

Gondolatébresztő könyv, annyira mai és felveti a kérdést, hogy mennyire van közel a valósághoz. Ha igen, mit lehetne tenni, hogy jobb legyen a helyzet? Nem ítélkezik, személyes és a hősei szemén keresztül láttatja a történetet.

Most nagyon eladható is a téma, ez abszolút #metoo könyv, kis thriller betéttel, és nagyon sok női érzelemmel és élethelyzettel.

Baker: Ne add tovább! – Mint női: 85% nagyon mai, nagyon lelki és a témáit feldobja egy kis thriller elemmel is.

Szubjektíven: 55% nem szerettem meg a hősnőket, nekem a krimi része is kevés volt.

Ősi rejtélyt megoldó, kincskereső, gyerekes, családot egyesítő.

Marco árulása nem is kicsit viselte meg a csapatot. Ez azonban nem lehet elég indok ahhoz, hogy feladják. Mindenki élete a tét, és nem számít, hogy egy jóslat szerint Marco lesz Atlantisz királya. Nekik a következő nyom a fontos, ami újra Keletre vezeti őket. Egy mítoszokba vesző királynő, egy rejtvény, ősi kőkockák – a sikerhez azonban a csapatnak újabb nagy áldozatot kell hozni. Marco a nyomukban, és Jack a családja titkai miatt is szenved. Rá kell jönnie, hogy ki az anyja igazán, mi történt vele és mit csinál most. A fiúnak a szíve és az esze ellent mond egymásnak, noha neki kellene összefognia a fiatalokat, akiknek az ereje egyre nő, de ahogy idősödnek, úgy közeledik a haláluk napja is. Már kínzóbbak a tünetek, és Jack ideje is elkezd lejárni.

Lenne egy olyan tippem, hogy a Percy Jackson könyvek sikere hozta be ezt a sorozatot hozzánk. Ebben is mitikus kalandokba csöppennek különleges képességű gyerekek – csak éppen ez nem egy olyan jó sorozat, mint Riordané.

Jó ideje volt, hogy az előző köteteket olvastam, de annyira egyszerű az alap, hogy nem esett nehezemre megint visszakapcsolódni a történetbe. Ráadásul a szerző nagyon sokat ismétel is: nem egyszer elmesél korábban történt eseményeket, és a regény mitológiáját is többször átveszi. Így, nagy kihagyás után ez nekem most jól jött, de ha folyamatában olvastam volna, akkor szájbarágósnak mondanám.

A regény cselekménye egy nagy kaland, egy újabb kincskereső küldetés és versenyfutás a két csapat között. Lineáris, egyszerű és érezhetően a gyerekeknek van megírva. Elvileg komolyak a tétek, de itt ezt nem éreztem. Szinte kedélyes, noha drámai fordulatok vannak benne: a halálból visszatérő szülő, önfeláldozás, vagy éppen egy csapattag árulásának a megemésztése. Kevésnek éreztem és nem csak érzelemben, cselekményben is. Túl egysíkú, túl lineáris, számomra túl egyszerű.

A gyerekeket sem kedveltem meg különösebben. Egyszerre vannak gyerekes vonásaik, míg máskor olyanok, mint a kis felnőttek – ez tud irritálni. Ahogy pl. Jack az anyjába kapaszkodna, az nagyon egy gyerekre jellemző. Ott és akkor nem számít, hogy mit tett és melyik oldalon áll az anyja, csak az, hogy ő az anyja és szereti. Áldozatot hoz érte akkor is, ha az anyja a rossz oldalra állt, és elárulta az apját, őt is, a családot. Ugyanakkor Jack válik a gyerekek vezetőjévé, és felvállal döntéseket, vezet, korát meghazudtolóan. Hála égnek, legalább szerelmi szálakkal nem játszik, ahhoz tényleg gyerekek a szereplők 13 évesen.

Valahogy az alap történettel is vannak gondjaim. A képességeiket nem érzem elég nagyszabásúnak, és van, amit nehéz megfogni. Mit jelent pl. az, hogy az egyikük jó a kódok megfejtésében? El tudnám viccelni azzal, hogy biztos nyertese a kirakó versenyeknek, amiről különben a cselekmény is ejtett szót.
De miért kell olyan fiatalon halniuk?
Miért kellene Atlantisznak újabb király?
Több a kérdés, mint a válasz.

Azt legalább tudtam értékelni, hogy mivel az ókori világ csodái között nem csak görög volt, szélesebb a mitológiai merítése, mint a görög istenek és mítoszok világa.

Egy átlagos gyerekkönyvnek elmegy, de szerintem ennél sokkal jobbak ki vannak adva magyarul is.

Lerangis: Az árnyak kriptája – Mint gyerekkönyv: 55% kisebbeknek könnyen emészthető, mozgalmas – bár sok a kérdőjel.

Szubjektíven: 45% túl egyszerű és lineáris, még csak nem is igazán izgalmas vagy informatív.

Melyik szó hiányzik a címekből?

• Toler: ...vesztők
• Popper: ...rágcsálók
• Vincent: ...tolvajok
• Wood: ...láng
• Palotás: ...szirmok

Megoldás: Tovább!