Május
3. Lawrence: A lány és a csillagok - fantasy 4,5
4. Gemeinhart: Egy kutyus két élete - gyerekkönyv 4,5
5. Sapkowski: Narrenturm - történelmi fantasy 2,5
6. Campbell: Idegen a parton - thriller 4
7. Winney: Sellők, hollók és csodalámpák - meseregény 5
8. Sands: Kelet-nyugati utca - dokumentumregény 4,5
Whalen: Bár igaz lenne! - strandkönyv 4,5
9. McGarry: Vágyálmok - YA 3,5
Boulle: Híd a Kwai folyón - háborús 4,5
Ez volt a hét.
Hadifoglyos, titkos akciós, megszállottá váló.
Nicholson ezredes az angol sereg megbecsült tagja, és híres arról, hogy mennyire sokra tartja a szabályokat, az angol jellemet. Amikor a csapatai vesztenek, a szabályok szerint adja meg magukat, és elítéli, akik szökni 
próbálnak. Amikor a kegyetlenségéről ismert Saito fogságába kerülnek, és pokoli körülmények között egy hídon kell dolgozniuk, tisztjeivel tüntetni kezd a bánásmód ellen. A tisztek kulimunkát végezzenek – borzalom! Nekik az embereket kell irányítani. A makacs ember előtt a japán is kénytelen meghajolni, és engedi, hogy Nicholson és a vezérkara vegye kézbe az építkezést. Miközben egyre szebb és stabilabb híd emelkedik a Kwai folyó fölött, egy amerikai osztag is a dzsungelt járja. Ők a híd lerombolását tűzték ki célul, és nem is sejtik, mi folyik igazából az angol hadifoglyok táborában.
Bár a szerző és a kötet a belőle készült film nagy sikere után lett ismert, én jó szokásomhoz híven film előtt olvasok. Így nem tudok nyilatkozni, milyen lett az Oscar-díjas film. Azt viszont el tudom mondani, hogy Boulle kötete a maga módján egészen zseniális.
Háborús regény, és egy olyan színtéren játszódik, ami itt Európában kevésbé ismerős. Az ázsiai front eseményeiben kevésbé is vagyok otthon. Földrajzból sem vagyok annyira erős, hogy ha most nem olvasom el a könyvet, biztosan nem tudtam volna megmondani, hol folyik a Kwai folyó. Így már tanultam is valamit.
A háborús események közül a nyílt csatákat nem ábrázolja, de egészen más hadszíntereket igen. Követ egy titkos akciót partizánok bevonásával. Megmutatja, hogy bántak a foglyokkal és milyen volt egy munkatelep Ázsiában. Így kapunk harcot is, de pszichés hadviselést is. Bár általában cselekménypárti vagyok, ebben a történetben nem az volt a zseniális.
Pedig a híd felrobbantását célzó akció is korrekten össze van rakva. Gyorsan történnek az események, miközben kifejezetten szimpatikus katonákat ismertet meg velünk Boulle. Céltudatos, lélekben nemes, jó emberek. Jellemző különben, hogy a kedvencem rossz véget ér. Pedig hozzá még egy kis humor köthető – azt nagyon bírtam, amikor a felettesei azon poénkodnak, hogy olyan unalmas munkája volt a tervezőasztalnál korábban, hogy a háború kitörésekor rohant katonának jelentkezni. Mindegy, szegény Joyce nem sejthette azt, amiért ez a regény annyira emlékezetes.
Nicholson karaktere miatt, aki annyira félreértelmezi a kötelességeket, hogy az már tragikus, nem is komikus. Annyira úriember és kötelességtudó, hogy észre sem veszi, mit művel. Ő az, aki miatt a híd felépül. Ő hajtja az embereit, miatta történik minden. Miközben az is látványos, izgalmas, ahogy a híd épül, olvasóként nem győztem szörnyülködni azon, hogy Nicholson emberileg mennyire el van tévedve. Tulajdonképpen segíti a japánokat, és mindezt azért, mert meg akarja mutatni, hogy milyen nemes faj az angol. Milyen munkaképes, mennyire jó munkát végez – azt pedig totálisan figyelmen kívül hagyja, hogy katonaként nem kellene lelkesen segítenie az ellenségnek. Amit a végén művel – az pedig maga a tragédia.
Boulle nagyon remekül használja a tábori orvos alakját, aki finoman kommentál és minket is újra és újra rádöbbent arra, hogy Nicholson mennyire meg van tévedve. Akadályoznia kellene a japánokat, helyette megszervez nekik mindent és a munkamorál elnyomja a józan eszét.
Tömör, az eseményeket láttató, tömény történet ez, a lényegre szorítkozva és pszichikai alapossággal megírva. Emberi drámának is tökéletes, miközben háborús kaland is.
A végén ugyan ki vagyok kissé akadva, de a könyv az pazar – ha valahol rettenetes is.
Boulle: Híd a Kwai folyón - Mint háborús: 75% lélektanilag mély és elgondolkoztató, maga a háború alig jelenik meg.
Szubjektíven: 85% lekötött végig, jó a narráció, a szinte szatirikus hang és a karakterei is.
Kamaszos, lázadó, szerelmes, kiutat kereső.
Logan keresi a helyét a világban: jó a baseballban, de nem érez rá igazi késztetést. Jól gitározik, bekerül egy bandába is, de ez sem a szenvedélye, csak segít neki a színpadon rátaláló adrenalin. Kikapcsolni akar, és megfeledkezni arról, hogy cukorbeteg, és mindig résen kell lennie, vigyáznia magára. Abby az, aki a leginkább vonzza, de az a lány tiltott gyümölcs. Dögös, okos és tartja a sráccal a lépést, csak éppen drogdíler is, sötét
üzelmekben van benne – nem mellesleg Abby is úgy tesz, mintha barátságnál több nem lenne köztük. A vonzalmuk azonban egyre tagadhatatlanabb, és ahogy Logan ráébred, miért él így a lány, és mennyire ki akar szállni, kész segíteni neki. Közben kapnak egy esélyt arra is, hogy kipróbálják, lehet-e köztük több barátságnál.
A sorozatban az 5. kötet, és egy újabb pár története. McGarry is úgy írt sorozatot, hogy mindig új szereplőket hoz be, és egy baráti társaság tagjainak szerelmi ügyeit meséli el. A korábbi szereplőket pedig mellékszereplőként használja – így tett most is. A korábbi részekből itt van az összes fiú, és egy-egy jelenetre a lányok is feltűnnek. Ők már boldogok, rendben az életük, és segítenek ide jutni ennek a párosnak is.
Romantikus regényként azt tudtam benne díjazni, hogy már in medias res helyzetben vagyunk. Abby és Logan ismerik egymást, szerelmesek is, csak éppen a körülmények miatt ezt egyik sem mondja ki és próbál kapcsolatot kezdeni a másikkal. Így adva van a feszültség, meg olvasóként sajnos az is, hogy pontosan tudjuk, hova fognak kiérni az események. Mondjuk, aki olvasta az eddigi részeket, nem is vár mást, mint ami a sztori vége lesz.
Egyik főszereplővel sem tudtam igazán azonosulni. McGarry az eddigi receptet követi: mindkettőnek ad egy feldolgozandó traumát, és látszólag problémás kamaszok, miközben rendes kölykök és kis segítséggel minden rendben lehet velük.
Logan extrém helyzeteket hajszol, hogy kísértse a halált, ami a cukorbetegsége miatt egyszer már majdnem bekebelezte őt. Mi ezzel a gondom? Úgy van megírva a könyv, mintha a cukorbetegség olyan kezelhetetlen és halálos lenne, miközben a betegsége kitudóskor Logan nem győzi magyarázni, hogy gyógyszerekkel és odafigyeléssel teljes életet élhet. Túl van dramatizálva, ahogy feldolgozza, hogy beteg és ezzel együtt kell élnie. Ez nem halálos ítélet!
Abby, aki abszolút hősnőként van megírva, és akiben becsülni kellene, hogy milyen áldozatokra kész a családjáért. Rendben, valahol értem. Szép, okos, magabiztos, de van egy sebezhető oldala is. Csak éppen nagyon nem tudok egyetérteni azzal, ahogy megítélteti a dolgait a szerző. Azért, mert a nagyinak segít, el van nézve, hogy drogdíler? Más, amikor valaki magának árt, hogy segítsen másokon. Fantine áldozatai pl. felmagasztalják a nőt A nyomorultakban. Abby viszont drogot árul, mások életét teszi tönkre. Szerintem ezt nem szabadna jóváhagyni csak azért, mert nehéz helyzetben van és kell neki a pénz. Ilyen erővel hol húzzuk meg a határt? Rendben lenne, ha kirabolna egy boltot? Ha valakit esetleg meg is lőne? Túl elnéző a szerző, sokkal jobban el kellene ítélni, amit tett.
Tehát, a szerelmi szál korrekt. Nem túl nyálas, és nem egy hirtelen vonzalom. Tetszett az is, hogy sok mellékszereplő van jelen, így azért nem annyira feltűnő, mennyire Logan és Abby története ez. Érzelmes, átélhető – csak éppen eltúlzottnak és rosszul megítéltek éreztem a dolgaikat. Főleg, hogy Abby túl könnyen nyer feloldozást.
Az előző részeket jobban szerettem, a karaktereket és a fájdalmas dolgaik feldolgozását is.
McGarry: Vágyálmok – Mint YA: 60% érzelmekkel teli, nem csak szerelmes történet, amiben fejlődnek a szereplők.
Szubjektíven: 45% mindkét karakter problémája félrecsúszott, és ez nagyon irritált végig.
Brodie egy csodás mezőn találja magát, ami tele van boldog kutyákkal. Egy másik kutya mondja el, ez a várakozás helye. Innen lépnek tovább a kutya mennybe. Brodie-t azonban zavarja, hogy kevésre emlékszik az életéből. Ahogy telik az idő, egy bizonyossága van: volt egy imádott gazdija, Aiden. Nem tudja mi, de fenyegeti a gyereket, és ő nem mehet tovább, amíg nincs biztonságban a fiú.
Egy út van, amivel szellemként visszamehet a Földre. De ennek a lelke lehet az ára. Minden, amit ott tesz, a lelke egy kis darabjába kerül. Egy lépés, egy ugatás, minden egy-egy kis darabka. Ha pedig a lelke elfogy, vége. Ott ragad gonosz szellemként. Brodie belevág, és egy kutya, aki nem tud továbblépni, vele tart. Ott egy kóbor macska szegődik melléjük, és tanítja őket a szellemlétre, a lehető legkevesebb lelket elhasználva. Olyan kalandjaik vannak, mint a lélektolvaj gonosz kutyafalka elől menekülni vagy az étel csábítása.
Ahogy közelednek, Brodie emlékezni kezd. Aiden apja a veszélyforrás. Részeges, erőszakos ember volt, aki kezet emelt a gyerekre. Azon az estén is részeg volt, üvöltött velük. A kutyába bele is rúgott, és a gyereknek akkor lett elege. Brodie-t nem bánthatja! A férfit feldühítette a gyerek ellenszegülése. A gyereket félholtra verte, a fiút védeni próbáló Brodie-t agyon is verte.
A házuknál kiderül, a szociális munkások elvették a férfitól a gyereket. De ő azt tervezi, követi őket, és visszaszerzi a fiát. Brodie követné, de akkor derül ki a macska árulása. Pár lélekdarabért kiadja a kutyafalkának. Mégsem bírja veszni hagyni, kimenti. Együtt mennek a cél felé, mindketten az utolsó lélekdarabokkal. Brodie egyet ad a macskának, neki már csak annyi kell, hogy a fiúval lehessen még egyszer.
De akkor érkezik Aiden apja, fegyverrel. A nevelőszülők pedig nem veszik észre. Brodie az utolsó erejével kezd el ugatni. A férfi meghallja, felismeri és megijed. Elmegy. A nevelőszülők látják elhajtani, és megérzik, mitől menekültek meg. Brodie felmegy Aidenhez, melléfekszik, a fiú ösztönösen megöleli álmában. Brodie még meg tudja nyalni az arcát, és a lelke elfogy.
Egy önkéntes angyal mondja el neki, azt rosszul gondolták, hogy a lélek elfogyásával vége. Az önfeláldozás nem érdemel büntetést. Magával viszi a mennyei mezőre, ahol csatlakozhat a kutya barátaihoz, de Aidenre mindig emlékezni fog.
Baráti körös, titkokat őrző, kisvárosi.
Egy kisvárosban idősebb és fiatalabb nők őrzik a titkaikat, nem is sejtve, milyen veszély leselkedik a sarkon. Cailey most költözött ide az édesanyjával és kisöccsével. Szegények és lenézettek, kilógnak innen, de a két gyerek rendszeresen eljár a helyi strandra. Amikor az öccsét baleset éri, a segítségére sietnek. Zell befogadja, és 
állást is sikerül találnia egy anyját gyászoló helyi férfinál. Zell fiai kirepültek, és a nő most másokon anyáskodik. A szomszédján és gyerekein, akiket elhagyott az anyjuk – és Zell őrzi a titkot, miért. Cailey-t is befogadja. Jencey a gyerekeivel tér haza, miután a férje börtönbe került. Rejti a múltját, és tart tőle, hogy egykori zaklatója, aki miatt menekülnie kellett, visszatér. Nem sejti, mennyire felkavarja a visszatérése a volt legjobb barátnőjét, Bryte-ot, aki a nő középiskolai szerelmének lett a felesége, és aki messze elment, hogy megtartsa a házasságát és a férjét.
Amikor a PR nagyon összejön. Whalen regényét azzal reklámozták, hogy olyan, mintha visszamennénk a Lila akác közbe. Titkokat őrző háziasszonyok, lappangó veszély és sok feszültség a szépek és jómódúak világában. Ehhez passzol a borító is, valóban megvan a Született feleségek hangulat. Most annyira nem is gond ez, hiszen némi alapja van az összehasonlításnak, és igaz a párhuzam is.
Ami azért kicsit húzza az agyam, hogy thrillernek lett eladva, pedig nem bűnügyi a történet. Igen, az emberek titkokat őriznek, de azok nem bűnügyiek. Házasságtörés, árulások, ilyesmik. Sokkal inkább szappanoperás húzások ezek, nem egy thrilleré. Szerencsére ettől nem lesz romantikus regény, ha az indítékok között és a jelen eseményei között is van szerelem.
Ami olvastatja, hogy Whalen jól tartja a feszültséget. Fokozatosan fedi fel, hogy az egyes szereplők miket titkolnak – és csapják be magukat is olykor. A titkaik miatt feszültségben élnek, és kénytelenek trükköket bevetni. Nem kalandregényként van tele cselekménnyel és izgalmakkal, de ahogy az események a lelki nyomással és félelmekkel kiegészülnek, egy mozgalmas és sodró történet bontakozik ki.
Ok, azért némi bűnügy is akad benne. De ezek annyira elvesznek az egyéb, és lelki dolgok mellett, hogy mellékszálak csupán. A végére kiderül, ki zaklatta a Jencey-t kamaszként, és a környéken eltűnt kislány esete is megoldódik. De nem a szereplők nyomoznak, és nincs is benne hagyományos értelemben vett nyomozás.
Olvastatja, hogy Whalen szimpatikus hősöket teremt nekünk. A gyerekrablót leszámítva jó emberekkel van tele a könyv, akik kerülnek olyan helyzetekbe, hogy csak két rossz közül választhatnak, és helyenként hibáznak. Máskor pedig nagyon nemesen döntenek. Jencey, Bryte és Zell a kiemelt karakterek, elsősorban az ő szemszögüket követhetjük felváltva.
Zell az a típus, aki annyira segíteni akar, hogy ezért könnyű kihasználni is. Nagy szíve van, és tudtam sajnálni, amikor kiderült, hogy mit tett a fia, de az becsülendő, ahogy utána nem adta fel, és a közösségben, a fiával is igyekszik rendezni a dolgokat. Jencey volt a legtávolabb tőlem – ő a legtipikusabb. A kisváros szépe, aki gazdag férjet fog és a dolgok szétesése után hazatér, és szegényebb, de jobb ember lesz, és még szerelmet is talál. A többiekhez képest őt unalmasnak éreztem. Bryte, akivel nagyon együtt tudtam érezni, ha érteni nem is tudtam. Plusz, az ő szálán a szerző megenged magának némi naivságot. Ugyan, mennyi esély van arra, hogy másodszorra is teherbe essen egy egyéjszakás kalandból?
Kellemes szórakozás volt, könnyed és csajos, némi bűnügyi fűszerezéssel. Tetszett.
Whalen: Bár igaz lenne! - Mint strandkönyv: 75% egyszerre csajos és bűnügyi is, érzelmes, és végig feszültséget tart.
Szubjektíven: 85% olvastatta magát, megszerettem a szereplőket és éppen elég rejtély akadt.
Család történetét kutató, bűnökért fizető, törvényt kidolgozó.
A nürnbergi perek sok minden miatt emlékezetesek. A jogban itt születtek meg olyan fogalmak, melyek aztán helyet kértek a XX. század történetében is. Szovjet, francia, angol és amerikai jogászok képviselték a vádat a náci bűnösök ellen, és hosszas előkészületek után egy új vádpontot is bevezettek, melyre korábban a bíróságokon nem volt példa. Azért is számon akarták kérni őket, amiket a zsidók ellen követtek el. Hersch Lauterpacht,
Cambridge jog professzora dolgozta ki az emberiesség elleni bűntett fogalmát. Hozzá hasonlóan Rafael Lemkin, a szintén zsidó származású és sok rokont vesztett ügyész is a felelősségre vonáson dolgozott. Az ő munkája a népirtás fogalma és büntetése volt. A vádlottak között pedig ott volt Hans Frank, Hitler minisztere, akinek a fennhatósága alá tartoztak a területek, ahol e két férfi és a szerző rokonai is áldozatokká lettek.
Különös és különleges kötet Philippe Sands kötete. Egyszerre jogtudomány, bírósági és történelmi regény, miközben családtörténet is. Egyszerre nagyon személyes és a szerzőt érintő, ugyanakkor tárgyilagos és ismeretközlő.
A kötet lényegében arra vállalkozik, hogy megismertessen az emberiesség elleni bűntett és a népírtás fogalmával, megmutassa azt a folyamatot, ahogy a nemzetközi jog részévé lettek. Ezt a megalkotóik, az elkövetők és az elszenvedők szemszögéből is levezeti.
A kötet négy ember történetét emeli ki, és az ő történeteik váltakozása adja a fejezeteket. A szerző nagyapja zsidó volt, aki a családjával elmenekült Bécsből, de ez a rokonoknak már nem sikerült. Sands részleteiben feltárja, kivel mi történt, kik és hogyan segítettek a családnak. Személyesen érinti mindez, és az érzelmek érződnek is a kötet eme részében. Egyfajta magyarázat, hogy neki miért fontos ez a téma és mindenki másnak miért kellene, hogy fontos legyen. Mert bárkiből lehet áldozat.
Hans Frank történetében egy náci vezető életútja elevenedik meg. Benne vannak azok a történetek, amelyeken a mai napig borzad az emberiség. A krakkói gettó felszámolása, többek között. Két kép marad nekem belőle agyba égő: a patkányvadászat (a gettó falai között csempésző kisfiukat lőtték ki) és a Hölgy hermelinnel kisajátítása.
Valamint a két jogtudós munkája, akik szenvedélyesen védték a maguk nézetét. Ez a rész már átcsúszik a jogi részhez, hiszen mindketten a maguk fogalmát és érvelését akarták a gyakorlatban is megjelenni. A cél közös: a bűnösök felelősségre vonása. Az elv más: Lauterpacht az egyéneket ölő személyeket kívánta felelősségre vonni, míg Lemkin az egy közösségbe tartozó emberek pusztítóit.
Majd a folyamat, ahogy a bíróságon használják ezeket és amiben ítéletet mondanak.
Végig igaz, hogy a szerző rengeteg forrást használt fel. Ellátogatott a helyszínekre, a még élőkkel és a leszármazottakkal interjúzott, amit lehetett felkutatott, elolvasott és megnézett. Bő anyag került be a könyvbe is, fotók, térképek, levelek és interjúk is sorakoznak benne. Alapos, széles látókörű és végig érthető szöveg. Egyszerre személyes – főleg a nagyapa és Frank története – és tárgyilagos – a jog inkább – a hangneme.
Abszolút megértette velem, mit jelent az emberiesség elleni bűntett és a népírtás fogalma, miben egyeznek és különböznek. Erre különösen nagy súlyt fektet, és az utóéletet is megkapjuk. A nürnbergi perek voltak a kezdet, de jött Ruanda. Jugoszlávia. A történelmen és személyes történeteken át olyan tudást ad át, ami a mai jogrend megértését is segíti.
Sands: Kelet-nyugati utca - Mint dokumentumregény: 85% bő forrásanyagból dolgozó, egyszerre személyes és tényszerű.
Szubjektíven: 65% alapos, érdekesen van megírva, de a jogi fő téma nem igazán kötött le.
Már 13 regénynál jár az Assassins Creed és ebbe nem számoltam bele a kiegészítő köteteket, a színezőt vagy éppen az ifjúsági sorozatot.
Íme, 5 helyszín, ahol jártunk a sorozattal. Sikerül időrendbe tenni?
1: Párizs
2: Bretagne, Párizs, Orleans
3: Firenze
4: Alexandria
5: Kafelonia, Spárta
Megoldás: Tovább!
Varázsos, családra lelő, szerelmes, próbákat kiálló.
Vízfüttyő Loson megtalálta a hivatását, amit szeret is csinálni. Ha egy király házasítaná a lányát, vagy egy királynő férjet keres és a jelölteket próba elé állítaná, Loson az embere. Elrejti a legveszélyesebb helyekre a 
megszerzendő tárgyakat, hogy biztosan egy alkalmas jelölt legyen, aki elnyeri a királyságot és a hercegnőket. Most is ilyen küldetésre indul, csak éppen rá kell jönnie, hogy a saját története is vár rá a szirének között. Lehet, hogy odalent vannak a szülei? Majd a szíve kerül veszélybe, amikor két királyság háborúba kezdene, mert a koronaherceg elhunyt az egyik Loson előkészítette próbán. Míg Loson az igazi felelőst keresi, a királylány bája őt sem hagyja hidegen. Végül egy arab királyságba indul kalandra, de ott sem a szokott munka várja: a szultán ugyanis álnok céllal csalta ide…
A mesék halhatatlanok, ha időnként át is formálják őket a szerzők. Ezt tette Norbert Winney is, aki ezen kötetében 3 mesét forgatott ki számunkra, és mesélte tovább Loson kalandjait. Kapunk sellőket – nagyon alternatív kis hableány és az ezeregyéjszaka világába kalandozva még az is összejön a szerzőnek, hogy egyszerre csavar párat Disney és Seherezádé meséjén.
Mesés kalandok ezek, amelyeket összefüggő regényként, de külön történetként is értelmezhetünk. Három külön mese, amelyeket az időrend linearitása és a főszereplő személye tart össze. A korábban történtek – az első kötet – ismerete nem árt, de nem szükségszerű. Amit továbbra is használ a szerző, a történetbe ágyazottan gyorsan újra elmondta, így mindenki képbe kerülhet – pl. Loson szakmája, az első szerelme, a barátai.
A történet cselekményközpontú, és gyorsan haladnak is benne az események. Egyik kaland követi a másikat, elég változatosan. Lesz itt harc zombikkal, szellemként tett utazás, csábítási kísérleteknek ellenállás vagy éppen nem, búvárkodás, háború… A magánéleti színtéren is hasonlóan gyorsan, pergőn alakulnak az események. A közel 300 oldalon gyorsan végig is lehet szaladni, annyira húz egyik fejezetvég a másik elejére.
De nem csak az izgalmakat adagolja a szerzőt, a humort is. Legalább annyira jellemző, hogy mókás szituációk követik egymást, mint a kalandok. Loson nem tesz féket a nyelvére, és az már eleve humorforrás, hogy a házi kedvence egy patkány. Azt már nem is emlegetem fel, amikor a csodalámpás és a dzsinn gazdája éppen ez a Muszti lesz. Van tippetek, mit kér egy patkány a dzsinntől, amikor jön a három kívánság?
Azt azért le kell szögezni, hogy a szerző nem gyerekeknek írt mesekönyvet. Vacilláltam is, hogy meseregénynek vagy fantasy kötetnek nevezzem. Igazság szerint lehetne mindkettő. De amire ki akarok lyukadni, hogy Loson egyes kalandjai korhatárosak. Erotikus jelenet nem került bele, legfeljebb utalásokkal teli, és nem is mondanám szerelmes mesének, de bizony a sellők nem azért rabolnak férfiakat, hogy dolgoztassák őket. A megözvegyült királynő sem bánkódott a férje után, próbálta betömni az utána maradt lyukat… A szultán sem éppen átlagos módon igyekszik rávenni a szerelmes hercegnőt, hogy cserélje le a vőlegényét.
A karakterek alapvetően a mesékbe illenek. Nagyon kevés árnyalt figura akad benne, nagyon egyszerű felállítani a jó – rossz oppozíciót. Még csak változatos indítékok sincsenek, a hatalomvágy ver minden mást. Talán a szultán alakja az egyetlen, aki képes fejlődni, és nem megmaradni olyan jónak – rossznak, mint amilyennek megismertük. De ez nem változtat azon, hogy a pozitív szereplők könnyen megszerethetőek és kedvelhetőek.
Talán csak a történetek rajzolt előlapja, ami nagyon nem tetszett. A borító szép, de azok…
Winney: Sellők, hollók és csodalámpák – Mint meseregény: 90% saját kalandok mese átdolgozással együtt, humorosan és izgalmasan.
Szubjektíven: 95% vicces, jókat mosolyogtam, miközben kalandos is. Csak az a 3 rajz…
Cím: A párizsi könyvtár
Szerző: Janet Skeslien Charles
Műfaj: történelmi, romantikus
Cselekmény: Odile álma megvalósul, amikor felveszik a párizsi Amerikai Könyvtárba. Egy itt dolgozó személyeben a szerelem is rátalál. Ám a II. VH kitör, és minden veszélybe kerül, amit a lány szeret. Az ellenálláshoz csatlakozik és küzd a maga eszközeivel. Jó 40 évvel később egy fiatal lány idős szomszédjára figyel fel, akit a környéken csak háborús özvegynek neveznek. Nyomozni kezd…
Várható megjelenés: jelenleg augusztusi dátuma van
Miért várós?
Titkot őrző, fenyegető, átverős.
Caroline a negyvenes évei elején járó háziasszony, aki kezd gondokkal küzdeni. A lánya egyetemre ment, unatkozik. A férje sokat dolgozik, és az asszony gyanítja, hogy viszonya is van. Amikor a válás is szóba kerül, Caroline szeme megakad egy helyi fiatalemberen. A parton sétáló Aidan egy helyi bárban dolgozik, és Caroline belemegy egy forró éjszakába a fiatalabb férfival. Aidan meglepően komolyan veszi magukat, már első éjjel
szerelmet vall és tapad a nőre. Miközben hízelgőnek érzi ezt a figyelmet, egyre inkább teherré válik: Caroline a házasságát akarja megmenteni, és a férje nem bocsátaná meg a botlását. Aidan azonban nem ért a szóból, Caroline nyomában jár, magának akarja és a családját is követi. Aidan szerint Caroline veszélyben van, meg akarja menteni a férjétől.
Michele Campbell újabb kötete is korrekt pszicho-thriller. Korrekt munka, amelyben szépen megvan minden, ami miatt a zsánerbe illik. Talán nem újítja meg a műfajt, de elszórakoztat és helyén vannak benne a dolgok.
A cselekmény gyors, sodornak előre az események. Mindezt úgy, hogy igazság szerint nem történnek nagy dolgok benne. A viszony, ahogy Aidan követi az embereket, és Caroline egyre jobban kapkodni kezd, a nővéréhez fordul… Ahogy azonban átjön a lelki feszültség, az egyre nagyobb nyomás, az ezen eseményeket is izgalmassá tudja tenni.
Váltott elbeszélés, melyben Caroline és Aidan nézőpontja váltja egymást. Mindkettő nagyon érzelmi oldalról van megfogva, és folyamatosan megkapjuk, ki mit érez és mi zajlik a fejében. A nő esetében ez még OK is, azért a férfi hőst kevésbé érzelmes megközelítéssel hitelesebbnek éreztem volna.
Általában már azt szórakoztatónak tartom, ahogy ugyanazt az eseményt megnézhetjük két külön szemszögből, de itt még egy pluszt is kapunk hozzá. Ez a két ember nagyon másként látja a dolgokat, és a szerző el mer játszani azzal, hogy kinek van igaza. Mindkettő a maga igazságát adja elő, és az olvasónak választani kell, kinek hisz. Campbell elég erőteljesen lök egy bizonyos irányban, mondhatni, sugallja, kivel érezzünk együtt és kiben bízzunk.
Csakhogy! Ez a sztori nem megbízható elbeszélőt alkalmaz! Rájöttem, én ezt kifejezetten élvezem, mert alaposan megbolondítja a cselekményt, hogy nem lehet hinni a szereplőknek. Kritikával kell fogadni még az érzelmeik leírását is, és folyton mérlegelni, mi az igazság a mondott dolgok mögött. Érdekes is, ki mikor érez rá olvasóként, hogy nem szabad hitelt adni az elbeszélőknek. Nekem játék volt, hogy mérlegeltem, ki mikor és miben hazudik. Aki meg a végén szembesül a szereplők igazi lényével, kap egy elég nagy csavart így a végére.
Abba bele lehet kötni, hogy mennyire hihető az egész történet. Túl simán mennek a gonosz tervek, és Aidan alakja is támadható. Hogy lehet ennyire naiv sok esetben? Azt sem tudom elhinni, hogy egy egyéjszakás kaland után ennyire rá bírjon kattanni egy nőre. De jól szórakoztam olvasás közben, így ezek most annyira nem foglalkoztattak.
Volt egy kis strandkönyv hangulata is, mert eljátszik a szerző a társadalmi és anyagi különbségekkel is. Caroline gazdag és előkelő, míg Aidan szegény és börtönviselt. A nő élvezi, ami a pénzért jár neki, és a helyszínek, az otthona, az egész miliő azt a világot idézi, amit kívülről irigykedve lehet nézni. A viszony, a bosszú tematikája is jól illik egy strandkönyvbe, csak éppen itt az érzelmi feszültség és fenyegetettség thriller felé visz el.
Nem hibátlan, de jól szórakoztam rajta – a nem megbízható elbeszélő módszert meg szeretem.
Campbell: Idegen a parton - Mint thriller: 70% az érzelmi feszültség megvan, a nem megbízható elbeszélő izgalmas.
Szubjektíven: 75% bár a sztori hoz tipikus elemeket, szórakoztat, és jó a nézőpontváltás is.