Útkereső, hazát szolgáló, történelmi, romantikus.

A Teleki család Erdély egyik gazdag, előkelő családja. Igaz, a családfán akadnak különc emberek. Teleki Imre elzárkózva él a világtól, még a címerébe is belevetette, hogy legjobb magában. Az anyja kedvenc hobbija, hogy megkeseríti a körötte levők életét, a menyét kifejezetten szívesen gyötri. A Brunszvik-lány rokonságát se kell félteni: nővére, Teréz, óvodák alapításába fektette az örökségét, haszon reménye nélkül. Az anyja csak a fiát bálványozta, és a lányait a vagyonosodási céljaira áldozta fel. Ebbe a családba születik bele Blanka, a szép és érdeklődő teremtés, az egyedüli, akit a nagyanyja szeret, hiszen a kamasz magát látja viszont a lányban. Elhatározza, hogy jó partit szerez neki, szerelmi házasságot egy hozzá illő nemessel. Ám a lány egy szegény tanítóba szeret bele – Terézhez küldik Pestre felejteni. A lány itt más szenvedélyre lel: a hazai lánynevelésért kezd küzdeni. Miközben segít a húga házasságában, megismeri a kor nagyjait, 48 az ő életét és felforgatja és megtöri.

Kamaszként vetettem rá magam az anyámtól megörökölt Csíkos és Pöttyös könyvekre, ezek között volt nem egy Kertész Erzsébet regény is. Bajba lennék, ha meg kellene mondanom, melyik volt a kedvenc akkor. A Csipkebolt Brüsszelben, a Titkos házasság és a Teleki Blanka voltak 12-13 évesen a nagy kedvenc olvasmányaim. Féltem is felnőtt fejjel újra elővenni őket, ha szépen ki is pótoltam a köteteket, amelyek a szülői könyvtárban nem voltak meg.

A Teleki Blanka azonban mai fejjel is ugyanannyira le tudott kötni, mint 12-13 évesen. Csak más szemmel olvastam. Emlékszem, akkor Blanka történetének a romantikája fogott meg. A családi átok, ahogy üldözte a balsors ezt a nőt. A szerelmei halála, a börtön…

Most felfedeztem, hogy mennyi izgalmas karakter van ebben a történetben Blanka mellett. Blanka tulajdonképpen nemes, de egyszerű figura: van egy küldetése, jólelkű, szép és mindenkit elbájoló teremtés, aki már szinte egy mese grófkisasszonya, nem a magyar történelemé. Viszont: a nagyanyja, aki mondhatni a saját életét mérgezi meg. A fejébe vette, hogy ő mindenkivel hideg és elutasító lesz, pedig próbálta szeretni a férje, a fia, az unokái is. De neki csak Blanka számított – és nem a lányt önmagáért, hanem azért szerette, mert az akkori önmagára emlékeztette, amikor még úgy érezte, szabad volt és nem rabolták meg. Az öccse, örökölve a család művészi hajlamát, aki megismétli a nagyanyja történetét, de ő kijavítja a tragikus vétséget. A húga a maga szerelmi meséjével és tragédiájával, amiből fel tud állni. Igen, a kiemelt szereplők jó irányba el vannak túlozva – Teréz, Blanka, Vasvári (Fejér) Pál, akinél nagyobb álompasit ma se nagyon írnak a YA-ba. De itt meg tudom érteni, miért ennyire romantikus és pozitív az ábrázolás: az életük alapján valóban megérdemlik, hogy példaképpé váljanak, és erre rásegít Kertész Erzsébet.

Női szemszögből, szimpatikus embereken keresztül elevenedik meg a reformkor és 1848. Szerettem, hogy nem világfájdalom van benne, ezt olvasva jó magyarnak lenni. Mert igen, küzdeni kell, le vagyunk maradva, de küzdünk és haladunk, a tragédiákból meg felállunk. Jó szellemisége van a kötetnek, ami romantikus és mai szemmel mesés is, de attól még jól esett.

Velem olvastatta a cselekmény, ami érzelmes, de eseményekben is bővelkedik. Ifjúsági regény, erős az érzelmi oldala, és nem is kalandregényként pörög. De megvannak a konfliktusok, a megvívandó csaték és a nagy érzelmek.

Annyira lekötöttek a szereplők és a történések, hogy azzal nem foglalkoztam, milyen a stílus. Számomra olvastatta magát, nem éreztem régiesnek vagy elavultnak, köznyelvi és érthető. Talán a versbetétekért nem voltam oda, de bevallom, azzal más regényekben is szenvedek.

De már csak az is mutatja, mennyire belemerültem, hogy utána vagy egy órát kutattam, melyik szereplővel és a gyerekeikkel mi lett később. Jó könyv ez felnőtt fejjel is!

Kertész: Teleki Blanka - Mint történelmi: 85% a regényesség kedvéért játszik pár ténnyel, idealizált is – de jó könyv.

Szubjektíven: 95% megszerettette a szereplőit, az ügyét, ifjúsági, de tartalmas és példát nyújt.

Egy bölcs ember egyszer azt mondta: senki sem menekülhet a saját halála elől, de sokat elárul rólunk, hogyan futunk. (Sullivan: Mítoszok kora)

A világon nincsenek se szörnyetegek, se szentek. Csak végtelen árnyalatok vannak, melyeket ugyanabba a kárpitba szőttek bele: az egyik világos, a másik sötét. Akit az egyik ember szörnyetegnek tart, a másik őszintén szeret. A bölcsek tudják ezt. (Arden: A boszorkány éjszakája)

– Már nem hiszek a mennyben, és sose hittem a pokolban – felelte végül.
– És mi van a Sátánnal?
– Ugyanolyan mesefigura, mint Mickey egér. Jób könyvében még viszonylag ártalmatlan teremtés, de aztán az i. e. 2. században az egyik szélsőséges zsidó szekta, akiket esszénusoknak neveztek, afféle főgonoszt csinált belőle. Felejtsd el! (Hailey: Detektívek)

A tragédia manapság egy értékes vagyontárgy. (Arlidge: Meghaltok mind)

Álmodni könnyű. Háborúzni sokkal nehezebb (Brown: Hajnalcsillag)

Azért legyek sikeres, amit elértem, ne azért, amit túléltem. (Rácz-Stefán: Éld át a pillanatot!)

– Félsz?
– Nem – felelte Konsztantin. – Semmiben sem hiszek, és semmitől nem félek.
A medve felnevetett.
– Így kell ennek lennie. Hiszen csak akkor tudsz mindent kockára tenni, amikor nem félsz veszíteni. (Arden: A boszorkány éjszakája)

Nem az számít, hogy mennyi időnk van, hanem hogy mit kezdünk vele. (Liu: Teljesen máshol, hatalmas rénszarvascsordák; IN: Az istenekkel nem lehet végezni)

A kőbe zárt szépség és igazság örökké tart. (Sullivan: Mítoszok kora)

oldaxe a Rém: E-ennyit tudsz, halandó? Ki tanított meg harcolni, mi?
Frank Castle: Thanos. Az ördög. És az Egyesült Államok tengerészgyalogsága. (Cates: Kozmikus Szellemlovas: A bébi Thanosnak meg kell halnia)

Mágikus hatalmakkal küzdő, háborút megakadályozó, útválasztó.

Moszkva megmenekült, de a tömeget Konsztantin a lány ellen hangolja, akik boszorkányként akarják Vászját megégetni. A pap azt hiszi, ezzel véget vethet a látomásoknak, és visszatérhet az egyszerű hitéhez. Morozko azonban nem hagyja cserben a védencét, és pokoli alkut köt az ikrével, a medvével, aki a lány megmentéséért cserébe szabad lehet, és a testvérét is börtönbe vetheti. Vászja hiába menekül meg a máglyáról, látja, mennyi erő fordul most az országa és a szerettei ellen: a medve káoszt és szenvedést hozna el, szolgájává teszi a papot is, és véres útját találja meg annak, hogy a szellemek és természetfeletti lények élhessenek. A tatárok pedig háborúra készülnek, és a nagyherceg, Vászja sógora egyedül egyik fronton sem győzhet. Vászja Morozko kiszabadítására indul, és közben sok mindennel szembenéz: a saját érzéseivel, a származásával, és a döntésekkel az életéről, amelyeket most kell meghoznia.

Eddig is jól kijöttem ezzel a sorozattal, de a végére érett be igazán a regény. Teljesebb a világa, kalandosabb, felnőttebb és még az üzenete is korrekt. Azon sorozatok egyike, amelyekben a szerző jobb a végére, mint az elejére.

Nézzük csak pontonként!

1: a világ felépítése. Nem éri be az eddig beletett természetfeletti elemekkel, további ismereteket és lényeket kapunk. Nem csak új szereplők, képességek, de a korábban feltűnt alakok története is szélesedik. Arden eltalált egy olyan helyzetet, ahol történelmi és fantasy elemek is szépen működnek egymás mellett.

Van egy szellemvilág, ami kihalni kezd az emberek elvesző hite miatt. Van az emberi oldal, a maguk politikai játszmáival és változó vallásával. A kettő együtt alkot egészet, és külön-külön is megállnak a lábukon, de együtt alkotnak rendszert. Ha az oroszok fenn akarnak maradni, két fronton kell háborút nyerni: mágikusan és a világi fenyegetéssel szemben is.

2: a cselekmény bonyolítása. Helyenként talán szellős, de nem annyira, hogy ne pörögnének az események. Íve van annak, ahogy Vászja meghozza a döntéseit, és minden téren magára talál, majd harcba száll. A szerelmi életében, a mágiában, a világi oldalon is harcolnia kell, de itt már elkötelezi magát és szövetségeket köt. Nem egy magányos hős, egy kitaszított lány, hanem önálló erővel rendelkező entitás, aki próbákat áll ki. Sereget gyűjt, mitikus és emberi szövetségeket köt, háborúzik, megéli a hatalmát és a szerelmét. Kalandjai vannak. Közben a regény mégsem csúszik át romantikusba, megmarad fantasy kalandnak, amit szerettem benne.

3: a szereplői többek fekete-fehér alakoknál. Ugyan el lehet dönteni, ki melyik oldalon áll, de nem olyan egyszerű, hogy valaki jó vagy rossz. Mindenkinek megvan a hite, a félelmei, amelyeket megértet a szerző és indokolja, miért úgy lépnek, ahogy. Nagy kedvencem volt, ahogy a medve sem simán rossz, van egy érzékeny oldala. Ahogy a művészt szereti Konsztantinban. (Igen, az különösen tetszett, ahogy a medve – Konsztantin kapcsolat sötét tükre Vászja és Morozko kapcsolatának.) Mindenkinek van esélye kijavítani a hibáit, megjavulni. Mindenkinek több oldala van – ahogy a hős hibázhat, a rossz is lehet hősies.

4: amit a normákról és nőkről mond. Mert itt a nők ketrecek lakói, tornyaik foglyai. Olga nagyjából boldog ebben, de a húga és a lánya nem. Rajtuk keresztül itt van az, hogy Vászja nem csak azért került volna máglyára, mert mágikus. Hanem mert nem nőként viselkedett.

Plusz, ez a tolerancia regénye is, az egymás mellett élésé is. A győzelemhez az kell, hogy ember és másvilági megbéküljön. Szórakoztató, de üzenete is akad.

Arden: A boszorkány éjszakája – Mint fantasy: 85% bővíti a regény világát, árnyalja a hőseit, van modern üzenete és kaland is.

Szubjektíven: 80% a kedvenc részem a sorozatban. Jó a története, és nem fekete-fehér. Átjött.

5: Bussi: Fekete vízililiomok – Giverny, a kisváros, ahol minden a festészetről szól. Ahol egy fiatal lány fekete vízililiomokat festett, és arról álmodott, egyszer nagy művész lesz belőle. Ám egy gyilkossági ügy bontakozik ki körötte, és a története másképpen alakul. Három nő, egy gyilkos és egy történet, a festészet, ami mindig ott van a háttérben.

4: Musso: Egy párizsi apartman – az amerikai Lorenz egy graffiti művész volt a sok közül. Amikor szerelmes lett, a kedvese portréival töltötte meg a várost, nyerte el a lányt és ahogy vászonra kezdett festeni, be is futott. A zsenijét azonban visszafogta az apaság, majd egy tragédia végleg megtörte. Egy író és egy rendőrnő az utolsó képek nyomába erednek, melyek egy sokkal élőbb örökség nyomára is elvezetnek.

3: Dallos: A Nap szerelmese – Munkácsy Mihály életének regényes története, amelyben a szerző egyaránt kitér a magánéleti és a művészeti kalandokra. Hogyan válik egy kis inas ünnepelt festővé? Milyen nőket szeretett, kik törték össze a szívét és ki bántotta őt? Közben pedig születtek a nagy festmények.

2: Gárdonyi: Ida regénye – Balogh Csaba jómódú család nemesi sarja, aki a nővérének hagyta a birtokot, hogy ő maga művésszé válhasson. Tehetséges festő, de a szobrászat is érdekli. Amikor a sógora mindent eljátszik, sürgősen pénzt kell kerítenie, Csaba jobb ötlet híján hozományért nősül. A nejét, Idát magával viszi a német alkotói körébe is, és miközben a fiatalok között valódi érzelmek kezdenek virágzani, Csaba művészi témára is lel.

1: Krantz: Örökölt szerelem – Julien Mistral fiatal, francia festő, akinek nem akar sikerülni az áttörés. Pedig tehetséges, de hiányzik a nagy téma. A fiatal zsidó modell, Maggie nagyon a férfiba szeret, és eltartja, miközben Mistral róla kezd festeni. A befutó festőre azonban lecsap egy amerikai örökösnő, és a lány szíve eltörik. Évekkel később Maggie lánya, Teddy ismerkedik meg a már világhírű festővel, és újabb tragikus történet veszi kezdetét, hogy a kört Mistral lánya zárja majd. Mert bármilyen szenvedélyek tomboltak is, Mistral a képeivel tudta kifejezni magát. Ezzel szeretett és ezzel is kért bocsánatot, vagy vétkezett (a II. VH idején).

Jövőbeli, fejlődéses, űrlényes, elszigetelő.

Az emberiség kora leáldozott. Megjelentek az űrlények, és győzelmet arattak. A velük együtt működők agyát kimossák, emlékeiket elveszik, és társként élnek mellettük. Egy ilyen férfi szembesül azzal, hogy ki volt korábban, és miért nem lehet a múltat eltörölni. (Az újjászületettek) James, a világűr és más civilizációk kutatója a volt neje halála után maga neveli a lányukat, és viszi magával a következő felderítendő bolygóra. Amit itt találnak, veszélybe sodorja mindkettejüket, és James megérti a lények üzenetét, akik nagy áldozatot hoztak, amit most neki is meg kell tennie. (Az üzenet) Két egykori iskolatárs és barátnő hacol azért, hogy használja fel a világ a jótékonyságra folyó összegeket. Az egyik az érzelmekre, a másik az észre alapoz. De kinek van igaza? Hadba indulnak egymás ellen. (Bizánci empátia)

Ken Liu neve már a magyar olvasóknak sem ismeretlen. A saját novellái, de a kínai szerzők munkáiból szerkesztett gyűjteménye is kapható. Még sorozatnézőknek is ismerős lehet a neve, hiszen ilyen-olyan antológiában láttam már az ő történetét is feldolgozva Marco Kloos vagy John Scalzi történetének animációja mellett.

Mit kínál ez a kötet?

Az bizonyos, hogy Liu nem lett rosszabb mesélő. Nagy láttató erővel mutat meg nekünk más világokat és rendszereket. Egyszerre szórakoztató és elgondolkoztató ötletei vannak, amelyeket olyan történetekbe csomagol, amelyek izgalmasak is. Ilyen szempontból a Bizánci empátia a kedvencem. Egy nagyon elméleti téma az alapja, ami az emberi természetet és egy ősi ellentétet helyez a középpontba: érzelmek vagy értelem? El szabad választani a kettőt, és van-e jó választás? Mellette a korrupció, az empátia, és emberiség kérdések is ott vannak, de mindeközben ez két nő játszmája, akik egymás ellen lépegetnek, és igyekeznek uralni a programot, vele az emberek pénzét. Ahogy A vezércselben le tudott kötni a sakkozás, ez is éppen olyan játszma.

De említhetném a jövőben játszódó történeteit is – a múltat kitörlő ufókkal. Itt is, Liu mindkét érvrendszert megmutatja, és ránk hagyja, melyik mellett tudunk kiállni. Ahogy nem döntötte el, hogy az ész vagy a szív a nyertes, azt sem mondja meg, el kell-e fogadni az űrlények nyújtotta felejtést és együtt élni tovább, vagy a végsőkig kitartani az egyéniség és a múltunk mellett. Ezért is tudom szeretni, mert hagyja, hogy magam vonjam le a következtetéseket, és magam találjam meg a nekem is megfelelő érvrendszert.

Vannak nagyon mai témái is – a Szellemnapok három idősík képeit keveri össze, és mindegyikben valamiképpen a másság és az ahhoz való viszony, a rasszizmus van kiemelve. Egy múltbeli, egy mai és egy jövőbeli történetet köt össze egy tárgy, és valahol iszonyatos, hogy az emberi természet nem változik semmit közben.

Szeretem a szerzőt azért is, mert nem tagadja meg a gyökereit. Több történetben is ott vannak a kínai gyökerei, de közben egyetemesen is ír. Olyan témái, probléma felvetései vannak, amelyek nem csak kínainak, de mindenkinek érdekesek lehetnek.

Akkor mi a bajom? Van nem egy novella, amelyek egy külön történetté állnak össze, szinte novella fűzérré. De ezek random vannak a kötetben, nem találom a rendező elvet és ebbe lassan belekattanok. Én összeraknám őket, és elválasztanám, ami nem a ciklus része. De lehet, pont az a cél, hogy így jelenjen meg. Tudom, de akkor is zavar…

Talán nem minden ötlete új, a testet tudatra cserélés most divatos, de így is tartalmas kötet.

Liu: Az istenekkel nem lehet végezni - Mint sci-fi: 85% erős a világépítése, és az üzenete, ami egyszerre mai is, de előre is mutat.

Szubjektíven: 75% egyedi hang, érdekes történetek, de most a szerkesztés nem győzött meg.

• Animus: Vesztőhely - skandináv krimi
• Marysol: Vanuatu bosszúja - krimi
• Könyvmolyképző: Vörös, fehér és királykék - YA
• Fumax: Assassins's Creed Valhalla - történelmi fantasy
• 21. Század Kiadó: Nem vagyunk már gyerekek - női, kortárs
  • A kegyelem szigetei - női
• Álomgyár: Rejtélyes Rió - női, nyomozós
  • Mielőtt lemegy a nap - történelmi romantikus 

Február

22. Xiang Tong Xiu: A démoni kultiváció nagymestere - fantasy 4

23. Quinn: Három vakrandi - romantikus 4

24. Sullivan: Mítoszok kora - fantasy 4,5

25. Arlidge: Meghaltok mind - krimi 4

26. Rácz-Stefán: Éld át a pillanatot! - YA 4,5

27. Taylor: Támasz a viharban - romantikus 3,5

      Brown: Hajnalcsillag - akció sci-fi 5

28. Cates: Kozmikus Szellemlovas: Bébi Thanosnak meg kell halnia - képregény 3,5

      Hailey: Detektívek - krimi: 4,5

Ezzel elköszönünk a februártól.

Sorozatgyilkos utáni hajsza, rendőrös, családi életet kezelő.

Ainslie életét meghatározta, hogy még gyerekként elvesztette a bátyját. Az anyja nyomására a bátyja álmát igyekezett valóra váltani: papnak tanult, doktorált. Az anyja halála után azonban nem maradt a rendben, letette a papi gallért, és civil életet kezdett. A rendőrségen kötött ki, ahol hamar sikeres nyomozó lett a gyilkossági osztályon. Elvett egy kedves nőt, családot alapított. Ő volt az, aki Miami rettegett sorozatgyilkosát rács mögé juttatta. A karrierje mégsem halad – egy hibát elkövetett. Viszonyt kezdett egy beosztottjával, aki aztán nagyon magasra mászott a ranglétrán, és a nő bosszúból gáncsolta, ahol tudta. Most is lenne munka, Ainslie a szabadságát is kivenné, de az a régi ügy visszahívja. A kivégzése előtt Doil neki vallaná be a bűneit. Mindent el is mond, csak egy gyilkosságot tagad. Az egykori szerető szüleinek meggyilkolását nem ő tette – Ainslie pedig elővesz a régi aktákat az igazságért.

Arthur Hailey szívesen elmerül egy-egy szakma és belterjes világ titkaiba, hogy aztán az olvasóit bevezesse azoknak a más, mellettük levő univerzumoknak a titkaiba. Bankemberekről, a repterekről is írt már. Az egyik legsikerültebb regényének ezt, a Detektíveket tartjuk, amely nem csupán a rendőrség belügyeibe nyújt betekintést, de krimiként is csavaros és leköti az embert.

Kezdjük talán azzal, hogy képes szélesebb képet adni a rendőrség életéről. Itt nem csak a nyomozókat látjuk, a tényleges rendőri munkát. Hanem azt a politikai hátteret is, ami meghatározza a kinevezéseket, beosztásokat. Minden valaminek a függvénye, és a kapcsolati tőke halmozottan értékes. Ha valaki nem olyan tehetséges, de jó embereket ismer, sokkal magasabbra juthat, mint a szakma legjobbja, aki nem foglalkozik a politikával. Igazságtalan? Az. Ainslie a saját bőrén is tapasztalja, hogy nem a teljesítménye az egyetlen értékmérő. Közben olyan financiális kérdések is felmerülnek, mint a fizetés, a túlórák és hasonlók. Igen, van izgalmas nyomozás és csavarok, de Hailey alaposan feltárja azt is, milyen rendőrnek lenni gazsasági, társadalmi szemszögből is.

Aztán, az ügyek. A sorozatgyilkos és a régi ügy csak egy a többi között. Azzal is életszerű a történet, hogy nem érnek rá egy ügyre ráülni. Folyamatosan történnek események, és csak azok mellett lehet régi kérdésekre is új válaszokat adni. Párhuzamosan nyomoznak, összedolgoznak és teljes spektruma itt van annak, ahogy a nyomozásokat meg szokták írni: bizonyítékokat vizsgálnak meg, kihallgatnak embereket, tényeket halásznak elő régi adattárakból és iratokból. Elméletet állítanak fel, amit igyekeznek igazolni.

A regény erősségei a karakterei és a borzongatás faktor. Ainslie több szempontból példakép, és izgalmas a múltja is. Tanult ember, akinek megnyílnak a társai és a környezetében levők. Magas az erkölcsi mércéje, de ez nem jelenti azt, hogy ő maga nem hibázna. Az nagyon nem szép, ahogy a csinos kollégával viszonyba bonyolódik. Ahogy hanyagolja a családját, noha szereti a nejét és a fiát is. Csak amikor dolgozik, rákerül a szemellenző, és mást nem vesz észre. Amitől jó nyomozó, a magánéletében teher. De ettől hiteles és emberi a karakter.

Az ellenfele pedig kellően ördögi mellette. Tetszett, hogy Hailey az ő útját és megrajzolja, és átérezhető, miért vált ilyenné. Botrányosan kemény szálakat dob be, pl. gyerekbántalmazást, a családon belüli erőszak széles palettáját.

A jelenetek filmszerűen pörögnek, sok a párbeszéd és a leírások nincsenek túlírva. Így is ok.

Tetszett a sztori, a karakterek, még a stílusa is. Ez a kedvenc regényem a szerzőtől.

Hailey: Detektívek - Mint krimi: 90% összetett képet ad a rendőri munkáról és politikáról, miközben szórakoztat.

Szubjektíven: 75% Ainslie kedvelhető hős, de nem hibátlan. Az ügy is jól bonyolódott, ok.

Sorsot átíró, alternatív idősíkot létrehozó, misztikus.

Castle elbukott, és meghalt. Odin azonban áttépte a világok szövetét, hogy a Szellemlovast magával vihesse a Valhallába. A férfi azonban nem találja itt a helyét: abban a hitben volt ő a Megtorló, hogy egy napon neki is meg kell fizetni a tetteiért. Odin pedig választást ad neki: visszaadja neki az erejét, vele az őrületét, és megmondhatja, melyik idősíkba helyezze vissza. A Szellemlovasnak őrült ötlete támad: a Titánra akar menni, amikor Thanos nem volt több egy babánál. Odin így tesz. Ám ott Castle szembesül azzal, hogy ez a baba még ártatlan. Nem kellene azzá válnia, akinek ő ismeri. Magával viszi a gyereket, maga akarja felnevelni. A jövőből azonban zsoldosok és harcosok érkeznek, akik az életükre törnek. Az így létrejött idővonal szerintük sokkal rosszabb, mint a korábbi. Castle maga ered a jövő nyomába: mi történik akkor, ha Thanos a Bosszúálló, a Szellemlovas fogadott fiaként nő fel?

A Deadpool kötetekkel már sikerült megjárnom – egy ciklust teljesen visszafelé álltam neki elolvasni. A Thanos sorozattal viszont elölről haladtam, és mégis azt érzem, hogy sok mindenről lemaradtam. Hiába, ezek a képregények kapcsolatban állnak más történetekkel, utalgatnak is egymásra, így ha valami nálunk kimaradt, azzal nem tudunk mit kezdeni.

Itt pedig bőven akad ilyen elem. Emlegetve van egy viking istennő, akivel Thanosnak valami afférja volt, meg kapcsolódik a történethez egy esküvő is. De nem ez zavart a legjobban. A történet végén megjelenik egy számomra új karakter, aki az Eros névre hallgat. Az még csak hagyján, hogy volt egy ilyen nevű görög-római isten, de itt Eros Thanos öccse. Még mindig csak fogom a fejem: kicsoda? Miért is nem hallottam róla még semmit? Ok, az már egy új történet nyitánya, de akkor is irritál, hogy nekem mennyire új az a figura.

Ami viszont vitathatatlan, hogy egy érdekes ötletet visz végig a történet. Időutazás, és terminátor módszerrel Thanos megállítása, még gyerekként. Érdekes ötlet, mi lett volna, ha. Azt még viccesnek is találtam, milyen lett Thanos alternatív külleme. A világa már kevésbé vicces. Könyörtelen és vigasztalan, de a maga sötét módján logikus. Nem tudnám megmondani, melyik világ a rosszabb: ez vagy az eredeti, amit Szellemlovas megváltoztatna.

A cselekmény egyszerű, lineáris, nagy csavarok nélküli. Rövidnek is éreztem az utóbbi időszakban olvasott képregényekhez képest. Cserébe kellően akciódús és Cates jól adagolja a humort is. Frank Castle cinizmusa megmosolyogtatott, és jó egysorosokat kapott. A bébi Thanos meg már ekkor egy jelenség – jaj annak, aki felhúzza a babát!

Szerettem, ahogy a szereplők a megváltásukat keresik. Miközben Frank Castle már Kozmikus lény, még mindig a megbocsátás lehetőségét kutatja. Az annyira emberi és zsigeri, ahogy Thanos megmentése a saját gyötrelmének a megoldása lehetne. Ha őt meg tudja menteni, akkor a saját esete sem reménytelen, és még van esélye. Egyszerre tragikus, és annyira emberi – ezzel együtt tudtam érezni.

A képregényt szívesen lapozgattam. Szép a grafikája, egy-egy részlet különösen meg tudott fogni. A szemekben megcsillanó ártatlanság vagy éppen pokol.

Az viszont zavar, ahogy a végén visszaugrunk az előző Thanos kötethez, és mintha annak a végét nézném meg újra. Túl nagy az ugrás, fura ennek a történetnek a végén. Némely szereplő motivációja is szegényes: megölöm, csak mert. Kösz, ez aztán sokatmondó.

De a célját elérte a kötet: egy érdekes, szórakoztató történet lett, ami továbbviszi a cselekményt és előkészít egy új kalandot.

Cates: Kozmikus Szellemlovas – A bébi Thanosnak meg kell halnia - Mint képregény: 70% szép a grafikája, adagol humort és akciót is, egy ötletet végigvisz.

Szubjektíven: 50% nagyon rövid és bár a zárlat már más ciklusé, csak néztem, hogy mi van?