Bankrablós, túszejtős, emberi kapcsolatos, konfliktusokat megoldó.

Egy svéd kisváros, egy unalmas nap. Ám egy kétségbeesett szülő kétségbeesett lépésre szánja el magát: bankot akar rabolni. Ám balszerencséjére egy készpénz nélküli bankba sétál be, egy korona nélkül távozik és menekülnie kell. Egy lakásbemutatóra keveredik be, és túszul ejti a jelen levőket. A rendőrség kivonul, egy apa és fia páros igyekszik kezelni a helyzetet. A túszok kijönnek, a rendőrség bemegy, de csak egy nagy vértócsát találnak, az elkövető sehol. A fiatalabb, Jack, nagyon ki akarja deríteni, mi történt. Sorra hallgatják ki az egykori túszokat, miközben minden egyre zavarosabb. Közben bepillantást nyerünk sebzett családokba, a szétesés szélén járó házasságba, az anyaságtól félő nő lelki világába, és mindazokba a hétköznapi szorongásokba, amelyek fojtogatnak bankrablás nélkül is.

S skandinávok nem csak krimiben jók. Egyedi hangú komédiákat is szállítanak, és tőlük kapta a világ Fredrik Backman írót is. Nehéz megfogni, mi is az, amit ő csinál. Egyrészt, mai történeteket mesél el, gyakran rámutat civilizációnk és a mai emberek problémáira. Akad bűnügy, de nem krimi. Akad romantika, de nem szerelmes. Legszívesebben dramedynek, mondanám a könyveit, amelyek tele van bölcsességekkel és emberszeretettel.

A Hétköznapi szorongások sem kivétel ez alól. Az alap látszólag egy krimi: egy bankrablás elkövetője menekül, eltűnik és a rendőrség meg akarja találni. Ám, ahogy belecsöppenünk a történetben, nagyon hamar kiderül, hogy ez nem bűnügyi történet, valami egészen más.

Backman szabályosan játszik velünk, ahogy a függő végekkel mindig csavar egyet a történeten és a karaktereken. Mindig megvillant egy kis történetszálat, amire a fejezet végén ráhúz egy csavart. Egyet már ellőttem, hogy az ügyön dolgozó Jim és Jack apa és fia, de ennél sokkal ravaszabb húzások vannak ebben a történetben.

Nagyon húzott is magával, hogy mi lesz az, amire végül ki fogunk lyukadni. Mivel mindig jöttek az új részletek a szereplőkről, a történetről, mindig más a történet és mást mutat magából. Mint az a régi játék, ahol csavartam egyet a hengeren, és a csőben egy egészen más képet láttam.

Hamar kiderül, hogy cseppet sem a bűnügy, a félresikerült rablás lesz a lényeg, hanem az emberek, akik belekeveredtek az eseményekbe, és akik között olyan szálak feszülnek, amelyekről még sejtelmük sincsen. Hiszen egyesek életei már érintették egymást, és ahogy megyünk előre, erről is egyre többet megtudunk.

Hétköznapi, normális embereket mutat be Backman. Portrékat olyanokról, akik mi is lehetnénk. Mindenkinek megvan a maga érzelmi kínja, sokféle és mindennapi, így az olvasók nagy eséllyel találnak olyat, ami leköti őket, amivel tudnak azonosulni, vagy ami ismerős a saját kis hétköznapjainkból. Tele van a kötet fájdalmakkal, fájó dilemmákkal és veszteségekkel, de nem húz bele a tragédiák fájdalmába, mert mindig a megoldás felé haladunk.

Ezek a karakterek leckét kapnak abból, hogy tudni kell segítséget kérni, kommunikálni, figyelni egymásra és akkor megoldhatóak a gondok. Tele van emberszeretettel a könyv, és biztos kézzel vezeti a hősöket a nem mesés happy end, de a boldogabb és megvalósíthatóan jobb élet felé.

Közben bölcs ez a könyv, sok megfontolandó sorral és gondolattal.

Még szinte kommunikál is velünk Backman – lebontja a negyedik falat és behúzott.

Backman: Hétköznapi szorongások - Mint kortárs: 100% nincs mibe belekötni. Játékos, modern, csavaros és nagyon emberi.

Szubjektíven: 95% húzott a szerkezet, szerettem a csavarjait, és a bölcsességeit is.

Maffiás, szerelmes, emberrablós, ágyjelenetes.

Massimo beleszületett az erőszak és a vagyon világába. Az apja maffiafőnök volt, és törvényes fiakánt Massimo lett az örökösének nevelve. A nagyhatalmú, jóképű férfi megszokta, hogy mindent elvesz, amit megtetszik neki – legyen az nő, vagyon, üzlet. Évekkel korábban egyszer súlyosan megsérült, kómába esett – akkor egy női arcot vizionált, és azóta tudja, az a nő lesz a párja. Véletlenül pillantja meg a Szicíliában nyaraló lengyel Laurát, akiben álmai nőjére ismer. Elraboltatja, és ultimátumot intéz hozzá: együtt lesznek, de ő nem olyan férfi, aki erőszakhoz folyamodna. Ad egy évet a nőnek, hogy beleszeressen és önként legyen az övé. Laura nem szökhet, és egy luxus börtön fogja lesz, ahol egy domináns férfi másra sem vár, mint az igenére. Laurát egyre inkább csábítja a férfi, és szenvedélyes viszonyba bonyolódnak. Ám ebben a világban a szerelem sem veszélytelen.

Már magam sem értem, hogyan került ez a könyv a kezembe. Jó, ez így nem igaz. Tudom. Készült belőle egy botrányfilm, és a regény is botrány bestseller volt. Ezek meg mozgatják a piszkos fantáziám: mi van bennük, amivel kiérdemelték a botrányos jelzőt? Mivel pedig, előbb olvasok, mint filmet nézek, ha tehetem, előbb elolvastam Lipinska könyvét, mint kerestem meg Netflixen a filmet.

Eredmény: nagyon magam alatt kell lennem, ha a filmet is megnézem. Mert már látatlanban is meg tudom mondani, hogy utálni fogom. Nagyon nem is tudom elképzelni, hogy ebből normális filmet lehetett forgatni. Maximum pornót.

Mert ez a regény nem érdemli meg a romantikus jelzőt, és még az erotikus is túl kedves neki. Ez kőkemény és mocskos pornó. Nem vagyok egy piruló fajta, de ezen közben égett a bőr az arcomon. Az egy dolog, hogy mennyire realista leírások vannak, és szinte anatómiai pontossággal le van írva, ki mihez és hogyan ér hozzá, nyalja, dugja, stb. De ezen felül ez még mocskos is. Kinek hol van a tűréshatára – nekem már ott sok volt, hogy Massimo egy prostituálttal szopatja magát, miközben Laura ki van kötve az ágyra, és néznie kell – és ráizgul a látványra. Ez a kapcsolatuk egyik nyitánya, vagyis a könyv első fele. Már itt sok(k) volt nekem ez a sztori.

A szürke 50-et is sokat szidom, de ez annál is károsabb. Egyáltalán, milyen kapcsolat ez? Azon alapul, hogy Massimo erőszakosan kefél, Laura meg élvezi. Nem BDSM, de helyenként rosszabb. Itt mindkét fél kellően perverz, és nagyon nem szórakoztat, ahogy erőszakosan és nyersen végig hempergik a könyvet.

Cselekmény igazából nincs is – annyi az egész, hogy hol és hogyan esnek egymásnak, vagy hova mennek vásárolni és mit vesznek. Ennyiről szól az egész.

Egyik szereplő sem szimpatikus. Massimo tulajdonképpen egy hidegfejű gyilkos, aki az üzleti életben is sikeres. Erőszakos alfahím, nem egy szociopata tulajdonsággal. Laura meg olyan simán lesz a nője, hogy azzal lenullázza magát. Simán elfogadja az életet, amiben két dolga akad: vásárolgat és Massimóval hentereg. Se ambíció, se semmi. Attól nem lesz pozitív hősnő, hogy helyenként ő dominál a szexben.

Ehhez hozzájön, hogy nagyon mocskos a regény szövegezése is. Alapból nem bírom a káromkodás gyűjteményeket, de ez kifejezetten alsóbb régiókból dolgozik. Mondjuk, ezzel a cselekménnyel mit várok? De akkor ne akarják tanult embereknek eladni a főszereplőket!

Annyi pozitívumot találtam csak, hogy már értem, miért lett botránykönyv.

Lipinska: 365 nap - Mint erotikus: 25% szex és erotika van benne bőven, de cselekmény és tartam nélkül.

Szubjektíven: 5% a cselekmény nulla, a szereplők ellenszenvesek, a szex erőszakos.

Kitakarhatnám a szerzőt, a címet is, de nem fogom. Vagyis, itt egy eredeti borító. A magyart megváltoztatták, és el sem tudom dönteni, melyiket szerettem jobban.

Viszont a sorozat első része tetszett, így várom a folytatást is, ami már a polcomon vár.

Melyik sorozat ez, és mi a legutóbb megjelent rész címe?

Megoldás: Tovább!

Kényszerházasságos, természetfelettivel küzdő, összefogó.

Mirjem egy uzsorás lányaként nevelkedett, de azt kellett látnia, hogy a szülei jó emberek és kihasználják őket. Az apja bárkinek adott pénzt, visszakérni, ráadásul a kamatokkal képtelen volt. Amikor az anyja betegségben haldoklik, a lánynak elege lesz. Ő maga veszi kézbe a vállalkozást, és megmenti a családot, vagyonossá teszi magukat. A sztarikok erdejében szalad ki a száján, hogy az ezüstből képes aranyat csinálni. A sztarikok királya próbára teszi, és a jutalma egy házasság lenne, amit a lány nem akar. Élni viszont igen, így a sztarikok ezüstjéből ékszerek készülnek, mellyel egy helyi herceg akarja felékesíteni a lányát, hogy a cár szeme megakadjon rajta. Nem is sejti, hogy a sztarik ősökkel is rendelkező Irinában van valami más, amire az ifjú Mirnácjusz felfigyel és a cárnéjává teszi. Ám az ifjú jóképű vonásai mögött egy szörny lakik, és a lányra vár a feladat, hogy megmentse tőle a birodalmat, talán a férjét is.

Naomi Novik egy olyan sorozattal lett világhírű, melyben a napóleoni háborúkat mesélte újra, csak éppen az ő verziójában sárkányok is léteztek, és a csaták döntő része a sárkánylovasokon állt vagy bukott. Pár kötete magyarul is megjelent, de annyira nem volt kelendő, hogy végig megjelenjen a történet.

Van az írónőnek azonban egy másik arca is. Ebben régi népmeséket, tündérmeséket vesz elő, és ír belőlük fantasy-t. Ott van a mélyén a mese is, de ezek fantasy történetek. A Rengetegben megnéztük, miért ragad el a Sárkány lányokat. Az Ezüstfonásban pedig érkezik a lány, aki az ezüstöt – nem a szalmát – fonja arannyá, és a hercegnő, aki a király feleségeként megtöri a férjét és vele a birodalmat sújtó átkot.

Mindezt egy olyan környezetbe helyezi el, ami már szinte valós is lehetne. A középkort idézi, annak is a keleti, orosz részét. Olyan kis részletekkel együtt, mint a társadalmileg félig-meddig kirekesztett zsidók helyzete, akik kereskedéssel és kalmárkodással maradnak fent. (Azért ebben a történetben erősen túlzónak, röhejesnek éreztem, amikor a sztarik királyt is bevonják a zsidó hagyományokba.)

Így egy olyan világba merülhetünk bele, ami ismerős is, de mese is. Ezt szerettem a Rengetegben is, ebben a történetben is. Szinte középkori urban fantasy.

Ad neki, hogy nem romantikus történetről van szó. Igaz, ettől egyes döntések merevek és hiteltelenek is lesznek, de nem hiányzott belőle a romantika. A házasságok itt alkuk, és egyik házaspár között sem fedeztem fel kialakuló szeretetet. Inkább csak megtalálják a felek egymásban azt, amit tisztelni tudnak, amire felnéznek és szövetségek lesznek ez a frigyek.

Ad a történetnek, hogy annak ellenére, hogy a történet díszletei középkoriak, nagyon modern hősnőkkel dolgozik. Mirjem egy modern, dolgozó nő, aki szembe megy az elvárásokkal és saját erejéből lesz sikeres. Irina látszólag egy jelentéktelen, szürke kisegér, az ereje is tulajdonképpen abban rejlett, hogy el tud menekülni, de megtanulja felvenni a kesztyűt, és harcossá válik. A bátorsága, az önzetlensége lesz, amit egy démon sem tud elpusztítani. Végül, ott van Vanda, aki egy bántalmazó apa sokat szenvedett lánya, de ő is küzd, keresi a kiutat és vigyáz a testvéreire.

Mindegyik lányt lebecsülték, de mindegyik hőssé érik a maga történetében, és nem várják a szőke herceget, aki megmenti őket. Inkább ők válnak a hercegeik megmentőjévé.

Novik erős atmoszférával, mesés világot teremt és nagyon mesélős is a története.

Pár cselekményszál talán nem tetszett, de korrekt regénnyé fejlesztette egy korábbi novelláját.

Novik: Ezüstfonás - Mint fantasy: 85% a népmesevilágban gyökerező, mégis egyedi és modern mese izgalmasan.

Szubjektíven: 75% pár cselekményszál nem tetszett, a mese és a hősei igen. Magával sodró.

Cím: A füredi lány

Szerző: Karády Anna – jogász, ez lesz az első regénye.

Műfaj: történelmi romantikus

Cselekmény: Anna mai fiatal lány, jogászhallgató. Valami csoda folytán azonban a XVIII. században találja magát, ahol az életben maradás is nagy kihívás. A pestis, a földesurak megkérdőjelezhetetlen akarata, a nyomor. Azonban megismerkedik egy fiatal nemessel, és talál egy okot, amiért mégsem pokol az a kor.

Várható megjelenés: 2021 február, de lehet, hogy tavasz lesz belőle.

Miért várós?

• Szeretem az időutazós történeteket, magyar nem nagyon akadt eddig.
• Van pár kérdésem, amire választ szeretnék: miért történik az időutazás? A végén melyik korszakba marad a lány?
• Azért remélem, nem csak romantikus lesz.

Anya – lánya kapcsolatos, bosszút álló, beteg.

Patty szakápoló volt, aki egyedül nevelte beteges lányát. A kicsi koraszülött volt, a párja elhagyta őket, és Rose Gold egyik betegségből esett a másikba. Ám Rose Gold rádöbben, hogy igazából nem is beteg – az anyja mérgezi folyamatosan. Tanúskodik ellene, és Patty börtönbe kerül, hiába bizonygatja az ártatlanságát. A lány a saját lábára áll. 5 évvel később Patty szabadul, és a lánya lesz az, aki otthont ad neki. Most már ő is egyedülálló anya, a kis Adam a mindene. Patty igyekszik beilleszkedni, de a lánya furcsán viselkedik: nem eszik a főztjéből, nem bízza rá a kis fiát, és visszaköltözött abba a házba, amelytől Patty retteg – ahol részeges apja bántalmazta, és a testvérét öngyilkosságba hajszolta. Patty lassan sejteni kezdi, hogy Rose Gold nem bocsátott meg neki, és mindez egy terv része. Ám nem sejtheti, hogy a lánya mennyire messze képes elmenni.

Vannak olyan bűnök, amelyeket nem tudom, meg lehet-e egyáltalán érteni. Amikor egy szülő a saját gyerekét bántalmazza – van arra bármilyen mentség? Bár hajlamos vagyok azt mondani, hogy a körülményeket is ismerni kell, de van, amit nehéz megemészteni, elfogadni meg egyáltalán nem lehet.

A Bocsáss meg, Rose Gold! egy olyan történet, amiben öröklődik a családon belüli erőszak, és nagyon nem jó ezt olvasni. Nem is kicsit találom szomorúnak, amikor az egykori bántalmazottból lesz a következő szörnyeteg. Áldozat volt, akkor nem kellene tudnia, hogy most már ő szed áldozatot?

A történetben nyilvánvaló, hogy Patty évek óta hazudik, és valóban megbetegítette a lányát, hogy ápolhassa és mindenki önfeláldozó, remek anyának lássa. Azt pedig folyamatosan meséli el a történet, hogy Patty milyen családból származott. Ám bármennyire is próbálom, ez nekem nem áll össze. Az, hogy az apja verte, miért tette bántalmazó anyává?

Az ő története az egyik, de a jelennel és Patty visszailleszkedésével párhuzamosan megtudjuk azt is, hogyan telt Rose Gold utóbbi 5 éve. Egy egészen más történet az övé, amelyben az anyja hazugságait megfejti, és elindul a saját pusztító útján. Itt viszont át tudtam érezni, ha egyet nem is értek azzal, mi hogyan állt össze a fejében. Rose Gold egy túlélő és egyben bosszúálló. Nem bocsát meg, nem felejt, és ha valaki keresztbe tett neki, annak szenvednie kell. Rose Gold olyan nő lesz, akire azt lehet mondani, hogy közveszélyes. Igen, ilyenné nevelték, de ez nem szabadna, hogy mentség legyen.

Azért is nehéz olvasni ezt a könyvet, mert emberi szörnyetegekkel van tele. Egy apával, aki elhagyja az újszülöttjét, és később is cserben hagyja, mert neki úgy kényelmesebb. Gyermekét verő vagy mérgező szülő. Gyerekrabló. Nincs egyetlen szereplő sem, akivel tényleg együtt lehetne érezni és drukkolni neki. Romlott itt mindenki és sérült. Azt pedig nem tudom elfogadni, hogy a saját sérülései miatt tesznek másokat nyomorulttá. Tulajdonképpen egy ártatlan van a történetben: a kisbaba.

A feszült hangulatot a szerző végig fent tartja, de nagyon nem tud meglepni. Annyira érezteti, hogy Rose Gold milyen beteg fejben, hogy nem tud meglepni, mire nem képes. Valahol vártam is, hogy ilyesmi fog kiderülni a végére. Szóval, a csavart nem éreztem erősnek.

Házi horrornak azonban el tudom fogadni. Beteg emberek és az ő beteg tetteik zárt ajtók mögött – az erőszak körforgása az, ami ijesztő ebben a történetben.

Wrobel: Bocsáss meg, Rose Gold! - Mint thriller: 70% végig megvan a feszültség, mindkét nézőpont érdekesre sikerült.

Szubjektíven: 65% valahogy végig éreztem, hogy ilyesmi lesz. Plusz, mindenki ellenszenves.

Háborús, túlélős, viszonyos, evős.

Rosa egyszerű életet élt, amibe nem várt vendégként érkezett meg a szerelem. A nő férjhez ment egy mérnökhöz, úgy tűnt, rendben lesz az élete. Ám a hitleri Németország háborúba kezdett, és a férje bevonult. Rosa nem maradhatott egyedül Berlinbe, leköltözött vidékre a férfi szüleihez. Éheztek, gyötrődtek, várták haza a férfit. Mivel Hitler egy menedéke a közelben volt, a helyi asszonyok közöl párat berendeltek munkára – Rosa is a kiválasztottak között volt. Kóstolót csináltak belőlük: a konyha minden fogását meg kellett kóstolniuk, mielőtt az a Führer elé kerülne. Kezdetben rettegtek, de aztán megszokták a körülményeket. A közös sors közös titkokat szült, és a nők lassan megismerték egymást és a titkaikat. Mert a háborút túl kellett élni valahogy – volt, aki a béresével kezdett viszont, más a származását rejtegette, Rosa pedig a vonzalmát egy SS tiszt felé.

Középkorinak tűnik ez a szakma, ha lehet annak nevezni. Kóstoló, hogy ne az uralkodó haljon meg, ha esetleg egyesek mérgezni próbálnának. De hogy Hitler is kóstolókat tartott a XX. században, Nyugat-Európában. Van benne valami abszurd.

A regény egy pontján az asszonyok meg is jegyzik, hogy felesleges biztonsági óvintézkedésnek tűnik a kóstolás, hiszen olyan komoly biztonsági előírások voltak, hogy lehetetlennek tűnt bármit is belecsempészni az ételekbe. Egy ponton túl már nem is jelentett stresszt a kóstolás, annyira veszélytelen volt igazából ez a része a dolognak.

(Egy olyan incidens volt, amikor felmerült a mérgezés gyanúja, de arról is kiderült, hogy nem emberi szándék, hanem a természet tette nehezebbé az egyik összetevő emésztését.)

Mégis, a regénynek az első fele, amikor erről van szó, és a környékbéliek életéről, az tudott jobban lekötni. Milyen volt a hátországban élők mindennapi világa, milyen volt Hitler közelében élni, mégis fényévekre tőle, még ha neki is dolgoztak az emberek. Az olasz írónő érzésekkel közelít, és nem is igazán abba megy mélyen bele, hogy konkrétan miket csináltak – a kóstolásról nagyon nem is lehetne olyan sokat írni -, hanem az érzelmi hátteret építi.

A nők közül 4-5 van kiemelve, és az ő mindennapi harcaikat mutatja be, bár Rosa szemszögéből, akinek Berlinből érkezettként az sem megy egyszerűen, hogy beilleszkedjen a vidéki asszonyok közé. Sajnos, a nők kiemelése annyi, hogy mennyire rettegnek, mennyire magányosak, mennyire egyedül érzik magukat – és hogyan keresnek pótlékokat.

Rosa is házasságtörő lesz, és el lehet érte ítélni, de pontosan meg van ragadva, hogy ez a viszony nem érzelmi alapon működött nála. Albertnél nem szerelmet keresett, hanem azt akarta érezni, hogy él. A szex volt ennek az egyik módja, és mivel a férje a fronton volt…

A többi nő között akad rosszabb is. Az egyik asszony a férje távollétében a földeken besegítő alig 16 éves kamasszal kezd viszonyba – a fiú közelebb van korban a nő gyerekeihez, mint az asszonyhoz. A Lolita-vonal mindig kiakaszt, itt is. Egyszerűen rühellek ilyenről olvasni, itt sem szerettem, hogy ez kapja a fókuszt, nem a többiek történetei.

Mert van itt egy fiatal lányt, akit megerőszakol egy katona, akit a barátjának hitt. Van itt egy zsidó nő, aki hónapokig sikeresen rejtőzködött. Sokkal érdekesebb és izgalmasabb történetek vannak, mint Rosa és az SS tiszt, vagy a béressel történő románc, mégis azokat kell olvasni.

Regényszerűen van megírva, könnyen befogadható és érthető a szöveg. Tanulságot nem húznék le belőle, bár a vége alapján elmondható, hogy a bűn mindig utolér és fizetni kell.

A nézőpont érdekes, de a szerelmi szálak nekem elrontották az élvezhetőségét.

Postorino: A Farkas asztalánál - Mint történelmi: 65% háborús regény, de másként. Egy speciális munka, és akik végezték.

Szubjektíven: 55% az eleje lekötött, érdekes volt Rosa feladata, de a magánélet nem kötött le.

Mindannyian meg fognak halni: csak a kövek és a művészet az, ami halhatatlan. (George: Kis francia bisztró)

Amanda figyelmét egy nagybetűs felirat vonta magára: „KÖZELEG A VÉG!” És alatta, egy másik kézírással: „NEM. MÁR ITT VAN.” (DeCandido: Alien-Izoláció)

Sosem értette meg, hogy nemcsak kantár, hanem idő is szükségeltetik egy csikó megzabolázásához. (Springer: Az eltűnt márki esete)

Unom már, hogy mindig meg kell várni, amíg a körülmények tökéletesek lesznek. Soha nem lesznek azok. (Garcia Saenz de Urturi: A fehér város csöndje)

– Ez most övön aluli volt, Al! Szerinted a testem határozza meg, hogy minek érzem magam itt bent? – kocogtattam meg a mellkasom.
– Más esetében azt mondanám, hogy talán nem, de nálad pontosan ez a helyzet. Mikor a tested meggyógyítja magát, és a széttrancsírozott agyad ismét összeáll, valami mindig átrendeződik benne, amit akár személyiségnek is nevezhetünk… szóval igen, a te esetedben épp a tested határozza meg, hogy ki is vagy!
– Éééértem… de azért ugye segítesz majd sminkelni?
– Vak vezet bipoláris tudathasadásost? Persze. (Petrucha: Deadpool - Praclik)

Sokkal könnyebb lenne az életem, ha nincs vesztenivalóm. (Moseley: Nincs vesztenivalóm)

– Be kéne lépned a Tengerészgyalogsághoz. Szerintem mesterlövészt csinálnának belőled.
– Nem, kösz, én inkább a tönkrement dolgokat javítgatom, és nem azon dolgozom, hogy tönkretegyek jól működő dolgokat. (DeCandido: Alien-Izoláció)

– Ó, szóval a só Laurine miatt van… – Egy szerelmes szakács egy szempillantás alatt képes térdre kényszeríteni az étterem összes vendégét. (George: Kis francia bisztró)

Sorozatgyilkosos, viszonyos, múltért megfizető.

Egy történelmi spanyol városkában a felszín alatt komoly indulatok forrnak. 20 évvel ezelőtt egy sorozatgyilkos szedte az áldozatokat, és a rendőrnyomozónak a saját ikertestvérét, egy sikeres régészt kellett lecsuknia a bűnökért. A szabadlábra helyezés küszöbön áll, és a gyilkosságok folytatódnak, mintha nem telt volna el 20 év. Unai nyomozó kapja az esetet, és szinte azonnal megkeresi a börtönből az egykori régész, hogy segítsen neki. Ez lehet az esélye, hogy tisztázza a nevét. Unai nem tudja, mennyire hihet a férfinak, miközben az áldozatok száma nő. A helyzetet nem könnyíti meg, hogy mióta megözvegyült, Unai most először kezd szerelmes lenni. Az új főnöke, Alba tetszik meg neki, és bonyolódnak viszonyba – bár az asszony férjnél van, és mindketten szenvednek a helyzettől.

A baszk krimiknek úgy tűnik van egy egyedi hangulata – de az is lehet, hogy nem kellene általánosítanom két szerző és 5 olvasott regény után, de ezekben határozottan megfigyeltem egy közös vonást.

A fehér város csöndjében is megjelent egy szinte misztikus hangulat. Ez a vidék tele van történelemmel és mítoszokkal. Az emberek ugyan katolikusok, de ezek elemei keverednek a történelmi mítoszokkal, korábbi vallásokkal és így egy különleges atmoszféra jön létre. Azon sem lepődtem volna meg, ha boszorkányok tűnnének fel, mert a regény hangulata elbírná. Talán egy urban fantasyhoz tudnám hasonlítani: mai, hihető, csak mágia is van benne. Ez a regény annyiban más, hogy nincs mágia, csak lehetségesnek tűnik.

Vitória a helyszínünk, ami önmagában elvarázsolt helynek hat. Sok történelmi emlék, nem egy többszáz éves. Ugyanakkor egy modern városka, a hegyvidéken. Az, hogy ilyen, nagyban hozzájárul a fentebb említett atmoszférához.

Amit azért igyekszem ennyire magyarázni, mert nekem ez volt a regény legerősebb élménye. Ez a magával sodró, tragikus és misztikus hangulat, ami beleette magát a történetbe. Fontosabbnak éreztem, mint magát a krimit és a cselekményt.

A hangulathoz hozzájönnek a szomorú sorsú szereplők és a rengeteg tragédia. Szinte skandináv krimiben éreztem magam, olyan nyomorultak a nyomozók és a családjaik. Alba gyászolja a megszakadt terhességét, és az új beosztottjával vigasztalódik, miközben bűntudata van a férje miatt. Unai 20 éve gyászolja a tragikus körülmények között elhunyt feleségét és a meg nem született ikreiket – valósággal egy mauzóleumban él, és a munkája a mindene.

De tragikus történet az is, hogy született meg a gyilkos, és miért gyilkol. Nem mintha magát a gyilkos személyét sajnálni kellene – kőkeményen szociopata, aki jól megjátszotta magát, de hidegvérrel állt bosszút egy 40 éves sérelemért, és gond nélkül tette volna fel az áldozati oltárra a feleségét és a testvéreit is.

Ahogy a skandináv krimikben, itt is van egy társadalmi jelenség. A családon belüli erőszakba megyünk bele részletesebben, és adja az alapot ahhoz, hogy mi lesz egy szociopata ravasza, ami után már csak a bosszú számít, és rákap a vér ízére.

Az idősíkok keverése feldobja a történetet, de nem mondanám se pörgőnek, se izgalmasnak. Inkább elringat abba a hangulatba, amit fentebb már próbáltam magyarázni. Sajátos ezzel, lekötött, de azért én még mindig többre értékeltem volna egy gyilkosabb, pörgő nyomozást.

Készült belőle film is, már meg is kerestem a Netflixen, kicsit még emésztem a regényt, és meg is nézem. Aztán lehet olvasni a folytatást – fogom is.

Garcia Saenz de Urturi: A fehér város csöndje – Mint krimi: 80% nagyon erős atmoszférájú, sodró regény mély karakterekkel, tragédiákkal.

Szubjektíven: 65% a főszereplő túl tragikus figura, és több cselekményt szerettem volna.