Családot alkotó, normalitásra törekvő, élettel szembenéző.

Vízió családot akar, és teremt is egyet magának. Először az emberi szerelme agyhullámaiból nejet, majd a kettejük agyhullámaiból kamasz gyermekeket hoz létre. Valerie, Viv és Vin – feleség és egy ikerpár. Kiköltöznek a kertvárosba, és nagyon normálisok akarnak lenni. Valerie háziasszony lesz, Vízió eljár dolgozni a Bosszúállókkal, az ikreket beíratják az iskolába. Még az evést is imitálják, noha a computer agyukkal nekik enni nem kell. Próbálkoznak, még barátokat is szereznek. De elég egyetlen dolognak félre mennie, és a dominók dőlni kezdenek. Egy gyilkosságot zsarolás követ, az értékeket elárulják és még egy kém is érkezik hozzájuk. A megtört álmok pedig könnyen vezethetnek a világ végéhez.

Azt hiszem, a szomorú lesz a jelző, amit A Vízió mellé fel fogok írni. Persze, vannak benne komikus elemek, tragikusak és akciódúsak, drámaiak, de nekem az egészet belengte az elkerülhetetlen tragédia és mindennek a szomorúsága. Nem egy boldog történet ez.

Lenne kedvem ahhoz, hogy kiszedegessem az összes olyan részt belőle, ami összetöri a szívet még a nagy tragédiák előtt a történetben. Ahogy annyira normálisok akarnak lenni, amikor kicsit sem azok. Egy lehetetlen küldetés, és mégis csinálják. Csak közben vannak kattanások, amikor ésszel fel nem foghatják, mi ez és miért. Ahogy Vin a velencei kalmár soraiban a saját sorskérdését leli meg, és képtelen választ adni. Vagy, ahogy meg tudja kérdezni, hogy ő normális-e. Az olvasó is megkérdezheti, miért kellene normálisnak lenniük, ha ők valami egészen mások? Vízió magyarázata nekem kevés.
Nem azt éreztem a legfájóbb résznek, ha valaki meghalt. Sokkal inkább azok a kérdések gyötörnek, amelyekre nincs jó válasz. Mint az a normális vagyok, vagy vérzik-e, ha megszúrják? Egyáltalán, mi kell ahhoz, hogy valaki normális legyen? Testben ők soha nem lehetnek emberek, de érzelmekben nagyon is azzá válnak.
Vízió, aki feladja az elveit és az érzelmeire kezd hallgatni, ezzel lesz emberi. Az ember végzete meg, hogy hibázik és tragédiákat okoz. Vízió döntése, hogy gyilkossá lesz és bosszút áll. Ahogy eltussolja a felesége tettét. Az aggodalom, hogy gonosznak gondolhatják, és végezhetnek vele. Már az lesz a kérdés, hogy egyáltalán emberi maradhat-e bárki is? Vagy éppen az lenne az emberi, hogy mélyre süllyedünk? A döntéstől leszünk emberek?

De a képregény az elgondolkodtató részein túl egy akcióban is dús, cselekménygazdag történet. Sok minden történik, több idősíkon is pörögnek az események. Egyáltalán nem unalmas, és ha valakinek nincs kedve mélyebb rétegeket felfedni benne, simán olvashatja a puszta cselekményért, a harcokért, gyilkosságokért és nyomozásért.
Még a sorsok tragédiája is megkapó – akkor is, ha nem vetítjük ki az egyetemes emberi felé.

Grafika – ez a nehezebb kérdés. Kiegyezünk egy korrektben? A maga módján teljesen rendben van, csak éppen annyira keresem a vizuális szépséget mindenben, ami azért nem ennek a képregénynek a sajátja. Itt nem álltam meg azt nézegetni, ki milyen arcvonásokkal fejezi ki magát, vagy milyen a környezet. Nem ronda, nem bántott, de nem is fogott meg különösebben. Marad a korrekt jelző. (A Víziók külleme túl rikító szerintem.)

Végül, ki kell emelni azt, mennyire jól összeérnek a történetben a szálak. Nagyon jól kigondolt pszichés és logikai íve van annak, hogy alakulnak itt a jellemek és az események. Ez egy okos történet minden más jósága mellett. Igaz, tragikus és szomorú, de akkor is jól építkező, okos történet.

King: A Vízió - Mint képregény: 90% komoly kérdéseket vet fel, miközben egy szomorú szórakoztatás is.

Szubjektíven: 75% a grafika nem tetszett igazán, ahogy az sem, mennyire elszomorított a vég.