Romantikus, kórral szembenéző, életutat választó.

Ella megnyeri a Rhodes-ösztöndíjat, amivel az Oxfordra megy egy évre. Pontos tervei vannak: ezzel a régi álmát váltja valóra, közben besegít a kedvenc politikusa kampányába, és ha hazatér, az lesz a főállása. Csak azzal nem számol, hogy megismeri itt Jamie-t. A fiatalember tartja a lány egyik óráját, és a kezdeti ellenszenv hamar valami másba csap át. Barátság extrákkal – a lány azonban fokozatosan rádöbben, hogy több is ez barátságnál. Neki fontos a fiú, és nehéz lesz hátra hagynia, ha letelt a tanév. Jamie egy titkot őriz, és Ella egy ponton rádöbben, mi az. Akkor már sokkal többről szól a történetük, mint egy tanévnyi szerelemről. Jamie folyamatosan harcol az életéért, Ella pedig küzdene vele. A fiatalember azonban nem akarja, hogy Ella bármit is feladjon érte.

Töprengtem, hogy álljak neki írni erről a regényről. Eltöri az ember szívét? El. Romantikus regény? Az. Van benne egy nagy törés, ami után már nem egy tucat romantikus történet, miközben mégiscsak az.

A regény első fele a YA románc. Adott a két fiatal, akik tele vannak jó tulajdonsággal. Fiatalok, dögösek, okosak és rajongva szeretik a maguk területét. A kampányok Ella vérében vannak, míg Jamie a versekkel él. Az nagyon sablon, ahogy Jamie a lány agyára megy, de ennek ellenére nem tud neki ellenállni, és simán belemegy egy viszonyba.
Whelan itt még azzal próbálkozik, hogy megismerjük Ella évfolyamtársait és baráti hálót sző a lány köré. Csak éppen itt is megvan, amit nem szerettem. Ahogy Jamie és Ella közül hiányzik a szerelem és a szenvedélyt sem találtam hitelesnek, ezeknél a diákoknál a beszédstílusok nem tetszett. Oxfordi diákok, mindegyik nagyon okos és a maguk területén kiemelkedőek. Órákon így is beszélnek. Más színtereken meg az IQ esik vagy 40 pontot. Vissza a középiskolába, vagy még lejjebb. Hogy van az, hogy az egyik percben latinul idéznek, és fennköltek, utána meg olyan ordináré a beszédük, hogy fáj olvasni? Ez volt az egyik olyan dolog, ami nagyon bökte a szemem a regényben.

Aztán jön a nagy törés. Jamie titka. Halálos beteg, amit mindenki elől igyekszik rejteni. Végstádium, ritka rák. Ella megtudja, és innentől egyszerre van benne az önfeláldozó szerelem, a közös küzdés – vagyis valamilyen szinten a tipikus nagy szerelmes téma. Plusz Ella köre kikerül a fókuszból, már csak szerelmes regény, amiben Ellának és Jamie-nek jut hely, legfeljebb a fiú szülei kerülnek még többször elő.
Ami miatt ez mégis más, a reménytelensége. Ettől szomorú az egész. A szerelem nem győz le mindent, és Jamie tulajdonképpen azért küzd, hogy ami még van neki, azt megélhesse és a maga szabályai szerint mehessen el. Whelan ad nekünk egy nem rózsaszín befejezést, itt nincs happy end, de azért nem is papírzsebkendőt nyom a kezünkbe a zárlathoz.

Ez most önellentmondás lesz, de ez egyszerre tetszett is, meg húzta le nekem a könyvet. Mert az jó, hogy nem kell a rózsaszín szemüveg, és nem mesét kapunk, csodás gyógyulással. Azok a végek rosszabbak. Csak éppen annyira igazságtalannak érzem, hogy valakinek ez a sors jut. Okos, helyes, gazdag, szeretik és van mit adnia, mégis a halál les rá minden sarokban, és nincs menekvés. Vagyis, ez a vég jobban tetszik, mintha meggyógyulna, mert igazibb, de annyira sajnálom is és szomorú vagyok miatta.

Ezek után talán nem lesz meglepő, hogy Jamie karaktere volt a szimpatikus. Őt eladta a tragédiája. Ella sokkal halványabb, és nem tetszett, ahogy a munkáját itt megmutatták. Nem igazán derül ki mit csinál, és az is olyan gyerekes, amikor a nagy tippet adja a szenátor asszonynak. Érezni, hogy az csak bele van nyomva, hogy legyen valami, ami visszacsábítja a lányt az Államokba. Már maga az, hogy beleegyeztek, hogy az óceán túlfeléről dolgozzon… hihetetlen.

Összefoglalva, nagyon sajnáltam Jamie-t, és így egyszerre jó is, meg fájdalmas is a regény vége. Ella halvány, a szerelmi szál hirtelen és utáltam, ahogy a baráti köre beszélt. Nem tudom azt mondani, hogy tetszett a regény, de megérintett. Letört.

Whelan: Egy év veled - Mint romantikus: 70% több egy tipikus szerelmi történetnél, bár klisét így is bőven használt.

Szubjektíven: 55% így a jobb a vége, a cselekménye – de azért szomorú. Plusz, a beszédmód.