Október

19. Kwan: Kőgazdag barátnő – strandkönyv 5
20. Bessenyei: A jövő harcosai – gyerekkönyv 3,5
21. Connelly: Feslett szőke – krimi 5
22. Austerlitz: A Jóbarátok-generáció – ismeretterjesztő 4
23. Smith: Hogy lehetnél mindkettő – kortárs 3

            Robb: Halálos bosszú – krimi 4,5

24. Jones: Ha én lennék te – erotikus 1,5

            Tobin – Pugacz-Muaszkiewicz – Stachyra – Currit: Vaják – képregény 4,5

            Király: Semmi pánik – ifjúsági 4

25. Ponicsán: Az utolsó szolgálat – kortárs 3,5

            Shetterly: A számolás joga – dokumentumregény 4

Remélem, mindenki átállította az órát! (Csak nem hajnalba merültünk bele egy jó könyvbe…)

Kutatós, munkáért és egyenjogúságért küzdő, történelmi.

Az Államokban hamar nyilvánvaló lett, hogy a II. világháborút az a nemzet fogja győzelemre vinni, aki a légtereket uralja. A németeknek jó gépekkel repültek, de az amerikaiak elkötelezettek voltak, hogy nekik még jobbak lesznek. A tervezéshez, teszteléshez azonban sok mérnökre és számításra volt szükség, miközben a férfiak a harctérre mentek. A női munkaerőhöz nyúltak, akiket matematikusként kezdtek alkalmazni, a mérnökök számításait elvégezni és ellenőrizni. A fekete nők is bekerülhettek, és mivel jól teljesítettek, a háború megnyerése után, a civil kutatások idejére is megtartották őket. Emberi komputerek voltak, akik itt sokkal jobban kereshettek, mint korábban pl. tanárnőként és hasznos munkát végezhettek. Ahogy a szovjet veszély nőtt, a NACA átalakult, és már az űr meghódítása lett a cél. A számítástechnikában magukat kiképző, mérnökként is helytálló, komoly számolásokat elvégző nők is kivették a részéket abban, hogy az ember eljutott az űrbe, a Holdra.

Van a könyvben egy mondat, ami nagyion beragadt az agyamba. A társadalmi és tudományos fejlődés egyik indikátora a háború. Tulajdonképpen a könyv teljes első fele ezt bizonyította, bármennyire is nem jó arra gondolni, hogy milyen mértékben ölték egymást az emberek a XX. század első felében – is. Tudom, nem ez a könyv mondanivalója, de már ez is egy olyan tétel, ami keserédesen igaz. De ez a nők története.

Ám Shetterly többet mutat meg, mint pár fekete nőt, akik a NACA majd a NASA sikereiben tevékenyen részt vettek. Igen, életrajzi könyv is. Benne van, honnan indultak, milyen képzést kaptak, kihez mentek hozzá, hány gyereket szültek és hogyan kerültek be a szervezethez, ott milyen munkát végeztek, és a végén arról is szó esik, mi történt velük később. Kielégíti az önéletrajzok fogalomkörét, de szélesebbre veszi a nézőpontot.

Bemutatja a kort, amely lehetővé tette, hogy nőket matematikusként, emberi komputerként, majd akár mérnökként is alkalmaztak. Egy-egy karakterrel egy-egy korszakot jellemez, ki meddig juthatott el az adott időszakban. Dorothy, aki felküzdi magát az osztálya élére, és időben észreveszi, hogy az emberi munkaerőt fel fogja váltani a gépi, és maga is, de a lányai is képzésekre járnak, hogy majd kezelni tudják az IBM gépeket és programozók lehessenek. Mary, aki megszerzi a mérnöki diplomát egy olyan korban, amikor a nőknek azért is bíróságra kellett menni, hogy egyetemre járhassanak – a fekete nőknek még nehezebb körülmények közül kellett kiugrani. Katherine, aki a legismertebb a korból, és jelentős szakanyagokat is jegyezhetett, és mondhatni a szimbóluma lett annak, mit lehetett elérni.

A női életrajzok szárazabbak, kevesebb az anekdota. A tények vannak kiemelve, minimális érzelmi visszacsatolással. Ennél a regényesebb történeteket szeretem, de mivel matematikusokról olvastam, nem lepett meg a komolyabb megközelítés.

De, elkalandoztam. Shetterly bemutatja a korszakokat, a nagyobb összefüggéseket. Csak egyet kiemelve, Martin Luther King Jr. hatása még a NASA dolgozóira is. A szovjet-amerikai űrverseny és következményei. A történelem, amely a NASA-t is formálta, így az ott dolgozók életét. Ezt színezi meg azzal, hogy ezeknek a nőknek nem csak a nemük, de a bőrszínük miatt is küzdeni kellett. Még egy olyan helyen is, ahol a tudomány határozta meg a mindennapokat, olyan harcokat kellett megvívni, mint a szegregált étkezés vagy a mosdóhasználat. Egy pont jár azért is, mert még arra is vette a szerző fáradtságot, hogy nem csak a nőkre vetítette ki a kérdést. Nagyon kevés fekete mérnök volt, és nekik volt olyan nehéz helyzetük, mint a nőknek – mögöttük nem volt ott a csoport, mint a nőknek, akik nagyobb számban dolgoztak itt, mint az a szerencsétlen 2-3 férfi, akik így együtt fellépni sem tudtak.

Informatív, jól összerakott kötet, csak nekem elrontotta, hogy a film emberközelibb.

Shetterly: A számolás joga - Mint dokumentumregény: 70% alapos, széles látókörű, de csak minimálisan regényes kötet.

Szubjektíven: 55% a filmet láttam előbb, és ez a komolyabb, de a kevésbé szórakoztató is.

Katonai, rendszert megkérdőjelező, börtön felé haladó.

Billy és Mule haditengerészek, akik még szeretik is a hivatásukat, pláne, amikor kint vannak a vízen és nem kell gondolkozni sem, csak tenni a dolgukat. Most azonban más feladatot kapnak: egy 8 évre ítélt kölyköt kell elkísérniük a börtönbe, és leadniuk. Larry Meadows simán balszerencsés volt: kleptomániában szenved, és belenyúlt az adománygyűjtőbe, ami pont az egyik fejes feleségének a szívügye, így a fiúval példát akarnak statuálni. Még alig 18 éves, és egy nagy mamlasz. A két tengerész megsajnálja, és hajlandóak emlékezetessé tenni az utolsó szabad napjait. Meglátogatják az anyját, aki már nagyban pasizik, és nem foglalkozik a fiával. A városban buliznak, isznak és azt is összehozzák, hogy a fiúnak ne szüzen kelljen bemennie a börtönbe. Nem engedhetik megszökni Larry-t, ez viszont őket töri meg. Kritizálni kezdik a rendszert, és maguk is szabadulni akarnak – ami a saját tragédiájukat hozza el.

Bár nem nagyon szeretem azt az oppozíciót, hogy női és férfi regények, de azért léteznek, ha egyre inkább össze is mosódnak a határok. Ahogy nehezen tudom elképzelni, hogy a pasik tömegesen Danielle Steel vagy Szürke 50 regényeket olvassanak, úgy Ponicsán meg nem lesz női bestseller.

A teljes téma nagyon férfias és maszkulin. Mi a fontos a férfinak, mielőtt bevonul a börtönbe? Egyrészt, tartanak egy utolsó nagy bulit, amiben az italozás és a szex játsszák a főszerepet. Kirúgnak a hámból, mintha nem lenne holnap – noha az nagyon is a nyakukon van. Másrészt, Larry hazamehet elköszönni. Neki az anyja a család, és nagyon kiakasztja az idősebb két tengerészt, az asszony mennyire nem érezte át, mi fog most történni a fiával. Nincs konkrétan leírva, mennyire pokoli hely egy katonai börtön, de egy-egy elszólásból össze lehet rakni, hogy az nem egy könnyű 8 év lesz a fiúnak.

Ponicsán előtérbe helyezi a férfi barátságot és bajtársiasságot. A három főszereplő között korábban nem volt kapcsolat, ez a szállítási feladat hozza őket össze, és annak ellenére, hogy mennyire más emberek, összetartanak és összebarátkoznak. Érdekes dinamikája van annak, ahogy Larry-t sajnálják és megkedvelik, de igazán segíteni nem tudnak neki. Tudják, hogy milyen büntetés jár azért, ha engedik megszökni.

Larry bele is van törődve a helyzetbe, inkább Mule és Billy az izgalmasak. Akikben már egy ideje gyülemlik, hogy milyen gondok vannak a seregben. A kivételezések, a kapcsolati tőkéből fakadó igazságtalanságok. Larry nem rossz kölyök – inkább pszichológus kellene neki, nem börtön. Azzal, hogy így járnak el, csak elveszik a társadalom számára, és ki tudja, milyen ember lesz belőle 8 év múlva.

Azt nagyon megfogja Ponicsán, hogy lesz ez az egész túl sok nekik, és robbantanak. Ahogy Mule és Billy szabadulni akarnak – csak éppen a rendszer nem engedi, utánuk nyúl, és meg kell fizetniük.

Bár nem érzeleg Ponicsán, leképezi, mi zajlik a szereplői lelkében. Milyen döntéseket, és miért hoznak. Határán van a cselekmény- és karakterközpontú regénynek. Az már más téma, hogy mennyire idegen tőlem a téma. Egy nagy pasis buli, aminek a végére a lelkiismeret gyötörni kezd. Arra fogékonyabb voltam, hogy milyen hibái vannak a rendszernek, és mennyire tönkreteszi az embert, ha ezt látja, de tenni nem tud ellene.

A nyelvezete a történethez illik. A tengerészek mocskosan beszélnek, így bár nem szeretem a trágárságot, itt volt létjogosultsága. Mondjuk, ettől nem szerettem meg jobban a könyvet.

A humora is férfias. Érzékeltem, de nekem nem volt vicces.

Egyszer érdekes volt, lehet, hogy a filmet is megnézem, de újraolvasni nem fogom.

Ponicsán: Az utolsó szolgálat - Mint kortárs: 65% sajátos stílusa és története van, hangulatos, de egyre komorabb üzenettel.

Szubjektíven: 45% a történetbe illik a nyelvezet, de akkor is… Plusz, a vége is olyan zavaros.

Eleanor ráismer Rachel apjára, annak fia annyira hasonlít a lányra. Kiderül, nagy gyógyszerészeti céget örökölt, vezető politikus lett belőle. Így már áldását adja a frigyre, amin részt is vehet, hiszen előtte ő hozza össze a családegyesítést.

Nászútra Nick és Rachel Kínába mennek, megismerni a férfi családját. Azonban csak az öccse, Carlton foglalkozik velük. Megismerteti őket a barátnőjével, Colette-tel, Kína második leggazdagabb emberének a lányával. A lány extrém kiváltságos életet él, és Rachel rossz szemmel nézi, ahogy az öccsével játszik. Az apja másnak szánja a lányt, és Carlton az eszköz, amivel féltékennyé tennék a másik fiút. Plusz, Colette is nagyban felelős a balesetért, amiben egy lány meghalt, és Carlton is majdnem ott maradt.

Amikor Colette játszmáira kezd fény derülni, Rachelt megmérgezik. Colette asszisztense magára vállalja, de lehet sejteni, mennyire benne volt a lány keze is. Colette Carlton felesége akart lenni, majd egyszer. De ahhoz az kellett, hogy eltűnjön a féltestvére, aki szintén örökölhetne a családi kasszából. Colette mégis képes arra kérni a felgyógyuló nőt, hogy hasson az öccsére, ne szakítson vele. Rachel nem akar ilyet tenni, így Colette sértetten elviharzik. Viszont, az eset felnyitja a család szemét, Carlton is a sarkára áll, és az anyja is hajlandó befogadni a férje szerelemgyerekét.

Kitty egy tanácsadó segítségével igyekszik elfogadtatni magát a kínai elittel. Mire sikerülne, leleplezik, milyen botrányokat kavart korábban. Arra már nem bánja: visszarabolta a férjétől a lányukat, beadta a válást, és Bing - Colette apja - új párja lett, aki elválik érte. A pénze több, mint bárkinek, már csinálhat, amit akar.

Michael nagyon megváltozott, mióta milliárdos lett. Autókat gyűjt, és úgy bánik Astriddal, mint egy csalfa, értéktelen vagyontárggyal. A nő próbálja menteni a menthetőt, de Michael féltékenysége már sok neki. Végül a férje ébreszti rá arra, hogy Charlie még mindig őt szereti, és neki is közelebb álla  szívéhez az első nagy szerelme, mint a megváltozott férje. Kész cselekedni.

Kamaszos, életről döntő, barátságot kötő.

Egy napon születtek, és velük lett a kisváros közössége 1313 fős. Ráadásul 13-án is születtek. Még szinte nevet sem kaptak, már úgy emlegették őket, hogy a balszerencsés babák. Ez rá is nyomta a bélyegét az életükre, és 17 éves korukra mindegyiküknek megvan a maga baja és titkai. Lia nagyon félénk, megszólalni alig mer. Andris most fedezte fel, hogy egy sportolótársa iránt vannak érzései, és nem tudja, ezt hogyan vállalja fel. Gabi tudós szülei a lányukat orvosnak akarják taníttatni, de a lánynak egészen máshoz lenne kedve. Dani pedig folyton harcban áll a nevelőapjával, és az igazi apját akarja megismerni. Szenvednek, míg a vonaton össze nem futnak egy különös fiúval. Az illata miatt magukban külön-külön Kókusznak nevezik el, és olyan segítséget kapnak tőle, amellyel sikerül jobb pályára terelni az életüket.

A Menő Könyvek Rólad-Neked sorozatában megint egy olyan könyvet kaptunk, amely kifejezetten a kamaszkori problémákkal és érzésekkel foglalkozik. Igaz, a balszerencsés babák miatt egy nem átlagos körítés is tartozik hozzá, de a lényeg, amivel küzdenek, nagyon is mindenkinek szóló konfliktusok.

A kamaszok azok, akik felfedezik, mit szeretnek, milyen emberek is ők valójában. Ki kell választani, merre vezessen a jövő és az első szerelmek, a családdal való viaskodás is ekkor lesz jelentősebb. A négy szereplő ezeket prezentálja, mindenki kicsit másképp. Mind a négy kamasz küzd azért, hogy önmaguk lehessenek, és fel is merjék magukat vállalni. Kókusz lesz a biztos háttértámogatás, aki megadja a kezdő lökést, hogy merjenek beszélni kezdeni, elmondani kik ők, mit akarnak és miért. A szerelem is ilyen konfliktushelyzet, de nem romantikus a regény. Nem az lesz a probléma, hogy egy szerelemért küzdjenek, hanem hogy azt szerethessenek, akit akarnak. Ne kelljen titkolózni vagy szégyenkezni. A pályaválasztás is olyan terület, ahol az elvárások és az egyéni vádak ütköznek.

Egyszerre van benne a könyvben annak az üzenete, hogy kommunikálni kell és a mások megértésének fontossága. Kókusz azzal is segít nekik, hogy nem ítélkezik, nem akar változtatni a négyesen, hanem beszél velük, figyel rájuk, kommunikál. A négyes skatulyába lett szorítva, amit kifejeznek a gúnyneveik, pl. a Gótika. Pedig az emberek, ők is, sokkal többek ennyinél. Csak képesnek kell lenni figyelni és meglátni ezt – ez pedig egy olyan üzenet, amit érdemes a regényből megfogadni. Merjünk a skatulyákon túllátni!

Van cselekmény is a regényben, a szereplők mozgásban vannak, de nem ezt éreztem a fontosnak. A lelkekben zajlanak a nagy események – ez inkább karakterközpontú regény. Sok is az érzelem, a szereplők belső világának ábrázolása. Ami passzol is ahhoz, hogy ez ifjúsági regény. Itt mondhatni elvárás, hogy úszunk az érzelmek óceánján.

Fontos kiemelni, mennyi a humor a történetben. Akadnak vicces szituációk, de bennem leginkább a frappáns beszólások és párbeszédek maradtak meg. Sok a popkulturális utalás is, de valahogy az egészben van valami fiatalos. Néhol sűrűnek is éreztem a szöveget, amin kissé nehezebb volt átrágni magam, de ez bőven belefért.

Amivel jobban szenvedtem, az a történet vége. A regény úgy van felépítve, hogy minden rész az egyik balszerencsés baba története. Lia, Andris, Gabi, majd végül Dani. Az ő szemszögükből, az ő történetük Kókusszal. Aki elég rejtélyes marad végig, és a négyesen van a fókusz. Végül, az ötödik rész a titokzatos fiúé. Ki ő, miért tette, amit? Nekem vele siklott ki kissé a történet. Olyan furának éltem meg, hogy mit tett a többiekért, miket lát tisztán, és mégis, a saját életében milyen döntéseket és tetteket nem tud megtenni. Ez olyan… keserédes.

Nekem pozitív élmény volt, sok tanulsággal és hiteles kamaszokkal. Csak a vége…

Király: Semmi pánik - Mint ifjúsági: 80% fiatalos problémák és nyelvezet, a történetbe elrejtett tanulság érzésekkel.

Szubjektíven: 65% a végét furának éreztem, a szöveg helyenként sűrű, de különben tetszett.

Szörnyekkel harcoló, mágikus, küldetést teljesítő.

Geralt utazása során egy vadászba botlik, aki képtelen szabadulni halott felesége árnyától. Együtt indulnak tovább, de az erdő egy különös házba vezeti őket, ahol a múlt bűnei elevenek, és nincs menekvés. (Az elátkozottak háza) Geralt egy hajón kap szállást és élelmet, ha segít életben tartani a hajósokat. Egy rókaszellem lányát rabolták el – mire Geralt tanácsát megfogadnák, késő. A lány halott. A démon pedig bosszút akar. (Rókagyermek) Gyilkos szörny szedi áldozatait a háború sújtotta vidéken. Geralt azonban rájön, hogy más gyilkos is van a környéken. (Szörnyvadászok) Ciri bizonyítani akarja, hogy felnőtt és nem kell neki Yennefer féltése. Így nem engedi, hogy a varázslónő eltérítse az eredeti céljától, ám csapdába sétál. Vajon Geralt idejében érkezik, hogy megmentse a lányt? (Varjak átka)

Pont most olvastam, hogy érkezik grafikus kiadásban az egyik Vaják novella. Nem képregény lesz, hanem nagyon sűrűn illusztrált novella. El is merengtem, mennyire hódít most ez a sorozat – nem kicsit a Netflix sorozatnak is hála.

Regények, Netflix sorozat, sokféle kiadás, és van képregény is. A jelen kötet ráadásul a díszkiadás – eredetileg egyesével jelentek meg a történetek, kb. úgy, ahogy a Szukits a Korra legendáját és a Stranger Things képregényeket kihozta. Akkor mivel veszi rá az embereket, hogy ezt a kötetet is begyűjtsék a polcra? Az, hogy beletettek egy sztorit, amit eddig nem adtak ki, és szólóban nem is fog megjelenni. (Szörnyvadászok ez a plusz történet.)

Szkeptikusan vettem kézbe a kötetet, és majdnem leszakadt a csuklóm. Jó, ez egy másik történet. A lényeg, nem sok jóra számítottam. A regényekből az első kötetek nagyon tetszettek, és nem hittem, hogy azt a szintet megütik.

Kellemesen csalódtam, mert olyan sötét és kalandos fantasy történeteket prezentáltak, amelyek novellaként is megálltak volna a lábukon. Nem csak egy akciót kapunk, minden részben valamilyen szörny levadászását, hanem azt a pluszt is, amitől mélyebb ez a széria. Geralt felismeri, hogy az emberiség mennyire gyarló, és gyakran nem az a szörny, aki annak tűnik. Igen, vannak gyilkos fenevadak, de az emberek képesek a legnagyobb gaztettekre. Visszatérő motívum, hogy a mitikus lény csak igazságot tesz, vagy sokkal emberségesebben cselekszik, mint az emberek. Ha meg kellene mondanom, ki tette a legrosszabbat a képregények világában, nem egy szörny nyerne nálam, hanem valamelyik emberi gonosz.

Geralt ezért cinikus is – egy megvetett szakma űzője, ráadásul sokkal nemesebb és tisztábban lát, mint akiknek dolgozik. A szótlansága, ahogy a maga eszközeivel az igazság pártján áll, ezektől nagyobb hős, mint a fegyveres és mágikus képességei okán.

A történetek illeszkednek a regények világába, és bővítik is azt új kalandokkal. Igaz, nekem jobban tetszettek azok, amelyek az átívelés, vagyis Ciri főszereplővé emelése előtt történtek. De ennek nem a történet az oka, egyszerű szubjektív szimpátia.

Képregény, így mindig fontos az is, milyen a látványvilág. Mivel legutóbb Monstress képregényt olvastam, magasan volt a léc. Nem ugrotta meg, de határozottan elől végzett így is. Nem kifejezetten szép, de tetszetősek a rajzai. Részletes, az emberi alakok és arcok is korrekten megrajzoltak, nem csak emberszerűek. Talán csak az zavart, hogy van egy elég éles váltás Geralt alakjában a 2. és 3. képregények között. Hirtelen szakállas úr lesz belőle, mintha évtizedeket öregedett volna – és csak az arca. Ezt nem díjaztam, de gondolom ezzel lehetett leginkább érzékeltetni, hogy más időben járunk.

A Varjak átka különben szervesen kapcsolódik az eredeti történethez is…

Majdnem elfelejtettem, de azért kiemelem és nyomatékosítom: ez felnőtt képregény! Erőszakkal, szexualitással – attól, hogy rajzolt, nem Vaják gyerekbarát változat.

Tobin – Pugacz-Muaszkiewicz – Stachyra – Currit: Vaják - Mint képregény: 90% korrekt rajzok, izgalmas történetek, és a világ tudatos használata.

Szubjektíven: 75% a Ciri előtti új sztorik kifejezetten tetszettek, sötét fantasy kalandok.

Eltűnt személy után eredős, viszonyba kezdő.

Sara józan fiatal nő, aki tanárként dolgozik. Amikor a barátnője egy raktárvásáron egy naplóba botlik, Sara is Rebecca történetének megszállottja lesz. A nő egy galériában dolgozott, és viszonyt kezdett egy domináns férfival, aki uralkodott Rebecca felett minden értelemben. Miközben ez valahol zavarta is, ellenállni sem tudott. A naplók furcsa vége miatt Sara aggódik, és elkezdi lenyomozni Rebecca életét. A galériában épp üresedés van Rebecca helyén, és a művészeti diplomájával Sara alkalmas az állásra. Elfogadja, és érzékeli, vonzó főnöke milyen szemekkel néz rá. Azonban a nőnek a galéria milliomos művésze, Chris veszi el az eszét. Miközben Sara forró viszonyba bonyolódik a férfival, aki terelgeti a BDSM felé, egyre biztosabb benne, ki volt Rebecca szeretője a naplókból.

Visszafogjam magam kicsit, vagy csináljam azt, amikor az ember elrontja a gyomrát, és akkor tud csak megkönnyebbülni, ha mindent kiadott magából? Erős kísértést érzek a második verzióra, mert ez egy olyan könyv, amit nem csak simán utáltam, de károsnak is tartok.

Az csak egy dolog, hogy sok benne a szex. Attól még erotikus regényként lehet jó – a Halhatatlanok alkonyatkor sorozat az egyik kis guilty pleasure olvasmányom, és az is olyan, amiben nincs helye pironkodásnak. Itt viszont olyan irányba mennek el, amiben semmi realitást nem látok. Sara nem egyszer kifejezi, hogy mennyire nem tűri, ha irányítani akarják, az ágyban sem. Az előző pasijától azt is zokon vette, ha arra kérte, máshogy tartsa a kezét. Jön Chris, aki viszont alávetetett csinál belőle, és Sara ezt élvezi is? Nem hiszem, hogy bármi, amit utálunk, vonzó lehetne attól, hogy egy dögös pasi csinálja.

Ehhez hozzájön, hogy Sara számomra egy végtelenül buta karakter lett. Önáltató, naiv és sok tekintetben gyerekesnek is éreztem. A könyv fülszövegében az van, felismeri, hogy Rebecca nyomdokaiba lépett. Olvasva viszont úgy találtam, minden erejével azon van, hogy áltassa magát. Már azon a szinten, hogy bebeszéli magának, hogy azért jött ide és dolgozik itt, mert meg akarja találni a nőt. Viszont, ő élvezi ezt: szereti az állást, és beszédül Chris karjaiba, aki elkezdi szexuálisan abba a világba vinni, amiben Rebecca kalitkába került. Sara neki is talál mentséget. Mark, a főnöke és Chris is BDSM igényű, dominánsként. De abban akar hinni, hogy Mark volt Rebecca szeretője – mintha direkt figyelmen kívül hagyná Chris reakcióit és megjegyzéseit, amikor szóba kerül Rebecca. Nekem nem példakép és erős nő volt, hanem éppen az ellentéte. Egy nő, aki elkezdi feladni magát és nagyon esik az IQ szintje is, amint a pasi színre lép.

Aki különben egy üres váz. Alig tudunk meg róla valamit. Igaz, ebben Mark sem különb. Mindketten csak a vágy titokzatos tárgyai, mondhatni, sablonok, akikből az a legfontosabb, hogy férfiasak, szexik.

A keret miatt vártam, hogy legalább erotikus thriller lesz, nyomozással és feszültséggel, mi történhetett az eltűnt nővel. Néha, csak egy nagyon kicsit ennek az érzete volt meg: mégis, hova tűnt Rebecca? De Sara egyszer sem érzi magát veszélyben, és csak kombinálgat magában, amit művel, nem nevezhető nyomozásnak. A szexuális határai kitolása sokkal inkább leköti, mint a naplók rejtélye.

Annyira taszított a sztori, hogy kétféle reakcióm alakult ki. Az egyik, hogy röhejesnek találtam, ami le volt írva. A másik, hogy fejben elkezdtem átírni a sztorit. Egy nagyon kis variálással sorozatgyilkosos erotikus thriller lehetne, Elemi ösztön módon, csak itt Chris és/vagy Mark kapná a jégvágót eszközül. Sara ideális áldozat lenne.

Szerintem sokat mond, hogy komolyan azért drukkoltam a végére, hogy Chris legyen rafinált csábító és gyilkos, és vágja már át Sara torkát.

Jones: Ha én lennék te - Mint erotikus: 30% szenvedély akad benne bőven, a cselekmény el is veszik az ágyban.

Szubjektíven: 5% egy kis thrilleres feszültséget leszámítva végtelenül rühelltem az egészet.

Szabaduló szoba - divatos közösségi játék, amelyben bezárnak egy szobába, amely tele van rejtvényekkel. Meg kell fejteni, hogy kijussatok a szabadba. Már nálunk is egyre népszerűbbek, és ezt más ágak is meglovagolják. Jó horrorfilm alapanyag, de társas és könyv is készült már ilyen.

A Leonrado da Vinci titka rejtvénykönyv. A kerettörténet szerint egy újságíró bőrébe bújunk, aki kódolt üzenetet kap. Megfejti, és ezzel belekerül egy kincs utáni kutatásba. A végcél: da Vinci titkos laborja.

Egyik feladat megoldása vezet át a másikba - a kötetben vannak segítségek is. Ha elakadsz,. ott a segítő szám, ami alapján kikeresheted a súgót. Elvileg 1 óra van rá, de...

Nehéz! Az egyszerű szójátéktól kezdve térképes feladványon át előismeretet igényló feladatig minden van benne. De most komolyan, ki tudja fejből, mi volt Salai teljes neve? (Gondolhatjátok, mennyi az esély, ha már az sem megy, hogy ki volt Salai. Én ezt hiába tudtam, a teljes nevéről fogalmam sem volt.)

De, mivel GameDay, egy rejtvényt kaptok! Amivel indul a kaland. Kaptál (Mirzoyan a karakter, az újságíró neve) egy 4 jegyű kóddal záródó dobozt és egy levelet, melynek szövege:

M. Mirzoyan,

Csak

Lelkiismeretesen!

Mivel nyílik a doboz? Megoldás: Tovább!

Régi bűnökért fizető, nyomozó, az idővel versenyt futó.

Eve különös ügyet kap – a gyilkos hívja fel, és ad neki egy rejtvényt. Megfejti, de a helyszínre már későn érkezik. Az ír származású üzletember halott. Eve már akkor sejti, hogy ez személyes ügy lesz, amikor a férje, Roarke reakcióhát látja az áldozat nevére és a halálának módjára. (Feldarabolták és kibelezték.) Újabb hívás és rejtvény a gyilkostól, aki úgy érzi, Isten munkáját végzi és jogos büntetéseket oszt. Eve újfent csak a holttestet találja meg, szintén egy ír férfi, és Roarke őt is ismerte. A férfi kénytelen beavatni a feleségét a múltjába: hogy hosszú évekkel korábban történt megtorlásba. Az inasa, Summerset akkor még a társa volt, akinek volt egy szép, ártatlan 14 éves lánya. Marlena szerelmes lett Roarke-be, és a visszautasítás után rossz társaságba keveredett. Meggyilkolták, hogy Roarke szenvedjen. Ő bosszút állt – és most valaki ezért állna bosszút rajta, és a nyomok Summerset felé vezetnek. Eve versenyt fut a gyilkossal és az idővel, hogy igazságot szolgáltasson és a férjét is megvédje.

Ezen a sorozaton remekül nyomon követhető, hogy Nora Roberts hogyan fejlődött, mint krimi szerző. Az elején sokkal erősebb volt a szerelmi vonal, és krimis románcot tálalt nekünk. Most viszont egyértelműen krimit olvashatunk, amiben van szerelmi szál is.

Mivel ehhez kapcsolódik a rossz élményen, ezzel fogom kezdeni. Roarke és Eve házasok, és nagy főfokon ég a kapcsolatuk. Bár nem ez van a fókuszban, Robb koncentrál arra, hogy az intim pillanataik, ahogy szükségük van egymásra és a köztük levő szenvedély ott legyen a lapokon. Egy részről üdítő, hogy nem azt olvassuk, hogyan jön egy pár össze, hanem a kapcsolatuk működésére látunk rá. Másrészt, krimihez képest sok a szex. Nem csak arra használja Robb, hogy a köztük levő vágyakat kifejezze, de menekülési mód is ez náluk. Eve fáradt, feszült, gyötrődik – tuti, hogy Roarke segíteni akar, és egymáson kötnek ki. Hála égnek legalább nem light pornó, de így is zavart már egy ponton, hányszor esnek egymásnak.

De ezt letudtuk, így nézhetjük azt, amit szerettem ebben a regényben. Az egyik a krimi felépítése. Ahogy Eve beleássa magát az ügybe, próbálja megtalálni a gyilkost, Roarke múltjából is egyre többet tudunk meg. Egy idősík van, mégis, a múlt felé is nyílik egy ablak, amin be szabad most lesni. Plusz feszültséget ad neki, hogy a páros és az inasuk is veszélyben van, így személyes is a nyomozás, nagyok a tétek. A gyilkos sem a semmiből jön, logikus és szépen levezetett, mit, miért és hogyan csinált. Ezt egy krimiben mindig díjazom.

Robb most is erős karakterek ábrázolásában. Bár Eve és Roarke nem kapnak új mélységeket, amiket tudunk róluk, a szenvedéseikről és a lényegükről, ahhoz hűek mostani tetteik is. Talán csak annyi, hogy Eve egyre jobban be tudja ismerni, mennyire fontos neki a férje. Most olyat is megtesz érte, amit korábban nem vállalt volna be: elhallgat dolgokat, hagy gyilkosságokat a feledésbe merülni, mert a törvény és az igazság nem feltétlenül egy, ami a nőnek új.

De igazából a mellékszereplőket akartam kiemelni. Peabody már régi ismerősnek számít, és most is jól működik Eve mellett. McNab, az informatikusnak is megvannak a maga nagy percei. Azon mindig jókat mosolyogtam, amikor Roarke felszerelésére és technikai eszközeire folyatja a nyálát. Amikor Eve új felszerelést kap általa, és ő nagyon is önként jelentkezik, hogy üzembe helyezhesse… kész.

Ez lesz a következő pont. A humor és a stílus. Talán eddig ez volt a sorozatból a legjobban megírt rész. Tele van szellemes párbeszédekkel, és akár idézhető, pörgős szóváltásokkal. Humoros, frappáns és szórakoztató.

Kriminek kiváló, csak az a furcsa, hogy mennyire a jövőbe van helyezve a cselekmény, és most a szokásosnál is jobban érezhetőbb, hogy nem is jövőbeli a környezet.

Egyre jobban kedvelem a sorozat, és pár dolgot leszámítva kifejezetten jól szórakoztam.

Robb: Halálos bosszú - Mint krimi: 90% pörgő események, furfangos gyilkos, és jól felépített nyomozás és nyomozó.

Szubjektíven: 75% a krimi rész tetszett – csak a jövő nem futurisztikus, sok a szerelmi jelenet.

Gyászoló, művészetért küzdő, szellemes.

George angol kamasz, aki az anyjával Ferrarában festményeket nézett a nyaraláson. Hamarosan az asszony meghal, és a fiúnak meg kell birkóznia a gyásszal. Nem is sejti, hogy a történetét egy szellem is követi. Ferrara óta Francescho a nyomában jár, és figyel. Maga sem érti, a lelke mitől éledt fel és miért ehhez a fiúhoz kötődik. Viszont, ahogy a nyomában van, a saját emlékei is megelevenednek. Egy életről az 1400-as években, amikor festőnek lenni hivatás volt. Amikor titkolnia kellett, ki ő és meg kellett felelnie a festőkről kialakított képnek, mert nem volt elég, hogy szépen rajzolt és festett. Amikor az egyetlen igaz barátját is majdnem elvesztette, amikor az megsejtette az igazat.

Ali Smith nem egy díjat nyert ezzel a regényével. Nem mondom, hogy ez nem tett kíváncsivá. Még akkor is, ha az egyetemi, de tulajdonképpen a gimnáziumi magyar emelt órák óta tisztában vagyok vele, hogy a kortárs szépirodalom nem tartozik a kedvenceim közé. Hiába, nekem túl fontos a történet és a követhető cselekmény.

Elméletben értem is, miért lett ez kritikus kedvenc regény. Egyrészt, központi témája a művészet. Francescho élete e körül forgott, és az ő történeteiben mindig felbukkan az alkotás, gyakran ennek érzelmi vetületei is. Ez még tetszett is, szeretem az alkotós és feltalálós regényeket. Az pedig mindegy, hogy pl. Chanel alkot meg egy parfümöt, vagy Leonardo egy festményt, esetleg a kőbaltás ember jön rá, hogy mire nem jó egy húr és egy hajlított bot. Itt pedig festenek, egy olyan korban, ami közel áll a szívemhez.

Nyelvezetében is érzékeltetik, hogy ez egy másik, elmúlt kor. Nehezebb, összetettebb, patinásabb mondatokból áll össze a regény eme része, nem egyszer olyan szókinccsel, ami ma nem megszokott. Az olvasás nem lesz ettől könnyebb, de mint szépirodalmi alkotás, értéket tesz hozzá a forma.

Amit akkor is tartok, ha George ellenben túl köznyelvi részeket kap. Ez sokkal jobban taszított, mint a régiesebb szöveg kifejezései vagy bonyolultabb szerkezetei. Értem, egy kamaszfiú nyelvezetét adja vissza, de egyszerűen nem tetszett. Legalább a köznyelvi norma, amit várok egy könyvben, és a második része a kötetnek alatta van.

A cím is egy olyan játékra utal, ami duplázza a regényt. A szellem és az élő kettőssége, annak a rejtélye, hogy mi köti össze ezt a két karaktert. De Francescho életében is megvan ez a duplikálás: egyrészt, a korban a művész férfi. Francescho is férfiként él, férfi énképe van. Ugyanakkor a sorok között nem egy utalás van arra, hogy valójában ő nem férfi. Nő, akit a tehetsége művészi létre, de a neme másra kárhoztat. Így az ő személyében is megjelenik, hogyan lehet mindkettő. A válasz különben nem születik meg, ő még nem lehet mindkettő. Művész vagy asszony. Mivel George a festményét nézi kezdetben, nem kérdés melyiket választotta.

Ezzel a témával kortárs is, aktuális is, hiszen még napjainkban is komoly téma a nemek közti egyenlőség. Szimpatikus, hogy nincs erőltetve a téma, természetesen adja magát.

Vagyis, intellektuálisan értékeltem a könyvet, de különben rühelltem. Érteni akartam, amit nem lehet. Mi az összefüggés a két elbeszélő én között? Mi az egésznek az értelme? George részén kifejezetten szenvedtem, abban még annyi cselekményvezetést és eseménysort sem találtam, mint a kezdő részben.

Nem fogtak meg a szereplők sem.

Utálok ilyesmit leírni, de ennek a könyvnek a nagyját untam.

Most rájöttem, így nekem is sikerült kettőnek lennem. A kulturált agyam értékelte a könyvet, a hétköznapi én meg eléggé szenvedett tőle ugyanakkor.

Smith: Hogy lehetnél mindkettő - Mint kortárs: 70% van trükk a szerkezetben, téma a művészet, és két történet egyben.

Szubjektíven: 45% intellektuálisan értékelem, de élvezni nagyon nem tudtam. Furcsa volt.