Nem egy regénysorozatból/regényből tévésorozat készül, némelyik annyira sikeres, hogy több évadot is nézhetünk már. Ez kicsit filmes játék is, mert a színészt adom meg és a szerzőt, akinek a sorozatának hősét játssza. De mi a hős neve és melyik regényfolyamra/regényre gondoltam?

1: Henry Cavill és Andrzej Sapkowski

2: Katherine Langford és Jay Asher

3: Titus Welliver és Michael Connelly

4: Katherine Langford és Thomas Wheeler

5: Bridget Regan és Terry Goodkind

Megoldás: Tovább!

Háborús, mitikus erősítőt kereső, ország sorsát eldöntő.

Alina, Mal és a túlélő grisák a föld alatt rejtőzködnek, az egyház menedékében/fogságában, akik Alinát máris szentnek kiáltották ki. A csapat megerősödött, és vissza akar térni a felszínre, hiszen nagy szükség lenne rájuk. Az Éjúr seregeivel és árnyaival egyeduralomra tör, megdönteni a cári hatalmat, és más országokba is belevájná a karmát. Az egyetlen, aki az útjába tud állni: Alina. Szüksége van rájuk a cárevicsnek is, aki nem adta fel a háborút, és rajtaütéseket szervez. Malnak van egy terve, hogy jussanak ki és kerüljenek vissza Nyikolaj seregeihez. Csak éppen a párosnak azzal is szembe kell nézni, hogy az útjuk elválik. Alina jövője a hatalomhoz és Nyikolaj mellé vezet, míg Mal nem lehet több, mint a nyomkeresője és harcosa, hiába szeretik egymást. Feltéve, ha túlélik az összecsapást az Éjúrral…

Nem véletlenül kerülgettem egy ideje a Grisa trilógia zárlatát a polcomon. Hiába szeretem a regény világát, sejtettem, hogy nem leszek tökéletesen elégedett a végével, bármit is talál ki Bardugo. Nem is vagyok boldog.

Talán, mert végig jelen van az a fájdalmas hangulat, ami az elejétől kíséri a sorozatot. Majdnem depresszív a hangulat, akkor is, ha éppen győzelmet aratnak. Tulajdonképpen happy end lesz itt is, mégis azt érzem, hogy csak keserű happy end ez. Magammal is vitatkozom még – miért érzem így, amikor mindenki oda kerül, ahol a helye és ahol boldog tud lenni? Talán azért, mert annyira át van itatva a teljes cselekmény fájdalommal, hogy ezt érzem még a boldog végben is.

A szálakat különben nagyon korrekten összefogja és lezárja, erre nincs panasz.

Ahogy igazából a cselekményre sincsen. Szokás szerint kicsit lassabban építkezik, de ezt kihasználja arra, hogy a világot még jobban bemutassa. Most legendák mögé nézhetünk be: gyerekkori mesék és mítoszok találják meg az igazságot, ami aztán hasznukra lesz a végső küzdelemben. Az különben is mindig nagyon le tud kötni, ha azt mutatja meg egy író, hogy mi történt igazából, és hogyan formálta azt az idő és a népnyelv mesévé, mitikus történetté. Itt remekül megvan ez a vonal.

Jó fordulatok vannak és meglepő húzások. Mal, Nyikolaj is megkapja a maga nagy titkát és drámáját, amelyek kiemelkednek a többi közül. Igen, bele tudnék kötni, hogy pl. Maas regényében Dorian herceg nagyon hasonló próbatételen megy át, mint itt Nyikolaj. De nem fogok ilyesmikre vadászni, ebben a regényben jól működik, hangulatos, drámája van, és a szerző hozza is a megoldását a regény végére.

Karakterek. Még mindig nem tudtam megbékülni Alinával. Azt jobban élveztem, amikor a benne feltámadó sötétség miatt gyötrődött és küzdött. Tudnék jó tulajdonságokat sorolni a neve mellé, az is érthető, miért hősnő. Csak éppen még mindig irritál a szerelmi szála – Alina a varázserejét leszámítva Miss Átlag, és mégis a sorozat három legjobb pasija teper érte.

Vigasz: a mellékszereplők sokkal szimpatikusabbak, színesebbek. Nyikolaj nagy kedvencem.

Mivel egy trilógia zárlata, és nem akarom végigvenni a korábban történteket, annyit azért megjegyzek, hogy erőteljesen építkezik a korábbi kötetekre. A cselekmény annak egyenes folytatása, és olyan a világa is, hogy igényli az előismereteket. Már ott kezdődik a dolog, hogy egy teljesen kezdő olvasó már azt sem érti, mi az a grisa (varázsló személyek) vagy mi az a Második Hadsereg (a grisák hadosztálya a cári seregben). A magánéleti drámáktól kezdve a nyelvezetig minden igényli, hogy ismerjük az első két kötetet.

De nagyon szeretem azt is nézegetni, melyik szerző mennyire építi tovább a kitalált világait. Leigh Bardugo is belépett azok táborába, akik univerzumot írnak az olvasóknak. Ezzel, egész kereken lezárta a trilógiát, de jönnek a varjúk és Nyikolaj is kap saját sorozatot… folyt.köv.

Bardugo: Pusztulás és felemelkedés – Mint fantasy: 75% jól felépített világa és szereplői vannak, korrekten zárja a szálakat.

Szubjektíven: 65% szeretem a világát, a grisákat. Alina most sem szimpatikus. Keserédes mű.

Cím: Troubled Blood

Szerző: Robert Galbraith, aki igazából JK Rowling. Harry Potter megalkotóját meg szerintem nem kell külön bemutatni… Strike karakterével lett egy felnőtt sikersorozata is.

Műfaj: krimi

Cselekmény: Cormoran vidékre utazik, az anyját meglátogatni. Itt egy asszony kéri a segítségüket: az anyja eltűnésének a rejtélyét szeretné megoldani. Cormoran elvállalja az első döglött aktáját, miközben Robin egy nehéz válás közepén jár, udvarlókat hesseget el, és próbálja megfejteni, milyen érzelmek kötik a főnökéhez/társához.

Várható megjelenés: angolul szeptemberben kezdett, talán tavaszra magyarul is jön.

Miért várós?

• Kicsit le vagyok maradva, de ha kijön az 5. rész, akkor az inspirál, hogy rágjam át magam a 4. részen is.
• Szeretem ezt a sorozatot, Cormoran egyedi hős.
• Már érdekel, ki mellett köt ki Robin. Gáz, hogy én nem szeretném, ha Strike mellett?
• Másodlagos szempont, de az angol borító nagyon bejön. Drukkolok, hogy a magyar kiadáshoz megvegyék ezt.

Múlt után nyomozó, rejtőzködő, szerelmes.

Joanna elkésve tér vissza a szülői házba: az édesapja váratlanul elhunyt, és nem volt idejük kibékülni. Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a családi birtokon létrejött lányiskola igazgatója már kidobná a lányt, és emlékezni sem akar arra, hogy egykor az ő családjáé volt itt minden. A régi házuk kiürítésekor Joanna egy régi levélre bukkan: az apja írta a háborút követően egy olasz asszonynak. Egy eldugott gyönyörű fiúról is szó van benne. A lányt így is sokként éri, hogy az apja az ő anyja előtt is volt házas, és van egy fia, aki örökli a grófi címet. Ezek szerint van egy félig olasz bátyja is? Mivel a magán- és a szakmai élete is kudarcba fulladt, Toszkána felé veszi az irányt, és ki akarja nyomozni, mi történt a háború alatt az apjával. Aki lezuhant a gépével, és egy Sofia nevű asszony rejtegette a németek elől.

Mostanában kifejezetten divatosnak érzem az ilyen történeteket. Tucatszám adnak ki olyan történeteket, melyben a családi örökséget kutató leszármazott és az ősének élete párhuzamosan van megírva, hogy egy ponton találjanak.

A toszkán gyermek is ezt a receptet követi. A jelen eseménysora Joanna nyomozása, és ahogy a toszkán tájban elkezd megint magára találni. Inkább női regényes, mint krimis. Emberekkel beszélget, elméleteket gyárt, azért messze van egy magánnyomozótól. Nagyobb súly van azon, hogy a házinénije milyen ételeket tesz elé az asztalra, illetve Renzo hogyan lesz megoldás a szívgondjaira, mint a múlt feltárásán. Kicsit úgy is éreztem, hogy a múlt felfedte magát. Elég volt egy olyan kérdést feltenni, ami felbolygatta az embereket, és a bűnös a titkát rejtve olyat tett, ami aztán a bukását okozta.

Azt sem díjaztam, hogy mi lett Sofia sorsa. Pontosabban azt, ahogy kiderül ez. Nekem annyira nyilvánvaló volt, hogy ennek kell történnie, hogy nem értettem, miért ez van az egyik nagy csavarnak, nagy felismerésnek megtéve. Nincs olyan súlya. Csak így áll össze a történet, miért alakultak úgy az események, ahogy.

Ha már Sofia, akkor a múlt. Ez a sikerültebb rész, a világháború és a németek fenyegető jelenléte pluszt ad neki. Itt is az érzelmek dominálnak, nem a kalandok. Ugyan lesz egy felfedezésük együtt, de inkább annak a krónikája ez, ahogy Hugo és Sofia megszerette egymást. Sokkal hihetőbb ez a vonal, mint a jelen szerelmi szála.

Lehet azért, mert angol a szerző, az érzelmek igencsak visszafogott lángon égnek a lapokon. Nem is vettem észre, Renzo és Joanna mikor kezdtek többé válni egymásnak. Visszafogott, száraz az egész. A múltba azért több érzelmet sikerült beletenni, ha az sem lett egy szenvedélyes szerelem rajza. Nem hiányzott az erotika belőle, de érzelmekben kellett volna több hév és lángolás.

Amit viszont Bowen sikeresen megragadott: Toszkána ízei és színei. Hangulata van annak a közösségnek és világnak, amibe Joanna belecsöppen. Az ételek, a tájak, az olasz temperamentum. Itt lehetett szeretni a leírásokat, és a kulináris részeket is. A cselekményt ugyan lassítja, de az amúgy is gyenge pontja, így legalább lett benne valami, ami kiemeli az átlag alsó rétegéből.

A múltban elvileg lehetne a történelmi szálat is nézni, de egy percre sem éreztem valósnak. Kis részletek ismerősek – az ejtőernyő selyem anyaga mennyit ér a hátországban. De nincsenek itt a történelmi mozzanatok, csaták, semmi. Hátteret szolgáltat.

Üzenetet sem fogok tudni kihálózni belőle. A gyermek rejtélyére fény derül, és olyan banálisnak érzem, hogy a szülők nem jöhettek össze, de a gyerekeik igen…

Többet vártam a történettől, de a regény hangulata jó. Toszkána sok mindenért kárpótolt benne, de nem mindenért.

Bowen: A toszkán gyermek - Mint családregény: 60% két idősíkban apa és lánya története, angolos romantikával dúsítva.

Szubjektíven: 55% a hangulatai, Toszkána tetszett benne, de a cselekményt kevesellettem.

Zombis, vonaton ragadt, túlélős.

Szogu munkamániás: a cégében vezető beosztásig jutott, de ennek a családja itta meg a levét. A neje elhagyta annak ellenére, hogy nem csalta, nem bántotta, csak dolgozott a családjukért. A kislányuk elhelyezése azonban még vitás kérdés. Szogu maga akarja nevelni, bár még arra az iskolai rendezvényre sem ér oda, ahol direkt neki énekelne a lánya. Ezt tetézi, hogy születésnapjára ugyanazt a játékot veszi meg az asszisztense a nevében, amit már korábban megkapott a gyerek. Születésnapjára csak annyit kér a csalódott gyerek, hogy látogassák meg az édesanyját Puszánba. Szogu belemegy, de már az állomásra tartva érzi, hogy valami nem stimmel. A telefonon egy fertőzésről kap hírt – mire feleszmélnek, már a vonaton is terjedni kezd a fertőzés. Akit egy fertőzött megharap, maga is át fog alakulni gyilkos szörnnyé. Szogu az életükért küzdve döbben rá, mi az igazán fontos az életében.

Ritka, de megesik, hogy egy ázsiai film kultikus és jelentős tud lenni. Most könnyen írom ezt, hiszen láttuk, az Élősködők mennyire tarolt az Oscaron. A Zombiexpressz is mozisiker lett, világszerte. Újat tudott hozni a zombis filmek zsánerébe, így folytatása is született, és regényként is kiadták.

Ad-e pluszt a könyv a filmhez képest? Pár szereplő történetét elmélyíti, és egy-egy indítékkal magyarázza, miért cselekednek úgy, ahogy. Kettőt szeretnék ilyen szempontból kiemelni. Az egyik a hajléktalan, aki majd a kislány megmentője lesz az átszállásnál. Megtudjuk, ki volt korábban, miért vesztette el a családját és az otthonát, hogyan került az utcára. A másik a vállalati főnök Jongszok figurája, akit úgy lehet könnyen megjegyezni, hogy ő okozza az összes tragédiát az emberek közt – azért a zombikért nem ő a felelős. Mentséget nem kap a tetteire, de azt megmutatják, honnan ered, hogy mindenkin átgázol.

Különben egy az egyben azt kapjuk, amit a filmben láthattunk. Ugyanolyanok a karakterek, ugyanazok az események történnek. Ahhoz lusta voltam, hogy a párbeszédeket összevessem a filmmel, de ha kicsit változtattak is, szinte szinkronpötyögés az, ami a könyvben van. Rá tudtam ismerni a beszélgetésekre, az események sorrendjére.

Ha elvonatkoztatok attól, amit a filmen láttam, akkor Szogu karaktere lesz az, aki a regényben kiemelkedik. Alapvetőn fekete-fehér karakterek vannak, egy-egy vonással jellemezve, és jónak vagy rossznak beállítva. Szogu a kivétel, aki nem szimpatikus apaként kezd. Olyan ember, aki még csak észre sem veszi, mivel és mennyire megbántja a szeretteit. Ő lett az egyetlen, aki fejlődő jellemet kapott a készítőktől. Az extrém helyzet belőle a legjobbat hozza ki, és ez egy folyamat. Benne is megvolt az önzés, ami Jongszok sajátja, de ő túllép majd rajta – jobb ember a végén, mint az elején volt.

A regény is mozgalmas, és benne vannak az akció elemek. Ahogy átkelnek a zombikkal teli kocsin. Ahogy a zombihordát kicselezve szállnak át egyik mozdonyról a másikra. A harcok, az önfeláldozó tettek. Izgalmas, feszült – de ebben azért alulmarad a filmhez képest. Nem tudja azt a félelmetes hatást elérni, mint a film zombijai. Nem ugyanaz elolvasni egy vonatnyi zombit a vasúti kocsiban ömleni, mint a filmen megnézni. Vagy, a sebesség. Bár a World War Z film sajátossága volt a gyors zombi, itt még messzebb elmennek. Filmen nagyon látványos volt, a regényben nem érezni a tempót és az erejüket.

Nincs túlírva sem, nem akartak változtatni a sikerrecepten. Ugyan meg lehet találni benne olyan témákat, mint a cégek gyilkos húzásai, a bűneik eltussolása és az értékeit vesztő sikerorientált emberiség rajza, alapvetően szórakoztató regény lett.

A Büszkeség és balítélet meg a zombik engem jobban elszórakoztat, de talán ez is jobban tetszett volna, ha nem látom előtte a filmet, ami azért látványban erősebb.

Park & Jon: Vonat Puszánba - Mint horror: 75% menekülős, feszült történet, jó emberi alakokkal, a filmet is visszaadja.

Szubjektíven: 65% azért a film látványos is volt. Ugyanaz írásban nincs meg, de a sztori ok.

A vér csak vért szül. És kard hegyével soha nem hozott békét senkinek. (Wheeler: Átkozott)

Így van ez manapság az igazsággal: mindenki magának akarja kisajátítani. (Abbott: Nem akarod tudni)

Dönts jól! Vagy rosszul. Mindegy. Csak ne habozz! (Berry: A máltai csere)

– Annak ellenére, hogy egy nagy medve vagy, eléggé elpuhultál – Anna megpaskolta a király hasát.
– Közeleg a tél. Felhizlalom magamat a hideg időszakra. (Sullivan: A rózsa és tövise)

Ugyanakkor a külső mindig is hamis információkat közölt a személyiségről. A szép embereket akaratlanul is pozitív tulajdonságokkal ruháztuk fel, pedig könnyen lehettek akár bűnözők, sunyik, aljasok vagy éppen toxikus személyiségek. A kevésbé szépeket viszont gyakran kevésbé tartottuk érdekesnek, noha lehet, hogy valójában sokkal különlegesebbek, mint bárki, akit addig ismertünk. (Hackett: Eldobható testek)

– Feleség, neked senki sem mondta, hogy meglehetősen veszedelmes dolog saját magadon kísérletezni?
– Ugyan drágám, ne akadékoskodj! Ami azt illeti, rajtad is szoktam.
– Ez rendkívül megnyugtató. (Carriger: Időtlen)

A kard fogva tart téged, Nimue. Tudom, hogy te is érzed. Én is éreztem. Arra kényszerít, hogy gyilkolj. Hogy legyőzz mindenkit. De ez az út a feledés felé vezet. A kardnak hatalma van, de válaszai nincsenek. A vezér ne csupán bátor legyen, de bölcs is. (Wheeler: Átkozott)

A szőkék az elérhető vágyálom. A férfiak és a nők számára is. A barnák jelentik a valóságot: a tapétát, ami tökéletesen belesimul a környezetébe, és csak akkor ver fel nagy port, ha a gesztenyebarna hollófeketévé válik. A két véglet közötti barna viszont csak akkor fedi fel a zamatát, ha tényleg megízlelik. (Sandrel: A csodák könyve)

Ez a legigazibb és legnagyobb csoda, a jóság és szeretet csodája, mert a halál csak elmúlni tud, de születni, szeretni, teremni csak a végtelen Élet! (Fekete: Hajnal Badányban)

A szem gyenge. Nem bízhatunk meg abban, amit lát; elárulja, mi lapul a szívünkben és érintése is lágy. (Wheeler: Átkozott)

A test egy börtön, de erre csak akkor jössz rá, ha megtapasztalod a teljes szabadságot. (Hackett: Eldobható testek)

Okirat nyomában járó, pápaválasztást befolyásoló, kutató.

Cotton életében pozitív változás, hogy sikeresen kibékült Cassiopeiával. A nő most a kastélyán dolgozik, amíg Malone elvállal egy feladatot a briteknek. Olaszországba utazik, hogy Churchill leveleit visszaszerezze, melyeket Mussolinivel váltott. Más is pályázik a levelekre, és ölni is hajlandóak érte. Hiszen olyan nyom lehet benne, ami a máltai lovagrend harmadik szent iratához vezet. Egy olyan okirathoz, amely életben tartotta a rendet, amivel pápákat lehetett zsarolni – nem véletlenül kutatta Napóleon és Mussolini is a helyét. Ráadásul közeleg a pápaválasztás, és egy ambiciózus bíboros ebben látja a megválasztása kulcsát. A Magellán is az ügyön van, Luke egy más szálon indul a nyomok után. Cotton segítségére is számítanak, aki nagyon hamar egy történelmi összeesküvés rejtélyeibe merül.

Mennyit kell elöljáróban tudni erről a sorozatról? Cotton Malone különleges terep ügynök volt, aki a visszavonulása után is mindenbe belekeveredik. Általában történelmi rejtélyek mögötti igazságokra bukkan, vagy sötét összeesküvésekre. A helyére az ügynökségnél Luke Daniels került, akivel alkalmadtán együtt is dolgozik. A magánéleti szálak folytatólagosak, de azok az adott rész élvezetéhez nélkülözhetőek. Persze, mindig jobb érteni az utalásokat, de a cselekményből nem veszít senki, ha nem tudja, hogy Malone fia, Gary igazából kinek a gyereke. (Mert van pl. egy ilyen utalás is benne, egy sorban, gyorsan haladva tovább.)

Eleinte nagyon szerettem ezt a sorozatot, egy könnyed Dan Brown pótlékként olvastam. Annál könnyedebb, nincsenek benne annyira döbbenetes fordulatok és történelmi összeesküvések. De tempós, szórakoztató, és jó témákat, rejtélyeket vetett fel. Aztán a nagy kultúrtörténeti rejtélyeket kipipálták, és több köteten keresztül olyan ügyek voltak, amelyek nagyon amerikaiak. Azokhoz nem tudtam közel érezni magam.

Most viszont a máltai lovagrend és a pápaság titkai kerülnek elő, és újfent remekül szórakoztam! Miközben egyre közelebb kerülünk az irathoz, sok-sok tényt és adatot megismerhetünk. Pápákról, a lovagrendről, de elméletek vannak arról is, hogy egyes uralkodók – Napóleon és Mussolini, pl. mivel tudtak nyomást gyakorolni a Vatikánra. Így kicsit átcsúszunk az összeesküvés elméletek térfelére, de ebben a regényben ez a mozgástér mindig is megvolt, és pluszt ad neki.

Így azért cseppet csalódás, hogy a nagy titok, amivel a pápákat oly sokan sakkban tartották, igazából teljesen logikus és érthető. Engem nem lepett meg az irat tartalma, ez volt a reális tartam és az egyház alapjainak hihető lerakása. Berry okosan már korábban ejt el olyan megjegyzéseket, amivel egy képzelt döbbenetet csökkenthet. Pl. a vallás mindig is eszköz volt. De ezt a rejtélyt nem éreztem annyira dogmának, hogy ezen ki kellene akadni. Igaz, én nem vagyok vallásos, katolikus meg kicsit sem, de engem nem lep meg, hogy az egyház is szervezetként épült ki, és nincsenek illúzióim a niceai zsinatról és a császári célokról sem. Nem is értem pontosan, milyen illúziókat kellett óvni. Hogy az Egyház nem egyenlő Isten akaratával? Hogy emberek működtetik, döntéseket hoznak? És ilyen a nagy titok?

A pápaválasztás körüli machinációk sokkal izgalmasabbak, és ott volt olyan fordulat is, amin meglepődtem. Luke és Cotton szálán ott van a machinátor aktív befolyásolása, ahogy halálba is küldene embereket. Közben a választást titkokkal és befolyásolással nyerné meg, így egy más csatatér is megjelenik a történetben. Ez jól állt neki.

Ahogy Luke és Cotton külön szála is. Tetszett, ahogy kétfelől jutnak el ugyanoda. Tetszett, hogy dupla a kaland, és Luke azért hitelesebb az akciókban, mint az ötvenes Malone.

Leszek annyira gonosz, hogy a végére Malone-t akciópapának minősítem, de a regényt nem bántom. Szórakoztató, és annyira örülök, hogy nem USA történelem volt benne!

Berry: Máltai csere - Mint kalandregény: 75% történelmi rejtély, sok akció két szálon vezetve, több fordulattal.

Szubjektíven: 80% végre megint egyetemes történelem! Izgalmas, informatív és Málta – jó!

5: Patrick: Úgyis elfelejtem – London nem egy átlagos kamasz. Nem jósnő, de majdnem és szívesen lemondana a képességéről. Minden éjjel kitörlődik a memóriája, csak a jövőre emlékszik, ami történni fog. Sok jegyzettel, egy jó barátnő segítségével igyekszik túlélni a napokat, hiszen a tegnapokra nem emlékszik. Mígnem jön egy fiú, aki nincs a jövőjében.

4: Gaura: Átkozott balszerencse – Eszter egy mágikus család nagy erejű jósnője. Hogy ne őrüljön bele a képességeibe, természetfeletti férj kellett neki, és a család elintézte neki a táltos férjet, Attilát. Eszter szereti is, így nehezen viseli, hogy a férje által megismert Bori közéjük állhat. Látja, mi közeleg és tenni próbál ellene. Ha egy jós változtatni akar a jövőn, a regény hősnőjére (Borira) lecsap a balszerencse.

3: King: A holtsáv – Johnny 5 évet töltött kómában. Az ébredése után kezdődnek a látomások, ha valakit megérint. Képességet kapott, látja a jövőt. Szenzáció lesz belőle, pedig csak nyugalmat szeretne. Helyette a közért kell tennie: egy sorozatgyilkos megállításra vár, egy démoni politikus pedig az elnöki szék felé tart.

2: Bauer: A látó – Anna képtelen továbblépni. Az élete megállt, amikor a kisfiának nyoma veszett. A férje próbálja visszahozni az életbe, de számára ez nem opció, amíg Daniel nem kerül elő. Egy napon különös látomások kezdik gyötörni. Víziói vannak, amelyek egy eltűnt kislányhoz kapcsolódnak. Lehet, hogy látó lett belőle? Így vajon a fiára is rábukkanhat?

1: Bishop: Vörös betűkkel – Meggie Corbyn egy cassandra. Vagyis, ha a bőrét megvágják, látomásokat kap a jövőből. Mint ilyen embert, egy elzárt intézetben tartják, ahol pénzért árulják a szolgáltatásait. A szolgálat a halálig tart. Jó barátnője halála után Meggie a szökésen kezdi törni a fejét, és bár ő az egyik legértékesebb és leginkább elzárt cassandra, megszökik. Egy Udvarban talál állást a postázóban, és a Mások maguk közé fogadják. A látomásokkal őket igyekszik segíteni, és számíthat arra, ha vissza akarnák vinni az intézetbe, a Mások megvédik. Szükségük is lesz egymásra…

Egyiptomba utazó, mitikus rejtélyt megoldó, családos.

Alexia élete nem lett egyszerűbb, hiába rendezték el a kislánya körüli dolgokat. Papíron lord Akeldama a gyámja, de Conall és Alexia is a vámpírnál laknak, így tulajdonképpen együtt nevelik fel Prudence-t. Hozzá hasonlóval még nem találkoztak: léleklopó, aki bárkinek a természetfeletti erejét el tudja ideiglenesen lopni, és halandóvá tenni. Annyira ritka a hozzá hasonló, hogy a legősibb vámpír, az egyiptomi boly királynője magához rendeli a családot. Mivel egy farkasember is meghalt ott küldetésben, és az Istenölő Átok is arra terjed, Conall is vizsgálódni akar arrafelé. Miközben álcaként Ivy társulatát is beszervezik, útra kelnek. Közben Biffy vezeti a kalapboltot, újabb képességeket fedez fel magában, és olyan farkasember titkok közelébe kerül, melyek felbolydíthatják a status quo-t a falkákban.

Legyen hamar egy kis gyorstalpaló? Mert ugyan az egyiptomi kaland érthető önmagában, a történet fogalmait és karaktereit úgy kezeli Carriger, hogy feltételezi, ismerjük az előzményeket. Nagyon röviden Alexia lélektelen, vagyis az ő érintése megszünteti a természetfeletti képességeket. Pária volt, majdnem vénlány, amikor lord Maccon egy közös nyomozásban felfigyelt rá, feleségül vette. A férfi a londoni falka alfája, Alexia pedig Viktória királynő titkos szervezetébe segít be. A lányuk, Prudence egy kisebb csoda – a farkasemberek gyakorlatilag nemzőképtelenek, Conall eleinte el sem hitte, hogy ő az apa.

A regény világa is fix: az angol birodalom nagyságát itt a természetfeletti erők adják. A farkasemberek adják a sereget, a vámpírok a divatot diktálják. A titkos szervezet pedig rendet tart. Amivel most bővül a kör, hogy megismerjük a legősibb vámpír királynőt, és szélesedik a regény helyszíne területileg. Utaznak, és egy mágikus Egyiptomot is bemutat a szerző.

Gyakorlatilag ez a sorozat zárlata, és felhasznál minden szereplőt, akit eddig bevezetett és mozgatott a szerző. Színes, sokszínű társaság ez, sok különccel. Vannak szimpatikusabbak, nehezebb emberek, de egyéniségek. Kifejezetten rosszfiú nincs is a kötetben. Érdekek szerint ténykedő figurák vannak, de senkire nem lehet azt rásütni, hogy gonosz lenne. A különcöktől meg csak humorosabb és színesebb Carriger világa.

Még kicsit vacillálok, mennyire éreztem ezt jó zárlatnak. Nem annyira zárt, hogy ne lehetne folytatni. Ugyanakkor kiderül, kire milyen sors vár. Még akkor is, ha több olyan karakter is van benne, aki simán kaphatna a későbbi sorsáról sorozatot: Ivy, Biffy, Prudence…

Nem annyira eseményekben gazdag és kalandos, mint amit általában díjazok, de Carriger stílusa pótolja, ami hiányérzetem volt. Eleve, izgalmas ez a viktoriánus steampunk világ a természetfeletti lényekkel. Pont annyira idézi ez is a kort, mint egy történelmi romantikus, csak színesebb ezekkel a plusz elemekkel. Közben pedig sajátos humora van, ami részben ráépül erre a korszakra, részben fakad a karakterek különc dolgaiból. Nagyon megszerettem Alexia találó beszólásait, és remek kis csörtéket folytatnak szóban – a végére azért akció is akad bőven, Egyiptomban be lehet vetni karmokat és esernyőket is.

Ha már a cselekményszálak. Megint kicsit több derül ki a múltról is, hogy Alexia apja mibe és mennyire ártotta bele magát. Ez fogott meg legkevésbé, sokkal izgalmasabb a szereplők jelene, mint egy már halott karakter korábbi kalandjai.

Talán a mélység, amit egyedül hiányoltam belőle. Nagyon szórakoztató, kellemes kis olvasmány, de minden komolyabb témát messze elkerül. Eleinte Alexia természete miatt bőven belefért némi társadalmi szatíra, és az egyéniség védelme a megszokásokkal szemben, most azonban már Alexia megteremtette a maga normáit, és nincs ilyen harca.

Általában hullámzott, mikor mennyire szerettem ezt a sorozatot. A zárlata azonban tetszett, és ez megszépíti az öt kötet összbenyomását is. (Tipp, azért lesz-e még valamilyen folytatás?)

Carriger: Időtlen - Mint fantasy: 70% előismeret nem árt, de egy humorosan megírt, hangulatos családi kaland.

Szubjektíven: 75% szeretem Carriger stílusát, és a mágia kevés is, humorral jól ki lett pótolva.