Más világot feltáró, rejtélyes, titkos üzelmes.

Piranesi egy Házban él, mely megszámlálhatatlanul sok teremből áll. Térképeket készít róla, segíti a Másik munkáját, aki a Tudást keresi. Vele időnként egyeztetnek, ők ketten élők csak ebben a világban. Vannak szobrok, vannak holttestek, melyeket Piranesi tart rendben. Egy halott, de szépségekkel teli világ ez, ahol Piranesi csendben és nyugodtan él. Ám most valami változik, még egy élő bukkan fel a termekben. A Tizenhatos, akitől másik óva inti Piranesit. Ő azonban érdeklődő, és ennek nyomán olyan tényekre bukkan, melyek megváltoztatnak mindent, amit magáról és erről a helyről tudni vélt. Volt egy élete, egy másik világa, mielőtt Piranesi lett belőle. Volt egy tudós, akinek volt egy különös elmélete. Mire megérti, hogyan kapcsolódnak össze a dolgok, át kell értékelnie, ki a barát és ki az ellenség – választania kell világok között is.

Nem egyszerű közelíteni ehhez a regényhez. Már a Hollókirálynak is nagyon sajátos nyelvezete és világa volt, amihez az olvasónak alkalmazkodnia kellett. Az a sok lábjegyzet, és a mágia, mint tudomány…

A szerző most terjedelemben rövidebb, de ugyancsak nagyívű világot hozott létre. Eleinte nehezen is olvastam, mert nagyon világteremtő a történet. Fejezeteken át azt olvastam, melyik teremben mi van, milyen mozgások és hullámok járnak arra. Van benne szépség, de az egy állandó és természeti (már amennyire egy házat és jelenségeit természetinek nevezhetek) szépség, ami az embertől független és önálló létező.

Nem könnyítette meg, hogy az elbeszélő Piranesi, aki naplókban jegyezi le a látottakat. Mivel a világa ennek a háznak a megismerése, ezek nagyon sokáig leírások. Líra van benne, tényleg szép, de elmondani nem tudom, mennyire sóvárogtam már cselekmény után.

Ebből az alapból indít el egy rejtélyt Clarke. Ki a Tizenhatos? Mit akar? Mi az a Tudás, amit Másik kutat? Ki ez a Piranesi? A mitikusból egy nagyon valós alapú, reális és mai történetbe csöppenünk, tudósokkal és elméletekkel, melyeket valahogyan tesztelni kellene. Jól át is értékelődik, ki a Jó és a Rossz, attól függően, hogy milyen módszerekkel kezd el a célért élni. Mondhatjuk, hogy a cél nem fogja szentesíteni az eszközt. De erről többet nem is írok, mert jó húzása van, ahogy egyre több minden kiderül, és eljutunk addig, hogy Piranesi nevet kap.

Piranesi alakja különben megér pár saját gondolatot. Annyira tiszta és a világunk előtti lénynek tűnik – talán a borító is befolyásolta a képzettársításom, nem is tagadom – hogy sokáig nem is embernek, hanem faunnak képzeltem el, vagy valamilyen mitikus, részben állati lénynek a görög mitológiából, akik sokkal közelebb állnak a természetihez, mint a modern ember. Sajnáltam is, hogy a karakter helyett a világ van kiemelve, mert annyira izgalmas maga ez a figura is, főleg, amikor már sejteni kezdjük, hogy ki is ő igazából. Annyira nyugodt, csendes, és más…

A szövegben megvan ugyanaz a líraiság, ami a Ház leírásában. Néhol Útvesztőnek érződik, amin át kell rágni magunkat, de olyan vizuális ereje van, hogy még én is értékeltem, pedig én mindig nagyon azt keresem, mi történik. Nekem sok is volt néha a leírás, a Ház Csarnokainak sora, bár végig egy magas szinten zajlik a megjelenítés.

Azon még kattog az agyam, hogy tanulságot kell-e keresnem benne, vagy van-e benne. Mivel a világot éreztem a lényegnek benne, annyira nem szorgalmaznám, hogy valamit mondjon is a kötet, valami nagy bölcsességet. Magamnak mondok ellent, mert közben meg kerestem is benne valamit, de még mindig nem tudom, találtam-e.

Mindenképpen érdekes kirándulás volt, és érdeklődve várom, erre is lecsap-e a BBC. A Hollókirályból nagyon ütős, egyedi sorozat lett. Ebből is lehetne.

Clarke: Piranesi - Mint fantasy: 75% különös, rejtélyes és lírai. Világépítős, ami egy más világba vezet el.

Szubjektíven: 65% a cselekményt többre értékelem a világteremtésnél, de szép volt.