Cím: Édes a Bosszú Részvénytársaság

Szerző: Jonas Jonasson – a svéd szerző ontja magából egyedi hangulatú és humorú történeteit. Magyarul is több könyve megjelent. A 100 éves ember, aki… kötetét filmesítették is. Bár svéd, és használ krimis elemeket is, nem skandináv krimiben utazik. Ő az egyike azoknak, akik miatt a skandináv humorról is beszélhetünk.

Műfaj: humoros

Cselekmény: adott egy cég, akik segítenek bosszút állni a klienseiknek. Most éppen egy fiatal páros kéri a segítségük, hogy egy neonáci műkereskedő megfizessen a bűneiért.

Várható megjelenés: ősszel

Miért várós?

• Ha minden regényét nem is szerettem a szerzőnek, aminek bejött a humora, azokat igen.
• Maga a Bosszú Részvénytársaság jó ötletnek tűnik, kíváncsi vagyok, milyen ügyeik vannak.
• Még annyira kevés elem van meg a történetből, hogy bőven lesz benne meglepetés.

Kalandos, mágikus, mitikus gonoszt megfékező.

Castallan lakói képesek a mágiára, mindenkinek megvan a maga képessége. Egy időben ezért rabszolgasorba taszították őket, de kivívták a függetlenségük, és már saját királyságukban élnek. Alfehr herceg másodszülöttként nem számított rá, hogy megörökölheti a trónt. A bátyja nem csak erős mágiával rendelkezett, de kivételesen jó ember is volt, aki királynak született. Egy merénylő azonban a semmibe vetette a herceget, és Alfie-nak kell a helyére lépnie. Ő azonban titkos mágiákat kutat, hogy megmenthesse valamiképpen a fivérét. Egy illegális varázskönyvet próbál szerencsejátékon megszerezni, amikor a sors összehozza a tolvaj Finn-nel. A lány bárki alakját képes felvenni, és megbízzák a király láthatatlanná tevő köpenyének ellopásával. Az akció során elszabadul egy ősi, mágikus fenyegetés a városban, és a hercegnek az ő segítsége kell, hogy megakadályozzák egy gonosz isten visszatértét.

Egy olyan fantasy történetben, melyben az embereknek különböző mágikus képességeik vannak, mindig kíváncsian olvasom, milyen ötletei vannak a szerzőnek. Mire lehetnek képesek a szereplők a mágiájukkal?

Ez pedig egy olyan történet, amire illik a fenti leírás. Minden ember kapcsolódik valamelyik őselemhez, ezen felül egyéniek a képességeik. Nem is feltétlenül van köze ahhoz a képességnek, milyen elemhez kapcsolódnak. Vegyük csak a főszereplőt! A vízhez kapcsolódik, de a képessége, hogy meghamisítsa mások mágiáját. Ezen kívül varázsszavakkal más dolgokra is képesek. Kicsit sajnáltam, hogy több képességet nem ismerhettünk még meg, nagyon Alfie és Finn álltak ennek a történetnek a középpontjában. Az ő képességüket alaposan be is mutatta a szerző, másokét legfeljebb említette.

Egyelőre nagyon új és kreatív ötletet nem találtam benne, de volt, ami tetszett. Az, ahogy Alfie bátyja életre keltette a faragott állatokat… Sajnáltam is, hogy pont ő nincs jelen már a történetben, legfeljebb mesélnek róla valamit – érdekelt volna, pontosan mire volt képes.

Talán a regényre is ez a benyomásom: van benne lehetőség, egy-egy eleme még kifejezetten tetszett is, csak az összhatás nem az igazi még.

Az furcsa volt, hogy valami nagy kalandot vártam, valami epikust. Ehhez képest szinte csak pár nap történetét kapjuk, egy olyan kalanddal, ami kevés embert érint, és házon belül elintézik. Ha a gonosz terve megvalósult volna, nagyobb ügy lehetett volna belőle, így viszont ez csak egy bevezető kaland – aminek a hátterében érezni, hogy nagyobb dolgok is készülődnek, csak oda még nem lyukadtunk ki.

Alfie olyan karakter, akit meg tudtam kedvelni. Nem tökéletes herceg, mint a bátyja volt. Magában is kevésbé bízik, és küzd emberi gyengeséggel, mint az irigység. De igyekszik, menő a képessége és alapvetően jószívű is. Azt mondjuk díjaztam volna, ha a végére nem akarnak szerelmi szálat sugallni közte és Finn között…

Azért is, mert Finn viszont nem nyerte el a tetszésem. Neki is megvannak a maga démonai, az alakváltás jó képesség, csak éppen a viselkedése idegesített. Nem is értettem, Alfie mit evett benne. Finn alapvetően nyughatatlan és sokat menekül.

Mélyen mondanivaló nincs a történetben, annyit lehet hozzáfűzni, hogy a múlton túllépésre ad példákat. Ne azon keseregj, ami már megtörtént, azon dolgozz, amit még megváltoztathatsz! Ezt mindkét főszereplőnek meg kell tanulnia.

A történet, a szövege, a szereplői is gyerekkönyv szintjén állnak. Van, amikor nem zavar, de most szívesen olvastam valami komolyabbat. Nincs eléggé hangsúlyozva, hogy gyerekkönyv.

Victoria Schwab írt egy trilógiát, amivel ennek sok közös vonása van. Csak éppen ez nagyon nincs azon a szinten, mint a 4 London története. Talán, a 2. részre komolyodik a történet.

Motayne: Nocturna – Mint fantasy: 55% gyerekkönyvnek eléggé kalandos, van ötlet benne. De még nagyon mese.

Szubjektíven: 60% bírtam a főhőst, tetszettek a mágia típusai is, de a történet kisszerű.

Nyomozós, irodalmi, bosszút álló, rajongói.

Nathan Fawles berobbant az irodalmi életbe – három regényt írt, kritikusok és az olvasók is rajongtak érte. Pályája csúcsán, 35 évesen azonban bejelentette, hogy többet nem ír, elvonul a világtól. Kiköltözött egy szigetre, és évek múlva is foglalkoztatja a rejtély régebbi és új rajongóit: miért tette? Rafa fiatal írópalánta, aki azért vállal állást a szigeten, hogy megfejthesse a titkot és saját pályakezdéséhez ötleteket kapjon példaképétől. A szigeten ekkor felbukkan egy csinos, fiatal újságírónő is, Mathilde, aki a kutyája megtalálójaként szintén kapcsolatba lép a férfival. Őt is a múlt érdekli, de annak egy másik szelete: egy gyilkosság évekkel korábban, amiért szerinte nem a megfelelő ember ül. Nathan Rafa segítségét kéri, hogy utánajárjon a lánynak, cserébe segítene neki a regényével. Miközben a szereplők egyre veszélyesebb játszmákba bonyolódnak, lassan kiderül, mi és miért történt évekkel korábban.

Eddig azt vettem észre, Musso szélsőséges érzelmeket képes kiváltani. Van, aki nagyon rajong érte, mások viszont totálisan ki vannak akadva tőle. Van ismerősöm ilyen is, olyan is. Magamon azt vettem észre, regénye válogatja, melyik benyomás erősebb – egyik regényét szeretem, a másikat rühellem.

Az írók titkos élete szerencsére a tetszetős történetei között van. Még akkor is, ha már aludtam rá párat, és azért annyira nem vagyok tőle elvarázsolva, mint közvetlenül az olvasás után. Pontosan rá tudok mutatni, mi tetszett benne és mi nem.

Bár a posztmodern vonásokat nem díjazom általában, ez egy erőteljesen önbeidéző kötet. Musso nem csak saját személyét helyezi bele a történetbe, de magát a regényt is, amit az egyik szereplő akar megírni. Ezen felül az egyik főszereplő sikeres író, és a legtöbb szereplőnek köze van az íráshoz, irodalomhoz. Tulajdonképpen az újságíró is ír. Rafa ebből akar megélni. Áthatja az egészet az irodalom szellemisége és Musso bőven tett bele véleményt és idézhető sorokat művészetről, irodalomról, alkotásról. Több szemszögből is – mást mond a kiábrándult író, mást a pályakezdő lelkes. Kicsit mi magunk is eldönthetjük, kivel értünk egyet és megtalálhatjuk a nekünk tetsző aforizmákat erre vonatkozóan.

Hangulata van annak, hogy a cselekmény egy szigeten játszódik. A szereplők körül ott a Földközi-tenger, ami hangulatában és vizuálisan is végigkíséri a történetet. Egyszerre válik valami csodaszép látványelemmé, amire a szereplők is kinézhetnek, elpihenhetnek, miközben börtönbe is zár. A szigetről nincs menekvés, nincs hova futni. Ott a tenger és bezár.

Az atmoszféra tehát megvan, amiben egyszerre kap helyet szépség és fenyegetettség. Ehhez hozzájön a szöveg varázsa, amiben bőven volt jó idéznivaló.

De, akkor nézzük, mi az, amit az első lelkesedés köde nélkül már sérelmezek. A megoldás, ahova minden kifut. Tudom, aki sokat olvas/filmet néz, belefut abba, hogy egyes megoldások egyeznek más történetek csavarjaival. Már Shakespeare is másoktól vette az ötletet, amit aztán kidolgozott és halhatatlanná tett. De most annyira eszembe jutott a Q ügyosztály első esete és a Szemekbe zárt titkok, hogy az már zavaró. Eleve, irritált, hogy a semmiből jött a múlt magyarázata, nyom nélkül, ráadásul ennyire ismerős is volt máshonnan.

A másik gondom, Rafa sorsa. Amikor olvastam, el sem akartam hinni. Ok, Nathan szimpatikus volt, a regénybe írt Mussóval értek abban egyet, hogy tudok örülni annak, ha jut neki egy happy end, de Rafa sorsa olyan… lelombozó és váratlan. Ha ez akart lenni a meglepetés, amire nem számítottam, nem örültem neki.

De erről ennyit, mert belelovalom magam, és mérges leszek, pedig inkább jó élményem volt.

Ami tehát nagyon olvastatta velem: az atmoszférája, a tenger kettőssége és a sok irodalomra utalás. Amit viszont nem szerettem: a krimi zárlata, a semmiből jött megoldás és magyarázat.

Musso: Az írók titkos élete - Mint krimi: 70% hangulatos és sok tekintetben modern regény, de a megoldása légből kapott.

Szubjektíven: 80% élveztem a nagyon irodalmi témát, és sok hangzatos idézete vitt magával.

Lehet, hogy az igazság létfontosságú, de szeretet nélkül elviselhetetlen. (McCarten: A két pápa)

A nagy szerelem tisztítótűz. Az összes hülyeséged a lángok martalékává lesz, és jobb emberré válsz általa. (Watt: Igazán szerelem)

Itt vagyok. Csak éppen igyekszem feldobni magam valamivel. Az én drága uramnak volt ez a módszere, amikor bajunk történt. „Dobd fel magad!”- mondta mindig. „Gondolj valami vidám dologra!” Úgyhogy most éppen elképzeltem, ahogy hozzákötözöm azt az aljas K.K.-t a dzsipemhez, és keresztülhajtok vele a tüskebokrokon. Nincs ember, aki elviszi szárazon, hogy kezet mert emelni az unokámra, bárki legyen is az. Erről gondoskodom, amíg csak élek. Tüzet okádok, és úgy odapörkölök neki, hogy lángra kap a segge. (Attar: A Serengeti köde)

Mint minden egyes új nap, ez is olyan, mint egy üres naplóoldal, ami csak arra vár, hogy megtöltsem valamivel. (Hossfeld: Csaknem fiúmentes nyár)

De most eszmélek rá, hogy a művész nem elégedhet meg pusztán a művészettel. Hiába is tagadja, természetes vágy él benne az elismerés után. (Christie: Tíz kicsi néger)

Egyetlen hely sincs a világon, ahová egy magánember elrejtőzhetne. Nincs menedék, nincsenek biztos pontok. Senki sincs, aki segítene. Feláldozható gyalogok vagyunk a kormány és a gazdaság megalomán sakkjátszmájában. És én belefáradtam, hogy ide-oda tologassanak. (Dick: Fizetség; IN: Lenn a sivár Földön)

– Bébi? – hördülök fel. Előrehajol, összefűzi meglepően elegáns ujjait.
– Nem tetszik a megszólítás? Akkor válassz magadnak másikat! A barátnőm vagy! – emlékeztet csúfondáros hanglejtéssel.
– Ennyire imádom a kisbabákat?
– Micsoda? – hőköl hátra. – Nem. Rendben, mit szólnál, mondjuk… – gondolkodást színlel, aztán összecsapja a kezét – ahhoz, hogy öreglány?
– Remek – villantom rá a legművibb mosolyom. – Én meg úgy hívlak majd… hogy Kúró Rudi. (Watt: Igazán szerelem)

Néha rátalál az ember egy szivárványra ami betölti a szívét. Talán soha nem érheti el, és nem lehet az övé, de annyi színt és oly sok csodát hoz az életébe, amit soha nem fog meg bánni. (Attar: A Serengeti köde)

A testünk begyógyul és beheged. A testünk úgy épül fel, hogy a jóvátétel ott csörgedezik az ereinkben. Nem a hibáinkból és bukásainkból vagyunk összerakva. Minden reggel újjáépülünk. A múltad nem határozhatja meg a jelenedet, Leora. A hibáid nem kísérhetnek el örökre, mert mindenki kap esélyt a jóvátételre. (Broadway: Ink)

A pszichológusnak nincsenek ilyen biztos kapaszkodói. Nem tud belenyúlni egy ember elméjébe, hogy átrendezze a dolgokat. Nem kereshetek lyukakat az ujjbegyemmel, és nem tudom varrásokkal meg kapcsokkal helyrehozni a sérüléseket. Pedig pontosan ez a munkám: lyukakat tömök be, elfedem a repedéseket, helyreállítok és kompenzálok. Nekem szavakkal, ötletekkel és gondolatokkal kell megjavítanom, ami elromlott. (Robotham: Fulladás)

– Csak óvatosan, bébi! Még a végén komplexusom lesz.
– Már van. Egomániának hívják. (Watt: Igazán szerelem)

Romantikus, gyászoló, gyermekeket megmentő.

Politikai támadás volt – a beszéd egy plázában lett volna, és a cél az volt, hogy végezzenek a jelölttel, nem számítanak a civil áldozatok. A fiatal tanárnő, Rodel azért utazik Afrikába, hogy a plázában elhunyt nővére utolsó küldetését befejezze. A nő meg akart menteni 3 albínó gyereket, akiknek a testrészeit a mágusok előszeretettel használják a szertartásaikon. Azt tanácsolják Rónak, forduljon segítségért a kávéültetvényes Jack Wardenhez. Jack pont olyan, mintha Ro valamelyik szeretett romantikus regényéből lépett volna elő. Magas, erős, észvesztő kék szemekkel és fájdalommal a szívében. A férfi is elvesztett valakit a támadásban: a kislányát. A gyász megbénítja, de ez a küldetés és Ro valamit elkezd visszaadni neki. Miközben a gyerekek életéért a sajátjukat kockáztatják az afrikai vadonban, gyerekrablókkal hadakoznak, együtt a gyászt is képesek feldolgozni. De van-e jövője egy olyan szerelemnek, mely egy afrikai ültetvényes és egy angol tanárnő közt szövődik, akik mindketten rajonganak az otthonukért?

Vannak ellenérzéseim a romantikus regények ellen. Simán az, hogy két szép (mert a legtöbb ilyen regényben kifejezetten jól néz ki a hős és a hősnő is) ember összejön, nekem nem elég a szórakozáshoz. Pláne, hogy ismétlődnek a konfliktusok és a cselekményszálak. Mégsem adom fel a próbálkozást, és olvasok ilyen regényeket is, mert időnként rábukkanok egy-egy olyan történetre, mint ez a regény.

A Serengeti köde vérbeli romantikus regény, így aki ezt a zsánert szereti, nem fog csalódni. Benne van minden, ami elvárás. Van egy szép nő, aki nem is tudja magáról, milyen szép. Meg egy jó pasi, aki már megszokta, hogy megnézik maguknak a nők. Találkoznak, hamar vonzódni kezdenek egymáshoz, és a zsáner sémáját követve jön a boldog egymásra találás, majd szétmennek, hogy izgulhassunk, jut-e nekik happy end. Természetesen az egyik tesz egy nagy gesztust, és onnantól kezdve minden halad a séma szerint… Nagy érzelmek, heves szenvedélyek, ami egy romantikus regényben elvárás.

Csakhogy ez a regény két dologgal többet tud ennél: a hősöket egy kalandos történetben hozza össze, így a cselekményszerető olvasók is megkapják a maguk drog adagját e kötettől. Lesz itt üldözés-menekülés a szavannán keresztül, egy nagy vonatos jelenet és betekintést nyerünk a bennszülöttek faluiba is. Izgalmas, romantika nélkül is.

Másrészt, ez egy gyásztörténet is. Mindkét szereplő nagyon szenved és keresi a helyét abban a világban, ahol a számára legfontosabbat elvették tőlük. Jack annyira meg van zuhanva, hogy a történet elején az a csoda, hogy képes reggelente felkelni és elkezdeni a napot. Attar meg tudta írni úgy a férfi mély fájdalmát, hogy olvasóként átéreztem annak a mély tragédiáját.

Gördülékeny, könnyű olvasni, és vannak szép leírások is benne – noha a leírások általában nem kötnek le, itt érdeklődve olvastam, hogyan néz ki a Serengeti. Azért egy szafarihoz nem kaptam kedvet, de regényben egzotikus és rabul ejtőnek találtam.

Hogy azért ne csak azt emeljem ki, ami tetszett, a végére túlságosan előtérbe kerül a románc. Ugyan megszerettem mindkét főhőst, és nagyon drukkoltam, hogy jó véget érjen a történet, már kicsit sok volt, amit összehoztak a végére. Amennyire meg volt pl. Jack zuhanva Lily halála után, annyira magasan van a történet végén.

Az erotika is egy fokkal több volt a végére, mint ami jól esett. Az utolsó fejezeteknél úgy éreztem, mintha csak az lenne, hogy a jövőt tervezik és vízszintesben akrobatikáznak.

Ha nagyon akarom, a rasszizmus kérdéskörét is elő lehetne rángatni, de nem akarom. Az azért érdekes volt, hogy Afrikában a fehér Jack a kisebbségben élő.

Előítéletekkel telve álltam neki, de egy olyan regényre leltem, amit még újra is lehet olvasni.

Attar: A Serengeti köde - Mint romantikus: 100% értelmes és drámai a cselekménye, sok érzelemmel, értékkel.

Szubjektíven: 90% a végére már kicsit sok volt a boldogság. Bár ilyen lenne minden románc!

5: Szívek dallama - 4 kisregény/novella négy magyar kortárs tollából. Közös pont bennük az ünnep, de ezen felül mind más-más világ. Az egyikben egy távkapcsolat azon perceit látjuk, amikor a pár végre együtt lehet, és az elválás ellenére tudják, hogy összetartoznak. Egy másikban egy karácsonyi bevásárlás közben kis románc mellett dől el, hogyan halad tovább egy fiatal élete. De múltbeli traumát feldolgozó, és az anya lányának elmesélt családi történet is akad benne.

4: Képtelen történetek, másvilági mesék - különleges egy történet ez, amiben novellák és képregény keveredik. A keret a képregény - valami idegen és gonosz kerül a Földre, ami végez azokkal, akik kézbe veszik. A novellák pedig azok a sztorik, amelyek halálba kergetik a szereplőket. Kis Lovecraft, sok horror és egyediség.

3: Veszélyes amazonok - egy újabb izgalmas gyűjtemény, melybe ismert fantasy szerzők küldtek darabokat, melybe a címbeli harcias hölgyek szerepelnek. Simán, a novellákért is olvasható, de kiegészítő kötetnek is működik, hiszen sokan ismert és szeretett világiakat bővítették egy-egy történettel. Csak, hogy a nagyobbak közül említsek párat: Outlander, Trónok harca, Dresden-akták. Sokféle történet és hős, sok kaland és sok stílus.

2: Láthatatlan bolygók - az egyik legismertebb kínai író Ken Liu, aki ebben a gyűjteményben arra vállalkozott, hogy több kínai írót megismertet a világgal. Sci-fi, fantasy, disztópikus történetek válogatása ez, melyek mind kínaiak témában is, nem csak szerzőben. Ugyanakkor megvannak azok a vonásai is, amelyekért élvezetes lehet egy amerikai vagy európai olvasónak is. Több díjnyertes darab van benne, és sok-sok ötlet.

1: Árulkodó nyomok - Jeffrey Archer, aki regények mellett emlékezetes novellákat is alkot. Ez az egyik ilyen kötete - van neki pár. Van benne humor és krimi, mint pl. a nyomozó esetében, akinek meg kell oldania az ország legbékésebb kisvárosában történt első gyilkossági ügyet. Gyanúsított éppenséggel akad bőven - mindenki kész magára vállalni a tettet, de ki az igazi elkövető? De kapunk fontos föntést meghozó bankárt, és a szerelemért mindenre kész hőst is. Változatos, szórakoztató - olvasni való!

Jövőbeli, időutazásos, robotos, emberi.

A tehetséges mérnök 2 évet vesztett el az életéből: nem tudja, min és hol dolgozott. A fizetés mesés, de cserébe fel kellett adnia az emlékeit. Le is döbben, amikor a pénz helyett pár kacatot kap, amit ő maga kért. Lassan összeáll a kép, ahogy a kis tárgyak megmentik az életét. (Fizetség) Vadász volt, a legjobb a maga területén. Most komoly feladatot kap: a múltba kell visszamennie, és egy világvallás megalakulását megakadályoznia az alapító likvidálásával. Ehhez csak a férfi koponyája nyújt útmutatást. (A koponya) Az emberiség elbukott, a Földet űrlények uralják, akik jóindulatból az embereknek is juttatnak adományokat. A felnőttek ezt arra használják, hogy játékbabáikkal olyan életet játszanak el, amilyen az övék volt egy más időszakban. (Pisze Pat idejében) Egy időutazónak meg kellene ihletnie egy nagy szerzőt, helyette létrejön egy új irányzat – az ellenmúzsáké. (Kétbalkezes Orfeusz)

A sci-fi a nehezebb szórakoztató zsánerek közé tartozik, nem olyan könnyű befogadni, mint egy romantikus, kaland vagy akár fantasy regényt. Sok lehetőség van benne – lehet akcióközpontú, mint Scalzi, Kloos vagy Brown regényeiben. Mutathat új világokat és az emberiség izgalmas fejlődési irányait, mint Butler. Lehetnek benne robotok, időutazás, disztópiák. Szólhat felnőtteknek, fiataloknak.

Philip K. Dick egy olyan szerző, akit már életében is nagyra tartottak a zsánerben, és a halála óta eltelt közel 40 évben sem csökkent a népszerűsége. Máig adják ki újra és újra a regényeit és novelláit, sorra készülnek belőlük a feldolgozások.

Ebben a történetben kettő olyan is akad, ami mellé filmcímet is tudok írni. A Fizetség volt az alapja a John Woo-filmnek, ami A felejtés bére címmel ment nálunk. Azt is le merem írni, hogy kifejezetten ez a történet volt az, ami miatt vártam ennek a kötetnek az újra megjelenését, mert a korábbi kiadásról lemaradtam. Nem is csalódtam – a novella még izgalmasabb és érdekesebb, mint a film volt. Nekem ez tetszett jobban – kiemelve a végén az időbe belenyúló kampót, az nagyon kész volt.

A koponya, nem megfilmesítés miatt – de az alapötlete visszaköszön több sci-fi akciófilmben is, amikor egyfajta oidipuszi nyomozás végeredményeképpen hősünk azzal szembesül, akár ténylegesen is, hogy saját magának lett a célpontja (Will Smith, Bruce Willis is játszott már ilyen karaktert, csak hogy pár példát említsek).

A kötet nagyjára jellemző, hogy mozgalmas és izgalmas történetek szerepelnek benne. Azért, vannak benne olyanok is, amelyek nem nagyon tudtam mit kezdeni. Rögtön a kezdés, mely Dick egyik első eladott novellája volt. Ruug. Éljenek a kutyák, a legjobb barátaink, ezt tudjuk. De a történet vége – jól értem, most az egyik emberi szereplő hulláját gyűjtötték be?

A változatosság a kötet egyik fő jellemzője. Több, klasszikus sci-fi téma is felmerül, írt rá történetet Dick. Az emberiség fejlődése, és a küzdelem, hogy ne haljon ki a homo sapiens. (Ha vicces akarnék lenni, azt írnám, itt van Dick verziója az X-Menre.) Disztópiák, világvégék. Időutazás. Szerettem benne, hogy miközben ezek szórakoztató történetek, azért bőven adnak gondolkoznivaló témát is. Megállítható-e az emberiség genetikai fejlődése? Mi okozzuk a saját pusztulásunkat? Van-e végzet, és az megkerülhető-e? Az különösen érdekes, hogy erre különféle válaszok vannak az egyes történetekben. Az egyikben az idő önmagába ér véget, és aminek meg kell történnie, megtörténik. Másban a hős képes változást elérni.

Gördülékeny, stílusos, és nem kell belepusztulni a megértésbe. Vannak olyan mozzanatok benne, amelyek nagyon emberiek, attól függetlenül, milyen a környezet.

Van a kötetben humor – az Orfeusz nagy kedvencem. Van benne horror – pl. a Kolónia.

Nagyon megérte beszerezni és elolvasni, biztosan leveszem még a polcról.

Dick: Lenn a sivár Földön - Mint sci-fi: 95% jövővíziók, kalandok, akció és gondolkodtatás – mindez olvasmányosan.

Szubjektíven: 90% a legtöbb novella tetszett –plusz imádtam, mennyire sokszínű a kötet.