Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Dick: Lenn a sivár Földön

2020. június 22. - BBerni86

Jövőbeli, időutazásos, robotos, emberi.

A tehetséges mérnök 2 évet vesztett el az életéből: nem tudja, min és hol dolgozott. A fizetés mesés, de cserébe fel kellett adnia az emlékeit. Le is döbben, amikor a pénz helyett pár kacatot kap, amit ő maga kért. Lassan összeáll a kép, ahogy a kis tárgyak megmentik az életét. (Fizetség) Vadász volt, a legjobb a maga területén. Most komoly feladatot kap: a múltba kell visszamennie, és egy világvallás megalakulását megakadályoznia az alapító 6_22lenn_a_sivar_foldon.jpglikvidálásával. Ehhez csak a férfi koponyája nyújt útmutatást. (A koponya) Az emberiség elbukott, a Földet űrlények uralják, akik jóindulatból az embereknek is juttatnak adományokat. A felnőttek ezt arra használják, hogy játékbabáikkal olyan életet játszanak el, amilyen az övék volt egy más időszakban. (Pisze Pat idejében) Egy időutazónak meg kellene ihletnie egy nagy szerzőt, helyette létrejön egy új irányzat – az ellenmúzsáké. (Kétbalkezes Orfeusz)

A sci-fi a nehezebb szórakoztató zsánerek közé tartozik, nem olyan könnyű befogadni, mint egy romantikus, kaland vagy akár fantasy regényt. Sok lehetőség van benne – lehet akcióközpontú, mint Scalzi, Kloos vagy Brown regényeiben. Mutathat új világokat és az emberiség izgalmas fejlődési irányait, mint Butler. Lehetnek benne robotok, időutazás, disztópiák. Szólhat felnőtteknek, fiataloknak.

Philip K. Dick egy olyan szerző, akit már életében is nagyra tartottak a zsánerben, és a halála óta eltelt közel 40 évben sem csökkent a népszerűsége. Máig adják ki újra és újra a regényeit és novelláit, sorra készülnek belőlük a feldolgozások.

Ebben a történetben kettő olyan is akad, ami mellé filmcímet is tudok írni. A Fizetség volt az alapja a John Woo-filmnek, ami A felejtés bére címmel ment nálunk. Azt is le merem írni, hogy kifejezetten ez a történet volt az, ami miatt vártam ennek a kötetnek az újra megjelenését, mert a korábbi kiadásról lemaradtam. Nem is csalódtam – a novella még izgalmasabb és érdekesebb, mint a film volt. Nekem ez tetszett jobban – kiemelve a végén az időbe belenyúló kampót, az nagyon kész volt.

A koponya, nem megfilmesítés miatt – de az alapötlete visszaköszön több sci-fi akciófilmben is, amikor egyfajta oidipuszi nyomozás végeredményeképpen hősünk azzal szembesül, akár ténylegesen is, hogy saját magának lett a célpontja (Will Smith, Bruce Willis is játszott már ilyen karaktert, csak hogy pár példát említsek).

A kötet nagyjára jellemző, hogy mozgalmas és izgalmas történetek szerepelnek benne. Azért, vannak benne olyanok is, amelyek nem nagyon tudtam mit kezdeni. Rögtön a kezdés, mely Dick egyik első eladott novellája volt. Ruug. Éljenek a kutyák, a legjobb barátaink, ezt tudjuk. De a történet vége – jól értem, most az egyik emberi szereplő hulláját gyűjtötték be?

A változatosság a kötet egyik fő jellemzője. Több, klasszikus sci-fi téma is felmerül, írt rá történetet Dick. Az emberiség fejlődése, és a küzdelem, hogy ne haljon ki a homo sapiens. (Ha vicces akarnék lenni, azt írnám, itt van Dick verziója az X-Menre.) Disztópiák, világvégék. Időutazás. Szerettem benne, hogy miközben ezek szórakoztató történetek, azért bőven adnak gondolkoznivaló témát is. Megállítható-e az emberiség genetikai fejlődése? Mi okozzuk a saját pusztulásunkat? Van-e végzet, és az megkerülhető-e? Az különösen érdekes, hogy erre különféle válaszok vannak az egyes történetekben. Az egyikben az idő önmagába ér véget, és aminek meg kell történnie, megtörténik. Másban a hős képes változást elérni.

Gördülékeny, stílusos, és nem kell belepusztulni a megértésbe. Vannak olyan mozzanatok benne, amelyek nagyon emberiek, attól függetlenül, milyen a környezet.

Van a kötetben humor – az Orfeusz nagy kedvencem. Van benne horror – pl. a Kolónia.

Nagyon megérte beszerezni és elolvasni, biztosan leveszem még a polcról.

 

Dick: Lenn a sivár Földön - Mint sci-fi: 95% jövővíziók, kalandok, akció és gondolkodtatás – mindez olvasmányosan.

Szubjektíven: 90% a legtöbb novella tetszett –plusz imádtam, mennyire sokszínű a kötet.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7915907144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása