Gyerekrablós, visszailleszkedős, fenyegetett, titkos.

Emma 18 évesen lett anya, így egyetemre sem mehetett, de nem bánta meg, hogy a baba mellett döntött. A szülei segítik, Aiden édes kölyök, és Emma boldog az életében. Míg az évtized legnagyobb vihara le nem csap, és ki nem önt a folyó. Míg Aiden ki nem megy az iskolából, és el nem tűnik. Minden valószínűség szerint vízbe fúlt. 10 évvel később Emma tanít, hozzáment egykori tanárához, akivel az első közös gyermeket várják. Aiden hiánya még fáj, de már képes boldog lenni, újrakezdte. A rendőrség hívása azonban mindent a feje tetejére állít: egy fiút találtak az erdőben. A 16 éves Aiden az. Nem beszél, a testén levő nyomok szerint évekig fogva tartották és zaklatták. Emma nagyon meg akarja menteni, ha a házassága nehezen is viseli a terhet. Ha Aiden visszatérő apja, Rob fel is kavarja Emma érzéseit. Ha veszélyben is vannak, mert odakint van, aki elvitte és zaklatta a fiút 10 éven át…

Kinek érdemes kézbe vennie ezt a thrillert? Akinek nem csak az a fontos, hogy milyen borzalom történt. Akit a nyomozáson és az igazságon kívül érdekel az is, mit éltek át a szereplők, milyen érzelmi hullámzáson mennek keresztül.

Mert ez a könyv Emma regénye. Nem az elrabolt Aiden kálváriája, nem az elrabló utáni hajsza története. Ez egy anya pokoljárása, aki elveszti a gyerekét. Aki majd belehal a sebbe, de az idő gyógyírként elhozza az új lehetőségeket. A nőé, aki nem örülhet a visszakapott fiának, mert túl sok kérdés maradt. Ki vitte el, miért, holt volt eddig? Gyötrő kérdések sora, amire nincsenek válaszai. De amelyek lassan a paranoia felé lökik. Mert bárki lehetett. Emma gyanakodni kezd, szaporodnak a gyanús jelek, és már fogalma sincs, kiben bízhat.

Ennek a lelki pokoljárásnak a krónikáját írta meg Denzil, ezt a történetet érzelmileg kell feldolgozni. Ennek megfelelően kényelmes a tempója is, hiszen minden cselekményszál mellett döntő fontosságú az is, azt hogyan éli meg Emma, hogyan hat az érzelmi világára, milyen elméletei lesznek tőle a múlttal kapcsolatban. A végére ugyan felpörögnek az események, és több lesz a tényleges akció is, de nem az volt a regény emlékezetes fele.

Azt a hangulatot sikerült nagyon elkapnia az írónőnek, amikor a tehetetlenség fokozatosan átcsap a paranoia világába. Nyomott, erős a könyv atmoszférája, ami mégsem enged szabadulni, hiszen ott van a rejtély is, amire választ kell kapni.

Thriller, így kell lennie csavarnak is. Ennek a regénynek kettő van. Az egyik teljesen korrekt. Következik az előzményekből, voltak rá nyomok és illett is a könyv atmoszférájába. Van azonban egy másik is, ami csak jön a semmiből. Meglepő, de csak azért, mert addig erről szó sem volt. Ez irritált is: mert annyira érezni rajta, hogy azért kellett, hogy a végén még legyen egy meglepetés. Csak éppen, ha ennyire előkészítetlen, nincs előzménye, meglepetés helyett bosszankodom. Mint most is.

A regény vége különben is a nem tetszett listám egyik vezető pontja. Emma szempontjából egy viszonylagos happy end érkezik, sok olyan elemmel, ami egyszerűen nem logikus, és érezhetően azért kellett, hogy viszonylagos boldogságban búcsúzzunk a szereplőktől. A legrosszabb, hogy Aiden a semmiből milyen felépülést produkál. Ok, nem lesz olyan soha, mint a többi 16 éves, de ha akár csak két napja közti különbséget vesszük, olyan, mintha évekig járt volna terápiára és végre elkezdte volna feldolgozni a dolgokat. Csak itt éppen nincs ilyen átmenet, gyógyulási fázis – Aiden csak jobban lesz.

A fókusz Emma, hozzá képest a többiek kidolgozatlanok. A regényben ez nem zavaró, annyira a nő az, akivel érzelmileg azonosulni kell és lehet.

A vége számomra elrontotta az élményt, de addig egy korrekt, női thriller. Van benne dráma, feszültség, borzalmak és rejtély is. Tényleg kár az utolsó csavarért…

Denzil: A néma gyermek - Mint thriller: 75% érzelmileg jól felépített, csavaros történet. A végére fogyott el az ötlet.

Szubjektíven: 80% Emma karakterrajza megfogott, jó a könyv hangulata, de a vége elrontja.

Időnként történik valami, ami még jobban összeköt, közelebb visz egymáshoz bennünket. A családokat az esküvők, gyermekek születése és halálesetek hozzák össze; katasztrófák, háborúk és sportversenyek egyesítik a nemzeteket, amikor mindenféle ember egy ütemre lép.
Néha pedig olyasmi is megesik, ami az egész emberiséget összerántja, mindannyiunk sorsát egybekapcsolja, mintha löketet kapna a gravitációs erő, és összeszűkülne a világ, egy pillanat alatt közelebb kerül minden, és minden ember emlékszik rá, hol volt, amikor meghallotta, mi történt. (Björnsdóttir: A sziget)

Úgy hagyd itt ezt a világot, hogy kicsit jobb legyen utánad, mint volt. (Maas: Fagy és csillagfény udvara)

– Cupaszképű vagy, de ez szovány védekezész. Ha nem vallod be, hogy élcelődöl, Szúlyosz lesz a bünti.
– Élcelődöltem, istenem!
– Helyeszen mondd! Élcelődöl.
– Élcelődöl.
– Kussz! Latrinatakarítász, kiszkanállal. Ész beleírod a szalakba, hogy Isztennel nem élcelődöm! Százszor.
– Bocsánat – vallotta meg a szolga –, de nem tudok írni.
– Akkor márisz kétszáz a penzum. Nyomász a végbelek templomába, pimasz! (Baron: Megkopasztani egy istent; IN: Harcosok Vértanúk Boszorkányok)

És ha valaki értékes Isten számára, az fontos a Sátánnak is. (Hall-Moore-Vincent: Ugyanúgy más, mint én)

Tapasztalatom szerint ugyanis ha valami annyira jónak tűnik, hogy az már gyanús, akkor az valóban gyanús is. (Sager: Zárj minden ajtót!)

– Steve odalent van. Pont akkor bukkant fel a ház előtt, amikor Reedet elvitték.
– Steve… – visszhangozza Easton kissé kábán. – Steve bácsi?
– Az a Steve bácsi, aki meghalt? – krákogja Sebastian.
– Nem halt meg – szorítom össze a fogamat. – Viszont úgy néz ki, mint Tom Hanks a Számkivetettben. Csak a röplabda nélkül. (Watt: Cifra palota)

– Hogy csinálod? – A szövőszékre mutattam, a félkész műre a keretben és a falon függő műremekekre. – Hogy vagy képes tovább alkotni úgy, hogy ennyi veszteség ért?
Nem adta tanújelét, hogy meghallotta volna, mennyire megtört a hangom. Szomorú, bánatos szemekkel rám nézett, és egyszerűen ennyit válaszolt:
– Mert muszáj.
Egyszerű szavaival mintha fejbe vert volna.
– Muszáj alkotnom, különben minden hiába volt. Muszáj alkotnom, különben összeomlok a kétségbeeséstől, és ki sem kelek többé az ágyból. Muszáj alkotnom, mert másképp nem tudom kifejezni ezt.
A szívére tette a kezét, és ettől égni kezdett a szemem.
– Nehéz – mondta, és nem vonta el a tekintetét. – Fáj, de ha abbahagynám, ha megengedném, hogy a rokka és az orsó elnémuljanak… – Végül elfordította rólam a tekintetét, és a faliképre nézett. – Akkor a voidon keresztül nem ragyogna át a remény. (Maas: Fagy és csillagfény udvara)

Hamar kinőttem az óvodás színvonalat – Dacosan felvontam a szemöldökömet. – Te vajon kinövöd valaha? Mert a megcsalás is gyerekes dolog. Éretlen, önző, korlátolt gondolkodás. (Tijan: Vészkijárat)

Néha azt kívánta, bár lenne ő is halott, mert akkor véget érne ez a rém rémálom. Sokszor csak a rettenetes, csontig hatoló hideg miatt hitte el, hogy még él. Majd ha megszűnik ez a fájdalom, onnan tudni fogom, hogy halott vagyok.
A hideg olyan, mint a tűz. Amikor megérint a fagy – de úgy isten igazán –, úgy érzed, valójában nem is hideg, hanem éget. (Trux: Nyulacska; IN: Harcosok Vértanúk Boszorkányok)

Az az igazság, hogy akár gazdagok vagyunk, akár szegények, nem a föld a végső nyughelyünk. Úgyhogy végül is mind hajléktalanok vagyunk – és mindannyian hazafelé tartunk. (Hall-Moore-Vincent: Ugyanúgy más, mint én)

Elszigetelt, változásokkal együtt élős, családos.

A változás egyik pillanatról a másikra történt. Izland el lett vágva a külvilágtól, és senki nem érti, mi történhetett. Minden kapcsolat megszakadt, mintha Izlandon kívül minden hálózat összeomlott volna. Senkit nem lehet elérni telefonon, nem jön semmilyen adás. A sziget is ködbe burkolózik, senki nem tudja, mi van odakint. De így is életben kell maradni, és a kormány országban maradt tagjai nagyon próbálkoznak is valami újat és fenntarthatót létrehozni. Mert az import nélkül kevés az élelem, a forrás, minden. Ahogy egyre inkább diktatúrává válik a demokrácia, az utcákon is elvadul a helyzet. Bandák garázdálkodnak, felerősödik az idegengyűlölet. Egy politikus, egy újságíró, egy széteső család történetén át kiderül, milyen lesz az új Izland.

Disztópia, de ez nem egy fantasy világban vagy a távoli jövőben játszódik. Nagyon messze van attól is, hogy a YA jelzőt rásüssem, mint az Éhezők viadalára és utódaira. Ez egy komolyan veendő történet, ami a mában gyökerezik és egyáltalán nem az a célja, hogy szórakoztasson. Inkább borzaszt.

Az alapok teljesen reálisak. Megismerjük a szereplőket, a hétköznapi küzdelmeiket és párkapcsolati gondjaikat. Nem jó, nem is rossz emberek, csak átlagosak. Majd Izland egyedül marad, teljes a bizonytalanság és a világ megváltozik. Az embereknek pedig alkalmazkodni kell a megváltozott viszonyokhoz.

Björnsdóttir a folyamatot festi meg, ahogy az egyszerű emberek és a politikai elit is egyre jobban elvadulnak. Ahogy a látszat jelszavak mögött egyre több lesz a gyűlölet és a gyilkos tett. Miközben azt mondják, hogy mindenkiért dolgoznak, és egy élhető világot akarnak újra létrehozni, igazából a maguk pecsenyéjét sütögetik és egyre több gyilkos módszert vetnek be. Az utcai bandák legalább következetesek és őszinték: rabolnak, erőszakolnak, a gyerekeket kényszerítik undorítóbbnál undorítóbb helyzetekbe. A politikusok viszont mindent becsomagolnak szép szavakba, de ugyanolyan tetteik vannak, mint a bandáknak. Meg lehet nézni, mit művelnek a külföldiekkel. Túl sokan vagyunk? El kell kapni mindenkit, aki nem született izlandi, elkeríteni, majd kidobni innen. Addig is, embertelen körülmények között kell tartani őket, hogy ne legyen erejük meg kedvük se tiltakozni. De persze a sajtóban úgy kell mutatni, mintha addig is kényelembe lennének helyezve, míg hazaindulhatnak.

Gondolkoztat ez a könyv, de boldogítani nem fog. Az ember sötét oldalát mutatja meg, meddig képesek elmenni a saját boldogulásukért. Még akkor is, ha ad egy kis reményt, hogy lesz, aki elmenekül és építhet ennél valami jobbat. De csak kis csoport, gyerekekkel, nem a felnőttek, akik nyakig vannak a társadalmi – politikai játszmákban.

Björnsdóttir jó abban, hogy a nagy folyamatokat egyes emberek szemszögéből hozza közel. Lent és fent is vannak szereplők, akik hozzák, és akik elszenvedik a döntéseket. Az etikai értelemben jobb emberek ábrázolása sikerül jobban, ők fejlődnek és a végére még az olyan eleinte ellenszenves, nyavalygó alakok is, mint Maria kedvelhetővé válnak. Mert megtalálják magukban az erőt, hogy küzdjenek. Nem csak magukért, a számukra fontos emberekért, akiknek jobbat akarnak, mint ami van. A negatív alakok viszont kérdőjelesek maradnak: a politikusnő, aki majd kiépíti a diktatúrát és elnyomást – miért csinálja? Milyen ember? Annyira jégkirálynő lett a magánéletében is, hogy se róla, se az indítékairól nem tudunk meg semmi feldolgozhatót és átérezhetőt.

A stílusa is korrekt. Realista, letisztult, egyszerű. Ahol kell nyers és brutális.

Összességében a komoly, elgondolkoztató disztópiák közé tartozik, amely elgondolkoztat, de annyira komor és sötét, hogy jó kedve senkinek nem lesz tőle. Pont ellenkezőleg.

Björnsdóttir: A sziget - Mint disztópia: 70% érdekes logikai játék, karakterekben és politikában is hiteles kibontás.

Szubjektíven: 65% egyes szereplők idegesítettek, de a történet magja okos. Mi lenne?

5: van der Vlugt: Delfti kék – Catrijn házassága nem volt boldog. Így iszákos férje halála után, a pletykák elől is menekülve Amszterdamban kezd új életet. Megtalálja a neki való szakmát, és a szerelem is rátalál. Azonban a múltjából egy férfi a nyomába ered, megint menekülnie kell. Delft ideális menedéknek tűnik, de újabb kompromisszumokra kényszerül.

4: Fiorato: A Botticelli – titok – Luciana gyönyörű és szabad teremtés, a szakmája mestere. Az egyik legnépszerűbb prostituált Velencében. Botticelli az egyik festménye modelljének is kiválasztja a szépséget. Ám a lány egy összeesküvés véletlen fültanúja lesz, és menekülnie kell az esetet felderíteni akaró Guido atyával. Miközben a rejtély nyomába erednek, a lány azon kapja magát, hogy gyengéd érzelmeket kezd táplálni egy pap iránt.

3: B. Czakó: Hervadhatatlan – 1860 nyara. A Szalgháry grófkisasszonyok vidéki száműzetésből érkeznek meg szüleik fővárosi kastélyába. A rideg szülők, a villa rejtélyei nyomozásra késztetik a fiatalabb lányt, Ellát. Társául Fejérváry Ármin szegődik, akinek szintén elszámolnivalója van a családdal, és hazafias érzelmek fűtik. Miközben a fiatalok végzetesen egymásba bolondulnak, az idősebb lány szerelme tragikus fordulatot vesz.

2: Johannsen: Megölni a királyt! – két fiatalember sorsa fonódik össze egy véletlen találkozáson. A mesterlövész csavargó és a szépreményű francia márki még maguk sem sejtik, hogy kísérik majd végig egymás életét. Együtt bonyolódnak bele az amerikai függetlenségi háborúba, együtt próbálják átvészelni a francia forradalmat is. Közben Jason titka is kiderül: mert ő nem az, akinek látszik La Fayette márkival ellentétben.

1: R. Kelényi: Az ártatlan – trilógia – a fiatal, anyja révén nemesi származású Flóra megárvulása után Csejtére utazik, hogy eltűnt nővére nyomára akadjon. Ott azonban rejtélyes gyilkosságok zajlanak, és a grófnő elleni ármányokba csöppen. A velencei származású, titokzatos Lorenzo Mariani lehet az egyetlen támasza, de a férfinak a lány előtt is titkai vannak. Velencét és Párizst is be kell járniuk, ármányok sorát kell leleplezniük, hogy képesek legyenek kimondani és megélni, mit jelentenek ők ketten egymásnak.

Ünneplős, tündéres, kapcsolatokat rendező.

Feyre már királynő Rhys oldalán. Sok csatát megnyertek már együtt, de továbbra sem pihenhetnek. A háborúban lerombolt kapcsolatokat és városokat is újjá kell építeni, miközben sok szerettüknek is gyógyulnia kell még. Feyre nagyon reménykedik abban, hogy a közelgő ünnepségen a nővéreivel is sikerül közelebb kerülniük egymáshoz. Elain lassan nyit is felé, de Nesta továbbra is a fájdalmába menekül és mindenkit kizár. Így ezen az ünnepen mindenkinek el kell döntenie, hogyan folytatja tovább és mivel tud a többieknek legjobban segíteni. Lehet, Nesta csak akkor kezd el jobban lenni, ha a húga nem kivételez vele ennyire. Van, aki segítene a terhek cipelésében. Feyre ráébred, nem neki kell mindenkit megmentenie, és közben magára is oda kell figyelnie.

Tündérek a főszereplők, nem emberi és keresztény ünnepeket ülnek, így nem tudom rátenni a címkét, hogy ez egy karácsonyi epizódja Maas eme tündéres sorozatának, de ha elméletben nem is, gyakorlatban az. A napfordulót ünneplik – ahogy a pogányok is korábban, amit belevettek a keresztény mitológiába, és ide tették Jézus születés napját, amit karácsonyként ünneplünk meg.

De mutatja az is, hogy nem teljes értékű regényről van szó, hogy a sorozaton belül csak egy törtszámot tudhat magáénak. Hiszen nem a cselekményt viszi tovább, csak egy kitérő, amelyben kicsit békében vannak a szereplők, és egy nyugodtabb helyzetben láthatjuk őket.

Rajongóknak készült, hiszen minden fontos szereplő feltűnik és elkezdett Maas utalni arra, milyen irányba fogja tovább építeni a sorozatot. Rhys és Feyre kapcsolata már révbe ért, boldogabbak nem is lehetnének együtt. Szó szerint édelegnek ebben a részben, amitől rosszul tudok lenni, de nekik örültem. Látni, hogy működnek együtt, mennyire harmonikus a dinamikájuk. Nekik már a pozitív dolgok jönnek, mint a családalapítás és a közös, teljes élet.

Feyre visszatér a festéshez is, közösen uralkodnak, és otthont építenek.

A két nővér és az ő párjaik, akikkel majd épül a történet tovább. Elain és Nesta is nagy erőket kapott, és mindkettő oldalán ott van az a tündér, aki a párjuknak rendeltetett, de még nem fogadják el maguk mellett. Mindketten egy olyan területen tevékenykednek és kötődnek, amely problémás. A végén erős ráutalás is van, hogy Cassian egy ilyen vidékre fogja magával vinni Nestát. Most arra tippelnék, mindkét nővér megkapja a maga történetét az írónőtől. Amennyire könnyen ír Maas, könnyen lehet, hogy ez két újabb trilógiát is jelent.

Még nem döntöttem el, mennyire örülök ennek. Nagyon irritál ugyanis, hogy ez a két nő tulajdonképpen megütötte a főnyereményt. Emberi élet, halandőság helyett főtündérek lettek: örök élet, fiatalság és nagy erő. A történet két álompasija kaparja az ajtót, hogy velük lehessenek. De úgy csinálnak, mintha a pokolba lökték volna őket. Ebben a kötetben ez van, és hiába érzem, merre haladunk tovább, itt az a borzalmas, szenvedő hozzáállás van részükről, amiért fel kellene őket pofozni. Még szerencse, hogy inkább Feyre és Rhys van ebben a részben a középpontban, nem a két nővér.

A történetről sajnos, nem nagyon tudok mást mesélni. Ünnepre készülnek, ajándékoznak, rendezgetik az egymással való kapcsolataikat. Filler, ahogy már írtam. Egy nyugvópont, ahonnan majd indulhatnak tovább az események.

Stílusában benne van mindaz, amiért Maas ennyire sikeres tud lenni. Még ezt a szinte nulla cselekményt is érdekesen és szórakoztatóan tálalja. A karaktereit lelkileg is építi és összetett karakterekké formálja, ha van bennük meseszereplőket idéző szellemiség is.

Amit még szerettem benne, hogy elkezdi tágítani az univerzumot, más vidékekkel.

Folytatása még biztosan van, ha megjelenik, mesélek tovább is e sorozatról.

Maas: Fagy és csillagfény udvara – Mint YA fantasy: 70% filler rész, rajongói igények kielégítésére. Kellemes, de nem visz előre.

Szubjektíven: 75% több szereplőt megkedveltem annyira, hogy jó ünnepelni látni őket.

• Pozsonyi Pagony: A királyné violája - ifjúsági, történelmi
• Kossuth: A sárga csillag gyermekei - történelmi
• MPB Hungary Kft: Evelyn - horror
• Metropolis Media: Samhein aratása - fantasy
• Aposztróf: Gonosznak hittelek - thriller
• General Press: Halotti versek - thriller
• Corvina: A fekete viking - történelmi
• Athenaeum: A toszkán titok - történelmi romantikus
• Agave: Hibridek - sci-fi

Március

2. Jacobs: A villa - történelmi romantikus 4,5

3. Ness: Mi, hétköznapi halandók - fantasy 3,5

4. Hall - Moore - Vincent: Ugyanúgy más, mint én - memoár 3

5. Sager: Zárj minden ajtót! - thriller 5

6. Townsend: Csudamíves - gyerekkönyv 4,5

7. Tijan: Vészkijárat - new adult 2

    Watt: Cifra palota - new adult 4,5

8. Handke: A kapus félelme tizenegyesnél - kortárs 2,5

    Harcosok Vértanúk Boszorkányok - történelmi 5

Bár a naptárban tavaszt látok, kint még nem igazán. Ahogy visszanézek, nem is sikerült felvidulnom a heti olvasmányoktól, volt dráma bőven.

Történelmi, háborús, humoros, drámai.

Mamercus ügyeskedő római, aki kidolgozott módszerével csalja ki a pénzt. Ám most olyan fába vágja a fejszéjét, ami vagy élete üzlete lesz, vagy a vége: Atiokhosz király síremlékén kell segédkeznie, ám a munkához nem ért, a király meg egyedi figura. (Megkopasztani egy istent) Theodóra hercegnő érdekházasságot kell, hogy kössön. Félve indul új otthonába, de ott boldogságot talál: egy jóképű, kedves herceget, akivel egymásba szeretnek és rokonságot, akik tárt karokkal fogadják. A végzet azonban lecsap. (Konstantinápoly a ködbe vész) Máté megpróbálja menteni a szerelmét, akit boszorkaként végeznének ki. (De strigis vero quae non sunt) A város ostrom alatt van. Szvetlána lelkiismeretesen látja el orvlövészi feladatait, még Zajcev is felfigyel rá, és társának választja a lányt. Ő még nem sejti, miért hívja a mesterlövész a társnőit a nyulacskáinak. (Nyulacska)

Nem egyszer írtam már, mennyire kedvelem a novellás köteteket. Napjainkban különösen hasznosak tudnak lenni: ha valahova rohanok, a tömegközlekedésen egy novellát elolvasok, majd folytathatom tovább az utam. Könnyen fel- és leteszem.

A Történelmiregény-írók Társasága jelen kötete 16 novellát tartalmaz. Rövidebb, hosszabb, hagyományosabb és meglepetést rejtő is akad benne. Szeretem azt a koncepciót, amikor a sikerszerzők mellett pályakezdők is helyet kapnak, bemutatkozhatnak. De ez a kötet megmutatja, mi az előnye annak, ha úgymond profi szerzők raknak össze egy kötetet. Mindegyik történet mögött olyan gyakorlat és szakmai tudás van, amivel egy pályakezdő még nem rendelkezhet. Ad egyfajta biztonságot, hogy a soron következő történet is hiteles, érdekes és jó lesz. A címtől függetlenül nyugodtan bele lehet vágni, nem kell csalódástól tartani.

Ha a kötetbe bekerült szerzők névsorát nézem, már közel vagyok, hogy leessen az állam. A nagy többség regényeit is olvasom, és szeretem a munkáikat. Egy kötetben látni Cselenyák, Bónizs, Urbánszki, Csikász, Trux és Johannsen történeteit… Plusz, írtam fel magamnak olyan szerzőket, akiknek most annyira megtetszett a stílusa, hogy érdekelni kezdtek más munkái is. Pl. Andy Baron egy kötetét rég tologatom a polcomon, de most előre fogom venni, és elolvasom, milyen disztópiában, mert történelmi novellistaként kedveltem.

A kötet történetei rendezve is vannak, ami szintén növelte az olvasási kedvem. Irritál, amikor egy gyűjteményben nincs rendszer, még mesekönyvekben is szeretem, ha van valami, ami köré szerveződnek a történetek. Itt egyértelmű, hogy történelmi novellákkal fogunk találkozni. A kötetbe kerülés sorrendje pedig az időrend. Elindulunk az ókorból és eljutunk napjainkig, miközben kapunk egy-egy történetet (vagy többet is akár) az Árpád-ház egy-egy királyáról, Mátyás királyról, a török hódoltságból, felvilágosodásból, a világháborúból és annak következményeiről.

A történetek nagyja magyar történelmi, de akad benne olyan is, amely nem kis hazánkhoz köthető. A nyitány kapásból a Római Birodalomba visz el minket, és a kötetet Norvégiában zárjuk. Nekem szimpatikus volt, hogy nem csak a magyar történelembe kalandoztunk, ha abban nem is találtam meg a logikát, melyik kort kaptuk meg magyar szemszögből, és melyikben nézünk szélesebb perspektívából.

Ami feltűnő viszont, van egy téma, amit három szerző is feldolgozott. Soós Tibor és Solymár András egyértelműen Szent Imrével foglalkozott, de Cselenyák Imre történetében is szerep jut a tragikus sorsú királyfinak. Ki kell emelni mindháromból – de főleg az első kettőből, hogy a legenda mögé akartak tekinteni. Szent Imre alakját a kereszténység propaganda alakjává tették, de milyen lehetett az igazi fiatalember? Soós és Solymár egy talpraesett, szerethető, trónra termett férfiként ábrázolja, akinek az elvesztése tragédia a történelmünkben. Nagyon eltérnek a kánontól, de melyik a valószínűbb? Hogy a magyar király, aki polgárháborút vívott azért, hogy a hagyományt megtörve követhesse apját a trónon, és ne a család legidősebb férfi tagja vegye át az uralkodást, hagyja, hogy a fia megszakítsa a vérvonalat és szüzességi fogadalmat tegyen, elvakultan vallásos legyen, vagy harcosnak neveli, aki tisztában van a kötelességeivel és nem csak hadvezérként állt hely, de a vérvonalat is igyekszik fenntartani? Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor Brown sikerregényét olvastam. Nekem sokkal szimpatikusabb az a Jézus, akinek családja és vesztenivalója volt, aki egy jó ember volt, nem a szent Isten fia. Így ezt az Imrét is jobban kedveltem, mint akiről történelem órán kellett tanulnom. Jobban el tudom hinni ilyennek, mint a vallásos nebáncsvirágnak.

Ugyanakkor nem vagyok biztos benne, hogy jó a „mi lett volna, ha” kérdést feltenni ilyen távolságból. A magyar identitástudatra amúgy is jellemző, hogy kollektíven szenvedünk. Mert a török ezt az országot szakította háromfelé. Trianon. A szovjet elnyomás. A Himnusz, a Szózat, de még a Nemzeti dal is – tele vagyunk búskomorsággal. Kell nekünk még egy történelmi trauma, amit bánhatunk? Mert, ha Imre nem hal meg azon a vadászaton… de meghalt. Nem tudjuk, mi történhetett volna másképpen. Abban ki tudok egyezni, hogy tragikus fordulat volt a Magyar Királyságban, de tovább nem akarom gondolni.

Amit inkább kiemelnék a kötet történeteiből, hogy nagyon sokban van olyan tartalom, amit maivá tudunk formálni és járhat rajta az agyunk. Andy Baron ugyan humoros formába csomagolta, de felveti az alkalmatlan uralkodók témakörét. Mennyire tud ártalmas lenni, ha egy idióta kezében van a totális hatalom? Igen, én is jókat vigyorogtam a beszédén, a kiskanállal latrina pucolási büntetésen, de kísértett, milyen könnyen lenne ez egy horror novella. Ha ez a király gyilkos személyiség lenne – máris egy új Néró, Hitler állna előttünk, és nem lenne senki, aki ki merne állni ellene.

Bónizs Róbert, aki egy középkori törvény kiforgatására írt szinte csalimesét. De nem látjuk, mennyire ezt a kort éljük ma is, csak nem boszorkányokkal? A törvényt ugyanígy kijátsszák, a kisembernek nincs sokkal több esélye a nagyok ellen.

A Lebensborn, mely a velünk élő bűnökről szólt számomra. Lassan már abba a korba érünk, amikor nem marad élő tanúja a II. világháborúnak. Ami után a németeket kollektíven bűnösnek nyilvánították. Ez már önmagában sok – nem mindenki volt náci, és hogy lehetne egy országot kollektíven bűnösnek tekinteni? De nem csak ennyi a történet. Arról már olvastam, mit tettek a franciák a nőkkel, akik a háború alatt németekkel voltak együtt. Most olvashattam azt is, hogy ez nem csak francia gyakorlat volt. A norvégok egy teljes réteget megbélyegeztek, olyasmiért, amiről nem tehettek. A gyereken számonkérni, hogy kik voltak a szülei? Ez ugyanaz, amit a nácik csináltak a zsidókkal. Talán gázkamrába nem zavarták őket, de olyan szégyenbélyeget sütöttek rájuk, hogy egy nemzedéknek fel kellett nőnie a saját identitását letagadva és szégyellve. A történet ugyan a megbékélést, a bocsánatkérést és az újraegyesülést mutatja, de attól még ott az üzenet, ami a torkunkon akadhat. Bűn volt ez is, és ezt is fel kell dolgozni, tudni kell róla, mint a holokausztról is. Hogy a történelem ne ismételhesse önmagát.

De nem csak komoly témák vannak a kötetben. Szerettem, hogy járhatott az agyam, de vannak kellemes, humoros történetek is benne, amelyeket csak jó volt olvasni. Az ajándék egy regényesebbé tett Mátyás király mese, ami azért arra is vet egy kis fényt, milyen traumákat kellett már fiatalon leküzdenie a királynak – elvesztett egy testvért, egy feleséget. A Legényfogó egy népi humoros mese arról, hogyan lett a gazdag, de nem éppen szép és illatos lánynak férje.

Talán kettő volt, amely egyféle történelmi tablót nyújt, és amiben nem éreztem jól magam. A Malvina aranyidejében és az Asztaltársaságban azt éreztem, hogy annyi a lényeg, hogy a kor nagyjai egy pillanatra feltűnjenek és ennyi.

Egyes szerzők hozzák a tőlük megszokott stílust és témát, mások messzebb merészkednek a komfortzónájukból. De jó így: változatos, izgalmas kötet született, amit érdemes olvasni.

Harcosok Vértanúk Boszorkányok - Mint történelmi: 85% változatos, szórakoztató gyűjtemény, amely el is gondolkoztat.

Szubjektíven: 90% szerettem a széles történelmi palettát, több a jó sztori, mint a szimplább.