Barátos, kamaszos, beteges, családos.
Aza csak normális akar lenni, de bármennyire is igyekszik, nem szabadulhat a démonaitól. A gondolatai folyton elragadják, és mániásan fél a fertőzésektől. Kényszercselekvések sora kínozza, mint az ujján levő seb folytonos felszakítása. A legjobb barátnője, Daisy egy nap kitalálja, hogy keressék fel Aza régi barátját, Davist. A srác milliárdos apja eltűnt, a cége százezres jutalmat kínál, és Daisy abban bízik, kiszedhetik a fiúból, hol az apja. Aza ugyan belemegy a játékba, de egészen másra lel. Egy lelki társra, aki eddig a legközelebb van hozzá, hogy megértse őt. Davis helyes, kedves, és fogalma sincs, hol az apja. De minél jobban közelednek egymáshoz, Aza tünetei annál jobban elhatalmasodnak. A barátság, az első szerelem mind kevés a betegség ellen, a lánynak is akarnia kell, hogy jobban legyen.
John Green az a szerző, akinek jönnek ki sorra a könyvei, nagyon sok megy a bestseller listákra is. Rendületlenül kísérletezem is velük, mert egyszer volt, hol nem volt, egy Csillagainkban a hiba. Az annyira hatott rám, az olyan szép volt minden tragikumával együtt is, hogy nem akarom elhinni, hogy valami hasonlóan szívtépőt, eltaláltat, okosat képtelen Green letenni újra az asztalra.
De úgy tűnik, csak a reményeim vannak, mert ez sem a Csillagainkban a hiba, ha egy ponton találtam is hasonlóságok. Ebben is beteg a főszereplő lány, csak ő másképpen. Hazel a rákkal küzdött, Aza a saját agyával. Valahol szomorú, hogy mégis, negyed akkora hatása sincs, mint annak a másik regénynek.
Köszönhetően annak, hogy nekem Aza nagyon ellenszenves lett. Nem is igazán a személye, mert jólelkű, kedves lány, hanem a hozzáállása ment az agyamra. Meg sem próbál jobban lenni, segíteni magán! Ő egyszerűen elveszik a mentális betegségében és kész! Ez lehet nekem annyira ellenszenves, hogy ki is borított teljesen Aza jellemében. Szabja fel az ujját újra és újra, hazudik az orvosának, hazudik a szeretteinek, még magának is.
Olyan szempontból vitaindítónak remek ez a karakter, hogy kicsit nézzünk magunkba, ismerjük fel a saját vakfoltjaink közül is legalább egyet, illetve tolerancia mások felé. De akkor is! Nem vagyok hajlandó azonosulni egy lánnyal, aki a betegségébe ragadtan akar normális lenni. Szenved ő is, a környezete is, és még csak észre sem veszi ezt.
Green megint kamasz történetet írt, amiben van kis szerelmes, krimis szál is, van normális cselekménye. A stílusa még mindig élvezetes, és a sorok közt megbújik egy-egy lírai gondolatsor is. A mellékszereplők élettel teltek. Akad humor is a történetben, a gyíkokon végig jókat tudtam mosolyogni.
Mégis, nem tudok szabadulni attól, hogy ez így nagyon nem jó. Legalább a regényhősök harcoljanak magukért! Aza nem teszi. Hazel, Gus harcosok voltak, Aza önmaga áldozata.
Értékelés (Teknősök végtelen sora) – mint ifjúsági: 70% minimális krimi szállal komoly témákat feszeget a szerző. Mentális betegségek, és Green nagyon meg is ragadja, milyen lehet a saját fejedbe zárva, kényszerek közepette létezni. Van cselekmény is, de a lényeg Aza fejében van, ami az olvasót is elgondolkoztathatja személyiségről és énképről. Szubjektíven: 30% komoly gond, nekem az agyamra ment Aza. Komolyan idegesített minden lépése, és csodáltam, hogy kitartanak mellette a barátai. A történetbe vannak érdekesek és elgondolkodtató részek, Green stílusa is olvastatja, de Aza nagyon, de nagyon nem jött át nekem.
