Szerelmes, zenés, családos, kosztümös.
Adriana d’Amato egy gazdag velencei kereskedő egyetlen, féltett lánya. Az apja szinte bezárva óvja mindentől, egy előkelő frigyet szán a szépséges lánynak. Ám Adriana örökölte anyja szenvedélyét, a zene iránt. Az apja felesége halála után betiltotta a lány óráit, de Adriana 18 évesen fellázad: titkon kiszökik, és leckéket kezd venni Vivalditól, a paptól, aki kora nagy hegedűse és zeneszerzője. A két fiatal, tehetséges ember között szerelem szövődik, de túl sok minden áll közéjük. A lánynak előkelő házasságot kell kötnie, a férfi pap. Adrianát ráadásul a jóképű, gazdag Tommaso jegyzi el. Egy véletlen terhesség tör mindent újra össze: Tommaso felbontja az eljegyzést, Vivaldi elmenekül, a lány kényszerből egy idős szenátor felesége lesz. Az anyaságban lel Adriana újra a zenére, idővel pedig a boldogság is rátalál.
Ugyan a borítón a nő van, és a hegedűs lehet nő is, férfi is, valamiért biztosra vettem, hogy az utalás Vivaldira vonatkozik. Ebben nem is kicsit befolyásolt az, hogy a cím alatt ott van elég nagy betűkkel bekeretezve, hogy Antonio Vivaldi története.
Azonnal meg is kell jegyeznem, hogy ez ebben a formában nem igaz!
Ez a regény Adriana d’Amato története! Amiben fontos szerep jut a zeneszerzőnek is, tény, de ő csak a regény első harmadában tényleges szereplő. Ez Adriana története, a szerelméé, a zenéé, a családjáé. Ezen ki is tudnék akadni, de volt annyira így is érdekes a történet, hogy elnézem a borító eme csúsztatását.
Alapvetően ez egy romantikus regény, de nem a nyálas fajta. Ugyan Adriana és Vivaldi szerelme majdnem belecsúszik a giccsesbe, de a terhességtől kezdve ez már nem egy romantikus lánymese. Mindenki nagy árat fizet a tetteikért, és Adriana sorsába akkor bőven több könny jut, mint mosoly.
A történet változik, mert Adriana belekényszerül egy érdekházasságba, egy öreg szenátor feleségeként. Ott a szerelem egyáltalán nem dominál, a társadalmi megszokások, elvárások és játszmák annál jobban. Adriana ugyan a szerelemgyerekétől elszakíttatik, de a házasságából született gyerekek új értelmet adnak az életének. Egy anya története lesz ez, aki a gyerekeken keresztül talál vissza a zenéhez is. Kicsit olyan érzés is volt ezekről a családi zenélésekről olvasni, mint egy barokk von Trapp családot megismerni.
Szerettem benne, hogy életszerűen nem lesz minden rózsaszín happy end, de azért a végére mindenki megkapja, ami jár neki. Nincsenek itt rossz emberek, csak rossz körülmények, amelyeket lassan le lehet küzdeni. Azon kifejezetten jót mosolyogtam, ahogy Tommaso és Adriana mégiscsak ugyanannak a kisfiúnak lesznek a nagyszülei…
Ha hibát keresek, a gyakran kiszámítható fordulat. (Kicsoda igazán Adriana legjobb barátja?)
Bár lehetett volna történelmibb, így is kellemes kikapcsolódás volt. Hangulata van és zenéje.
Értékelés (A velencei hegedűs) – mint kosztümös romantikus: 75% a történet romantikus regényhez képest fordulatos, és valóban van cselekménye, nem csak a szerelemről szól. Bemutatja a történelmi Velence nemességét, és áthatja az egészet a zene. A karakterei romantikusak, ahogy a történet is, de elkerüli a rózsaszín nyálasságot. Szubjektíven: 70% bár elviseltem volna, ha Adriana helyett Vivaldi karrierje kerül az előtérbe, így is lekötött a történet. Talán, mert életszerűbb volt, és a szenvedés ugyanannyira a része volt, mint a boldog részek. A zenei utalásokat, Velencét és a keserédes happy endet szeretni is tudtam.
