Apa – lányos, emberrablós, felnövős, szembenézős.

Helena teremtett egy jó életet magának. A férje rendes, kedves ember, aki elnézi a nő különc szokásait. Két kislányuk tündéri, eleven, szeretnivaló kölyök. Ám egy napon a rádió olyan hírt mond be, ami megrengeti a nő életét: az emberrabló, erőszaktevő Jacob Holbrook megszökött a börtönből. Helena kénytelen szembenézni a múltjával, amiről a férje sem tud: Jacob elrabolt egy 14 éves lányt, 15 évig rejtegette a mocsárban, és lett egy lányuk. Egy lány, aki sokáig istenítette az apját, aki tőle tanulta a vadon és a vadászat titkait. Egy lány, aki 12 évesen megszökött, és aki miatt az apja börtönbe jutott. Ez a lány Helena. Aki tudja, az apja eljön érte, nem bocsát meg. Aki tudja, ő az egyetlen, akinek esélye van Jacob ellen.

Tudom, mindig úgy igyekszem nekiállni egy könyvnek, hogy ne legyenek elvárásaim vagy előzetes elképzeléseim a borító alapján. Akkor csalódni szoktam. A lápkirály lánya ilyen szempontból behúzott a csőbe: egy apa – lánya párbajt vártam a mocsárban.

De ez a könyv nem erről szól. Ha nagyon hasonlítani akarom valamihez, akkor nem egy western lenne, amit vártam. Hanem a Szoba. Csak éppen itt a rabság színhelye nem egy fészer, hanem egy mocsár, és Jacob más apa, mint ami Jacknek jutott.

A regény attól iszonyatosan erős, hogy jól van elmesélve és szerkesztve. Alapvetően két idősíkon játszódik: a jelenben, amikor Helena szembe kell, hogy nézzen a titkai következményével és belekényszerül egy gyilkos fogócskába az apjával. A másik, a múlt, ahogy Helena felnőtt és ráébredt arra, milyen ember az apja. Mindkettő erős és jól kitalált, de a hangsúly egyértelműen a múlton van.

Dionne képes ábrázolni azt a kettősséget, amit felfoghatatlannak is nevezhetek. Hogy egy gyerek szereti az apját, kötődik hozzá, miközben egy börtönben él, amiben az apa a kegyetlen börtönőr. Helena egy erőszak teremtménye, egy abszurd helyzetben nőtt fel, de gyerek. A gyereknek meg az a természetesen, amiben nevelik, ő nem érzi, mi van körötte igazán. Olvasni borzalmas a külső szemléletünkkel, hogy mi történik ott igazán, és mi az, amit ebből a kislány képes megérteni. Hogy fér majd el egy szívben szeretet és gyűlölet.

A regény nincs túlírva, a terjedelme például töredéke a már emlegetett Donoghue regénynek. De minden fejezete, jelenete gondosan megkomponált, és nem véletlenül került oda, ahova. Folyamatosan fenntartja a figyelmet, növeli a feszültséget mindkét cselekményszálán.

Alapvetően két ember karakterét hozza nagyon közel: elsősorban Helenát, akinek több drámát is át kell vészelnie. Aki csak normális akar lenni egy nagyon nem normális háttérrel. Másrészt Jacob portréja is megjelenik, aki a dark thriller világába illő narcisztikus szociopata. A regény ad is pár tippet a cselekményen belül, hogyan ismerjük fel a narcisztikus személyeket.

Szórakoztató, borzongató regény, a lápkirály jól eltalált szimbolikájával, de közben az agyat is igyekszik mozgatni. Családról, szülőkről és gyerekekről vannak mély meglátásai.

Értékelés (A lápkirály lánya) – mint thriller: 85% eredeti, sötét, magával sodró. Történet a történetben, ami nem is arról szól, aminek elsőre tűnik, de így is végig olvastatja magát. A leírások, a vallomásos jelleg nagyon szuggesztív, egy thrillert és egy lelki feltárást is végigvisz. A helyzeten túl a családról, a felelősségről is érdekes kérdéseket vet fel. Szubjektíven: 90% nagyon nem ezt vártam. Akció thrillerre számítottam, de ez valami más. Tetszett így is, nehéz letenni, de sokkal inkább lelki regény, mint kalandos. Ami helyenként az emberbe vág.