Valóságshow-s, kalandos, vadont járós.

Indul egy valóságshow. Egymásnak idegen embereket kivisznek a vadonba, ahol feladatokat kell megoldaniuk, miközben túlélik a vadont. Az első részek lemennek, nagy a siker. Zoo az egyik esélyes: szimpatikus, állatokkal foglalkozó fiatal nő, aki ezt a játékot szánja az utolsó nagy kalandnak a családalapítás előtt. Pár nappal később Zoo magára maradtan kóborol a vadonban, nyomokat keres a feladathoz. A szervezők egyre durvább környezetet teremtenek, a valósághű holttestekkel. Amikor egy kölyök csatlakozik a nőhöz, kénytelen elgondolkodni: Brennan beépített ember, aki rá akar ijeszteni, vagy valóban az történt a világban, amit elmesél neki? Egy vírus, amely szinte az egész emberiséget elpusztította. A káosz, a pusztulás valódi lenne? Nem biztos már semmiben.

Az ilyen könyvek a PR kedvencei. Hiszen: elég eredeti, hogy saját jogon felkerüljön a polcra. De van benne annyi hasonlóság más sikerekkel, hogy hangzatos és utaló reklámszöveget lehessen ráírni. (Ugyan ebben az esetben biztos vagyok benne, hogy nem olvasta, aki ezt a történetet az Éhezők viadalához hasonlította. Nagyon-nagyon távoli rokonság lehet csak.) Ráadásként két történet is egyben, ami szintén jól hangzik.

Oliva egy ötlettel izgalmassá teszi a szerkezetet: a jelen és a múlt párhuzamosan fut egymással, így egyszerre ismerjük meg a hétköznapok tébolyát, és az utat efelé. Ráadásul a történet eme két szála nagyon sok mindenben eltér egymástól.

A múlt, a valóságshow világa kalandos, játékos és szatirikus is. Miközben egy játékot mesél el, ítéletet mond a civilizációnk felett. Mégis, milyen világ az, amiben azt szeretik nézni az emberek, hogy mások megtörnek, félnek? A show készítői direkt mentek a drámákra, szították a vitákat, műsort akartak. Elvezet addig a felismerésig, hogy egy ilyen világnak pusztulnia kell. Meg is mutatja a pusztulást, ez a második fele a történetnek.

Amit egy pszichés trükkel tesz érdekessé: olvasóként tudjuk, hogy ez már nem játék. A testek nem bábuk, halottak. Zoo azonban képtelen ezt felfogni, és az írónő éles képet fest arról, mire nem képes az ember a túlélésért. Még akár saját magát is becsapja, de nagyon alaposan.

Kalandok, feladatok vannak mindkét részben, Oliva nem hagyja unatkozni az olvasóját.

A regényt a thrillerek közé tehetné, ahogy Zoo lelki állapotát megmutatja nekünk a szerző. A félelmeit, a fenyegetettséget, ahogy mindenen keresztül kitart. Más szereplőt negyed ennyire sem nyit ki, de Zoo lesz a biztos pontunk, ahonnan megismerjük ezt a világot.

Érdekes az is, miért kaptak a szereplők ilyen fedőneveket. Zoo, de volt többek között Asztalos Csaj, Mérnök, Pincérnő is – nevek helyett. Ez is lehet társadalomkritika, de el tudom képzelni a hősnő védekező mechanizmusának is. Ha nevet adsz, számít. Jelzők? Könnyen továbblépsz.

Ha már a karaktereknél tartunk: Zoo az egyetlen, akit alaposan megismerhetünk. A többiek tényleg csak asszisztálnak, minimálisan infót kapunk róluk. Érdemes megnézni, hogy ezzel mennyire lefedik az átlag show műsor résztvevőket! Ahogy már eleve skatulyákat kapnak, amiből aztán nem is tudnak kitörni! Humort is tud bele a szerző csempészni, bírtam.

Oliva jól is mesél, könnyeden sodor el a cselekménnyel és a borzalmakkal. Ugyan nekem a múlt leírása jobban tetszett, de nem volt ez rossz olvasmány.

A túlélő - Mint kalandregény: 80% ötletes, kritikus és elgondolkoztató, korrektül elmesélve.

Szubjektíven: 60% a fele tetszett, a show. Jobban elhittem, ott jobban szerettem a szereplőket.