Nyomozós, városi titkos, akciós.

Jack Reacher az utakat járja, véletlenszerűen választva úti célt. Felfigyel két kisvárosra, a neveik miatt. Hope (Remény) mellett Despair (Kétségbeesés) fekszik. Reacher csak egy ebédet szeretne, és beül az étterembe Despair főterén. Mire feleszmél, a polgárőrök már be is vitték a börtönbe. A bíró csavargás vádjával kiutasítja a városából, a rendőrök átviszik a szomszédhoz – felszólítják, vissza se merjen nézni! Reacher gyűlöli, ha valamit megtiltanak neki, így visszalopódzik. Mit akarnak elrejteni? Semmi különöset nem talál, sima cégváros, de visszafelé gyalogolva egy holttestre bukkan, amit másnapra eltűnteknek. Hope olcsó szállásán reménykedő nők várnak hírt a párjukról. Despair mellett egy katonai bázis áll titokban. Reacher képtelen tovább menni, ki kell derítenie, mi folyik a városban!

Általában azt szeretem, ha egy sorozat meg tud újulni. Tartsa meg mindazt, amiért megszerettem az elején, de nyújtson valami újat is! Lee Child nagyon hasonló elemekből süti a Reacher sorozat szeleteit, de a történetei változatosak annyira, hogy nem zavarnak az ismétlődő panelek.

A 12-es kötet, vagyis a Nincs mit veszítened azonban a nagyon jellegzetes Reacher regények mintapéldája. Ebben nincs semmi új elem vagy szín, hanem kőkeményen olyan akciókrimi, amivel a karakter népszerű lett. Most jól esett nekem ez is, hiszen a katonai nyomozócsapatos előző kötet nem nyerte el a tetszésem. Ezzel visszatért a kezdetekhez.

A történet olyan elemekből épül fel, cselekmény szinten is, amelyekből már rá lehet ismerni egy Reacher kalandra. Az országot járja, és egy étteremben rátalál a baj. Kimaradhatna mindenből, csak tovább kellene állnia, de a becsületkódexe miatt marad és rendet tesz. A szerelmi szál pedig olyannyira jellegzetes: minden Reacher regényben ez van, talán két kivétellel a tizenkettőből. Vaughan csinos, fiatalabb, karakán nő, akivel Reacher együtt dolgozik, párszor le is fekszik vele, de aztán mindketten továbbállnak és folytatják az életük. Olyannyira ez van mindig, hogy néha legszívesebben át is ugranám a párkapcsolati részeket, mert már az elején tudom, mi lesz a vége.

A nyomozás azonban érdekes, hiszen a semmiből indul. Csak rejtélyek vannak, mindenféle válasz nélkül. Reacher sorra kezdi felfedezni a történéseket, és összerakni a nagyobb képet. De Child remekül tart egészen sokáig bizonytalanságba, és a rejtéllyel folyamatosan fenntartja a feszültséget és a figyelmet.

Ahogy megszokhattuk, egy Reacher regény pörög, és tele van akciókkal. Itt is lesz verekedéstől kezdve autós üldözésen át kémkedésig minden. Igaz, hozzáteszem, már itt is olyan panelek vannak, melyek ismétlődnek a történetekben! Reacher harci stílusa: ahogy először neki kell megsemmisítő csapást bevinnie. Volt olyan érzésem, hogy ezt a verekedést már olvastam Reacher regényben, annyira tartja magát a stílushoz.

Child stílusa a szokott, reális, de olvasmányos. Az előző részhez képest sokkal mesélősebbnek éreztem, bár lehet, hogy csak azért, mert nekem ez a történet sokkal jobban tetszett és valóban rejtélyes volt a kinyomoznivaló.

Nekem bejött, ahogy fentebb is írtam, tipikus Reacher történet, de most jól esett.

Nincs mit veszítened - Mint akciókrimi: 95% pörgős, fordulatos, élvezetesen elbeszélt – jellegzetes Reacher rész.

Szubjektíven: 95% amit szeretek a sorozatban, prezentálja ez a rész. A szerelmi szál kivétel.