Kamaszos, szerelmes, rejtélyes, amnéziás.

Silas és Charlie egymás mellett ébrednek, megint üres tudattal. De most mellettük vannak a leveleik, és utasítások saját maguknak. Ezek nyomán elindulva, a testvéreik segítségével gyorsan a rejtély nyomába erednek. Charlie végre szembe tud nézni az apjával, és rádöbben, mennyire vakon hitt neki eddig. Nem csupán a börtönbüntetéséről ismeri meg az igazat, de egy eltitkolt gyerekről is, ami átértékeli benne a korábban történteket. Silas pedig arra ébred rá, az átok kettejük miatt lépett életbe. Nem voltak tökéletes kamaszok, hibáztak, de most jobbá váltak, és bárhogy is igyekeztek elszakadni egymástól, összetartoznak. Marad egy napja arra, hogy elérje, Charlie megint szeressen belé, és ezzel talán az átkuk is megtörik.

Egyszer volt, hol nem volt, két írónő, akik látszólag nagyon más stílusú könyveket írnak, úgy döntöttek, hogy alkotnak egy közös történetet. Az egyikük hozta bele az érzelmeket és az emberi drámát, a másik a guilty pleasure élményt, és a szereplők sötétebbik oldalát. Így született meg a Soha, de soha.

Érdekes kiadói döntés, hogy nem egy regényként jött ki a történet, hanem három kisregényt kaptunk. Bár, az anyagiakkal jól lehet magyarázni. Három könyvből több lehet a bevétel, igaz a kockázat is: mi a garancia, hogy valaki megveszi az összes részt?

De maradjunk a történetnél! Ami egyértelműen az utolsó fejezetéhez ért, és a szálak elvarrása történik meg. Már ismerjük a szereplőket, a múltjuk: szerelmük és konfliktusok történetét. Tulajdonképpen már csak ki kell mondani az igazságokat és megtörni az átkot.

Lineáris, egyszerű íve van a sztorinak, amit a naplórészletek törnek meg csak kicsit. De ezekből nincsen sok, és épp annyi a szerepük, hogy az utolsó kirakós darabok is a helyére kerüljenek. Volt egy olyan érzésem is, hogy ez így túlzottan szimpla. Vártam valami nagy ötletet, fordulatot, valamit, de csak nem jött.

Ez volt a bajom az átok megtörésével is. Az előzményekhez képest olyan semmilyen, majdnem olyan, mint egy nyálas tini filmben. Az utolsó pár fejezet különben tényleg olyan, egy nyálas, tinis szerelmes film. Nem láttam valami hasonlót már filmen is? Könnyen meglehet, annyira tipikus.

Szerintem nem tett jót neki, hogy a thriller hangulat helyett egy tini szerelmes sztori lett. Ez a történet sokkal jobban működött az elején, amikor semmit nem tudtak, csak próbáltak rájönni, mi és miért történik velük.

De az írónők stílusa jól kiegészíti egymást, és a panaszaim ellenére lekötött a sztori is, meg szeretem is, ahogy a stílusuk keveredett. Olvasmányos mindkettő, és megható is tud lenni, meg botrányos is.

Van benne egy rész, amikor Charlie rádöbben, hogy nem volt sem ő, sem Silas igazán jó ember korábban. Elkényeztetettek, elvakultak, néha gonoszak. Hogy bántottak másokat, játszottak, csak magukra gondolva. Ez az a világ, ami annyira Tarryn Fisher – a szereplők, akikkel együtt is tudunk érezni, meg szeretjük is utálni őket.

Sajna csak a két fő karakter bomlik ki, hiába van pár mellékszereplő, ők csak statiszták.

Összességében nem volt rossz a sorozat, de az eleje erősebb, mint a különben korrekt vége.

Soha, de soha 3. - Mint ifjúsági: 75% jól szerkesztett, alapvetően érzelmes regény, a misztika kevesebb.

Szubjektíven: 70% jól indul, de a végére nagyon szimpla megoldása lett mindennek.