Nyomozós, misztikus, kalandos, rejtélyes.

Jeremy Grove botrányhős, gazdag ember Southampton városában. Egy nap a takarítónője bűzt érez a házban, betöri az ajtót – és a pokolba lát bele. Grove szétégett holtteste a szobában, a padlóba az ördög patája égve. Az ügy hatalmas felhajtást kap – az íróként sikertelen D’Agosta őrmesterként működik közre, de a főnöke csak apró feladatokat ad neki. Amíg fel nem bukkan az ügy iránt érdeklődő Pendergast, és régi rendőr barátját kéri fel összekötőnek. Ketten erednek Grove halálának nyomába, ami az ördög művének tűnik, nincs magyarázat, csak titkok és pletykák egy botrányos életről. Újabb megmagyarázhatatlan, öngyulladásos halál, újabb botrányhős vége. A nyomok Firenzébe vezetnek, ahol Pendergast összecsap egy ördöggel – vagy ördögi emberrel? Közben a háttérben saját családi démona is készülődik.

Lassan az egyik kedvenc krimi sorozatommá válik Preston és Child közös munkája, a Pendergast sorozat. Imádom, ahogy mindig valami misztikus, látszólag varázslatos és megmagyarázhatatlan esettel kerül szembe a nyomozó, de a végére minden logikus és hiteles magyarázatot kap! A Kénköves pokol is ilyen, tart a sorozat varázsa!

Amiben különben rengeteg krimis utalás is van klasszikus angolszász krimi, illetve thriller történetekre. Azt már fejtegettem korábban, hogy Aloysius Pendergast egy modern Sherlock Holmes, de most tisztelettel megidézik Edgar Allan Poe örökségét; A fehér ruhás nőt; de egy utalás erejéig Stephen King Ragyogása is jelen lesz. A regény természetesen ezek nélkül is érthető és kifejezetten szórakoztató, de ezek az utalások arra emlékeztetnek, hogy az irodalom velünk él. A jó történetek örökké tartanak, és tiszteleghet előttük a jelen ilyen formán.

A Kénköves pokol azért is különleges darabja a sorozatnak, mert még egy lépéssel közelebb kerülünk benne a Pendergast családhoz. Ami különben nagyon olvastatja magát: egy család, mely zseniket és őrülteket adott a világnak, néha kombinálva is. Ilyen mix a most feltűnő Diogenes Pendergast, a főhős FBI nyomozó öccse. Aki a család legzseniálisabb és egyben ördögibb tagja. Egy pszichopata zseni, aki a háttérben valami borzalmasra készül. Ezt még csak belengetik, de el is érik vele, hogy akarjam a következő részt. A sorozaton belül ez a Diogenes-trilógiának nevezett hármas első része, ütős kezdet!

A nyomozás vegyíti mindazt, amit a krimiben szeretek. Kriminalisztikai tudományok, kihallgatások, egy zseniális nyomozó megérzéseivel összekötve. A szerzők odafigyeltek, hogy a cselekmény fordulatos és pergő legyen, akciójeleneteket sem mellőzve. Bérgyilkos, hajsza, halálos csapdák, kémkedés, álruhák – van itt minden!

A csavar nagyon eltalált és meglepő, miközben logikus is. Megint kaptunk egy kifejezetten emlékezetes és zseniális ellenséget! Akinek nagyon is emberi vágyai és motivációi vannak a tettei mögött. Hiába, ha olyan zseni egy sorozat nyomozója, mint Pendergast, különleges ellenfelek is kellenek neki, hogy működjön a sorozat! Kap is ilyeneket és érkezik Diogenes is.

De a sorozat remekül mozgatja a mellékszereplőket is, akik azonosulási pontok lehetnek a zseniális főszereplők mellett. Emberi színt visznek egy nagyobb mesterjátszmába.

A regény stílusa remek: olvasmányos, realisztikus, sejtelmes, van benne humor. (Horror is.)

Azt még nem is mondtam, hogy Firenze, történelmi rejtély is volt – szeretem ezt a sorozatot!

Kénköves pokol - Mint krimi: 90% fordulatos, misztikus és reális egyszerre. Remek a karakterépítés, rejtelmes.

Szubjektíven: 95% nekem Pendergast a modern Sherlock! Okos sztori, okos hős, és rejtélyek!