Bűnhődős, ügyeskedős, telefonos, oroszos.

Ilja 7 év után szabadul a börtönből. Drogbirtoklása és terjesztése volt a vád, az egészet le kellett ülnie. Arra ér haza, hogy az egyetlen megmaradt rokona, az anyja előző este meghalt, el sem köszönhet tőle. A szomszédok már átkutatták a lakást is, minden értéket magukévá téve. A fiúra rászakad a sorsa: csak egy 20 éves egyetemista volt, aki nem hagyta, hogy a diszkóban a rendőrök zaklassák a barátnőjét. Cserébe drogot tettek a zsebébe és tönkretették az életét. Vera egy év alatt elhagyta, most az anyja is halott – Petya, aki tönkretette, pedig boldogan éli az életét. Ilja megkeresi, és hirtelen felindulásból megöli. A telefonja nála marad, abból megismeri a barátnőjét, a piszkos üzleteit. Nyinát abortuszra buzdítja, a két maffiabanda kijátszásával pénzhez juthatna, és új életet kezdhetne. De Ilja lelkiismerete feltámad.

Egyre erősebb fejfájás kínoz, ami ezzel a regénnyel kezdődött. Tudjátok, vannak azok a könyvek, amelyek jók, tudod őket értékelni, még azt is mondhatnám, hogy értékesek, mondandójuk van – de olyan nagyon utálhatóak mégis! A Text nálam simán beleesett ebbe a kategóriába, még a fejem is megfájdította.

Mert ez a világ, ez az orosz valóság, amit a szerző lefest, iszonyatos. Nem akarom elhinni, hogy ennyire rémes helyen kell élnünk! Mert annyira már általánosítok, hogy nem csak az orosz realitások olyanok, amilyennek meg lett itt írva. Rég tudjuk, hogy nem a jó emberek világában élünk, de hogy a rendesek ilyen pusztulásra legyenek ítélve? Fáj ez nekem.

Már az alaphelyzet olyan, hogy csodálom, Ilja nem őrült bele. Teljesen ártatlanul, tulajdonképpen egy nemes tett jutalmaként veszik el az életét és az álmait. Közben pedig az interneten láthatja, hogy aki ezt tette vele, aki sokkal több mindenben bűnös, mint amit rá kentek, éli a csodás életet gazdagságban, szerelemben, bűnben. Sorra jönnek az olyan elemek, az emberi sötétség olyan darabkái, amelyek belém martak a történet alatt. Ahogy Vera szakított. Ahogy a szomszédok kirabolták az anyja lakását. Ahogy a börtönben hamis tanúzásért előbb kiengedték volna.

Végig megmarad ez a keserűség, ez a romlottság. Még a végkicsengés is olyan, hogy rúgott belém még kettőt. Ilja jó ember, segít a többieken: hálából – el se mesélem. Akadjatok ki rajta ti is! Ki lehet.

A szöveg nyers, a történet pörög is, mély a karakterábrázolás. Nagyon szerettem a regényben megbújó szimbolikát. Nagyon nem véletlen, hogy Ilja utolsó rajzai mindig az Átváltozás grafikái. Ahogy abban kitaszította a társadalom a hőst, most Ilja van abban a helyzetben, csak neki nem a rovarrá válás, hanem a jósága a szégyenbélyege. Még a sorsuk is rokon.

Mindig ide fogok kilyukadni, már látom. Ha a stílusáról próbálok írni, ha a szereplők jelleméről, ha a saját érzéseimről, ez lesz a végső következtetés. A világ korrupt és rossz, és az erkölcsös, becsületes ember élete lehetetlenné válik. Ha nem süllyed le a szintjükre, nem is létezhet. És ez annyira… frusztráló.

Ez valahol a regény zsenialitása, nagyon odacsap a korrajzzal és a következtetésekkel, a hatással. De nagyon nem jó ezzel szembenézni és feldolgozni a regény cselekményét. Bele se akarok gondolni, hogy fognak erre a korra emlékezni a jövő emberei, ha lesznek egyáltalán.

Text - Mint kortárs: 85% elgondolkoztató, jól felépített, nyers – fáj az embernek a valóság minősége.

Szubjektíven: 40% túlzottan letört, a vége kiakasztott. Tényleg ennyire rossz a világunk? Fájt.