Túlélős, táboros, háborús, szerelmes.

Lale önként jelentkezett munkatáborba: azt ígérték, cserébe a családját békén hagyják. Mire észbe kapott, már egy marhavagonba vitték az ismeretlenbe, ahol próbálta tartani a lelket a többiekben. Auschwitz volt a célállomás, ahol foglyok lettek, miközben nekik kellett a tábor többi részét felhúzni. Lale megbetegedett, a többiek ápolták, és erre felfigyelt egy másik fogoly is. Meg akarta menteni, maga mellé vette tanítványnak. Lale lett a tetováló tanítványa, majd a tetováló. A lelke majd belehalt, de ezzel tudott segíteni a többieknek: a plusz ételből juttatott az éhezőknek, gyógyszert szerzett nekik, mentette, akit tudott. Egyszer egy fiatal lányra kellett egy számot felvinni, valami megfogta az arcában. A halál árnyékában Lale és Gita szerelmesek lettek, és már egymásért igyekeztek életben maradni.

Most jön az a korszak, amikor lassan elmennek az utolsó túlélők is. A generációváltás megtörténik, és azok a történetek, melyek nem lettek elmesélve, már nem is láthatnak világot. Az auschwitzi tetováló is ilyen okból született meg: a történet főszereplője, az igazi Lale már érezte, hogy közeleg az idejének a vége, és egy írónak elmesélte a történetét. Ezzel sikerült azt is elérnie, hogy a története fennmarad, és olvasható formába is került. Mert Heather Morris sokat tett azért, hogy a történet új életre keljen.

Egyrészt, nem adott neki dokumentumregény jelleget. A tényekből írta, de regénynek. Regényszerű a cselekménye is, de a felépítése is. A jelenetek, a párbeszédek, az egész körítés. Nem a dátumokon, nem a tényeken van a hangsúly, hanem a történeten mögötte.

Morris ívet adott az egész regénynek: kiemelte Lale karakterét, és az ő túlélése lett a fő szál. Onnan indul el, hogy a tábor felé tart, és a vége, ahogy kikerül onnan. Közbe beépíti a múltat és a jelent is, megtudjuk, ki volt ő előtte, és ki lett utána. Teszi mellé a fontos szereplőket, akik hatással lesznek Lale életére. Ez lehet akár a tábor egy hatalmaskodó őre, de a lány is, akibe aztán bele is szeret a főszereplő. Én kifejezetten szerettem a regényben, hogy nem faragott belőle sem szerelmes regényt, sem nagy drámát. Kicsit van benne mindkettő, de igazán egyik sem.

Izgalmasan tálalja azt a kérdést is, mikortól lesz valaki kollaboráns. Mennyit lehet megtenni a túlélésért, anélkül, hogy átállj a másik oldalra? Morris nagy együttérzéssel viseltetik a szereplőkkel, és meghúzza a határvonalakat. Amíg a saját életed teszed tönkre, amíg magad adod fel, az együttérzés hangja szólal meg a könyvben. Együtt tud érezni a lánnyal, aki a táborvezető szeretője lesz, mert így neki kell elviselnie a kegyetlen bánásmódot és a megvetést, nem másnak. Tud segíteni így a barátnője szerelmén, ez az egyetlen, amit kérni fog magáért cserébe. Igyekszik átadni az érzést, ahogy Lale küszködik azzal, hogy valamilyen szinten segíti a nácikat, miközben az ellenségük.

A történet stílusa is regényszerű, olvasmányos lett. Az utóhangok, a történelmi tényanyag beszúrása töri meg kicsit a ritmusát, de akinek ez nem fontos, nyugodtan ki is hagyhatja, és akkor teljesen lehet regényként olvasni.

Az ilyen történeteknek nem szabad elvesznie. Ha valakit nem is érdekel a történelem, saját jogon is, mint emberi történet, érdekes tud lenni.

Az auschwitzi tetováló - Mint életrajzi: 80% regényszerű, tényalapú. Direkt szentimentális, oldva a kegyetlenséget.

Szubjektíven: 75% tetszett, hogy regényszerű, olvasmányos. Egy történet a sok közül.