Háborús, barátságos, túlélős, elvi, családos.

Marianne von Lingenfels komoly ígéretet tett a legjobb barátjának, a férjének, önmagának is. A nemesi barátaik egy köre, haladó szellemek felismerték, hogy Adolf Hitlerrel végezni kell. Összeesküvést szőttek, merényletbe fogtak, de elbuktak. Marianne is a társuk volt, de feleségként a nácik nem tekintették annak, rá nem várt kivégzés és megtorlás. Az asszony elhatározta, hogy az apjuk szellemében neveli a gyerekeit, és megvédi azokat a családokat, akik a megtorlási hullámban vesztették el a családfőt. Maga mellé gyűjti az árvaházba zárt gyerekeket, az internáló táborba zárt, vagy menekülő anyákat. A Lingenfels vár a menedékük lesz. Marianne családot kovácsol belőlük, nem is sejtve, milyen titkok várnak a felszín alatt arra, hogy összezúzzák gondosan újraépített világát.

A híres merényletekről szívesen forgatnak filmeket. A II. világháború, a nácik kapcsán főleg. Van, ahol a merénylet célpontjának szemszögéből, máskor a merénylők kalandjait felelevenítve. Ez a megszokott zsáner. De az irodalom és a filmek is keresik most az új utakat, és egy ilyenre bukkant Jessica Shattuck is.

A Nők a kastélyban alig foglalkozik a merénylettel, vagy annak megtervezésével, vagy a célponttal. Már csak a végeredménnyel szembesít a kötet: a golyó nem talál, a merénylőket és kitervelőket felakasztják. Ezzel indul a nők története, akik ezzel elvesztették a férjük és egyben a támaszuk. A gyerekeké, akikből félárva lett.

Ugyan Marianne a központi karakter, aki mondhatni legkönnyebben megúszta az eseményeket, de a kötet több sorsot is lekövet. A legkeményebb talán Connie családjának a sorsa: a feleségét internáló táborba zárták, majd a felszabadító szovjetek szajha sorsba taszították a szép fiatalasszonyt. Martin, a fia pedig egy náci árvaházba került, ahol a kisgyerek teljes személyiségét támadták. Elvették a nevét, fizikai erőszakkal nevelték, és az apját mocskos árulónak bélyegezték. Mondanom se kell, hogy amikor a nácik látták, hogy nem nyerik meg a háborút, az árvákat még útnak indították egy haláltáborba. Az, hogy Martin és Benita túlélik mindezt, Marianne műve. Érzékletesen, hitelesen fest meg Shattuck több életutat is, mert a szereplőket kísérni fogjunk napjainkig.

A regény egyrészt olvasható családi krónikaként is, ahogy mindezt túlélik, ahogy sorra új életet kezdenek a családok. Ahogy a történelem vihara sorsokat alakít. Nem pergő eseményekkel, de alaposan ismerjük meg a hétköznapokat.

Ám találtam egy sokkal izgalmasabb olvasatot is. Marianne szigorú elvek asszonya, aminek nem része a megbocsátás. Az ő erkölcsei a talpkövek minden környezetébe kerülőnek, akik makacsul igyekeznek is megfelelni. Pedig vannak titkaik, és olyan események a múltban, akár jelenben is, amik ütköznek Marianne világával. Ahogy ezek felszínre kerülnek, és viharzani kezdenek, sokkal izgalmasabbá téve a cselekményt elvi szinten, mint eseményeiben.

A család, a megbocsátás, a bűnök témáját feszegeti az írónő, és összességében a remény mellett teszi le a voksát. Ha egy-egy tragédia elkerülhetetlen is, a szereplői nagyja fejlődik, jobbá lesz, és megtanul megbocsátani, próbál megérteni.

Nem egy szórakoztató regény, de jó értelemben érdekes. Szerintem filmen is működne.

Nők a kastélyban - Mint történelmi: 70% új nézőpont, kemény karakterek, elvek csapnak össze. Érzelmeken súly.

Szubjektíven: 60% a történelem inkább csak háttér, de a megközelítés és az elvek harca átjött.