Színházas, ügyködős, karrieres, politikai.

Hendrik Höfgen karriert csinált: mindent elért, amit egy színházi ember remélhet. Ünnepelt színész és rendező, a Hatalom címekkel is bőven ellátta. Jól keres, szép és fiatal felesége van, még a gyengébb alakításai is vastapsot kapnak. De mi volt mindennek az ára? Hendrik mindig törtető volt, és semmit nem szégyellt a sikerért. Nevet változtatott, mert a Hendrik hangzása jobb, mint a születésekor kapott Heinz. Kommunistából náci lett, végignézte a halálát egykori barátnak és ellenségnek is. Hízelgett, játszott, vidékről felküzdötte magát Berlinbe. Tehetséges, de elvek nélkül. Első felesége elhagyta, nagy szerelmét maga űzte Párizsba, mikor a nő kevert származása gondot jelenthetett volna a Párt szemében. A csúcsra ér, és mégsem boldog. Tragédiája, azt sem érti, miért a kín.

Klaus Mann, már a szerző is megér pár sort. Szegény, többszörösen átkozott figura lehetett. Thomas Mann fia volt, és maga is író lett. Mondanom se kell, az apai árnyékból kilépni maga a lehetetlen küldetés. Zsidó volt a második világháború korszakában és német. Bár időben elmenekült a család, azért nem kérdés, hogy ez is egy átok. Végül, homoszexuális is volt. Egy újabb stigma. Nem is csoda, hogy egy olyan regény készült el általa, mint a Mefisztó.

Egy nagyon felkavaró, egyben zaklatott regény. Méltán maradt fenn, de nem jó olvasni. Túl sok minden van benne, ami birizgálja az ember komfort érzetét.

Itt van Hendrik maga, aki egyszerre tragikus figura és gonosztevő. Egyszerre tudom sajnálni és megvetni. Számára a karrier minden. A legnagyobb színész akar lenni, irigy mindenkire, aki sikeresebb nála. Nyal a Hatalomnak, helyezkedik és gond nélkül hátba döfi, aki nem tetszik neki. Ugyanakkor egy olyan férfi, akinek egy olyan nő kell, aki megalázza. Bár nem tesz bele Mann a regénybe direkt szadomazó jelenetet, ott van a sorok között. Utálatos figura, és mégis, szánnivaló is. Mert az hiányzik belőle, amivel felfogná a tettei súlyát. Ő nem egy tudatos gonosz, és ettől talán rosszabb is neki. Mekkora tragédia lehet, ha azért élsz, hogy mindenki szeressen és imádjon, de képtelen felfogni a tettei etikai súlyát és következményeit, nem érti, miért a megvetés.

Itt van a Hatalom leírása. Ahogy nagybetűvel írja, szinte személlyé teszi a szerző, kifejező. Karaktert ad neki, miközben fogalom. Egy kegyetlen, irgalom nélküli, erős, de érzéketlen massza, ami mindent magába nyel és megront. Valahol zseniális, de roppant felzaklató belegondolni és felfogni.

Eltaláltak a számunkra történelmi portrék. Nem lettek kiírva a nevek, de aki kicsit is otthon van a II. világháború és a nácik történetében, képben lesz Hájasról, a Sántáról és a Vezérről. Ez a módszer, megnevezés nélkül írni róluk, még egyetemessé is teszi a rajzukat. Miközben felismerhetjük benne az eredeti figurákat, jelképesek is lesznek, többek maguknál. A hatalom és a gonosz természetéről beszél általuk Mann.

A cselekménye is nyugtalanító. Nem olyan, mint egy sima botrányregény, annyira áthatja az a rossz érzés, ahogy Hendrik egyre jobban eladja magát, és a végére lelke sem marad. Mefisztó történet, de a színpaddal ellentétben Hendrik nem Mefisztó, hanem aki eladja magát neki.

A szövege is nehéz. Nagyon egy könnyű könyv, felzaklat, de ez egyben az értéke is. Hat.

Mefisztó - Mint dráma: 80% a náci birodalom hangulata, egy izgalmas karakter, etikai konfliktusok.

Szubjektíven: 65% nyomasztó, fájdalmas, de mélyen emberi. A nyelvezete is nehéz, súlyos.