Nyomozós, sorozatgyilkosos, pszichoterápiás.

A rendőrség egy nyugtalanító felvételt kap: pár másodperces anyag, egy nőt lesnek meg rajta, aki éppen a harisnyáját veszi fel. Az otthonában hamarosan megtalálják a brutálisan meggyilkolt asszonyt. Újabb videó érkezik, újabb kilesett nő, és most sem tudnak segíteni. Nyomuk sincs, ráadásul a hazaérő, a felesége tetemétől sokkot kapott férj tönkretette a helyszínt, és vallani sem képes. Az ügyön dolgozó Margot a rendőrségi ügyekben rendszeresen segítő pszichiáterhez fordul: Erik a hipnózis segítségével fontos adatokat szerezhetne. Eközben a Joona családját fenyegető gyilkos holtteste előkerül, Joona végre hazatérhet, és bekapcsolódhat a nyomozásba. A gyilkosnak van egy terve az utána nyomozók ellen, és Joona lesz, aki felveszi a kesztyűt.

A skandináv krimik között nagy népszerűségnek örvend a Joona Linna sorozat, amely ezzel a résszel már öt résznél jár. Már maga a szerzősége is érdekes: Lars Kepler írói álnév, mely alatt egy író házaspár publikál együtt. Számomra mindig érdekesek az ilyen kétkezesek, mert elképzelni nem tudom, hogy lehet valamit ketten írni.

De úgy tűnik, nekik bejött, ezt mutatja a sorozat sikere is.

Azt sem tartom véletlennek, hogy ezzel a kötettel együtt az Animus újra kiadta a Hipnotizőrt is. Ami a Joona Linna sorozat első kötete volt, és amelyben a főszerep nem igazán a nyomozóé, hanem a segítségül felkért pszichiáteré, aki utána eltűnt a sorozatból, és most tért vissza, Lesben. Tulajdonképpen lehetővé tették, hogy az Erik Maria Bark krimik egyszerre a polcra kerülhessenek, aki lemaradt az első kötetről.

Az már a személyes megjegyzésem, hogy ezeket érzem a sorozat gyengébb pontjainak.

Mert számomra Bark negyed annyira sem érdekes, mint Linna. Bark valahol irritál engem. Igazából nem tudnám megmondani, mivel váltotta ki az ellenszenvem, de Bark orvosként és magánemberként is nehéz, érthetetlen nekem. Most ráadásul kapott a szerzőktől egy szerelmi szálat is – ami nagyon nem hiányzott nekem.

Gyakran éreztem úgy, hogy a krimi helyett Bark depresszív világába süppedünk. A skandináv krimik amúgy sem a vidám oldalukról híresek, de e szereplő körül még nyomottabbnak érzem a hangulatot. Linna sokkal több tragédián van túl, de az ő hozzáállásában és karakterében még sincs meg az a világfájdalom, ami annyira irritál Bark kapcsán.

Kriminek is volt már jobb Kepler regény. Valahol logikus a bűnös személye és indítékai, de még így is nagyon hirtelen, ahogy rájönnek az igazságra. Kevesellettem a nyomozást, a kihallgatásokat – még a nyomelemzés a legteljesebb, ami köszönhető annak is, hogy a tönkretett helyszín miatt onnan nem lehetett sokat várni.

Kevés volt Linna is, akitől a stafétát Margot vette át, aki szintén társ főszereplővé lépett elő. Kicsit beleleshettünk a magánéletébe, másabb energiákat mozgat ő, mint Linna tette. Még gondolkozom, mennyire volt nekem szimpatikus az alapja, de az tény, hogy több dimenziós figura, akinek a cselekményszálai többségében le is kötöttek.

Korrekt a stílus és a formátum is, még a depresszív hangok mellett is könnyű olvasni.

Nálam gyengébb tagja a sorozatnak, amiért a Linna helyett Bark vonalat okolom.

Lesben - Mint krimi: 75% sok szereplő, összetett cselekmény és csavar a végén, skandináv komorság.

Szubjektíven: 55% nem a fő szálat találtam érdekesnek, és Erik magánélete hidegen hagyott.