Kalandos, spanyolos, árvás.
A kis Pepito soha nem ismerte a szüleit. Egy árva volt a sok között, akik folyamatosan szenvedtek az egyházi árvaházban. Pepito még szökésbe is belevágott. Hamar örökbe is adják egy környékbeli gazdának, aki híres fukar természetéről. A gyermekeit sem engedi házasodni, minden dolgos kezet otthon akar tudni. Pepito is ingyen rabszolgának kell neki. Akit nagyon megszeret az egyik öreg szolgáló, és ráveszi a gazdát, hadd vigye el magával misére. A fiúra ott figyelnek fel: angyali hangja van. Hamar a gyerekkórus ünnepelt énekese lesz, ami a többi gyerekben irigységet kelt. Addig mesterkednek, míg Pepito utcára kerül. Egy idős bűnöző veszi pártfogásába, akivel az országot járják. Egészen addig, míg a fiú egy barát oldalán csatlakozik a Franco ellen harcolókhoz. Koravén gyermekké érik ott nagyon hamar.
Hunyady József regényeit nemrégen fedeztem fel, de máris levontam egy következtetést, amit a bibliográfiája is sugallt: inkább történelmi regényekben jó. Azok voltak a legsikeresebb munkái, azok éltek meg több kiadás. A Pepito sokkal inkább ifjúsági regény, ha ebben is van némi történelmi szín. És a fentiekből kitalálható, hogy ez tetszett kevésbé.
Pedig nagyon jól indult. Ahogy a történelmi regényeiben is, itt is nagyon pörgeti az eseményeket és gyakran él a romantikus regények érzelmileg szélsőséges, kalandos történetvezetésével. Az első pár fejezetben annyi minden történik, hogy más típusú szerző egy egész regényt megírni ennyi cselekményből.
Ennek megfelelő a regény formátuma is. Kevés leírás, valamivel több párbeszéd és az események gyors haladása tömör jelenetekben. De Hunyady odafigyel arra, hogy közben Pepito is megkapja a maga részeit, így nem csak a gyerek tetteit, hanem a kis lelki világát is fokozatosan leképezi.
Néhol eszembe juttatta Dickens londoni alvilágban elveszett gyermekeit, de egy ponton a Kasztrált című romantikus történelmi regény is felötlött az emlékeimben.
Ha marad ezen a vonalon, a nagy romantikus kalandregényen ifjaknak, még tetszett is volna a regény. Mert jön egy nagy váltás, és onnantól kezdve engem sikerült elvesztenie a történetnek. Tény, a háborús irodalom nekem nem fekszik – most sem jött be.
Pepito ugyanis egy harcoló alakulathoz csatlakozik, és végigéli a spanyol polgárháború egy jelentős szakaszát. Ez még úgy sem tudott lekötni, hogy én voltam az Elesettek Völgyében, és tapasztaltam ott azt a hangulatot, ami elvileg hozzáadhatott volna most az olvasási élményemhez is. A tragikumot, a történelem súlyát, hogy ez mekkora ügy volt, csak éppen a rögtön utána beinduló II. világháború elhomályosította a jelentőségét. Ha belegondolok, a Guernica a legismertebb, amit ismerhetünk a spanyol polgárháború kapcsán. Ezzel kicsit szélesedhet az ismeretanyag, de nekem túlzottan a harctérről és a bajtársiasságról szólt.
Egy-egy jelenetsor azonban ütős. A kis kamaszszerelem a doktornő felé, vagy amikor Juan szembesül a végén a véggel. De ez a kevesebb. A harc engem nem köt le.
A stílusa is gyengébb, bevet olyan formátumokat is, mint a napló. Ami az előzmények után nem működött igazán. Eltűnik a humor, a játékosság, marad a mesélőkedv.
Nekem nem tetszett, de van még történelmi regényem a szerzőtől, azzal próbálkozom inkább.
Pepito - Mint ifjúsági: 60% erős az indulása, de a háború leírása kevésbé színes vagy izgalmas.
Szubjektíven: 40% klasszikus kalandregénynek indul, az tetszett. A háború meg nagyon nem.