Élet értelmés, családos, történelmet végigélős.

Tom nagyon öreg, bár ez nem látszik rajta. Látszólag csak 41 éves, igazából már több mint 400 éve a Földön jár. Egy ritka betegség elszenvedője: kamaszkorban indul be, és ettől kezdve durván 15 év alatt öregszik egyet. Már fáradt, egyre többet kínozzák az emlékei. A lánya, akit 400 éve keres. A szerelme, aki a karjaiba halt meg. Háborúk, politikusok, művészek – akik mind elmentek, de ő itt maradt. Most egy londoni középiskolában tanít történelmet, egyre közelebb kerül egy kedves francia tanárnőhöz, de a hozzá hasonlók titkos szervezete magához rendeli. Van neki egy feladat, amit elvégezve végre megtalálhatja Mariont – bár lehet, hogy rossz helyen keresi az élet értelmét?

Szeretem azt képzelni, hogy a nyelv egyszerre véges és végtelen. Gondoljunk csak bele! Alig pár betűnk van, nincs még 50 sem, és mennyi szöveget vagyunk képesek létrehozni vele! A beszéd, a szavak, mindannak az átadása, amik vagyunk és lehetünk, ez az, ami az embert azzá tette, ami. Elég csak papírt ragadni, írni, és akár generációkkal később is leszel, ha másba nem is, de a szavaidban.

Ez a gondolat két részről is foglalkoztatott, amíg olvastam a regényt. Egyrészt, a regény hőse, Tom olyan hosszú élettel van áldva/átkozva, ami miatt neki mást jelent a létezés. Ő arra kényszerül, hogy szerettei és korok bukását élje végig, miközben ő alig változik. Mégis, a művészet lesz az, ami valamiféle kapocs a számára. Szeret olvasni, olyan szerzőket ismert és szeretett, mint Fitzgerald vagy Shakespeare. Talán ő örökebb, de ő is felismeri a szavak nagyságát és a zenéét, teszem hozzá.

Mert ez a regény erősen zenei is, és nagyon szerettem, ahogy Haig nem ragad le egy korszaknál. Még a XVI. században Tom lanton játszott, de az évek alatt egyre bővült a lista. Gitár, zongora, és még sorolhatnám. Ahogy a repertoár is. Ugyanúgy megtalálja a szépséget és az örököt egy Csajkovszkij darabban, mint egy Michael Jackson nótában.

De a szavak egyetemességét maga a könyv nyelvezete is sugallta. Ennek a történetnek maga a szövegezése is olyan, hogy sodor magával és jobb jelző híján: szép. Nem is simán igényes, bár különben az is, hanem dallamos és lírai. Mély.

Tartalmában is. Miközben Tom visszaemlékezésein keresztül történelmi életképeket is kapunk, kalandokat, az élet értelme is fokozatosan a szemünk előtt lebeghet. Mi értelme a létezésnek, miért érdemes egyik napnak követnie a másikat? Mert, ahogy Tom egy nagyon hosszú életben meg kell, hogy találja a szépséget és értelmet, ugyanezt mindenkinek meg kell tennie a maga napjaiban, ha azokból kevesebb is van, mint a történet hősének.

Nem tudok elmenni amellett sem, hogy a borítóról nekem beugrott a Kis herceg. A történetet olvasva is találtam olyan elemeket, ami miatt ide tudnám írni azt a klasszikust. Ha csak abba gondolok bele, hogy a kis herceg nem nő fel soha… rózsája után vágyakozik, míg itt Tom Rose után… még a lényeg is ugyanaz lesz. Miért érdemes élni? A szeretetért, szenvedélyért.

Vannak emlékezetes karakterek benne, fordulatok, de valahogy nem ez a lényeg. Ez ennél örökebb történet, mert az örök emberről szól, aki mindig is keresni fogja, hogy ki ő, és miért jár ezen a Földön.

Ha megáll az idő - Mint kortárs: 95% elgondolkoztató, mélyen emberi és a létről gondolkoztat. Átérzős könyv.

Szubjektíven: 80% magával vitt a szövege, fájtak a történetei, miközben jó is. Kis herceg?