Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

Idézzünk!

2018. június 13. - BBerni86

A meg nem írt zseniális kéziratok olyanok, mint az el nem mondott szerelmi vallomások: szép emlékek, de nem lesz belőlük szex. (Varga: A siker tintája)

 

Neked aztán igazán illene tudnod, milyen egy híres apa árnyékában felnőni, Carter Kane! Szüntelenül a legendához igyekszünk felnőni. Nézd csak meg, mi történt veled is, a nagy dr. Julius Kane fiával. Végre nevet szerzel magadnak menő mágusként, erre mit tesz apád? Isten lesz belőle. (Riordan: A kígyó árnyéka)

 

Erhart tudta, az idegen nyelvekkel az a probléma, hogy ha az ember nem beszéli őket legalább mostohaanyanyelvi szinten, mindig csak azt mondja, amit el tud mondani, sohasem azt, amit el akart mondani. Ez a különbség a világ határai közötti senki földje. (Menasse: A főváros)

 

Fiam, vagy úgy élsz, hogy bármelyik pillanatban meghalhatsz, vagy úgy, hogy örökké fogsz élni. Voltaképpen mindegy, mit választasz, az eredmény ugyanaz. (Kondor: Az Est regattájának igazi vesztese)

 

Nem akarnék senkit tudományos magyarázatokkal untatni, csak annyit mondok, hogy csontvelőnk több hemopoetikus – fehérvérsejteket létrehozó – őssejtet termel életünk delén, ugyanakkor fontos tudni, hogy sérülésektől, helytelen táplálkozástól nem óv meg, és nem is tart örökké. Úgyhogy ne hidd, hogy szexi vámpír vagyok, aki örökre megragadt élete delén! (Haig: Ha megáll az idő)

 

(…) a szeretet ugyanúgy szörnyű alakba torzíthatja a világot, mint a gyűlölet. (Haig: A tűz hajója)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2214035650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása