Végzet asszonyás, úrlényes, titkos szervezetes, noir.

Sammy nem sok vizet zavar. Mivel keresi a rendőrség, egy helyi gengszter adott neki új papírokat és adott neki állást a bárjában. Így most Sammy csapos, kevés pénzért, mert váratlanul sokáig tartozik a segítségért Salnek. De itt találkozik a dögös Stiltonnal, aki álmai nője lehetne. Meg kell hódítania, miközben Sal is talál neki feladatot: egy tábornoknak olyan lányokat kell keríteni, akik nem néznek ki hivatásosnak, sima átlag nőknek. Sammy azt se tudja, hogy fogjon bele, amikor Stilton eltűnik, és valahogy ehhez az ügyhöz van köze, meg egy Roswell nevű helyhez. A mentőakció mellett egy kígyót is meg kell találni, hiszen be akartak szállni a kígyópisi üzletbe – csak éppen a megvett halálos fekete mamba nincs oda a dobozos életmódért, inkább kereket oldott és pár embert megmart út közben.

Christopher Moore olyan agyamentségeket ad ki a kezéből, hogy az ember azon gondolkozik, nem-e a bolondgomba a kedvenc élete. Vagy titkon összejár Csodaországba a Bolond Kalapossal, és tea partikon együtt ötletelnek. A Noir is pont olyan, hogy simán rá tudom mondani, rajta az író kézjegye.

Vagyis, most a noir világot fogta, és megbolondította. Akár paródiának is mondhatnám, de szívesebben fogom fel komédiának, ami noir elemeket használ. Megvannak a sötét bárok, az alkohol és csaposok, a rossz lányok és a végzet asszonya, a titokzatos kormányügynökök, a magányos farkas nyomozó – aki itt éppen csapos is. A hangulat, az egésznek a színei a noir stílusjegyeit mutatják. Ha nem figyelnék a karakterekre, a cselekményre, csak a világépítésre, akkor egy fekete-fehér filmben is érezhetném magam, ahol a zongoránál Sam játssza újra a dalom. Csak éppen van cselekmény és karakterek is.

A karakterek kattantak. Látszólag a zsáner figurái, de igazából mégsem. Jó értelemben őrültek, inkább a cselekmény miatt, mint magukban. De valahogy mégse és mégis autentikusak ebben a közegben.

A cselekmény viszont beteg. Helyenként vicces is, akinek erre van humora, végig. Nekem nem teljesen – ezt mutatja, hogy számomra az volt a legizgalmasabb, amikor a mamba szemszögéből követtük az eseményeket. Annak a leírása, hogy egy ideig életben hagyta a kajának mellétett patkányokat, mert képesek voltak kirágni maguk a zsákból – kész. De az is megér egy misét, hogy kerül a gengszterek, bárok és a háború utáni Államok életébe pár ufó.

Az biztos, hogy nem unalmas a cselekmény, Moore bírja ötlettel végig és folyamatosan pörgeti is az eseményeket. Az már más kérdés, hogy logika nem sok akad benne, így inkább egy komikus jelenetek sora jön ki, mint egy értelmes noir sztori. Arról nem is beszélve, hogy a krimis elem hiányzik. Helyette vannak az ufók. Az meg nem ugyanaz.

A Moore regényekkel azért is rendszeresen vannak fenntartásaim, mert nyersebb a nyelvezete, mint ami a fülemnek jól esik. Itt sincs ez másként. Mondjuk, bújt már ki jobban a bőréből a szerző, ezt még lenyeltem, és valamennyire a regény cselekményébe is belefért, de akkor is! (Igaz, most legalább azt nem kellett számolgatnom, mennyire vérfertőzők a szereplők. Még anno egyszer a főszereplő kavart a nagybátyja feleségével, majd összejött a lányával. Juj.)

Műfajában jó, az ízlésemhez annyira nem passzolt. Csak elment.

Noir - Mint paródia: 80% a noir elemeket használja, csak a történet és a szereplők agyamentek.

Szubjektíven: 55% sok szereplőt nem bírtam, és a történet akkora katyvasz… sok(k).