Világmentős, űrháborúra készülős, taktikai.
Az emberiség már tisztában van vele, hogy nincs egyedül a világegyetemben. Mi több, egy másik faj útban van a Földre – 400 alatt ideérnek, és lerohanják a bolygót. Jelen állás szerint esély sincs a győzelemre. A helyzetet nehezíti, hogy kémek is vannak itt: a sophon láthatatlan, érzékelhetetlen, és mindent jelent. Még tervezni sem lehet, mert ők mindent kilesnek. Így az emberiség más megoldást talál ki a közös munka helyett: kineveznek négy Falképzőt, akik az emberiség minden anyagi eszközével rendelkezhetnek. Nekik kell tervet kidolgozni, amit senkivel nem oszthatnak meg, csak végrehajtják. A négyből egy van, akit korábban nem ismert senki, egy Lou Ji nevű kínai csillagász. Mindegyikük a tervébe vág, a Trisolaros figyel és merényleteket foganatosít, miközben az emberi természet is veszélyt jelent.
A sci-fi nehéz műfaj, sokkal nagyobb erőfeszítést igényel a befogadása, mint a más szórakoztató zsánereké. Ugyanakkor lehetőség van benne arra, hogy elgondolkozzunk a jövőnkről, az emberiségről, a világról. Lehet köztük kalandosabb, filozofikusabb, elvontabb és könnyebben feldolgozható is.
Az író számára is kihívás a sci-fi. Mert ebben a műfajban a világteremtés kiemelten fontos. Ha csak kicsit is megy előre az időben, vagy egy más civilizációt akar bemutatni, akkor is az alapoktól kell felépítenie mindent, a lehető legnagyobb logika mellett. Amilyen következetlenséget egy fantasy vagy romantikus regény elbír, a sci-fi nem.
Cixin Liu kínai szerző, és az ötödik sci-fi regényénél tart. Ez az ötödik, a Sötét erdő, ami egyben a Háromtest – trilógia második darabja is. Ami elvárás a zsánerrel, tökéletesen hozza is: profi a világépítésben, és olyan kérdéseket vet fel, melyek foglalkoztatják az emberiséget.
Egyedül vagyunk a világegyetemben? Cixin válasza, hogy nem. És máris egy háborús helyzetet választ, ahol az emberiség tudatába jut, hogy úton a vadász, aki végezni akar vele. Intelligensen áll a kérdéshez a szerző, és felettébb logikus is, ahogy a válaszreakciók megszületnek. A Falképzők titokzatos munkája, aminek külső szemlélőként mi is csak a külsőségeit látjuk, de egészen az adott részek tetőpontjáig nem fedi fel a szerző, mi volt a stratégia és ötlet. Az egész ismeretében akad benne érdekes is, de mind okos a maga módján.
Az pedig különösen szimpatikus, amelyik a megoldást jelenti majd. Mert az a természetet veszi alapul, az egy stratégia és nem olyan látványos erődemonstráció. Nem akció, elmélet, de nagyon működik. Tetszett a Sötét erdő metafora is, amely az egésznek lesz az alapja. (De nem mesélem el, az egyik tetőpont, amikor Lou elmagyarázza.) Bár sci-fi, és valamiért azokról nekem sötét jövőképek ugranak be, Cixin verziójában van remény és emberség.
Jó abban, ahogy az emberiség fejlődési útját megrajzolja. Nem egy vadidegen technológiát bont ki, hanem továbbgondolja a ma megoldásait. Ugyan nem a jövőbeli részek csúcsa a technika milyensége, az emberi tényező ott is fontosabb, de attól még értékeltem, amilyen politikai – technikai környezetet teremtett neki.
Olvasni viszont nem egyszerű. Komoly a regény, néhol, ijesztően tudományos nyelvezettel. A szereplők lelki világa is komor, nagy kérdésekkel birkóznak. Gondolkodni kell a regénnyel.
Korrekt a zárás is, az utolsó részek miatt tetszett a könyv. Érdekel is, hogyan akarja folytatni.
A sötét erdő - Mint sci-fi: 80% korrekt világépítés, szimpatikus üzenet, akció helyett emberi dilemmák.
Szubjektíven: 60% a vége megmentette – tetszett, amerre elment a regény és az üzenete is.