Varázslatos, istenies, mitologikus, város mentős.

Lazlo Strange árvagyerek volt, akit egy kolostorba fogadtak be. Egy másik világról álmodott, egy elveszett különös városról, és könyvtárosként kutatott utána, írt róla. Amikor a királynő kegyeltje, Thyon alkimista náluk dolgozik, Lazlo ad neki egy ötletet. Nem sejtheti, hogy Thyon a munkáiból az elveszett Könny nyomába ered, és amikor Könny követsége érkezik, a tőle lopott tudással szerez helyet az Istenölő csapatában, Könny megmentésére. Ez Lazlo álma. Kiharcolja, hogy ő is mehessen. És Könnyben szembenéz a város sötét történetével: hat isten évszázadokig rabszolgaként tartotta őket, míg Istenölő vezetésével nem végeztek mindegyikkel. De palotájuk a város fölött lebeg, eltakarva a jövőt és napot. Nekik kellene eltüntetni onnan. Nem sejtik, hogy az istenek pár túlélő ivadéka fentről lesi őket, köztük egy lány, aki Lazlo álmaiban reményre lel, és ketten együtt új legenda kezdetét jelentik majd.

Tudom, ne akadjak fenn a magyar címeken, már megtanulhattam volna. De komolyan, miért? Ha van egy jó angol cím, miért kell azt kiforgatni? Strange itt nem a különösre utal. Nem melléknév, hanem személynév. Mint Doktor Strange esetében. Itt Lazlo Strange a főszereplő. Strange, az Álmodó (Strange the Dreamer). Bár Strange egyben egy különös álmodozó is, de akkor is… utálom, amikor úgy érzem, olyan adta a címet, aki nem olvasta a regényt, mert akkor értené az eredeti ötletet… mindegy.

Az, hogy ennyire fennakadtam a címen, mutatja, hogy a regény jó. Tetszett, beleéltem magam, és így nem vagyok elégedett egy majdnem jó, de messze nem tökéletes címmel.

A cselekmény lineáris, de több szálon vezetett. Alapból egy jól kitalált másik világban játszódik, de ahogy haladunk előre a cselekményben, még sokkal komplexebb és okosabb lesz. Könny városának saját mitológiája van, és még rengeteg megválaszolatlan kérdés, amire majd érkezik a második kötet. Így kell sorozatot alapozni. Sokat ad, de még bőven van benne lehetőség, érdekel is, Laini Taylor mit talált ki a Rémálmok múzsájában.

Varázsos képességek, istenek, és sok-sok rejtély. Miért tette a hat isten, amit? Hogyan került Lazlo kisgyerekként a kolostorba? Hogy folytatódik a történet?

Jó, akad benne tipikus szál is. Hogy Szárája és Lazlo egymásba szeretnek. Hogy Lazlo igazából kicsoda, és milyen képessége van igazából. Nagyon jellegzetes YA elemek, de jól vannak használva. És kell a jó folytatáshoz, mert pont ezek kellenek ahhoz, hogy olyan patthelyzet álljon elő a kötet végére, ami előáll.

A karakterek is sok vonásukban tipikusak, de Taylor sokakat többé is tesz, mint egy meseszereplő. Kezdve az Istenölővel, akinek olyan tragikus történetet írt Taylor, hogy komolyan örülök, hogy nem az ő istenek elleni lázadása a regény fő témája, mert az ember szíve beletörne. Vagy Thyon, aki elsőre az álomfiúnak tűnik, majd Lazlo nemezisének, hogy a végére az ő tragédiája is komplexen feltűnjön. A tipikus elemek inkább a két főszereplőt, a szerelmespárt jellemzik, akiknek kényszer, hogy YA hősök legyenek a várt jellemzőkkel.

Plusz, olvasmányos is. Jól ábrázol a szerző, egészen filmszerű.

Talán azért tetszett annyira, mert egyszerre van meg benne a jó világteremtés, a cselekmény- és karakterközpontúság is. Eddigi kedvenc regényem az írónőtől.

A különös álmodozó - Mint fantasy YA: 90% összetett világ, pörgős cselekmény, jó szereplők. Nem csak szerelmes.

Szubjektíven: 85% a világa nagyon tetszett, bírtam sok szereplőt, és igazi, jó meséje van.