Nyomozós, eltűnt személyes, kapcsolatos, csontos.

Tempe már kisgyerekként találkozott a halállal: meghalt a kisöccse. Az apja halálra itt magát. A legjobb barátnője nyom nélkül eltűnt. Most a régi környéken előkerül egy csontváz, egy gyereklány, és Tempe nem tud szabadulni a gondolattól, hogy végre Evangeline nyomára akad. Míg az azonosítás zajlik, húgával a saját szakállára is nyomozni kezd. Keresi a lány családját, és igyekszik megérteni, mi történt gyerekkorukban. Közben két rejtélyes ügyben is segítenie kell: három női tetemre leltek. Van három eltűnt kamaszlányos esetük is. Ryan Tempe szakértelmét kéri, noha a magánéletük nem is lehetne zavarosabb. Ryan aggódik Tempe férje miatt, mégse szakadt el tőle a nő? És ott van saját lánya is, akinek biztos hátteret akar nyújtani. Tempe és Ryan el kell, döntsék, egymástól mit várnak és akarnak.

A Temperance Brennan sorozat nálunk egészen kalandos utat járt be. Megpróbálkoztak a kiadással, de két rész után félbeszakadt. Jött évekkel később a sorozat, ami nálunk is sikeres lett, és elkezdték újra kiadni a regényeket is. A Szó öt részig jutott. Majd az Ulpius vette meg, új címen és már a Dr. Csont reklámmal kiadták az első hármat. Ulpius vég, következett a Fumax. Ők a hatodik résszel folytatták, és ezzel a kötettel már a 10-nél járunk. Természetesen a tévés sorozatra való utalás maradt, az a reklám sose rossz.

A tízedik részről is elmondhatna, hogy nyugodtan bele lehet vágni előismeretek nélkül is. A krimi szál teljesen új, nincs semmi, amit korábbról tudni kellene. A magánéleti szál a folytatásos, de Reichs az eddigieket hamar összefoglalja menet közben, így annak sem lesz hiányérzete, aki tényleg most kapcsolódik be a történetbe.

(Az már más kérdés, hogy a tévé sorozatot szeretők nem azt fogják kapni, amit a sorozatban szerettek és láttak. Ez mintha egy teljesen más Tempe lenne. Kanadai, idősebb, családja van, és nyoma sincs a sármos FBI ügynöknek, aki végül a doki szívét begyűjtötte.)

A regény ezt a két oldalát: a krimit és a szerelmet legszívesebben szétszedném, és a magánéletet nagyon meghúznám. Mert a krimi jól szerkesztett, átgondolt, és érdekes is. Tempe most kevesebbet akciózik szólóban, és inkább a laborban dolgozik, ami tényleg a törvényszéki antropológia területe, és nem a rendőrség helyett üldözi a gonoszt. Ugyan a húgával nyomozgatnak is, de az sokkal inkább magánügy, mint a labori munka hozadéka.

A magánélete viszont nekem már kezd röhejes lenni. Sejtem, hogy ezzel lesz emberi, és mutatja meg a szerző, hogy a főhősei nem mesealakok. Töprengenek, szenvednek, valahogy kínos az egész és annyira nem fogom fel ésszel, miért ezzel kell tölteni a sztorit! Tempe és Ryan is 50 körüliek, és komolyan arról kell olvasnom, hogy annyira nehezen boldogulnak és keringőznek most egymás mellett, mintha fiatal húszasok lennének? Egyáltalán nem olyanok, mint erős negyvenesek, a karakterek magánéleti viselkedése sokkal éretlenebb, és zavaros. Igaz, nekem a sorozat után fura őket ennyire idősen és mégis ennyire gyerekesen látni.

A stílus és a minőség különben a szokott. Reichs kellően tárgyilagos, a tudományos részek is érthetőek és szórakoztatóak. Vegyíti a cselekményt a karakterábrázolással, és egy-egy ponton nagyon eltalálja a kettő arányát, olyankor egészen sodort magával.

Nekem a tévésorozat jobban tetszik, de kevés a bonctermi krimi, így kitartok. Lesz 11 is.

Hamvadó csontok - Mint krimi: 70% az antropológia ad pluszt, a végére minden összeér. Erős a magánéleti vonal.

Szubjektíven: 55% a krimi vonal és antropológia tetszik, de a személyes szálak már zavarnak.