Nyaralásos, esküvőt szervezős, szerelembe esős, üzleti titkos.

Ellen az, aki mindig kézben tartja a dolgokat. Remek eredménnyel diplomázott, sikeres üzletasszony. Most éppen Korfu szigetére tart a húgával, aki itt készül férjhez menni. Előkészítik az eseményt, amíg megjön az apjuk és Lacey vőlegénye. Ellen azonban nagyon hamar szembesül azzal, hogy neki kell visszafogni a húgát, aki nem hordja a gyűrűjét, látványosan flörtöl az egyik szállodai alkalmazottal – férjhez akar egyáltalán menni? Senki nem is sejti, hogy igazából neki kellene most segítség. Mert életében először bajban van, de senkihez nem mer fordulni. Jan, a hotel egy másik, dögös alkalmazottja figyel fel a nőre, és igyekszik segíteni neki. Míg Jan és Ellen között egyre forrósodik a hangulat, talán egymás életét is segíthetnek egymásnak rendbe tenni.

Igazából vacillálok, hogy Mandy Baggot eme regényét strandkönyvnek, vagy romantikus regénynek minősítsem. Igazából közel áll egymáshoz a kettő műfaj, és nem is nagyon érdemes eldöntenem a dilemmát. Ha strandkönyv, ha romantikus regény, akkor is csak közepes a kötet.

Hiszen a cselekménye nagyon szürke. Vagyis, történnek benne események, még fordulatok is vannak – némelyik úgy tálalva, mintha a világ legjobb thrillerének fordulata lenne – csak éppen az egész érdektelenül van elmesélve. Nem kelti fel a figyelmet, sem a feszültséget. Az össze konfliktus, a csavarok is mind súlytalanok. Emiatt nem lehet jó strandkönyv: annak szórakoztatónak, csillogónak, sőt: sziporkázónak, botrányosnak kellene lennie. Ez nagyon nem az.

A benne levő érzelmek is közepesek. Látszólag nagy szenvedélyekről, életre szóló döntésekről mesél, de nincs benne érzelmi erő. A szerelmi szál attól, hogy nagyon mese habbal, még lehetne szenvedélyes, vagy megható – de ez nem hat semmire, se a szívre, se a lélekre, se a libidóra. Szürke. Unalmas. Kiszámítható. És ettől lett rossz romantikus regénynek is. Bár a cselekmény miatt inkább strandkönyv kategória.

A cselekmény kap olyan fordulatokat, amik ezen felül még röhejesek is. Nem akarom lelőni a poént, mit vall be Jan a végén, de elsőre nem tudtam elhinni. Azt gondoltam, ilyen nincs. Ez egy vicc. De nem. Komolyan kellene venni – de egyszerűen nem lehet, annyira gagyi!

Mindez annak is a hibája, hogy Baggot szenvtelenül ír. Komolyan, annyira érzelemmentes és szürke a stílusa, hogy egy fekete-fehér film szivárványnak tűnik mellette. Vannak bénább történetek, amiket egy jó mesélő mégis elad. Baggot nem az a kategória.

De hogy valami pozitív is említésre kerüljön, a karakterei nem rosszak. Emberiek, jó és rossz tulajdonságokkal. Nem hősökről, emberekről mond történetet, és lehet is velük szimpatizálni. Csak egy ennél jobb történet kellene nekik. Meg nem egy olyan nyálas, hihetetlen happy end, ami alapokig rombolja a karakterek hitelességét is.

Még a történet se lenne vészes, vannak benne jó alapok, de nekem nem tetszett, ahogy el van mesélve. Nagyon nem.

Bár nem a regény témája, de míg ezt írom, a Rekviem egy álomért zenéje szól mellettem. 1 percében több az érzelem és szenvedély, mint a kötet 550 oldalában.

Őrült görög nyár - Mint strandkönyv: 50% a fűszer nincs benne. A történet alapja, karakterek jók, de unalmas.

Szubjektíven: 20% csak egy romantikus mese, tele nyálas túlzásokkal. A stílus se jött be.