Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Picoult: Ítélet

2018. július 01. - BBerni86

A héten már beígértem, hogy az Ítéletről lesz részletes és spoileres mesélés vasárnap, íme! Minden, amit tudni akarsz a legutóbb kijött Jodi Picoult könyvről anélkül, hogy el kellene olvasnod a regényt!itelet2.jpg

Megjegyzés, nem ez a legutóbb írt regénye a szerzőnek. A farkasos sokkal frissebb. Csak elég sok olyan Picoult sztori volt, amit nálunk még nem adtak ki. Ilyen az Ítélet is, ami igazából jó pár éves regénye az írónőnek, de nálunk most jelent meg.itelet1.jpg

Picoult különben a legismertebb szerzője annak a zsánernek, amit nevezhetnénk jogi és családi drámának. Minden könyvében van bírósági ügy, ami valamilyen kortárs problémakör körül forog, és családi vonatkozása is van. Vagyis, van társadalmi üzenete, aktuális, és mélyen emberi is. Már vannak epigonjai is, de egy sem olyan sikeres, mint Jodi Picoult.

Az Ítélet a nemi erőszak regénye többek között. Több szereplő életében nagyon durván jelen van a kérdéskör:

- itelet4.jpgJack azért megy börtönbe, mert nemi erőszakkal vádolta az egyik diáklány az iskolából, ahol tanított. A börtönben ő maga van erőszak fenyegetettségnek kitéve. Kikerülve, Salem Falls lakosaként megint megvádolják. Ráadásul nem is csak egy személy. Ebből lesz a tárgyalás.

- Addie 16 volt, amikor csoportosan megerőszakolták saját iskolatársai. Ebből az erőszakból gyereke is született. Mikor Jack az életébe lép, szerelmes lesz, de mintha a nagy félelme újra lecsapna: csak nem egy erőszakolónak adta a szívét?

- Catherine, Gillian, Meg erőszakkal vádolnak.

- Gillian valóban áldozat, csak nem úgy, ahogy el akarja hitetni.

Ehhez jön hozzá az a kérdéskör, hogy az ember hajlamos ítélkezni, alap nélkül. Jack úgy lesz kiközösítve, majdnem mindenki elítéli anélkül, hogy őt is meghallgatnák, vagy tényeket keresnének.

De akkor nézzük részletesen a cselekményt!

Jack népszerű tanár egy elit középiskolában. Ráadásul gazdag is, jóképű is. Minden diáklány bele van kicsit itelet5.jpgbolondulva. Catherine is. Amikor a barátjával komolyodik a kapcsolata, a férfit kéri meg, hogy menjen el vele fogamzásgátlóért. Az apja lelkész, hozzá nem fordulhat. Jack megteszi. Amikor a lánnyal szakít a barátja, Catherine arról képzeleg, hogy Jack szereti és együtt vannak. Álmodozásait naplózza. Az apja megtalálja a tablettákkal, és feljelenti a férfit. Catherine fél tőle, nem állítja le, nem mondja el az igazat. Még az ügy tárgyalási szakaszba se ért, az iskola meneszti a férfit. Jack anyja megtagadja a fiát. Catherine a tárgyaláson kap észbe, már elmondaná az igazat, de senki nem hisz neki. Biztos szerelmes Jackbe, ezért tagad most. De annyit elér, hogy az ügyész nem akar tárgyalást. Vádalkut ajánl: ha Jack beismeri, csökkentik a vádakat visszaélésre, csak 8 hónap börtön és 10 év múlva a priuszát is törlik. Az ügyvéd rábeszéli a férfit.

A börtönben egy nagydarab erőszakoló ki is szemeli magának azonnal, de Jack tud kötni vele egy alkut: amíg a Jeopardy (USA-ban nagyon népszerű kvízshow) minden kérdésére jól válaszol, nem lesz megerőszakolva. Egy ideig megy is, de egyszer hibázik. Közli a férfival, odament hozzá, de másra nem hajlandó. Meg kell erőszakolnia, nem egyezik bele, de nem fut el. Ahol igazán számít, belül, nem tudja megtörni. A rab nem bántja végül.

Kikerülve Jack nem tudja, hová mehetne. Beül egy taxiba, csak viteti magát, amíg nem érnek Salem Fallsba. Kis lerobbant városka, itt eltűnhetne. Kiszáll itt.

Egy bisztróba sétál be, ahol kisegítőt keresnek. A tulaj, egy korabeli csinos nő fel is veszi. Ő Addie. Akinek van itelet6.jpgegy furcsasága: úgy csinál, mintha egy 10 év körüli gyerek lenne körötte. Tesz ki neki ételt, meg kerülgeti. Elmesélik, Addie kislánya 10 évesen meghalt, a nő azóta játssza, mintha még itt lenne Chloe. Jack beilleszkedik, sokat segít a bisztróban, és Addie részeges apjának is támasz tud lenni, aki végre elkezd jobban lenni. Ahogy Jack és Addie egyre közelebb kerülnek egymáshoz, szerelmesek és szeretők lesznek, Addie a teljes történetet képes lesz elmesélni a férfinak. 16 évesen osztályelső volt, újságírónak készült. Egy nap hazafelé sétált, amikor pár felsőbb éves magukhoz a focipályára hívta segíteni. Hárman leteperték, megerőszakolták. Addie nem tett feljelentést, csak az apja tudta meg, mi történt. Viszont, lett egy lánya, Chloe. Akinek nem tudta, melyik erőszakoló az apja, de nem is akarta tudni. Az övé volt, imádta. De a kislány 10 évesen rosszul lett. Mire rájöttek, mennyire komoly a helyzet, már késő volt. A kicsi meghalt, és azóta játssza, mintha még itt lenne. Tudja, hogy igazából halott, de így könnyebb. Jack is bevallaná a múltját, de mire megtehetné, az ügy kipattan, és Addie nem tudja, kinek higgyen. Jack elmegy. részegre issza magát Addie apjával.

Addie a férfinek hisz, másnak kibékülnek, de akkor Jacket letartóztatják Gillian megerőszakolásáért. Gillian egy környékbeli etyke, egy gazdag 17 éves lány. Aki állítja, éjjel az erdőben Jack részegen letámadta és megerőszakolta. Mivel már egyszer vádolták nemi erőszakkal, mindenki a lánynak hisz. Még Addie is meginog. Jack kirendelt védőt kap, Jordant. (Aki visszatérő karakter Picoult regényében, aitelet7.jpg Sorsfordítókban is ő volt az ügyvéd.) A tárgyalás megindul, és lassan kiderül az igazság, hiába mondja Gillian barátnője, Meg is, hogy vele is erőszakoskodott Jack.

Gillian és három barátnője, köztük Meg, boszorkánykört alapítottak. Aznap éjjel az erdőben boszorkányünnepet tartottak, amibe besétált a részeg Jack. Gillian, félmeztelenül el akarta csábítani, de a férfi részegen se hagyta magát. Gillian ettől dühös lett, bosszút akart állni. Mikor elmenőben egy rendőrbe futottak bele, hogy a boszorkánykör titkát megtartsák, az iskolában tanult salemi boszorkányperekből merít. Erőszakkal vádolta a férfit, akiről tudta, hogy a múltja miatt senki nem hinné el, hogy ártatlan. Meg pedig a Gillian által italukba kevert drogtól hallucinált, de miután kitisztult, az apjának bevallotta az igazat. (Igaz, a per után.)

Catherine is eljött, miután Addie felkereste. Elmesélte az igazat, hogy Jack soha nem bántotta, de a hazugsága túl nagyra nőtt, félt az apjától, nem tudta leállítani, aminek Jack itta meg a levét. De most talán segíthet.

Jacket felmentik a vádak alól.

itelet3.jpgDe belátja, nem maradhat itt. Hiába ártatlan, minden ellene hozott vádban, itt már megbélyegezték. Magával hívja a szerelmét, menjenek együtt el. Elsőként az anyjához New Yorkba, ideje azt a kapcsolatot is rendbe hozni. Addie igent mond.

Mielőtt elmennek, Charlie (Meg rendőr apja) felkeresi a nőt és bocsánatot kér tőle. Ő volt az egyik, aki kamaszként megerőszakolta a nőt. Addie megbocsát.

Záró csavarként kiderül, hogy Gillian valóban erőszak áldozata. Csak nem Jack volt az elkövető. A saját apja mászott be az ágyába, miután Gillian anyja meghalt. Évek óta, most is, a lánya megrontója. Tőle származott a testnedv, amit a lányon találtak, és nem tudta a bíróság Jackhez kötni. Zárt ajtók mögött, mély titokban, tovább folyik a fertő.

Mielőtt bármi mást is véleményeznék, nekem tetszett a regény. Jól van megírva, elgondolkoztató, nem nyálasan érzelmes.

De hogy engem mennyire idegesít, amikor nem stimmelnek a számok! Ez a heppem, én mindig a szereplők korát számolom, meg idővonalat rajzolok fejben. És itt nem jönnek ki az idők! Addie 32-33 éves, mint Jack. De ha összeadjuk a számokat, nem ez jön ki! 16 volt, amikor megerőszakolták. 10 éves a lánya, amikor meghal. Ez 7 éve volt. Eddig ok, megvan a 33. De kimennek a gyerek sírjához, azon is vannak dátumok, ahogy minden fejezet elején ott van a dátum évszámmal. Aszerint Chloe, ha még élne, 20-21 éves lenne, vagyis Addie most 36-37. Tudom, nem ezeken kellene pörögnie az agyamnak, de miért nem lehet erre figyelni? Csak a síros részen kellenének pontos dátumok, és ok lenne. De nem. El van írva.

És még van kettő döntés, amit nagyon nem bírok megemészteni:

- Addie miért hagyta, hogy a tömeges megerőszakolása elsikkadjon? Miért  nem jelentette fel a fiúkat? Az apja, aki tudta, mi történt, miért nem tett valamit? Mert az még ok, hogy a kislányát tudta szeretni. Chloe nem tehetett arról, hogyan lett. De miért kellett a titok?

- Gillian, aki talpraesett, nagyszájú, menő lány, miért Jacket vádolja erőszakkal, amikor az apja zaklatja évek óta? Mert azt nem hiszem el, hogy ezt a lány önként titokban tartja és elfogadja.

Nekem az is fájt, hogy Jack nem kap semmi jóvátételt. Ártatlanul meghurcolták, és még akkor sem lesz más a helyzet, amikor Catherine mindent bevall eskü alatt.

De mint említett, bár ennyi fenntartásom van a cselekménnyel, nekem tetszett ez a regény.

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3414083071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása