Minden napra egy könyv

Minden napra egy könyv

SpoilerZóna

Rosie Walsh: Hét nap szerelem

2018. július 08. - BBerni86

A mindennapmozi.blog.hu mai SpoilerZónája megkínzott. Nagyon nem volt ötletem, miről meséljek. Szerencsére itt könnyebb dolgom volt – a héten legtöbben Rosie Walsh regényéről olvastatok nálam, így úgy döntöttem, az 7nap5.jpgérdeklődőknek elmesélem a csavarokat, amikre ott csak utaltam. Hiszen tudjátok, a spoiler helye: SpoilerZóna!

 

Kezdjünk is bele, íme Walsh: Hét nap szerelem részleteiben!

(A regénnyel ellentétben, és hogy jobban követhető legyen a cselekmény, én elmesélem lineárisan, időrendben. A regény trükkje, hogy ezeket kavarja, így az olvasónak ott meglesz a minden összeáll és a rejtély érzete.)

 

Sarah 17 éves és életében először szerelmes. A srác azonban rossz hatással van rá. Minden téren ő a lány elsője, a bűnbe is ő csábítja bele. Autóversenyezni akar a lánnyal, aki nem tud nemet mondani. A barátja beültette maga mellé a húgát, akit Sarah kivinne a veszélyzónából. Utánuk hajt, akaratlanul is élesítve a versenyhelyzetet, miközben mellette ül a húga legjobb barátnője, a kis Alex. Az út szűk, túloldalról is jönnek, ők meg együtt haladnak. Mindhárom jármű nem fér el az úton – Sarah ösztönösen félrekormányoz, elég helyet hagyva a húgát szállító kocsinak, de ő és Alex egy fába hajtanak. Sarah kisebb sérülésekkel megússza, de Alex belehal az ütközésbe. Tárgyalás lesz: a barátját lecsukják, Sarah-t felmentik, amit Alex családja nem hajlandó elfogadni, és Sarah húga többé nem hajlandó beszélni a nővérével.7nap4.jpg

Sarah elköltözött, próbált új életet kezdeni, de bántotta a bűntudat és szenvedett. Egy kórházban egy szenvedő gyereket akart felvidítani, megkérte az ott levő bohócot, hogy szórakoztassa a kicsit, amíg ellátják a törött kezet. Az ötlet sikeres lesz, mások is kérték a bohócot ilyesmikre. Sarah meglátta az üzleti lehetőséget: céget alapított a bohóccal, aki különben egy helyes fiatalember volt, akinek idővel a felesége is lett. De szenvedély sose volt a kapcsolatukban, és volt még valami, ami véget is vetett a házasságának: a férje gyereket akart. Sarah képtelen volt szülni neki –sokkot kapott a kicsiktől, mindig Alex jutott eszébe, akinek a gyilkosa volt. De ezt a történetet nem tudta elmesélni a férfinak, aki elhagyta.

Abban az évben Sarah már 37, és most is visszamegy az évfordulókor a baleset helyszínére. Egy nála pár évvel idősebb férfiba botlik, szinte szó szerint. Jókat beszélgetnek, Eddie rég az első, aki meg tudja nevettetni. Mindketten egy hetet vannak itt, aztán üzleti út várja őket. Szerelem első látásra, és mindketten meg is akarják élni. Azt a hetet együtt töltik, olyan harmóniában és szerelemben, hogy tudják, ők egymás végzetei. Meg 7nap3.jpgis egyeznek, hogy keresik egymást, ez nem csak egy nyári románc!

Sarah azonban hiába vár, Eddie nem jelentkezik. Keresni kezdi, ráír. Csak olyan válaszok jönnek vissza, hogy hagyja békén a férfit. Hogy Eddie nem az, akinek hiszi. Felejtse el! De Sarah képtelen elengedni, legalább még egyszer a szemébe akar nézni és beszélni vele. Levelekben meséli el neki a házasságát, a válását, hogy mit jelentett neki az együtt töltött idő és szerelmet is vall. Egy barátja kérdez rá arra, ami végül a megfejtést adja: vajon miért volt azon az úton, pont akkor, ott a férfi? Mi oka lehetett?

Sarah rádöbben, hogy Alexnek volt egy testvére. A nála is pár évvel idősebb bátyja. Akinek Eddie volt a neve. Aki ez az Eddie. Így már egy találkát sikerül megbeszélnie. Eddie elmondja, a családja beleroppant Alex halálába. Az anyja a mai napig gyűlöli Sarah-t, és Eddie állandóan a közelébe kell legyen, és foglalkoznia kell a beteg asszonnyal. Nem tud megbocsátani Sarah-nak, bár ő már nem gyűlöli. Szerelmes, ő is érzi, amit a nő, de nincs jövőjük. Soha nem lehet együtt a húga gyilkosával, legyen ez a búcsú! Sarah kénytelen beletörődni, és így nem mondja ki, amire ekkor döbben rá: azon a héten nem csak szerelembe, de teherbe is esett. Eddie gyerekét várja.7nap2.jpg

Hónapok telnek el, mindenki szenved. Sarah hazaköltözött a szüleihez. Mikor jön a baba, beviszik a kórházba, a környéken terjednek a hírek. Eddie az anyjától hallja, hogy azt a nőt bevitték szülni komplikációk miatt. A férfi utánaszámol: ő kell, hogy a kicsi apja legyen. Ez mindent átértékel benne. Ideje az életét élnie, és azokkal lennie, akiket szeret! Rohan a kórházba. A nőt műtötték, nem mehet be az intenzívre. Csak kintről reménykedhet, hogy anya és gyermeke is jól lesznek. Közben sms-t ír a nőnek, a bocsánatát kéri és szerelmet vall. Később Sarah visszaír: másnap jöjjön be hozzá látogatóba, nézze meg a kisfiuk. És ő is szereti.

Pár hónappal később már Sarah és Eddie boldog párként élnek együtt, akiknek a szemefénye a kisfiuk, akit Alexnek neveztek el. Eddie anyja úgy tesz, mintha Sarah nem létezne. A kis Alexet szereti, Eddie közbe átviszi hozzá. Továbbra is az anyja mellett áll, de már igyekszik annyira elszakadni, hogy elsősorban a fiával és a nejével lehessen. A keresztelőre őt is meghívják, de Sarah sejti, nem jön el. Mert ő is ott lesz, és neki nincs bocsánat. De az asszony eljön, megfogja a szeretett unokát, és képes lesz a menye elé állni. Annyit már ki tud mondani, hogy köszöni szépen neki ezt a kisfiút.

 

Nem akarom ismételni magam, elég jól leírtam, mi tetszett és mi nem a történetben a hét elején. Röviden, a rejtély jó, a drámának súlya van, és működik a csavar.

Erről jut eszembe: a levél trükk. Egy idősebb testvér ír a kisebbnek, aki halott. Csak becenevekkel. Végig úgy tűnik, mintha Sarah írna a húgának. Aztán a végén rájövünk, hogy ezek Eddie levelei a húgának. Az ilyen csavarokat, ötleteket nagyon szerettem benne.

7nap1.jpgAmi pedig a nem oldal: a mindent átitató nagy szerelmi szál és a nyálregényes stílus. De erről is írtam hétfőn bővebben.

 

Akkor a héten ennyi volt a spoiler, jövő héten találkozunk!

(Azt remélem kitaláltátok, hogy az utolsó képen a szerző, Rosie Walsh pózol!)

A bejegyzés trackback címe:

https://regenyvilag.blog.hu/api/trackback/id/tr1214097925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása