Kamaszos, illatokkal befolyásoló, jövőt építős.

Mimosa sorsa már a születése előtt eldőlt: anyja az utolsó aromatőr a világon, és a lánya fogja átvenni a helyét. Így már kislányként is a különleges szaglására kellett hagyatkoznia, és mindent megtanulnia az illatokról, növényekről. Mim azonban más életről álmodik: nehezen kiharcolja, hogy középiskolába járhasson az otthoni feladatai mellett. Már csak egy szabályt kellene betartania tudni: nem lehet szerelmes. Egy ősük átka miatt az aromatőr, aki a szívét adja, elveszti a szaglását. Mikor Mim tévedésből a matematika tanár megrendelésére készült szerelmi parfümöt az iskola sztárfocistájának anyjára szórja ki, az anyjától is eltitkolva kell ellenanyagot készítenie. Ehhez Court segítségét kell kérnie, ami sajátos veszélyt hordoz: a fiú nem csak istenien néz ki, de kedves és okos is. Mim annyira tudná szeretni, de nem szabad!

Kezdek szomjazni egy eredeti, érdekes ifjúsági regényre! Valahogy úgy érzem, hogy szinte mind egy kaptafára készül, és kezdek beléjük unni! Tényleg kellene már egy, ami felráz annyira, hogy megint a zsánerre tapadjak.

Stacy Lee regénye nem érte el ezt a hatást. Inkább az a kategória, amiből 12 egy tucat. Nem a rossz, csak az átlagba tartozó. És nekem most ezek unalmasak.

A szerelem illata egy jó ötlettel rendelkezik. Az illatokkal. Már szinte a varázslattal hozza egy szintre, ahogy az embereket illatokkal befolyásolja az anya – lánya páros. Igaz, az ifjúsági zsánerbe illik, hogy a tudásuk a szerelmi varázslatokra korlátozzák. Olvasta valaki Réti László Parfümőrét? Ott egy sokkal izgalmasabb, érdekesebb kép bontakozik ki az orrokról. Hogy a szimpátia elnyerését illatokkal hogyan lehet akár az üzleti szférában is hasznosítani. De ez kamaszkönyv, szóba se kerül ilyesmi.

Annak is folyamata van, amíg lebomlik az aromatőrök körüli fantasy köd. Annyira úgy van megírva, mintha annyira különleges lenne, amit csinálnak, hogy az túlzás. Az alapja az, ami valóban létezik, és amin a parfüm ipar alapul. Engem ez zavart, noha azon jókat szórakoztam, amikor Mim illatokról mesél vagy keveri őket.

Erről jut eszembe, tudjátok, milyen illata van a szerelemnek? Karamella, Stacy Lee szerint.

Amint ez a köd eloszlik, marad a szimpla szerelmi sztori, ami nekem már nagyon kevés. Tulajdonképpen Court és Mim első látásra egymásba szeretnek, csak egyik se tehet semmit, mert Mim nem szabad, hogy szerelmes legyen. De, összedolgoznak, és egyre nehezebben állnak ellen az érzéseiknek.

Majd szépen belecsúszunk a klisés történetvezetésbe: már azon a ponton vannak, hogy boldogok is lehetnének, amikor Mim ostobaságból mindennek véget vet. De jön a megvilágosodás, a nagy gesztus és a még nagyobb happy end. Unom…

Tudom, bocs. Úgy tűnik, számomra e regény kulcsszava a beleunás.

Pedig az is díjazható benne, hogy igyekszik némi értéket is átadni. Az önmegvalósítás fontosságáról, a kommunikáció hatalmáról. Még abból is ki lehetne hozni némi tanulságot, hogy nem mesékben kell élni, és varázslatokban, átkokban hinni, hanem a sarkunkra állni és saját szerencsénk kovácsának lenni.

Más hangulatomban talán jobban tetszett volna, de most nagyon tipikusnak éreztem.

A szerelem illata - Mint ifjúsági: 55% van egy érdekes felvetése, de különben tipikusan kamaszos szerelmes.

Szubjektíven: 50% a parfüm- és illatrész megfogott, de a románc nagyon olyan, mint másé is.