Romantikus, párokat összehozós, repülős.

Cora legutóbbi, rosszul végződött kapcsolata után keresi a helyét a világban. Kapóra jön neki, amikor a Heathrow korlátozást vezet be a csekkolásra, így csak információs pulton keresztül juthatnak az utasok a helyükre. Cora is olyan lány lesz, aki ellenőrzi az utasokat, és elhelyezi őket a gépen. Arra használja ezt az állást, hogy minél több szingli embert hozzon össze. Kérdezgeti az utasokat, lenyomozza őket, és akikről úgy gondolja, illenek egymáshoz, egymás melletti helyet kapnak a huszonhetedik sorban. Barátnője, az utaskísérő Nancy a gépen igyekszik összehozni a kiszemelteket. Indítanak el szép szerelmeket, de nagy baklövéseik is vannak, miközben a barátságuk is veszélybe kerül. Arról nem is beszélve, hogy a nagyon nehezen párosítható Aiden egyre jobban tetszik Corának…

Már csak magamnak kellene megfejtenem, minek is próbálkoztam ezzel a regénnyel. Nagyon nem a zsánerem ez a pozitív, nagyon rózsaszín, szerelmes kis történet. Mosolyogni akartam egy jót, valami strandkönyveset szerettem volna. Hát ez nem az lett. Ez a romantikus regény, amire utólag sajnálom a rá szánt időmet.

Igaz, akinek a zsáner bejön, nekik nem annyira rossz a helyzet. Mert ha csak azt nézem, milyen volt romantikus regénynek a kötet, akkor egy erősebb átlagos jelző jut neki.

A cselekmény tipikus, nagyon lehet sejteni, hogy a nagyon jó pasi, akit nem sikerül összehozni senkivel, a végén Cora mellett köt ki, aki meg nagyon hangsúlyozza az elején, hogy csak össze akarja hozni a párokat, ő maga már leszámolt a szerelemmel. De van bennük valami ártatlan kedvesség, játékosság, amire vevő lehet, akinek kell a romantika, de nem az a nyálasan csöpögő, vagy szexuálisan túlfűtött fajta.

Az még valamennyire nekem is tetszett, ahogy a kiszemelt emberkék kezdeni próbáltak egymással valamit a huszonhetedik sorban ülve. Mondjuk, rám jellemző módon, sokkal jobban tetszettek azok a történetek, amelyeknek nem szerelem, hanem katasztrófa lett a vége. Ahogy a belga srác meg a svéd lány egymásnak esett… ott volt humor is, az tetszett. (A nyugdíjas páros nyálas egymásra találása, mondanom se kell, nem jött be.)

A szereplők tipikusan lányregénybe illőek. Cora helyes is, kedves is, csak magát becsüli le. Aiden egy álompasi, ráadásul orvos is. Túl jó, hogy igaz legyen – hiszen regényszereplő, hogy is lenne igazi… Színesebb karakterek az utasok között akadnak, bár bevallom, nem az a jellemző tendencia. Mindenki kedves, helyes, ha a mellette levővel nem is jön ki.

A stílusa is, legfeljebb átlagosnak tudom minősíteni. Nincs benne semmi, ami kiemelné az átlagból. Gördülékeny, romantikus regényes, de semmi olyan nincs, amivel más vagy jobb lenne, mint a tucatnyi hasonló kötet.

Ha még valamit keresnék, de nem találok benne, az értelmes mondandó is a listámon lenne. Szórakoztató regényben nem ragaszkodom tanulsághoz, de ez nem volt annyira szórakoztató, hogy megbocsássam neki a súlytalanságát. Igazából miről szól? Cora nem menekülhet a világ elől, döntéseket kell hoznia, bármennyire nem akar. Ennyi, maximum.

Összességében ez a romantikus zsánerben az átlag regények sorát erősíti, amit egyszer el lehet olvasni, van egy-egy jó jelenete is, de maradandó élménynek nagyon nem nevezhető.

Szerelem a huszonhetedik sorban - Mint romantikus: 60% aranyos alapötlet és szereplők, a párok történetei színesítik a fő szálat.

Szubjektíven: 40% nem szerettem a főszereplőt. Gyakran untam a történetet. Nem tetszett.