Háború utáni, hites, bolygókat meghódítós.

A világháborút követően a világ sokat változott. Az uralkodó politikai rendszer mindenki szabadságát és egyenlőségét biztosítja, de hinni olyasmiben lehet, amit bizonyítani is lehet. Hamar felismerik, hogy a jövőmondó Jones veszélyt jelent rájuk. A férfit lecsuknák, de sajnálatos módon sorra beigazolódnak a jóslatai. Népszerű lesz, egyre több a követője, ami a világ változásához fog vezetni. Egy kis tudós csoport még Jones hatalomra jutása előtt befejezné a kutatásuk: embriókat módosítottak, neveltek felnőtteket, akik háborús fertőzötteknek hiszik maguk. Valójában a vénuszi életre készítették fel őket, ahova indulniuk kell, mielőtt Jones megakadályozná őket.

Rendszeresen írok arról, hogy mennyire igyekszek a sci-fi műfajába is megtalálni magam és a kedvenceim. Philip K. Dick az egyik szerző, akinek nagyon igyekszem megszeretni a regényeit is, hiszen a novellái a kedvenceim között vannak. A regényei azonban… nem annyira. Azokat nem érzem annyira ütősnek.

A Jones kezében a világ még az a szint, ami még mindig nem köt le a novellák szintjén, de tetszett és érdekesnek találtam. Mondjuk, jellemző módon, nekem nem a fő szál tetszett, nem a címben is megjelenő Jones volt a legérdekesebb számomra.

A regény egy része már szinte kalandregényes: ahogy a burában nevelt mutánsok a Vénuszra mennek, és ott elkezdenek életet építeni maguknak. Mint egy modern Robinson, csak éppen ők ott vannak egymásnak, nem magányos a küldetés. 8-an vannak, abból 6-an úgy, hogy párokat is tudjanak alkotni. Ugyan fenntartásaim vannak egy ebből a helyzetből kiinduló populáció genetikai változatosságáról, mert már a második ott születő generációban minden leendő pár első fokon unokatestvér, de nem is az érdekes benne. Hanem, ahogy az addig bezárt, szenvedő emberkék tevékeny, okos dolgokat csinálnak. Nagyon élveztem, ahogy a helyi állatokat elkezdték befogni és rájönni, hogyan dolgozhatnak velük.

A hangsúly azonban a földi eseményeken van, és az emberek tömegein, akik hinni akarnak Jones hatalmában és jóslataiban. Ahogy a világ újra a vesztébe rohan, elég egyetlen karizmatikus vezér, akiben hisznek. A háború nem csak témában jelenik meg, de ilyen formában visszaköszön a cselekményben is. Gondoljunk csak arra, hány ember kellett, hogy Németország náci legyen! (Hitler a semmiből épített birodalmat.)

Valahogy az egésznek az volt a kicsengése, hogy az emberiség nem békére termett, ismétli a hibáit, és valami nagyon nagy változásnak kell történnie, hogy megszakadjon az ördögi kör. Szembe lehet állítani a normális emberek és a módosítottak társadalmát: nem véletlen, hogy a normálisok között is lesz olyan, aki a földi lét helyett inkább próbát tesz a Vénuszon.

Dick stílusa egyszerre felelnek a sci-fi követelményeknek és a szórakozni vágyó olvasók igényeinek. Hiteles, tudományosan hitelesnek hat, lényegre törő, alapos, miközben elég színes és olvasmányos is.

Most jöttem rá, hogy az időkezelése mire emlékeztet Jones kapcsán. Az a karakter a jelenben él, de egy évvel későbbi emlékekkel együtt. Az Érkezésbe volt hasonló problematika.

A nagy elmék találkozása: Dick is hasonló eredményre jut, mint Chiang évekkel később.

Jones kezében a világ - Mint sci-fi: 80% elgondolkoztató, másvilági, mégis a mindenkori emberi természetről szól.

Szubjektíven: 65% fele történet tetszett, a másik annyira nem. Agyalós, elmélkedős sci-fi.