Ahogy a filmek esetében, most a regényeknél sem szándékozom túl sokat mesélni az aktuális kivesézett könyvről. Ami különben Wolitzer Útközben című regénye.

Nem is nagyon tudok róla sokat mesélni, mert a lényeg az, ahogy egy nő feláldozza magát a férjéért, majd rádöbben, hogy már sok volt, legyen vége! De mégsem tud szabadulni a hazugságok hálójából.

A történet különben nagyon keveri az idősíkokat, az emlékezés technikán alapul. Joan és Joe ülnek a gépen, és a nőnek ahogy jönnek a gondolatai, úgy ismerjük meg a múltjuk. Én most időrendet csináltam, nem a regény sorrendjét követem:

• Joan 19 éves egyetemista, aki a könnyű kreditért iratkozik be kreatív írásra. De idén új tanáruk van, egy 26-27 év körüli helyes fiatalember. Vonzódnak egymáshoz, a lánynak jól sikerülnek az írásai, Joe biztatja, hogy komolyan gondolkodjon el az íráson. Elhívja, legyen babysitter a pár hónapos kislánya mellett. Így ismeri meg Joan a feleséget is, aki hozzá képest szürke és átlagos. Mikor Joe legközelebb hívja, már csak ketten vannak, és szeretők lesznek.
• Joe elhagyja érte a feleségét, összeköltöznek. Majd meg is házasodnak. Joe az előző kapcsolatból származó lányával nem tartja a kapcsolatot. Joan szül neki két lányt, majd egy fiút is. Sokáig David volt a család büszkesége, a kimagaslóan intelligens fiú, de ahogy kamaszodni kezdett, zűrös lett – nincs benne semmilyen becsvágy, és szereti a drogot. Az apjával nagyon el is idegenedtek egymástól.
• Joe nagyon befutott, sikeres író lett. Első regénye, a Dió arról szól, hogyan hagyta el Joan miatt az első nejét. De azt senki nem tudja, hogy Joe csak az ötletet adja a könyveihez. Az első Diót ő maga írta meg, Joan megkapta véleményezésre. Nagyon belekötött. Joe megkérte, írja át. Utána majd Joan kiadhatja a saját munkáit, de ez hadd legyen az övé! Joan nagyon átírta, kiadták, és maguk is meglepődtek, mekkora siker lett. Innentől kezdve Joe nem akarta átadni a diadalt: ő mindig ötleteket hozott, Joan meg regényeket írt belőlük, amelyek elismert íróvá tették: a férjét.
• Joe a házasságuk alatt mindig hazajött, de mindig az számított, amit ő akart. Folyamatosan szeretői voltak. Hanyagolta a gyerekeket. De kényelmes élet volt, Joan benne ragadt.
• Joe most különösen öntelt, megkapja a Helsinki-díjat. (A Nobel előszobája, ha arra Joe nem is esélyes.) Arra utaznak a feleségével. A gyerekeit nem engedte jönni – Joan magában már ki meri mondani, azért, mert senkivel nem akart foglalkozni, csak magával. Ünnepeltetni akarja magát. (Daviddel is ezért romlott meg a kapcsolat közel 20 éve. A nagyon okos kamasz rájött, hogy az anyja az igazi író a családban, de ők ketten tagadták.)
• Egy újságíró van a nyomukban, aki utal rá, hogy sejti, az igazi író Joan, és nem Joe. A nő már eljut arra a szintre, hogy be is vallja. Válna, kitálalna, vagy ha erről nem is beszélne, csinálna valamit a saját neve alatt.
• Összevesznek a férjével, Joe szívrohamot kap, meghal. Joan pedig visszazáródik: a világ abban a tudatban fog lenni, hogy Joe volt az író, és őrzi majd az emlékét.

Igazából, a regény zsánerében nézve jól van megírva. Jó a szerkesztésre, remekül sejteti a titkot, de egészen a végéig nem fedi fel. Korrekt a stílusa. Mégis, nem tetszett teljesen.

Mert bizony én pár dolgon fennakadtam:

• Miért nem vállalja magát Joan? Ok, hogy sokáig könnyebb volt érvényesülni férfi íróként. De maga Joan jegyzi meg a férjének, hogy a világ változott. Még jobban zavart ez a kérdés, miután Joe meghal. Miért választja a nő a szabadság helyett az örök rabságot? Joe egyáltalán nem érdemelte meg, amit addig is tett érte. Most meg pláne nem. Ez az önfeláldozás nekem érthetetlen.
• Miért lesz egy zseni érdektelen drogos?

Film is készült belőle. Majd meg is nézem, érdekel, mit hoztak ki belőle.