Orvosi, összeesküvéses, babákkal végzős.

Levente nem önszántából vált munkahelyet. Egy fővárosi kórházban dolgozott, és nem állt be a sorba, amikor szembesült az orvosi gyakorlattal. Besározták érte a nevét, és mindent elvesztett. A menyasszonya is elhagyta. Vidékre kellett lemennie, és megpróbálnia beilleszkedni. Ám itt is pontosan azt találja a szülészeten, amit már a fővárosban sem tudott elviselni. Próbál tenni valamit, de hogy lehetne a vezetőséggel és hatalommal szembeszegülni, ahol a pártvezetés az Isten? Ahol hozni kell a kötelező, jó statisztikát. De itt találkozik a makacs, csinos Zsófival is. Ahogy egyre szebben alakul a magánélete, szembe kell néznie azzal, hogy megint mindent elvennének tőle az igazság miatt. Zsófit is. Szerencséjére Zsófi apja nem olyan ártalmatlan öreg, mint amilyennek látszik.

Először is, ebben ki van javítva az, amit az Apácabordély kapcsán legjobban sérelmeztem. Ebben is van egy szerzői szöveg, melyben megismerhetjük a tényanyagot, tulajdonképpen összefoglalja benne röviden azt a szituációt a szerző, ami a regénye alapját adja. Még nyíltabban és érthetőbben is fogalmaz, mint amit a regényben bevállal. Ebben is van egy interjú, ezúttal Czeizel Endre szólalt meg, és bizonyítja a regényben szereplő események valódiságát. És, ami miatt ezt ennyire kiemeltem: ez most az UTÓHANG! Így nem rontotta el az olvasási élményem, még érdekesnek is találtam a történet után.

A történet legnagyobb erőssége egyben az is, amit a legnagyobb hibájának rovok fel. Hiteles, tényszerű, és bár regény, sokban emlékeztetett egy riportkötetre. Nem olvasmányos, hanem tényszerű, részletes, adatszerű. Egy újságcikk, vagy inkább az amerikai filmekben látott leleplező cikkek jutottak róla eszembe, nem egy regény. Vagyis, egyrészt ez nagyon jó. A hitelesség fontos. Másrészt, nekem hiányzott a regényszerűsége.

Ahogy az Apácabordély esetében, a cselekményben ezt a regényszerűséget a szerző megint egy szerelmi szállal igyekezte megteremteni. A mostani páros neve Zsófi és Levente. Csak éppen ezt a szerelmi történetet is olyan újságírós technikával kapjuk meg, hogy azzal szinte önmaga paródiájává válik.

Nekem gondom volt azzal is, hogy nagyon sokáig mesterséges, már szinte balladai homályban tartja az olvasót a szerző. Érzékelteti folyamatosan, hogy mocskos dolgok mennek a szülészeten, de nincs nyíltan kimondva semmi sem. Még amikor bírósági ügy lesz belőle, akkor sem mondják ki nyíltan, mi történt és miért. Ez sokkal átláthatóbb az utóhangból, mint magából a történetből.

Szenvedtem azzal is, hogy a szereplők nem voltak szimpatikusak. Főleg Zsófi, de a végére Levente is leírta magát nálam, ha érthető is, miért úgy dönt a végén, ahogy. A rendszer ellen lehetetlen felvenni a kesztyűt.

Ez viszont jó a könyvbe: vissza tudja adni azt a miliőt, milyen lehetett a kommunista rendszerben élni. Nekem nincs róla se emlékem, se tapasztalatom. De ez közelebb hozta hozzám, és még érthetetlenebb a számomra, hogy voltak képesek akkor élni és megalkudni az emberek. Bár, mindenki nem menekülhetett Nyugatra, ez is igaz…

Javulás tehát van, de még mindig nem tudom azt mondani, hogy tetszett.

Halálgyár - Mint orvosi krimi: 60% történelmi mag, durva csavar, de inkább interjús, mint regényszerű.

Szubjektíven: 50% rossz belegondolni a regény történetébe. Az üt, ha a szöveg gyengébb is.