Elképzeltem, ahogy engem, mint az utolsó elvadult magyart, befognak a németek valahol az Alföldön, majd bedugnak a berlini állatkertbe, hogy aztán egy táblát akaszthassanak a ketrecemre: „Carpathus hungaricus – kihalófélben levő faj. Legfőbb ismertetőjegye: egy szerencsétlen marha, aki hisz a csodákban.” (Molnár: Tisztességtelen piaci magatartás, In: Ezerszín)

Egyenként felvette a békákat, és kivitte őket, elbúcsúzott tőlük, mindegyiket homlokon csókolva, mielőtt szabadon eresztette volna őket. Ginny minden csókra összerezzent, de Clay csak annak örült, hogy nem változtak herceggé. Ma estére már elég volt a társasági életből, és egyébként sem maradt több ragu. (Eames: A Wadon királyai)

Furcsa lény az ember. Tart az ismeretlentől, ugyanakkor minden vágya, hogy felfedezze. Aztán ez a vágy az idő múlásával lassan elnyomja a félelmet. Miért? Mert ilyen gyorsan alkalmazkodó faj vagyunk. Szerintem ebben rejlik a túlélésünk kulcsa. (Valyon: És tényleg léteznek; In: Rés a valóság szürke szövetén)

A kék szajkó villámként cikázott be a nappaliba, és egyenesen a szemközti falra akasztott hatalmas, színes pontokat ábrázoló festmény felé tartott. Amikor odaért, kíméletlenül csipkedni kezdte rajta az egyik világossárga pontot.

• Ó. te jó ég! A Damien Hirst kell neki! Végig azok a színes pöttyök izgatták! – kiáltott fel Nick csodálkozva.
• Biztos vagy benne, hogy nem a legkisebb műkritikust látjuk? (Kwan: Kőgazdag ázsiaiak)

Ámítás, hogy az ember megválaszthatja a barátait. Csakis földrajzi közelség kérdése. Az iskolai barátságok csak olyanok között köttetnek, akiknek ugyanaz az irányítószámuk, a munkahelyi barátságok pedig azok között szövődnek, akiknek történetesen egymás mellett áll a szekrényük. (Shortall: Szerelem a huszonhetedik sorban)

A háború új szörnyetegeket szült, de új képességeket nem. (Dick: Jones kezében a világ)